Fővárosi Lapok 1896. október (270-300. szám)
1896-10-10 / 279. szám
.XXXIII. évfolyam. 29. szám 1898. Szombat, október 108 Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, 70 évre 3 írt 50 kr.,egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Felelős szerkesztő: Porzsolt Kálmán. Kiadó-tulajdonos: MAGYAR ÍRÓK KIADÓ R.-TÁRSASÁGA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek tere 2. szám. Előfizetések és hirdetések fölvételnek a kiadóhivatalban Andrássy Gyula könyve. Budapest, október 9. (B. P.) Egy izmos kötet fekszik előttünk, az 1867- iki kiegyezésről. Nem történeti munka, amennyiben semmi epikus tartalom, semmi adat felsorolás vagy adatigazítás benne nincs; ismereteinket ez irányban új részletekkel sem tágítja. Pedig a szerző, ily nagy történeti talajon megjelenve, annak históriai levegőjében szót emelve, nem csekély várakozást és illúziót támaszt dolgozata iránt. A 60-as évek eseményeiről a szereplő kortársak után legilletékesebben azok nyilatkozhatnak, akiket élethelyzetük, személyes viszonyaik a vezérek bizalmának feltétlen részeseivé tettek. Közülük való a fiatal Andrássy Gyula gróf, a nagy államférfi fia, neveltje, emlékeinek s eszmekörének örököse. De a könyv ebből az elsőrangú forrásból csak a történeti háttért állítja föl. Fejtegetései egy önálló politikai essay ismérveivel bírnak, mely az 1867-iki közjogi művet a magyar állami és nemzeti individualitásra való vonatkozásaiban veszi bírálat alá. Nem mondhatjuk a könyvről, hogy hasonló igényű essayk önczélja lebegett a szerző előtt, midőn megírta. Neki a tollat aktuális politikai helyzet s a reájuk való reflexiók szüksége adta a kezébe. Műve kétharmadrészben vitairat, megvédni a kiegyezést az ellenzéki pártok felfogásával szemben, úgy az elmélet, mint a czélszerűség szempontjából, a történet, jog tanulságaival, az analitika s a szintézis fegyvereivel. De el kell ismernünk, hogy más vitairatoknak magasan föléje emelkedik, nemcsak a hang előkelősége, a módszer feltétlen tárgyiassága és átlátszóan egyszerűsége által, hanem a magasabb történetfilozófiai szempontokban is, melyekről tárgyát vizsgálni, megvilágítói s következtetéseit levezetni tudja. Nagyon kellemes meglepetés a dolgozat. A gondolkodók s a stil mesterei sorába jelentkezik fölvételre e könyvvel a fiatal gróf, s oly téren, mely a professzionátus tollforgatókat kivéve, immár közel 20 év óta parlagon maradt. A kiben az élő szó erejének s hatalmának adományait a parlamenti rostrumon és a miniszteri székről nélkülöznünk kellett, most az írásművészettel mutatja be iskolázott elméje, finom ízlése, eredetisége s férfiassága erejét. A könyv olvasmánynak megkapóan érdekes, logikája szigorú, vitatkozásában lojális; okait igen tág szemhatár területéről gyűjti és művészi architektúrával rakja össze egy egészszé, és ahol az összefüggést egy hasonlat könnyebben állítja helyre, ott a fiatal szerzőnek mindig van alkalmas ötlete, amik gyakran atyja villámlásaira, életére, eszpinjére emlékeztetnek. De bizonynyal lesz a dolgozatnak nem csekély dologi jelentősége is. A közjogi alapon álló pártok fusióját ekkora határozottsággal és apparátussal még nem követelte senki, mint az 1867-ki közjog e fiatal védője. A könyv nagyobbik fele fényes vitairat a kiegyezési politika mellett, két fejezetben fejtegetve, hogy Magyarországnak Európai mai viszonyai közt állandó szövetségesre van szüksége, ezt csak Ausztriában bírhatja s ez állandó viszonyt létrehozni nehéz probléma volt, de államunk szuverenitását biztosította s a kiegyezés eredményei a magyar államjogok megóvása és végrehajtása dolgában végre is kielégítők, ellenben a függetlenségi Programm jobbat a meglevőnél nem ígér, sőt a meglevőt is kockáztatja. További négy fejezetet szentelt a szerző a nemzeti párttal való polémiának, egyenként tárgyalva Apponyi nemzeti követeléseit a kiegyezési törvényre vonatkozólag a tételes jog, politikai czélszerűség s a gyanítható eredmények szempontjából. Végső következtetése, hogy a dualizmus teljes jogegyenlőséget ad a két szövetkezeti államnak, de nem ad, mert nem adhat nekik egyenlő képességeket; ebben a két állam versenyző fél maradt, s jogviszonyuk lehetővé teszi, hogy a vezető fél az erősebb legyen. Andrássy gróf él- A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZÁJA. Sámuel király. — Történeti szomorujáték 5 felvonásban, irta: Gabányi Árpád. Első előadása a nemzeti színházban október 9-én. — — A Fővárosi Lapok eredeti tárcsája. — Néhai emlékezetű Aba (apa) Sámuel király három esztendős uralkodása szigorúan vett históriai szempontból is azok közé az érdekes és véres nagy kalandok közé sorozható, melyekkel még ma sincs tisztában a történelem. Írott adatok hiányában a történetírás tekintélye pótolja a hiteles bizonyítékokat, ez azonban a dolog természeténél fogva a jóhiszeműségre kénytelen támaszkodni, ami épen nem tartozik a legerősebb támpontok közé. Ily kétséges körülmények között könnyen megérthető, hogy Aba Sámuel három évig tartó «paraszt» királyságáról “meglehetősen zavaros és ellentétes históriai felfogás uralkodik: az író tehát és különösen a sok szabadsággal rendelkező szinműíró, tökéletes liczencziával gyúrhatja át czéljának megfelelően a szerencsétlen parasztkirályt, akinek tragikus sorsa színműíróink fantáziáját már eddig is gyakorta foglalkoztatta. Dobsa Lajos «Aba Sámuel»-je, mely nyomtatásban is megjelent, foglalja el a sorban az utolsó előtti helyet; az ő műve azonban, itt nem szellőztethető okok miatt, sohasem került színre s szerkezetének színpadi bizarságai nyilván ezután is lehetetlenné teszik, hogy e máskülönben igen érdekes tragédiával a színházi közönség bizalmasabb ismeretségbe jusson. Felfogás dolgában Gabányi javarészt ugyanazon az állásponton van, amelyen Dobsa. S itt nyomban ki kell emelnünk azt a valóban ritka lelkiismeretességet, amelylyel Gabányi tárgyának minden egyes, még oly jelentéktelennek látszó fázisát is tanulmányozta, formába öntötte és színpadra vitte. Az ő Sámuel királya megegyezik a históriából ismert alakkal; amit a saját fantáziájából öntött hozzá, az a történelmi karakter lényegén se nem változtat, se azt meg nem hamisítja. A Péter kegyetlenségei miatt fellázadt magyar urak és főleg a parasztság akaratából királylyá emelt Sámuelt a história kezdetben áldott, jószivü uralkodónak tünteti föl. Igazságos, erényes, istenfélő embernek, kit jóságos apja gyanánt szeretett a nép. Ugyanilyen az ő hőse is. S nyomról-nyomra tovább is követi a történelmet, átvéve minden írói liczenczia nélkül mindazon históriai eseményeket, melyek a szelidlelkü fejedelmet később vérengző zsarnokká változtatták s elvégre bukását idézték elő. A keret, melyben Sámuel király élete előttünk a színpadon lejátszódik, természetesen eleitől-végig a szerző csinálmánya. Nem lehet azonban elvitatni, hogy Gabányi a miben kori szerűségére is gondosan ügyelt, s tényleg nincs is a nagy terjedelmű műben egyetlen oly vonás sem, mely a históriailag hű keret összhangját megrontaná. Határozott tengelye, mely körül a mese csoportosulna, nincs a műnek, s nekünk úgy tetszik, hogy Gabányi maga se kívánt erőteljes csomópontban kulmináló tragédiát, hanem csak egy érdekes korrajzot írni, melyben ősrégi múltúak egy szomorú történelmi epizódját lássa megelevenedve a néző. Ez az oka, hogy az önmagukban véve igen figyelemreméltó részletek sokasága miatt az akció nehezen indul, kitérésekkel halad előre, s egyszerre két-három irányban is foglalkoztatja a nézőt, aki végre is csak fölöttébb megerőltetett figyelemmel képes nyilvántartani a cselekvény szétágazó folyását, mely még a döntő momentumok találkozása pillanatában se egyesül mindig. A drámai akció előidézésében tulajdonképen nem is annyira maga Sámuel király, mint inkább az életére törő Urkund viszi a főszerepet. E fiatal, pogány vallást követő daliának (Pálfi) apját a már keresztény hiten levő Sámuel, nádorispán korában, kivégeztette. Urkund ezért halált esküszik fejére, s tervét végre is hajtja. Megjelenik a királynál, felajánlja hűségét és kardját. Sámuel örömmel fogadja, bizalmasává teszi: ezt a bizalmat Urkund azzal hálálja meg, hogy hatalmába keríti a király leányát, Sébát (Török Irma), várába hurczoltatja, ott fogoly Lapunk mai száma 12 oldal.