Friss Hirek, 1923. június (7. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-08 / 127. szám

Hódmező-Vásár­hely, 1923. VII. évfolyam, 127. szám Péntek, junius 8. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Ara: SzerfesztősÉg, feladóhivatal és Könyvnyomda: 30 K1 Hódmezővásá­rhely, Szent Sn'J-utca ? szám ToWaki • Szerkesztőség 209. lejesüti. Kiadóhivatal 22. Előfizetési ára:­­ Ara: egy hónapra 600 K. negyedévre 1600 K.­­ _ Megjelenik mindennap kora délután 60 év Politikai helyzetkép Azok a belpolitikai kérdé­sek, amelyek a Treuga Dei alatt kerültek a politikai pár­tok tűzvonalába, a földre­formnovella ügyének kivé­telével jóformán egy­től egyig háttérbe kerültek. Erőteljesen tartja magát az a hbr ellenzéki körökben, hogy az egységes párt ellen­tétei bizonyos koznpromisz­­szumok útján kiegyenlítés stádiumába jutottak, mely­e­­­r­r­e vonatkozólag megerősítést szerezni eddi­­gelé ugyan még nem lehe­tett, minthogy azonban az elenzéknek a magatartása a legutóbbi napokban ismét a legélesebben az összk­ormány és az egységes párt ellen fordult, bizonyos, hogy az ellenzéki pártokat nagy csa­lódás érte a kormány részé­ről s ennek a konzekvenciáit éreztetik harcmodorukban. Ami az aktuális kérdése­ket illeti, a tisztviselő kérdés, mint a leg­égetőbb magyar probléma Leg­­elsősorban kerül tárgyalásra, viszont a lejáró felhatalma­zás szükségessé teszi az in­­demnitás mielőbbi letárgya­­lását, úgyhogy a földreform­­novella csak az indemnitás után kerülhet sorra. Azok a tárgyalások, melyek a no­vella visszavonása érdeké­ben megindultak, ismételten meghiúsultak, úgyhogy a jelenleg folya­matban levő közvetítő tár­gyalások az egyes részlet­kérdésekben levő ellentétek elsimítására irányulnak. Az ellenzéknek a ház szer­­dai ülése során elhangzott durva felszólalásai után sű­rűn hallatszott a folyosón a házszabályrevízió szüksé­gességének hangoztatása, mert a nemzetgyűlés szín­vonalának megvédelmezése ilyen erkölcsi alapon álló ellenzék mellett a jelenlegi házszabályok keretein belül szinte lehetetlen. Majdspr­szág teljes részeret követett a nagykövetek tanácsa? Budapest, június 7. Egy reggeli lap arról ad hírt, hogy a nagykövetek tanácsa a magyar kormányhoz jegyzéket intéz Magyarország teljes leszerelése ügyében. Illetékes helyen arra a kérdésre, hogy mennyiben felel meg ez a hír a való­­ságnak, azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a fenti hírt kétkedéssel kell fogadni. A magyar kormány már két évvel ezelőtt befejezte az antant katonai missziójának ellenőrzésével az ország katonai leszere­lését. Ez a misszió jelenleg is Budapes­­ten tartózkodik és folytatja működését. Ha a nagykövetek tanácsa jegyzéket in­tézne a leszerelés ügyében a magyar kormányhoz, ezzel azt is dokumentálná, hogy az antant misszió működésével nincs megelégedve, ami pedig alig hihető. Befejezés Eltilt a réstosszentmihályi bűnügy rendőri nromázisa Bpest, június 7. Puskás Albert szenzációs vallomása után Kani­­zsai József megtört és beismerte, hogy tényleg segédkezett Molnár Tóih Józsefnek a gyilkosságok végrehajtásában. Az ügy ilyetén fordulata után a rendőrség két gyilkosságban való részesség, zsa­rolás és orgazdaság címén előze­tes letartóztatásba h­elyezte Pus­kást is. Ezzel az aktussal tulaj­donképen a rendőri nyomozás vé­get is ért. Most már csak azt kellene kideríteni, hogy a taga­dásban lévő Molnár Tátiménak és Kanizsainénak milyen szerepük van a borzalmas bűnügyben. Ha bizonyítékokat nem sikerül ellenük szerezni arra vonatkozóan, hogy a gyilkosságokról tudtak, úgy csak orgazdaság címén indul el­lenük eljárás. Ötven milliárdban állapítják­ meg a német jóvátételt A franciák egyetlen német kézen levő vasútvonalat is megszál­lották . Anglia nem tárgyal Csicserinnel London, június 7. A jóvátételi kér­désben közeledés jött létre Anglia, Fran­ciaország és Belgium között. Az eddig ismeretessé vált részletek szerint a három kormány között folyt tárgyalások ered­ménye a következő: a végösszeg, mely­ben a három kormány megegyezik kb. 50 milliárd aranymárka lesz. Az angol kormány úgy látszik közeledik ahhoz a belga állásponthoz, hogy a német fizeté­­seket a szövetségeseknek a német ipar tiszta nyereségéből kell biztosítani. A franciák tegnap az egyetlen, még német kézben levő Heine-Altessen-dorthmundi vasútvonalat is megszállották. Az új megszállás célja minden valószínűség szerint az, hogy a vasútvonal két olda­lán fekvő tárnák és bányaművek szán­készleteit kihasználják.­­ A Vossische Zeitung londoni jelentése szerint az oro­szokhoz intézett második angol jegyzék­ből nyilvánvaló, hogy lord Curson egyen­lőre nem óhajt Csicserinnel tárgyaláso­kat folytatni. A tanácskozásra legalább addig nem kerül sor, míg a bolsevista propaganda kérdését és a két ország közötti kártérítés probblémáját nem tisz­­tázzák. Pusztító orkán és jégverés Baranya megyében Pécs, június 7. Tegnap dél­után borzalmas orkán és jég­eső vonult végig Baranya vármegye déli részén, amely különösen Vajszló község­ben és környékén okozott hatalmas károkat. A vihar fákat tépett ki, háztetőket hasított le. Az egyik kőte­­tejű ház fedelét is leszakí­totta, a földre zuhanó tető­zet 6 ökröt, 4 lovat agyon­ütött, egy embert pedig sú­lyosan megsebesített. A jég Német János gazdálkodó ud­varán hetven darab apró­jószágot agyonvert. A ha­tárban teljesen elverte az őszi árpát és a búzát. Vil­lány községben az orkán mintegy 20 lakóházat rom­­badöntött, a telefon és táv­író huzalokat széjjel tépte, úgy hogy a károsult vidék­kel a telefon összeköttetés bizonytalan időre szünetel. A kár eddig felbecsülhetet­len, de egészen bizonyos, hogy sok száz millió koro­nára rúg. Hőhullám Amerikában Newyork, június 7. MTI. Newyork környékén rendkívül heves hőhullám vo­nul keresztül. A meleg a 93 fokot is meghaladja és már eddig is számos ha­lálos áldozata van. A Ruhrvidéken kétezer né­met lapot betiltottak Berlin, június 7. Azoknak az újságoknak a számát me­­lyeknek meglel­­őt a Raj­na-tartományi bizottság meg­tiltotta, meghaladja a kétezret Elsikkasztották Károly király ékszereit. Bács, június 7. A Siunde párisi jelen­tés szerint Steinert, Károly király volt jász önkormányzóját és feleségét Párisban elfogták. Steiner olyan ékszereket adott el, melyek Károly családja tulajdonát képezték. Miksa főhercegnek, a király öccsének feljelentésére sikkasztás miatt fogták el. Franciaország Steinert ki fogja adni Svájcnak. Az elsikkasztott összeg 1 millió svájci frankra rúg. Az ékszereket egyébként a berni Perleco cégnél Steiner kölcsönnel terhelte meg. Az üggyel kap­csolatban több letartóztatás várható. Em­lítésre méltó még, hogy Steiner római és berlini konzul is volt. A Perlesco cégnél legnagyobb érdekeltsége Sonder,­heimer frankfurti ékszerésznek van. Bérletjegyek a Máv vonalain Bpest, június 7. A Máv­ igazgatósága elhatározta, hogy az igazgatása alatt lévő vasútvonalakon bevezeti a bérlet­jegy rendszert. Az egész ország területére szóló és egy félévi időtartamra érvényes I. osztályú bérletjegy ára 400.000, a má­sodikra 250.000, a harmadikra pedig 50 000 korona lesz. Bevezetik a nagyobb állomások — így Vásárhely környékére szóló, — havi bérletjegyeket is, amelyek 60 kilométeres körzetre érvényesek és áruk 68 százalékkal, a tisztviselő utasok részére 84 százalékkal lesznek olcsóbbak a rendes menetjegyeknél. Véres ütközet Marokóban Madrid, június 7. Cizzi Assa előretolt állásában nagy harc volt marokkóiak és spanyolok közt. A spanyolok oldalán 10.000 ember 23 léghajóval, a marokkóiak ol­dalán 7000 ember vett részt a harcban. A marokkóiak vereséget szenvedtek. A spanyoloknak is 400 halottjuk volt, többnyire az idegen légió tagjai, közöttük az idegen légió élén álló ezredes is. Az elesett tisztek száma 15. Szent István Duplamaláta sört iszik .

Next