Friss Hirek, 1923. október (7. évfolyam, 221-246. szám)

1923-10-02 / 221. szám

Adómentes a száznyolcvan­ezer koronás havi­­kereset A felemelt kereseti adótételek A FRISS HIRSE szombati számában rövidesen már írtunk róla, hogy a hiva­talos lap legutóbbi számában a pénzügy­miniszter rendeletet adott ki, amely a szolgálati illetmények után járó általános kereseti adó tételeit a változott viszo­nyokra való tekintettel újból megállapítja. A rendelet a drágaság emelkedésével és a közszükségleti cikkek áralaku­­lá­sal annyiban számol, hogy a július 1-én életbeléptetett adótételek helyébe ezentúl a kétszeres összegeket vonja adó alá ugyanazzal a kulccsal. Vagyis az azelőtti skálában a 90000 koronáig terjedő havi jövedelem volt adómentes. Most ez az adómentességi határ duplájára, vagyis 180.000 koronára emelkedett. Az új kereseti adóról szóló rendelet szerint az egyes jövedelmek után fize­­tendő új adóösszegekről a következő né­hány adatot adjuk: Heti keresetnél 400 000 koronán felül a jövedelem min­den egész vagy megkezdett 20 000 ko­ronája után 7 és fél százalék. Havi keresetnél 180.000- 200 000 Kig 400 K 300 000-320 000 K-ig 2500 K 400.000- 420.000 K ig 5500 K 500 000 -520 000 K ig 10000 K 600 000-620 000 K ig 16000 K 1,000.000 K 1,040.000 K-ig 46400 K 1,600.000 koronán felül a jövedelem minden egész vagy megkezdett 40.000 koronája v­an 7 és fél százalék. A havi 1,600.000 koronán felül tehát minden megkezdett 40.000 korona után 3000 korona adó jár és minden meg­kezdett 40.000 korona teljes 40.000 ko­ronának veendő. A rendelet október 1-én lép életbe, úgyhogy azok a szolgálati járandóságok, amelyek szeptember 30-áig jártak, a régi skála szerint adóznak, azok pedig, ame­lyek október 1 -tól járnak, az új skála szerint, tekintet nélkül, hogy a valósá­gos kiűzetés mikor történik. 60 000 - 70.000 K-ig 400 K 100 000-110 000 K-ig 1600 K 200.000-2­00 000 Ebig 8400 K 300 000—320.000 K-ig 18000 K Halálba Indult egy öregember mert kiakarták tenni a lakásából A mai szomorú lakásviszonyok már sok embert, sok családot döntöttek rom­lásba. De e tragédiának csak kevés szá­zaléka jutott a nagy nyilvánosság elé A lakás miatt búsulta el magát Kenéz György Garay­ utcai 11. szám alatti 72 éves napszámos is. Vasárnap jelentették, a rendőrségen, hogy Kenéz György még 27-én, bezárva szobája és a padlás aj­taját, elment hazulról és azóta nem tért vissza. A bezárt lakásban egy levelet ha­­gyott hátra a fia címére, amelyben fiára hagyja összes holmiját és felszólítja, hogy azombat, azaz Szent Mihály nap deléig szállítsa el azokat, mert különben ki­hányják az utcára. Elmondja még azt is, hogy lakást nem kapott, azért halálra szánta magát és mikor fia a levelet ol­vassa, akkor már ő nem él. A fiú va­sárnap szerzett tudomást az esetről és rögtön jelentette a rendőrségen. Valószí­­nűnek tartják, hogy az öreg Kenéz György öngyilkos lett, mindamellett a rendőrség keresi a nekibusult öngyilkosjelöltet, aki eltűnésekor fekete csizmanadrágot és sö­tétkék mellényt, nagyszélű fekete kala­pot és keményszárú csizmát viselt, ősz­­hajú, hiányos fogsora, magyaros bajusza , mintegy 170 centiméter magas alak volt az öreg. Aki tud valamit róla, vagy (itta valahol, jelentee a rendőrségen. Felépül a téli színház A szombati értekezlet elhatározta a kőszínház építő rész­vénytársaság alakítását . Nyolc napon belül megveszik az építkezésre alkalmas telket Hírt adtunk arról, hogy a téli színház felépítésének terve ügyében szombat dél­utánra Borbás Sándor a Népbank vezér­­igazgatója és Vészi Arthur dr ügyvéd ér­tekezletet hívtak össze, annak eldönté­sére, várjon a város közgazdasági fakto­rainak véleménye szerint lehet-e szó je­lenleg arról, hogy felépüljön a vásár­helyi kőszínház ? A nagyfontosságú értekezleten teljes számban jelentek meg a meghívottak, akik előtt Tóbiás László, a jónevű sze­gedi műépítész szakszerűen ismertette a tervet. Tóbiás László után Lázár Lajos gazdasági főtanácsos, Kalmár Zsigmond rostagyáros, Borbás Sándor vezérigaz­gató, valamint Vészi Arthur dr ügyvéd szólaltak fel és valamennyien a színház felépítése mellett foglaltak állást. Az egyöntetű vélemény alapján azután az értekezlet elvileg elhatározta a szín­házépítő részvénytársaság megalakítását, egyben pedig a színház palota felépíté­sére alkalmas telek megszerzése céljából egy hattagú bizottságot küldött ki, amely­nek tagjaiul Lázár Lajost, Borbás Sán­dort, Koncz Pált, Steiner Ferencet, Tó­biás Lászlót és Vészi Arthurt választot­ták meg. Ez a bizottság arra kapott meg­bízást, hogy nyolc napon belül szerezzen opciót a Neumann féle, vagy az időközben fel­ajánlott Bereczk­ féle házra és a kettő közül, miután a harmadik, a Héjja-féle ház megvételének terve elesett, azt ve­gye meg, amelyiket a cél megvalósítá­sára alkalmasabbnak talál. A házvétel megtörténte után szabályszerűen is mag­alakul az új részvénytársaság és érte­sülésünk szerint még ebben az esztendőben hozzá­kezdenek az építkezéshez, illetőleg a megvásárolt ház lebontásához, úgyhogy minden remény meg van rá, hogy a jövő esztendőben már tető alatt lesz a színház palota, amely ha Tóbiás László műépítész tervei szerint épül fel, az első kétemeletes épület lesz Vásár­helyen. *Mk saw****** ** Nyolcszáztizenhatmillió korona vagyon- és jövedelemadót vetettek ki Vásárhelyre A szegedi pémügyigazgatóság értesítette a városi adóhivatalt, hogy elkészült az 1922. és 1923. évi jövedelem - és vagyonadó ki­­rovásával. A pénzügyigazgatóság értesítése szerint a város lakossá­gának a legutóbbi két év adója címén 816484891 (1922 - r­e 163186653, 1923-r­a pedig 653248238) koronát kell fizetnie, illetve ennyit rótt ki a pénzügy­­igazgatóság, még­pedig 6300 tétel­ben. Az adózókat a város fogja értesíteni a kirovásról, amely a következő kulcs szerint készült: Az 1921-ben fizetett jövedelem- és vagyonadó ötszörösében állapí­tották meg az 1922. évi adót, az 1923. év adóját pedig az 1921. év húszszorosában. Érdeklődésünkre Fejérváry Ber­talan adóügyi tanácsnok elmon­dotta, hogy a kirovás ellen csak azok szólalhatnak fel, akiknek idő­közben megszűnt az a jövedelem­forrásuk, vagy megváltak attól a vagyonuktól, amelynek alapján kirótták az 1921. évre esedékes adójukat. A felebbezési határidő a kézbesítéstől számított 15 nap. Az 1922. évre kirótt adót és az 1923. év adójának háromnegyed­­részét október végéig be kell fizetni. Az év utolsó negyedére esedékes adóbefizetési határidejét december 31 ére tűzték ki. Ha valaki a kitűzött határidőig nem fizeti be az adóját, minden havi késede­lemért az adó tíz százalékát kell fizetni késedelmi bírság címén. Friss Hírek Kifosztották a kutast „Hangya”­boltot A szomszédos Vásárhelykutason eddig még ismeretlen tettesek éjnek idején felfűzhették az ottani szövetkezet ajtaját és mintegy 5 millió korona értékű áru­cikket elvittek. A nagyszabású betörésről az alábbi részleteket sikerült megtud­nunk : Pénteken a kora reggeli órákban a járó­kelők észrevették, hogy a szövetkezet ajtaja nyitva van. Értesítették a szövet­kezet vezetőjét, aki nyomban az üzlet­helyiséghez sietett és ott megdöbbenve vette észre, hogy az éjszaka folyamán felfeszí­tették az ajtót. Az üzlethelyiségbe lépve, az első pil­lanatban megállapíthatta, hogy betörők látogatták meg a szövetkezet üzletét és nagy összeget érő árucikkeket vittek el. Nyomban értesítették a csendőrséget, az őrsről járőr ment a helyszínre. A csend­őrök megjelentével hozzákezdtek annak megállapításához, hogy a betörők mit vittek el. Részletesen nem sikerült megállapí­tani, hogy mi hiányzik az üzletből, a gyors vizsgálat folyamán a következő hiányt fedezték fel: Eltűnt 72 épület cérna, 3 vég fehér vászon, 60 méter sötétkék szövet, két­­három vég pepita és egyéb szövet, több vég sárgavászon, sok szappan, rahtkefe, zsebkendő, mintegy 250000 korona értékű trafik, 25 ezer korona készpénz és egész sereg apróbb értékes árucikk. Az első pillanatokban is látható volt, hogy a betörők mintegy ötmillió ko­­rona értékű árucikket vittek el. A csendőrség azonnal megkezdte a nyo­mozást és ennek bevezetésére helyszíni szemlét tartottak a kifosztott üzlethelyi­ségben, melynek során csak annyit sike­rült megállapítani, hogy a betörők, akik rendkívüli nyugalommal, cigarettázás köz­ben végezték munkájukat, a rablott hol­mikat a Futura plombáival ellátott zsá­kokba pakolták és vitték el magukkal, minden valószínűség szerint ismerősök lehettek a helyzettel. Egyéb nyomot, a­melyből a betörők kilétére lehetne kö­vetkeztetni, nem találtak a csendőrök, akik most nagy apparátussal keresik a Hangya-bolt kártevő látogatóit. A betörés­ről egyébként értesítették a környékbeli, így a vásárhelyi rendőrkapitányságot is. Napibirek vonta Magyarország — nem­ ország Egész Magyarország — mennyország ELMENT a színház, ezt rebesgetik sokan. Nem igaz — hördül fel Gyuri barátunk. Csak a színészek és illetve a színésznők költöztek el melegebb helyre, más részekre. Elmen­tek ők s a színfalak, de a színház, az itt maradt. Igaza van Gyurkának, aki igen bánkódik, különösen a színésznők után. De nem akarok pletykálkodni, mert még kompromitál­t párbajt kell vele vívnom, pedig ezt nem akarom. Nem akarok még egyszer összeverekedni vele. Igen, még egyszer, mert már volt vele lovaglás ügyem. Diákkorunkban összekülönböztünk egy csacsi kisleány miatt. Mindketten udvaroltunk neki és egyikünk sem akart elmaradni. A vége az lett, hogy meg­verekszünk. A párbajnak egy különös módját eszeltük ki. Nem az amerikai még kevésbé az európai módját alkal­maztuk a mérkőzésnek, hanem a vásár­helyi párbajt. Minthogy azonban ez az érettségi elött pár nappal történt, amikor már amúgy is nyakig úsztunk a bajban, hát elhalasztottuk tervünk kivitelét az érettségi utánra. úgy számítottunk, mint Szűcs János bátyám egy esős, borús őszi délután, amikor őrlelni kellett volna neki a szélmalomban, de nem volt kedve menni. Eső is lesz — úgymond —, este is lesz, a kislányára is menni kék, ga­lamb fiat is szedni kék, a tányérok mo­satlanok a szolgálók mosdatlanok, vagyis igen sok a baj. De a sok baj közül egyiken sem segített. Végre átcammogván az érettségi rögös, tüskés bokrok miatt bukdácsolás utáin, elérkezett a tettek ideje, a­ vásárhelyinek nevezett párbaj lefolyása és kimenetele a következő volt. Elhatároztuk, hogy harcolunk a végki­merülésig. Amelyenk hamarabb kidől, az félreáll a másiknak az útjából. Szín­helyéül a Balatont választottuk. Segédek nélkül este tíz órakor fogtunk a viasko­­dáshoz. Négy óra hosszáig tartott. Egy­formán álltuk a helyünket. Üvegszámra ittuk előbb a bort, majd később a mus­kotályt. Záróra után kisült, hogy egyi­künk zsebe sem bírja a versenyt az ivá­szati tehetséggel és egy csomó kontóval terhelten kerültünk az utcára. Itt mind­ketten a másikról mondottuk, hogy tán­torog. Végre is elindultunk a Csúcs felé, a kislányhoz, hogy ő tegyen igazságot. Útközben elfáradva, leültünk pihentetni , reggel hogy, hogy nem, egymásra bo­rulva ébredtünk fel az árokban. Monda­nom sem kell talán, hogy az eset után mindkettőnknek kitört a szekere rudja a Csúcsból. — Elhunyt gazdálkodó. Gyászjelen­tés tudatja velünk, hogy idősb Samu Já­nos földbirtokos gazdálkodó 70 éves ko­rában, 6 hónapi súlyos szenvedés után elköltözött szerettei köréből. Vásárhely egyik legderekabb gazdálkodója, puritán erkölcsű jószívű emberbarátja szállt sírba vasárnap délelőtt 11 órakor két évi szo­morú özvegység után idősb Samu János­sal, akiben a Közgazdasági Bank egyes igazgatósági tagját gyászolja. Az "­­un koporsóját kiterjedt rokonság, a s­om­szedők sok ismerős és szerető leirat körül mé­tséges fájdalommal. Gyászolják : Gyermekei: Samu János nejével Pap Te­réziával, Samu Erzsébet férjével ifj. Bánfi Lajosat­. Testvérei: néhai Samu Anna elmaradott gyermekei, Samu Ferenc gyer­mekeivel, néhai Samu Bálint elmaradott neje gyermekeivel, Samu Erzsébet férjé­vel Hódi Mártonnal és gyermekeivel, ezen­kívül még a kiterjedt rokonság. Az el­hunyt temetése október 2-án délután 2 órakor lesz a Klauzál utca 2. számú gyászháztól, a református vallás szertar­tása szerint, az új­ templomban tartandó gyászbeszéd után a Dallinka temetőben. — Harangadomány. Özv. Szücs Im­­réné VIII. ker. Fancsy­ utca 26 sz. alatti lakos egyháztag az újvárosi harangra 5000 koronát adományozott. Az adományért ezúton mond köszönetet a református egyház elnöksége. — Dispenzáció- Huszár Sándor dis­­penzációja alkalmából 2000 koronát ado­mányozott a rokkantaknak és hadiárvák­nak. Elsőrend »Silesia“ ko szeszkoksz. I­dean raktárt­ből készült FILUI Ferenc-u. 10 143 W.u „A. Damjanich ute 3 szobás laki költözés miatt vagy pincéhez Gyakorló magas fi. KOK! „Hangya“ A Vásárhely Ku sitó Szövetkeze vasárnap déli rendkiv melyre a tagok A közgyűlés a helyiségében (S tartva. Ha a k csekély száma lenne, úgy oktí közgyűlés megt: a megjelent táj lesz. 1. Az üzletrés 2. Inditványo­t Értesítjük­­ a legutóbbi Ideiglenes éli órák alatt !V­alaii Intézet sarok pénztá kiállított rés Ki K­iad 20 h melynek két­­harmada kas2 máson 4 hol: féle föld szórni Dr. V­agy Nyomd. f »veszünk ! 2 közé .*ul­u lépésit értesítem, de vételi szerző aláírása vég« határnapul f. október vasárnapot­t féle tanyába föld vevőket, tanyába 8781 gett mindani kézzé nek, 8 közösbe kivá­geiket is okv s esetleges I ott terj988zé Írott szerződ eszközölni m­­ár

Next