Fővárosi Lapok 1896. október (270-300. szám)

1896-10-01 / 270. szám

Egész évre 14 frt.félévre 7 frt, 70 évre 3 frt 50 kr.,egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes szám­ára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Felelős szerkesztő: Porzsolt Kálmán. Kiadó-tulajdonos: MAGYAR ÍRÓK KIADÓ R.-TÁRSASÁGA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek­ tere 4. szám. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban Tisztelettel kérjük vidéki­t. előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyor­san intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen Csörög a kulcs. Budapest, szept. 30. (B. P.) Elhatározott dolog immár az országgyűlés feloszlatása. Többé nem a haraszt zörög, hanem a kulcs csörög. Kapuzárás lesz a törvényhozás mindkét házában még ezen a héten. A miniszter­­elnök ma közölte a főrendekkel hivata­losan, egy interpelláczióra adott felelet formájában, hogy a kormány kieszközölte a legfelsőbb elhatározást s pár nap múlva az 1892—97. évi parlament megszűnik létezni. A­kik remélték, hogy a budgettárgya­­lások simán folynak le s a gazdasági kiegyezés dolgában is sikerül jövő február 17-ig egy modus vivendit találni, — alaposan csalódtak. Az első föltevést meghiúsította a nemzeti párt vezérének harczias akc­iója, — a másik a kvóta­bizottságok merev álláspontján s a ki­egyezési kérdések koinczidencziáján szen­vedett hajótörést. A politikai bírálat utólag megállapít­hatja, váljon helyes, czélszerű elhatáro­zásnak bizonyul-e majdan az, hogy a választások szenvedelmeibe közjogi ter­mészetű és kiegyezési kérdéseket sodor­tak bele. Mindenesetre aggasztó jelen­ségek járnak a kísérlettel, hogy a mon­archia mindkét állama az alkudozó felek vitatkozását derékban metszi ketté s ott is, itt is a polgárok szótöbbsége kény­telen határozni azok felől, a­mikben a kormányok és törvényhozások bölcsesége, tekintélye végezni nem tudott. Tartunk tőle, hogy a népszavazás Ausztriában is, nálunk is meg fogja nehezíteni az alkut, mert egyik oldalon sem akarnak arról tudni, hogy igényeikből engedjenek s a szavazatok az ellenszegülés politikáját pecsétlik meg szükségkép,­­ ebből pedig egyezményre vezető transzakc­ió alig jöhet létre. Nekünk a kormány spontán elhatáro­zásáról az a benyomásunk, hogy a fenn­forgó nehéz, kényes helyzetből más ki­vezető utat nem talált. Nem akart felelős­séget vállalni a jelen helyzetért, mikor mindkét törvényhozás mandátuma a végét járja, a törvényes lejárat előtt pedig nincs mód a kiegyezési kérdések megoldására; választotta tehát a másik expedienst, hogy k­ü­ld­jön a nép új képviselőket mindkét diák törvényhozásába, határozzon a nép és vegye át egy részét a kormány fele­lősségének. Magasabb politikai szempontból tán agodalmas lépés lesz ez, de a tételes al­­kományjog semmi kifogást nem emelhet az ellen, hogy a nemzet megkérdeztessék s a népakarat meghallgatására törvényes alkalom adassák. Alkotmányunk szerint a népre hivatkozás a korona kiváltsága, s annyiszor hallgathatja meg a népakaratot, a­hányszor a parlamenti viszonyok tisz­tázása okából szükségesnek látja. Ő fel­sége ezt a jogát gyakorolja most, midőn alkotmányos tanácsadóit meghallgatván, az országgyűlés feloszlatására, új válasz­tások elrendelésére tökélte magát. Az évszak alkalmas rá. A mezei mun­kák ilyenkor szünetelnek, a polgárságot választói jogának gyakorlatában se gya­korlati, se fizikai okok nem háborgatják. S a feloszlatás spontán módon megtörtén­het, mert a Ház budgetjoga sem állít most akadályt az útba. Az új parlament november végén összejöhet s elég ideje marad, hogy dec­ember végéig költség­­vetési indemnitást adjon a kormánynak, — a jelen országgyűlésnek többé erre sincsen gondja. Van még két feltétlen előnye az októ­beri választásnak. Az egyik az, hogy megkorrigálja Sza­páry gróf zord rendelkezését, mely a vá­lasztások törvényes határidejéül a mi kuí­mánk alatt kegyetlenül télien márczius elejét jelölte volt meg; októberben a nép szívesebben mozdul ki falvaiból, mint a hófúvásos vagy árvizes télszak végén. Ide vág egyszersmind az a nem kicsinylendő tekintet is, hogy az ezredéves ünneppel A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZÁJA. A Náczi gratulácziója. — A Fővárosi Lapok eredeti tározója. — Irta: Gaál Mózes. Volt nekem ezelőtt egy­ ném­ely esztendők­kel, volt nekem egy puha flanellel bélelt, a nya­kán báránybőrrel kiprémezett téli kabátom. Nagyon szerettem, mert — Isten nevében kap­tam egy jószivü barátomtól; akkor nem barátom, hanem jóakaróm volt, azóta, merthogy az évek elmúltának felettünk, barátommá lett. Sokszor a szemébe vágtam már ezt a téli­­kabát-ajándékot, s ő váltig bizonygatta, hogy kár arra szót is vesztegetni. Pedig nincs igaza. Mikor az ember késő ősszel vékonyka, ved­lett ruhában megy neki a novemberi szélnek s összekotorászván valamennyi zsebét, egy néhány, vacsorára tartogatott hatosnál többet nem talál azokban: vajmi nagy dolog felhúzni egy jól bé­­­­lelt téli kabátot, mely kölcsönöz neki uni-formát, s ad neki meleget, oda simul a melléhez, a há­tához, megmelegíti még a szívét is . . . ettől a melegtől ébred fel a remény, jobb idők re­ménye. Még most is, tizenhárom esztendő múlva ez­­t télikabát ötlik az eszembe, ha látok szegény fiút a ki fázik téli hidegben; ha látok sápadt s­arcai fiút, a­ki sóváron néz be a pék­boltok tükörablakán,­­ bizony-bizony sok édes örömet köszönhe­tek annak az avatag télikabátnak, mert meg­őriző szívemben az emberszeretetet. * Názi, én neked még nem mondottam el ezt a hisóriát, pedig ide s­­tova nyolcz év óta vagy a tanutványom; ide s tova nyolcz év óta jösz el a szüleésem és nevem napján, hogy meggra­tulálj .. . Mike először jöttél, akkor te kis fiú voltál, csak ug törted ezt a mi szép nyelvünket, no de bele s sültél a mondókádba, szinte riva fa­kadtál, pdig kár volt, ha az ember tiszta szív­ből kivár jót, nem baj, ha megakad . . . nem. Most, hogy az idén nyolczadikszor jöttél el — ismét csak belesültél Náczi, pedig nagy ka­masz vág, a nyolczadik osztályba irtalak be s még a bajszod is ott mohosodik a szájad szélén. p. Jól van ez így, Náczi, tudj’ az isten, én már ugy megszktam, hogy te belesülj a mondó-­­ kádba, hogy nem is esnék jól másképen. Ha te­lém állanál, meghajtanád magad az önképzőköri szavalók ügyefogyott fer­eségével s eldeklamálnd, hogy: — A vára-várt nap elérkezett, midőn sze­retve tisztelt tanár úr . . . Hát én nyilván közbe vágnék s azt monda­nám neked: — Hallgass, Náczi, ne beszélj bolondokat! De istennek hála, nincsen így a dolog. Neki vágsz reszkető hangon, aztán elmondod, hogy édes apád helyett én voltam neked az édes apád (a­mi merő hazugság) aztán ott látom a te becsületes, hű szemeidben a könyet (mert sehogysem tudod elfelejteni apádat, a szegény, jóravaló mesterembert . . .), hát, fiam, nekem nyomban eszembe jut a téli kabát és ... mi jó barátok maradunk. Azt hiszem, ha­ belőled idő folytával holmi híres ember lesz, mert volna hozzá eszed, s én meglátnálak téged, akkor is csak így szólanék hozzád: — Te, Náczi, készülj el jól a névnapi gratu­­láczióra, mert most már nem tűröm, hogy be­lésülj! Mert isten bizony szörnyen fájna nekem még csak gondolatban is, hogy te idővel megváltoz­zál, fiam. Lásd az élet megnyílik majd előtted, sokféle emberrel lesz találkozásod, lesz részed talán hideg megvetésben, leereszkedő mosolygásban, pajtásszeretetben, mely elkísér téged a kocs­mába, aláírat veled váltót, rád se néz a beteg­ágyban; találkozol hízelgővel, képmutatóval, sopánkodóval, kérkedővel, igaz és gonosz em­berrel, és ezek mind, de mind letörülnek lelked himporából egy-egy szemecskét; kiszedegetik a Lapunk mai száma 2,2 oldal.

Next