Fővárosi Lapok 1896. november (301-330. szám)

1896-11-01 / 301. szám

XXXIII. évfolyam, 301. szám 1896. Vasárnap, november 1 Egész évre 14 írt,félévre 7írt, 70 évre 3 frt 50 kr.,egy hóra 1írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára : helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Felelős szerkesztő: Porzsolt Kálmán. Kiadó-tulajdonos: MAGYAR ÍRÓK KIADÓ R.-TÁRSASÁGA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek tere 4. szám. Előfizetések és hirdetések Fölvétetnek a kiadóhivataalban Tisztelettel kérjük vidéki t. előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek,hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. „Tárczapolitika.“ Budapest, okt. 31. Classics miniszter Csáktornyai programmbeszédében van egy nevezetes tétel a többi közt, mely nem részesült eddig abban a figyelemben és méltatásban, melyet méltán megérdemel. Ez a tétel igy hangzik: «Míg a kultúrpolitika csak szak-, csak tárczapolitika lesz és nem válik általános politikává, mely mindenkit közelről érdekel, a nemzet zöme nem látja be a kultúrpolitika nagy nemzetfentartó fontosságát.» Aranyszavak, jelentőségre, a mi viszonyaink közt, fölérnek Thiersnek ama hires axiómájával, mely komoly intelemként szólt a franczia republikánusokhoz, hogy: «A franczia köztársaság vagy konservativ irányú lesz, vagy nem lesz köztársaság!» Ezen módon Magyarország is vagy czéltudatosan s minden telhető áldozattal a szó teljes és igazi értelmében mielőbb magyar kulturállammá lesz, vagy egyáltalában nem lesz Magyarország, vagyis nemsokáig tarthatja fenn magát korunk különböző áramlatai és alakulásai között, melyek államiságunkra nézve feltétlenül vészt hozók. Magyar kultúrállammá pedig csak úgy alakulhatunk át, ha — mint Wlassics mondá, — a kultúrpolitika «mindenkit közelről érdekel»; ha áthatja társadalmunk minden rétegét a palotától a kunyhóig; ha átmegy nemzetünk aprajának nagyjának a vérébe; ha végre-valahára rászoktatjuk magunkat, hogy összes közviszonyainkat kiválóan kultúrpolitikai szög alatt nézzük és ítéljük meg. Ezen választási Campagne alatt a tanítók voltak az elsők, kik — már akár Wlassics idézett szavai által buzdítva, akár nem, — gondoltak arra, hogy jó volna megragadni a kedvező alkalmat, a képviselőjelölteket fontosabb népoktatási kérdéseknek megnyerni oly módon, hogy aztán azokat a parlamentben is támogassák. Ilyen értelemben instruálta legalább a Tanítók Kaszinója a tanító-egyesületeket. A szándék tökéletesen helyes és dicsérendő volt, csak az a kár, hogy kissé későn, úgyszólva majdnem kapuzárás előtt gondoltak annak megvalósítására. Lesz-e ezúttal eredménye, nem lesz-e, nem tudni, óhajtjuk az elsőt, de tartunk a másodiktól. Hanem akármi legyen is az eredmény, tagadhatlan, hogy a múltban a tanítóságot is terheli mulasztás e tekintetben. Ha az a közel 30.000 főnyi tanítóság, melynek jórésze súlylyal birtos bír a képviselőválasztások mérlegében, kezdettől fogva nem pusztán csak a maga érdekében is, de főkép áthatva az általa szolgált fontos ügy jelentőségétől, kezdettől fogva következetesen igyekezett volna megnyerni, kapacitálni és felvilágosítni választások alkalmával a képviselőjelölteket s ha ugyanezt teszik vala a középiskolai és képzőintézeti tanárok is, ma mind a három irányban sokkal előbbre volnánk az ügyekkel, mint ahogy tényleg vagyunk. Mindez szól egyúttal a tanügy különböző köreiben és fokozatain foglalatoskodó iskolaszékeknek, gondnokságok- és igazgatótanácsoknak, úgyszintén a kulturegyesületnek s általában mindazoknak, kik a magyar közművelődés bármely névvel nevezendő érdekeit szolgálják. Nem magánérdeket szolgálnak mindezen egyesek, testületek és tényezők, hanem a legfontosabb közügyek és közérdekek egyikét s így nem osztályérdekeket mozdítottak volna elő, hanem a nemzet és állam kiváló fontosságú kulturális érdekeit, ha az újabb alkotmányos élet kezdete óta főkép a parlamenti választások alkalmával, de más alkotmányos időpontban is így igyekeztek volna mindazon közérdekeknek, melyeket a kultúrpolitika érint és felölel, minél több hívet és támogatót A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZÁJA, Édes halál. Ha mint a gyermek édes anya-ölbe’, úgy hunyna el az ember csöndesen, Elálmosodnék és elszenderülne S a földön föl nem kelne sohasem; — Ha mint a fáról a levél, a sárgás, Úgy hullnál, ember, sírba nesztelen És törzsedet nem sebzené a válás S tiéid nem sírnának vesztedlen; — Ha mint az illat könnyű szellő szárnyán, Oly könnyen szállanának a mennybe fel, Keresztül lengenénk a földi párán S nem fájna, hogy kelyhünktől válni kell. —• Ha mint beteg, ki lázálomból ébred, Szebb ébrenlétre kelne a halott, Emléke sem kisérné földiségnek Magasbb tudatra eszmélvén amott: — Vajh’ ki akarna élni, tűrni itten, Hol minden torz és eszményt gúnyoló? Ah, mily jó lenne végkép válni innen, Meghalni, ah, mi könnyű és mi jó! Palágyi Lajos. Novemberben. » A Fővárosi Lapok eredeti tárcsája. —Irta: Abonyi Árpád. A »Nevelő kengurut-hoz czimzett finom budai kávéház külön asztala mellett november elseje óta így üdvözöljük egymást: — Jó napot, kolléga? —Van szerencsém, kolléga. ■— Mikor indulunk, kolléga? — Április elsején, kolléga. Kitetszik ebből a rövid bevezetésből, hogy a »Nevető kenguru«-ban tanyázó asztaltársaságunk bizonyos czélra részvénytársaságszerű kollégiummá alakult, s hogy ez a kollégium működését a jövő év április elsején fogja megkezdeni. Az előzmények gyors megértése szempontjából előre kell azonban bocsátani, hogy a november hónap tudvalevőleg a méláncholiának ködnek, párának, életuntságnak és az őszi költeményeknek a rendes szállítója. Az első őszi borongás beálltával veszendőbe indul a napsugár fénye, hervadóba a kerepesi úti akáczok zöldje, elköltözött a fecske, a seregély, strecsányi Ignácz és a »Kirchfeldi pap«. Elpusztul lassanként minden. Ha délután öt és hat óra között ismét fölkeresi odalenn a Dunasor korzóján nyári modelljeit az ember, akaratlanul is magába szedi azt a finom őszi párázatba csempészett melancholiát, mely ebben a hónapban bőséges tömegekben úszik a levegőben, s belénk hizelgi magát a lehelettel. Hova lettek a piros napernyők, a foullarde-ruhácskák, a crepe de Chine női derekak és a bájos nyári lustaság az asszonyi szemek mélységében? Odalesz bizony minden. A járda koppan a lépés alatt, s a csavargőzös éles füttye éppen kétszer verődik vissza az öreg Redoute (Vigadó, Vigarda, Kedvelde, Tánczolda stb.) hatalmas falairól. Az ákáczok, melyek ádáz következetességgel a legmakacsabb harmadnapos hideglelés emlékét újítják föl agyvelőnk «centri Rigali's góczpontjában» (Mommsen), novemberben léha egykedvűséggel pötyögtetik összezsugorodott leveleiket a földre, özvegyen hagyva a barna ágakon maradó tüszőcskéket. Vesződni kezdünk a fenséges Mors imperátor gondolatával, a múlandósággal és a köddel, uraim, ezzel a borzasztó köddel, meg nem mérhető titokzatosságába «végekkel körül árkolt agyrendszerünk» (Kleist) még a «homo sapiens legmagasabban differencziálódott energiájával» (Darwin) se képes értelmes formában úgy behatolni, hogy attól anyaszülte bölcsebbé váljon Igen kicsinynek is érzi magát az ember. Maga a nagy G. J. Caesar is aprócska legény az enyészet roppant birodalmához képest, melynek sikeres megbolygatására csak egy-egy fáradhatatlan archaeologus eléggé nagy. Mi többi közönséges emberek érinteni se merjük a mit- Lapunk mai száma 20 oldal.