Friss Hirek, 1923. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-28 / 96. szám
Napi hírek Dufla-Magyarország — nem ország Égisz Magyarország — mennyország A legelső magyar ember, nagybányai Horthy Miklós kormányzó szemleúton jár a Dunántúl városaiban. Tegnap Pécsett látogatta meg a kormányzó, akit felekezeti és osztály, különbség nélkül, meleg fogadtatásban részesített a lakosság. A virágesős, lelkes fogadtatás egyik legszebb momentuma az volt, amikor egy egyszerű bányamunkás odeér.tott a Nagyúr elé és magyar szivének őszinteségével a kormányzó jóakaratát kérte a munkásság részére amely, mint mondotta, hazafias érzésétől vezetve, minden tekintetben részt akar venni az ország újjáépítésére irányuló munkában. A kormányzó jóleső érzéssel hallgatta a munkásszónok üdvözlő beszédét és magyaros kézfogással adott kifejezést legmagasabb elismerésének. A kormányzói elismerésre méltán rászolgált ez a derék bányamunkás, akinek őszinte megnyilatkozása egészen bizonyosan gondolkozásra készíteti majd azokat a munkásokat, akik a nemzetköziség elvét vallják és a lerongyolt, megtépázott haza újjáépítésére irányuló munkából, idegen szellemű vezetőikre hallgatva mindezidáig vonakodtak kivenni részüket. A pécsi bányamunkások szónoka megmutatta az utat minden magyar munkásnak : összefogni és dolgozni a csonkaország gazdasági talpraállítására, mert csak így következhet el a szebb magyar jövő és a nagy Magyyarország feltámadása. A kormányzó kezet szorított a pécsi munkással és ezzel tanujelét adta, hogy osztálykülönbség nélkül az állam minden olyan polgárát megbecsüli aki vele egy utón halad a haza- és faj - szeretetben. Ez az államfői gesztus, biztosra vesszük, versenyre serkenti a magyar munkásságot a Nagyúr kézszorbásának kiérdemléséért. Hétfőn lesz a rendkívüli közgyűlés, nem pedig szombaton, mint azt tegnap téves értesülésünk alapján írtuk. A közgyűlés délelőtt tíz órakor kezdődik és előreláthatólag délre véget is ér, miután csak a tisztviselők fizetésrendezése szerepel tárgysorozaton. — Uj jogtudományi doktor. H o 1- Iósy Antal, lapunk volt felelős szerkesztőjét, a szegedi Ferencz József Tudományegyetemen tegnap jogtudományi doktorrá avatták. — Hírek a toronyról. A belügyminiszter a törvényhatóságokat a Petőfi Társaság Petőfi ünnepélyeinek támogatására hívja fel. — A sóelosztó-bizottság arról értesíti a várost, hogy a só után a fogyasztó közönségtől nem kell forgalmi adót szedni. — Május elsején tilos a politikai gyűlések rendezése. A legújabb belügyi rendelkezések radikálisan szabályozzák a május elsejei társadalmi és politikai gyűlések rendezését. Április 30—31. május 1—2. napjén semminemű politikai gyűlést nem szabad tartani. A rendőrhatóságok szigorú intézkedéseket kaptak a rendelet betartására. — Az Árvizsgáló Bizottság szombaton, folyó hó 28-án, délutn 5 órakor a szokott helyen gyűlést tart, erre Balogh Sándor, Bodnár Bertalan, Molnár István, Sarkady Imre és Steinkampf János biz. tagokat pontos megjelenésre kéri az elnök. Szombaton este a Sasban, az ótemplomi harangok alapjának javára rendezendő műsoros ünnepélyen az Arany János hegedűművész karnagyi vezetésével működő közkedvelt zenekar fogja a táncosokat lelkesíteni. Az első tánc a Csínom Palkó kurucnótára indul meg. A Pusztakutasi Olvasóegylet május 12-én, szombaton este 6 órakor tartja tavaszi bálját a Szabó-malom mellett lévő helyiségében, melyre az érdeklődőket ez után hívja meg tisztelettel az Elnökség. Friss Hírek Felbontják Orbán Juliánna sírját Vistáfirostsilfir derül a susáni rejtélyre Megírtuk, hogy egy feljelentés alapján a rendőrség a múlt héten őrizetbe helyezte Fejes Imre Tölgyfautca 32 szám alatti lakos cukorkaárust és vadházastársát Thurocki Jánosáét. A két őrizetbevett ellen az volt a gyanú, hogy méreggel pusztították volna el a február 8-án, állítólag titokzatos körülmények között hirtelen elhunyt Orbán Júliát Fejes Imre 76 esztendős hites feleségét. Miután azonban a széleskörű nyomozás semmiféle terhelő adatot nem szolgáltatott a két őrizetbe vett bűnössége mellett, az üggyel foglalkozó Pokomándy rendőrkapitány mindkettőjüket szabadlábra helyezte. A gyanúsítottak végleges tisztázása és annak céljából, hogy Orbán Juliánná halálának tulajdonképeni okát megállapítsák, Pokomándy kapitány előterjesztést tett az ügyészségnek a Dilinkában fekvő holttest exhumálására és felbontására. Mint most szegedi tudósítónk jelenti, az ügyészség elrendelte Orbán Julia exhumálását és felboncolását, ami holnap, szombaton délelőtt 9 órakor lesz, így azután kétségtelen bizonyságot lehet majd szerezni, hogy mi igaz a susáni szenzációból. Tizennyolcezer mértföld egy leányért Kérdés, hogy megér- e ennyit egy lány egyáltalán? úgy látszik, néha meg, legalább azt állítja egy Mirics nevű szerb, aki ezt a nagy utat megtette szíve választottjáért. Ez a Mirics tíz év előtt Amerikába vándorolt, ahol megszedvén magát, tavaly Szerbiába ment régi menyasszonyéért. Amerikából Szerbiába és vissza Amerikába, ide oda kétszer kellett utaznia, míg a bonyolódott házassági és beutazási engedéseken úrrá lett, közben elköltött ötezer dollárt (húszmillió koronát), végre boldogan amerikai hajlékába vezethette életpárját, mondván, megérte a társaságot. Várjon mit mond tíz év után? — Időprognózis További hőemelkedés várható, helyenként, főleg nyugaton esővel és zivatarral. Ráfizettek a makaóra. Budai Sándor lókereskedő és Tóth Lajos sertéskereskedő a múlt év augusztus 22-én az egyik kávéházban makaóztak, ami mint tudott dolog, a tiltott kártyajátékok közé tartozik. A játékot észrevette az államrendőrség detektivje és a makaózókat feljelentette a járásbíróságon, ahol úgy Budait, mint Tóthot szerencsejáték által elkövetett kihágás címén tiznapi fogházra átváltoztatható 1000—1000 korona pénzbüntetésre ítélték. — Teaestély. Folyó hó 29 én, vasárnap este 8 órakor, Kontrás Ferenc Kigyó utcai vendéglőjében a „ Jó 11 égy “ asztaltársaság teaestélyt tart, melyre tisztelettel meghívja a jótékony cél érdekében a közönséget az asztaltársaság vezetősége. Egy őrült ember izgalmas öngyilkossági kísérlete az újpesti öszszekötő hídon. Ma délelőtt 11 órakor az újpesti összekötőhídon egy 30—35 év körüli férfi jelent meg, hirtelen Ádámkosztümre vetkőzött és a hídról a Dunába akart ugrani. Az elősiető őrszemes rendőr az öngyilkossági szándék végrehajtásában meg akarta akadályozni, mire az ismeretlen férfi a rendőrrel dulakodni kezdett. A rendőr csak nehezen tudta az öngyilkosjelöltet megfékezni. Időközben a helyszínre érkeztek az újpesti mentők, akik megállapították, hogy az ismeretlen dühöngő őrült. Az újpesti mentők a szerencsétlen embert behozták az újpesti mentőállomásra, ahonnan a rendőrorvosi vizsgálat után a lipótmezei elmegyógyintézetbe szállították. „Ahol követ csinálnak“ című hírünk egy hibáját korrigáljuk most azzal, hogy Varsányi Sándornak nem műköszörüs, hanem műkőtelepe van a Damjanich utcában. A méhészek május 6 án táncmulatságot rendelnek a népkerti vígadóban. Búd János meg akarja állítani a búza drágulását. A gabona árának az utóbbi időben bekövetkezett horribilis emelkedése komoly meggondolásra késztette az illetékes tényezőket. Búd János a malomérdekeltségekkel, a gabonakereskedőkkel, a tőzsde vezetőségével és más szakemberekkel állandó tanácskozásokat folytat a gabonaárak rohamos emelkedének meggátolása céljából. A mai búzaár alakulás egészségtelen állapot. A kormány a legbehatóbban foglalkozik a gabonaimport nagyjelentőségű kérdésével s ez útalapon kísérli meg az árak kedvező befolyásolását. Ha így nem lehet erdményt elérni, akkor nincs kizárva meszszebbmenő intézkedések eshetősége sem. Mint értesülünk, messzebbmenő intézkedések makt a gabonatőzsde megrendszabályozására gondolnak és végső esetben szó lehet a gabonatőzsde bezárásáról is. — Vitézi értekezlet« A felavatott Vitézeket s mindazokat, akik vitézzé avatás iránt kérvényt nyújtottak be, felhívom, hogy április 29 én, vasárnap délután 3 órakor a városháza közgyűlési termében megtartandó vitézi járási értekezleten mindannyian jelenjenek meg. Dr Endrey Antal: — A harangünnepélyre jagy®k szombaton este a pénztárnál 7 órától kaphatók. A János téri Körlebank ingatlan osztálya a Zrínyi utcán, Kinizsi utcán , Andrássy utcán, Fácán utcán, Petőfi utcán, Könyves utcán, Oldalkosár utcán, Klauzálutcán, Kállay utcán, Uj világ utcán, Károlyi utcán s a város minden részében. Házak Malmok 15-45 millióig. Bútorozott szobákat és üres lakásokat keresünk. „Duna" biztositt fö ügynükségi. | Ügynököt keresünk. | S — Felhívás az iparossághoz. A Szegedi Iparosítják Közművelődési Egyesülete május hó 20—21. napján (Pünkösd két napján) nagy iparkiállítást és vásárt rendez. Azok, akik a kiállításon részt venni óhajtanak, jelentkezzenek az Ipartestületnél a hivatalos órák alatt. — Minden népfőiskolai hallgató, aki a vasárnap délutáni tanulmányi kiránduláson részt óhajt venni, legkésőbb háromnegyed három órára legyen ott a titkári hivatalban. — Elitélt fatolvaj. Még 1923 március 18-án történt, hogy Szabó István Kistópart utca 68. szám alatti lakos a vasúti állomásról 2 darab összesen 13 kiló súlyú tűzifát elvitt. A rendőrség a járásbíróságnak adta át a fadézsmálót, akinek ügye tegnap került tárgyalás alá. Apróság Szabó Istvánt lopás vétsége miatt és őt ezért egy havi fogház és 2000 korona pénzbüntetésre itélte. A 2000 korona behajthatatlanság esetén 20 napi fogházra változtatandó át.Az ítélet jogerős. — A harangnak a toronyban elhelyezése és megszólaltatása — sajnos — késedelmet szenved amiatt, hogy a felhúzáshoz szükséges sodronykötél még mindezideig sem érkezett meg. Mindenpercben várjuk. Megérkezése után a szerelőnk jönni fog a harangöntő gyárból és csakhamar megtörténik az elhelyezése és mindjárt leszól hozzánk zengzetes hangjával. Hisszük, hogy nem is cémul el többé, úgy mint szerencsétlen elődje, hanem mielőbb nagy hangosan hirdetni fogja hazánk feltámadását és örök rirulésát. — Olvasókörök és iskolák vezetőségeihez. Tudomásul és szoros miheztsitás végett ismételten közlöm: A nagyméltóségu vall és kösokt. miniszter urnak 133. ink. 1923 sz. rendelete szerint mindennemű népkönyvtári ügy ezentúl csakis a Törvényhatósági Iskolánkívüli Népművelési Bizottsághoz (városháza em. 6. sz.) tartozik. A miniszter tájékozódni kíván népkönyvtáraink mostani állapotáról, hogy a válságos helyzetbe jutott népkönyvtáraink újjászervezésének munkáját megindíthassa. E célból kérdőíveket bocsájtott ki s ezen kérdőívek az érdekelt, elszámolásra kötelezettek részére a titkári hivatalban (városháza em. 6.) osztatnak ki. Az egyes népkönyvtárak kezelői a 307. ink. 1923. sz. miniszteri rendelet alapján kötelesek a kérdőívekért jelentkezni és azokat kitöltve sürgősen visszaterjeszteni. Más egyéb könyvtárak a vallás és közokt. minisztérium részéről a jövőben csakis akkor tarthatnak igényt pénzbeli avagy könyvadományra, ha a jelentést szintén beterjesztik. A háború szerencsétlen áldozatai felsegítésére a katonaügyosztálynál adakoztak: Pécsi Jenő és neje 1000, Tárkány Szűcs György és családja 1000 koronát. Mindkét család a Bartók Jánosné elhalálozása alkalmával koszorú megváltás címén. Az adományokért ezúton mond köszönetet a hadirokkantak stb. nevében Faragó Sándor tanácsnok, a katonaügyosztály vezetője. Felemelték a kenyér és a péksütemény árát. Az árvizsgáló bizottság a liszt és fa árának lényeges emelkedése folytán a kenyér és apró sütemény árának felemelését engedélyezte. A zsemlepéknél az eddigi 17.50 helyett 21, viszontelárusítóknál és étkezési üzemekben az eddigi 18.50 helyett 22, étkezési üzemekben és fényűzési forgalmi adó alá eső időben és helyen az eddigi 20 helyett 24 K. A félbarna kenyér az eddigi 270 helyett 340, rozskenyér 196 helyett 240 K. Házikenyér sütésének díja bár kint az eddigi 16 helyett 188. Ismét felemelték a húsárakat A mészáros és hentes ipartársulat értesíti a vásárló közönséget, hogy az éő állatárak emelkedése következtében 28-tól kezdődőleg a következőként kénytelen megállapítani a húsárakat: Marhahús kilogrammja 900 K. Borjúhús kilogrammja 1000 K. Juhhus kilogrammja 900 K. 4» Mwmiiawfiwa nwwwswiwsawwHii»»