Fővárosi Lapok, 1896. július (33. évfolyam, 179-209. szám)

1896-07-01 / 179. szám

2 összeségének adó leszállí­tást, egyetemet, kúriát, egyé­­nenként pedig dohányengedélyt, hivatalt, előléptetést. Vi­szont nem akarok magamnak­­ s­e­j t­e­­­n­i. Ellenben hazafias szívvel, tiszta meggyőződéssel fogom szolgálni a közérdeket. Ilyen jelölt talán akadna. Ha nem olyan kerület, a­mely meg is válassza, — aligha. Budapest, június 30. Az utolsó ülés. Az országgyűlés mindkét háza ma tartotta a nyári pihenő előtt vissza­vonhatatlanul utolsó ülését. A főrendiház vita nélkül elfogadta a czukoradó-, a házadó­­törvények módosításáról szóló, valamint a képviselőházban a múlt napokban letárgyalt több kisebb jelentőségű törvényjavaslatot. A fő­rendek hozzájárultak ezután Bánff­y Dezső kéré­séhez, hogy július és augusztus hónapban ne tartson a főrendiház üléseket. A képviselő­­házban még rövidebb volt a «hattyú» ülés­ Itt az elnöki előterjesztések után — melyek, közt voltak már a főrendiház által ismert letár­gyalt törvényjavaslatok is — kellemes szünidőt kívántak egymásnak a honatyák s szeptember 3-ig még a mainál rövidebb ülése sem lesz a tisztelt Háznak. Közös miniszteri értekezlet. Tegnap délben egy órakor ő felsége a király elnöklete alatt Bécsben miniszteri értekezlet volt, a­melyen részt vettek: Goluc­ovszky gróf közös külügyminiszter, B­á­n­f­f­y báró magyar­ és badeni gróf osztrák miniszterelnökök, Krieghammer báró közös hadügyminisz­ter, K­ál­lay közös pénzügyminiszter, Fejér­vár­y báró magyar és Welsersheimb gróf osztrák honvédelmi miniszterek és Beck báró, a vezérkar főnöke. Az értekezlet­­­és háromnegyed óráig tartott. Frigyes főherczeg és a néppárt. A moson­­megyei néppárt — mint értesülünk — számos papból álló küldöttséget indított Frigyes főher­­czeghez azzal a kéréssel, hogy utasítsa uradalmi tisztikarát a mosony­­megyei néppárt erélyes támo­gatására. A főherczeg erre a kérelemre a következő választ adta: «Én katona vagyok, tehát nem politizálok. Ha azonban politizálnék, akkor az én politi­k­ágy történt instállom, hogy ez a gyermek itt Erzsi, ez az én lánykám. De ezelőtt hét évvel még igen kicsiny korában rosszul éltünk a fele­ségemmel. . . Én korhely voltam, azaz, hogy tisztelettel szóljak, könnyelmű voltam. A fele­ségem mindig imádkozott és sokat sirt. És szi­dott, hogy eliszom a keresményt. Aztán azt akarta, hogy ne ismerjek senkit. Féltett a sáncz­­aljai leányoktól, meg asszonyoktól. A vége az lett, hogy meguntam. Az asszonyt elkergettem. Akkor, instálom, tavasz volt, némi pénzem akadt s egy hétig nem mentem a házam felé. Mikor hazavetődtem, a feleségem nem volt otthon. Aztán jutott eszembe, hogy elkergettem. A leányka sem volt odahaza, pedig azt nem ker­gettem el. Egy pillanatra megállótt beszéd közben. Hör­gött és nehezen lélegzett. Olyan bajjal nyögte a vallomásokat, hogy az embernek megesett rajta a szíve. Erzsi, a kis leány félre fordult és keser­ves könnyek marták az arczát. Az asszony folytatta: — Elkergette bizony a feleségét, egy áldott jó asszonyt. Milyen dolgos volt az és milyen türelmes! Egész napon át mosott, hogy bővítse a pénzt, a­mit ez az ember azután elivott. Ahogy a feleségét elkergette, a leányka egyedül maradt. Gondoltam: magamhoz veszem, a­mig visszajön. De hogy visszajött s megtudta a leánya sorsát, nálam hagyta. Arra felé se nézett. FŐVÁROSI LAPOK, kám ő felségének a királynak politikája volna, mely elvégre is a kormány működésében nyer kifejezést». VIDÉK­ EO Abrudbánya díszpolgárai. Abrudbánya város az ezredévi ünnep alkalmából megfested a város díszpolgárainak, Lukács László pénzügyminisz­ternek, Jókai Mórnak, Wekerle Sándornak és Hieronymi Károlynak életnagyságú arczképeit. A város a képek festését Szamossy László fiatal festőművészre, Mun­kácsy­ jeles tanítványára bízta, a ki most nagyban dolgozik a képeken, hogy azokat még az idén le lehessen leplezni. NAPRÓL-NAPRA, Néppárti gyűlések.­­ Egy ifjú gróf beszólt a néphez, A nép csak állt ott, mint czövek. S végré a gróf: «Ki meg sem ért is, Az is, tudom, engem követ.» Valóban úgy volt! Meg nem érték A jó polgárok sok szavát, S valóban ugy volt! őt követték, Kövekkel kergették nyomát. II. Hogy megértsed őt, nemzetem, Nem kell ahhoz értelem. Annak, kiben vagyon ész, Őt megérteni nehéz. De azonnal érti őt, Kinek feje be nem nőtt. Megérti a hülye is, Mert «simili— simitis».­­ Albin.­­ A főispán alszik, harmincz nap szóval, titkos ! «Rosner Ervi Dániel Ernő­tot intézett a Az átirathoz, mutatás volt hogy a hálókocsi, nem használják; égre,­ mint évben egyszer, az is , ez az egy is utólagosan fizi — az utas szavait idézte az hv. — «addig fizetek, mig ki nem próbáltam». A kipró után az utas lealkudott 20 krajczárt. A k pótolta a maga zsebéből. Az átirat tisztel­­esen kéri a minisztert, hogy Mármarosszig Debreczen közt szüntesse be a hálókocsi­s kedést . Mármaros megyére kegyetlenül sulyosos sors. Kivált a vasúti közlekedés területén. G­ vonat soha nem prüszkölt azon a tájékon,öt kocsit esztendő előtt látott egy marraaros-s. lakos, arról mesél esztendő óta. Nem hit neki; az utazó vendéglőről azt tartják, mese. Egyetlen büszkeségük a hálókocsi A szolgaházhoz kizarándokolt a vármegye, s lássa a hálókocsit.­­ A miniszter döntését megelőzte a meg­­dentő hir, hogy a vármegyétől elkobozza a hálókocsit. — Soha! kiáltotta Rosner báró. — De ha nincs a hálókocsinak egye utasa, veté közbe egy megyiibizottági tag! — De lesz! A főispán mondta, hogy »lesz.* * surányi Imre képviselő egy hét óta ke Rosner Ervin főispánt mármarosszigeti lakó. A tarsolyos huszár, a ki őrséget tart a ispán szállása előtt, világos nappal, déle 4 órakor e szavakkal állta útját a képv­­őnek. — A méltóságos ur alszik. — Tegnap is aludt, ma is alszik. Délutá Az ország minta vármegyéje: Mármaros­­megye. A vármegyék minta főispánja: Rosner Ervin báró, Mármarosmegye főispánja. Nincs vármegye, a mely vetekedhetnék Mármarossal; nincs főispán, a ki vármegyéje gondozásában mérkőzhetnék Rosner Ervin báróval. És ennek a minta vármegyének minta-főispánjáról jelentik járta a bolondját, korcsmákban és asszonyok között évekig. Olyan volt mint egy telhetetlen állat. A leánykája gyakran látta részegen ődön­geni a sikátorok között. Ilyenkor csókolgatni akarta néha a gyermeket, én azonban nem en­gedtem, nehogy megtudja, hogy ez az utcza­­csufja az atyja. A leányka szépen, az anyja jóságos tulajdonaival, felnőtt. Nem bánom, hogy magamhoz vettem. A gyermek megfogta az anyja kezét és csó­kolgatta forró ajkaival. Az apa vérben forgó szemeit ráártotta és magához akarta vonni a karjánál fogva. Erzsi azonban visszahúzódott és mint egy megijesztett őz, keresett oltalmat az asszony mellett. Csend jön. A kis Józsi az ablakhoz ment és felhúzta a függönyt. Özönnel tört be a széles ablakon a nap és a templom magas tornya vi­lágított elő és egy darab a jellegtelen szűz ég­ből is látszott. Az asszony arra felé fordult és úgy hasonlított e pillanatban a falusi szent ké­pek jóságos asszony alakjaihoz, mintha csak róla vehetnének mintát a piktorok. Az apa önkénytelenül félreállott és lehajtotta a fejét. Künn az írnokok pakkolóztak és hogy az óra ötöt ütött, összeszedelőzködtek és elmentek haza. — És most mit akar? — kérdezte a főka­pitány Kémer Pált. A férfi csak nehezen bírt szítani. De egy­szerre aztán szinte kiabált: órakor ? — Még harmincz napig, aztán Kutka Káin alispán úrra kerül a sor. — A gyermekemet akarom vissza, a­ki jogom van. Szükségem van reá a házban, eg­yül nem tudok élni. A gyermek kell nekem. í­rom a főkapitány urat, hogy ítélje meg nek a gyermeket, a­ki az enyém. Várhattuk, hogy a főkapitány ismét mondja: ez az ügy nem ide tartozik, ügyvédi törvényszékhez menjenek. A kis Józsi azonban részvéttel húzódott zsikó felé és a csendesség megható volt. — Gyermekem — szólt a főkapitány — a bácsi itt a te apád, vele kell menned. Eng­­ed a néni kezét és menj apával. De a gyermek szivecskéje megreszketett, összerázkódott és mintha látnák, hogyan futh át az agyán, a gondolatában és a vérét mindama rettenetes emlékek, amik őt emberhez fűzik, a kitől mindig irtózó sánczalja sikátorai között látta ödöng a ki elnézte az anyját szegényt, hogy kellett halnia. Nem engedi, nem engedi az as de belefogózkodik a másik karjával odatemeti az ölébe az arczát, őrjíti fog fel, mintha temetnének valakit energiával, a minő csak az élethez­dás utolsó pillanatában lesz még az öl . Nem megyek vele! Kémer Pál se jobbra, se balra nem kitámolygott a szobából.

Next