Friss Hirek, 1923. december (7. évfolyam, 272-294. szám)
1923-12-01 / 272. szám
rar Aezretségünk ’ gyűjtést Miklós kis napján szegény isszee Tiintézett,ányaikkal Felkérem ezövásárogy adonagy diadomá áry Gyuten lésó pogácsa, Mind jól uknak, a k. Manszemesvárdna köz irték és kriptáját. in majd az egyik faléhoz nyomo- Szrekeri ig-utcai tott várból kitagaági ■i tagok ti dijaiannyival sleckezö z alapgi díjjal alkabolni. álasztsárhelyi per 2-án tanács amelyre Tekina vázámban többször rőség döntése folytán a tűzoltóknak köteles a város ruhailletményeiket természetben kiszolgáltatni. A ruhákat a város megrendelte s azok elkészülve a napokban érkeztek meg Pestről, ahol a szabó kisiparosok szövetkezete vállalta el a ruhák elkészítését. A kész ruhákat egy szakértőkből álló bizottság vizsgálta meg és vette át. A kiosztás menten folyamatban s így vasárnap új ruhában jelennek meg a tűzoltók. — Kruzslitz Károly gyásza. Mint lapzártakor értesülünk Kruzslitz Károlyt az Ipartestület elnökét és családját súlyos gyász érte. Anyósa Felberbauer Istvánná ma reggel 8 órakor hosszas szenvedés után meghalt. Temetéséről intézkedés még nem történt. Vasárnap este lesz a „Szeretetvendégség“ a Tiszában. A Református Nőegylet igen kedves estélyt rendez december 2 ár, este 7 órai kezdettel a Tisza szálloda összes termeiben, hol egy csésze tea és teasütemány mellett egy minden tekintetben kifogástalan programmal is kedveskedni kivén az ő áldozatkész közönségének. Beszédet mond Bányai Sándor társelnök, szaval Udvarhelyi Erzsébet, énekel Siőke Béla, hermóniumon kíséri Darabos Lajos kántor. Páros jelenetet adnak elő Kardos Maca és Lázár Pista, magyar dalokat énekel cigánykisérettel Kóti Esztike, víg monológot mondJogi Esztike, tárogatón játszik Jäger Miklós. Műsor után tánc záróráig. Belépőjegy ára teával együtt 8000 korona. Tekintettel a jótékonyságra, felülfizetéseket köszönettel fogad a Nőügylét. Egyben pedig kéri a Nőegylet iránt mindég áldozatkészséggel viseltető hölgyeket a vezetőség, hogy ha a gyűjtőiv netalán nem jutott volna el hozzájuk, de a jótékonyságban ők is részt kívánnak venni, valamint a gyűjtőiven felajánlott dogokét (tea, cukor, teasütemény), a Tisza-szálloda kávéházi helyiségébe szíveskedjenek küldeni vasárnap dáruán 2 órától. Titkár: — Az útlevelek új kiállítás dija. A belügyminisztérium az útlevelek kiállítására járó dijakat a következőképp állapította meg : Napszámosok, munkások, ipari segédek és tenoncok, cselédek, továbbá az összes közszolgálati alkalmazottaknak az útlevélért 4000 korona a kiállítási díj és ezenfelül 1010 korona bélyegilleték fizetendő. Vagyis összesen 5000 korona. Minden más alkalmazott részére szóló útlevélért 85 000 korona kiállítási díj, ezenfelül 10000 korona bélyegilleték, tehát összesen 45000 korona fizetendő. Az útlevél meghosszabbítása esetén a felektől e címen ugyanolyan összeg szedendő be, mintha új útlevél kiállításáért folyamodtak volna. — A kistóvölgyi iskola környékén lakó szülőket felkérem, hogy gyermekeiket december 3-án (hétfőn) fezdjék fel az iskolába, miután Perczel Júlia tanítónő ott megkezdi működését. Csernsi Mátyás külterületi igazgató. A kereskedelemügyi miniszter hivatalos lapja megszűnik A kereskedelemügyi miniszter körrendeletben értesítette az összes alájuk rendelt hivatalokat és hatóságokat, hogy a kereskedelmi tárcának hivatalos lapja, amely négy éven keresztül „Kereskedelemügyi Közlöny* címmel jelent meg, 1924 január 1-től kezdődőleg megszűnik. A körrendelet szerint a lap megszüntetését a papírral való takarékoskodás szüksége teszi indokolttá. A kereskedelemügyi minisztériumnak rendeletei így januártól kezdve kizáróan a „Budapesti Közlönyben” fognak közzétételt. — Mit játszanak a moziban ? Péntek . Kis rongyos. Burleszk verseny. A mozi terem kellemesen fűtve van. — Halál a shimmi miatt. Vasárnap az egerszegi kocsmában legények mulattak. Az egyik legény minden áron shimmit akart táncolni, amit a többiek elleneztek. A szóváltás közben Osváth Bertalan agyonütötte Pozsgay Istvánt, aki shimmi-nótát rendelt a cigányoktól. Pozsgay azonnal meghalt, a merénylőt elfogták. Óvásárk folyó este 6 lateágotgükben ilyre az tisztenlépödit tarába mbaton akár a aeg. A kedves skedjeaz egyzeretetini vagyűjtő isókör tulatsá . Lázár 10000, 1000 ilfulsszepleinek zenetet hangcember ■ai kezében a ársaság ént Várnagy- Szönség része m évek visszanagyiti, haíztében , vidélestani külö nénye. darab , azon s előre nyvke Fries Hírek Közgazdaság 0.039272 a korona, élénk a gabonapiac A Strasszer cég ma délelőtti termény jelentése szerint a budapesti malmok nagy érdeklődést tanúsítanak a búza iránt. Tiszavidéki búza 105.000, rozs 81000, árpa 68.000 — 69.000, zab 78 500, Ó-tengeri 76.000, új tengeri 62.000, csöves tengeri 46.000 - 56.000 korona valamennyi budapesti paritásban. Vásárhelyen a „Futurából szerzett értesülésünk szerint búzáért 104 000 koronát, ezeinek. A korona mai zürichi nyitása 0.0302 és fél centimes. * Zürichi nyitás: Pária 30.67 fát, London 24 92, Nyork 572 fél, Milánó 2467 fél, Bécs 0.0080 fél, Hollandia —, Szófia 440, Barin—, Prága 16 65, Budapest 0.0302 fél, Bukarest 287 fél, Belgrád 652 fél, Brüssel —. • Ingatlanforgalom. Mári Irma Lázárutca 4. sz. házbeli felerész illetőségét haszonélvezeti joggal terhelten 20000000 ¤-ért megvette Balassa József főkereskedő. — Molnár Ernőné 285 négyszögöl paperes szőlőjét 500.000 ¥ ért megvette Bella Rozália, Juliánna, Erzsébet és Mária. — Zosra István és neje 205 négyszögöl kenyereháti szólóját 900 000 ¤ ért megvette Bóra Rozália. — Kis Imre és társa Jegenye utca 3. sz. házát 2000000 - ért megvette Angyal Dékány Imre és neje Gógán Zsófia. * Új szeszárak. A szeszkartel új árakat léptetett életbe. A régi árakkal szemben literenkint 1200 koronás drágulást jelentenek, mely drágulás természetesen ki fog hatni a likőr árakra és minden olyan cikkre, amelyekkel a szesz kapcsolatban van. Budapesti értéktőzsde Bankok: Angol-Magyar Hazai bank Agrár bank Magyar hitel Jelzálog bank Leszámítoló Olasz Bank Osztrák hitel Salgó Rima Közúti Városi vill. Déli Államvasut Nova Angol bank Bosnyák agrár Ipar bank Földhitel bank Hermes Ногv. szt. jelz. b. Ingatlan bank Cseh bank Forgalmi bank Keresk. hitel Magy.-Német b. Körp. jelz. Városi bank Mercur Nemz. b és lak. Keresk. bank Lloyd bank 07 260 Nagybáttonyi k. Ujlaki 220 Urikányi Nyomdák, 1650 653 Atheneum 490 71 Franklin 112 Globus 545 Kunvasy 148 Pallas 58 641 Révai test. 115 Bigler 118 Stephanaeum 55 110 Vasm. és gépgy.: Vulkán 315 146 Coburg 50 Csáky 33 52 Gazd. gépgyár. Fegyver 1885 320 Frankl 110 Ganz-Danubius 5550 37 Ganz villamos Gép és vasút 2425 25 Győ/ll'y .Wolff 130 45 Hoffher Kaszab 115 26 Kühne 62 14 25 1300 23-5 40 245 180 200 4600 Takarékpénztárak Belvárosi tas. Lipótvárosi Egy. Bpest fov. Kőbányai lak. Magy. áll. lak. M. orsz. közp. t. Pesti hazai első Biztosító intézetek. Első m. bizt. 6750 Fonciére Magy. francia Jag Nemzeti baleset Pannónia Malmok : Bak malom Borsod misk Concordia Békéscsabai I bpesti gőzm. Törökszentm. Gizella Hungária gőzm. Király Victoria Transdanubia Union gőzm. Beocsini Borsodi szén Lőrinci Cement Északmagyar Szászvári Kohó István Köb. gőztégla Dräsche Magnesit Magy. asphalt M. ált. kőszénb. Kerámiai 3325 170 50 635 388 Láng Lipták Mág. Magyar acél Magyar-belga Motorgyár Ólomaru Vegyipar Waggongyár Roesseman Schlick Schuller Teudloff-Dittr. Wörner Különfélék : sztr. légszesz Bárdi Bszóti szesz Béni Brassói Chinoin mai nyitó árfolyamai (Ezer koronákban.) Irányzat: tartott. Kiotild Köb. polg. sör. Krausz Ligetszanat Cukoripar Lámpa Auer M. Kender Őstermelő Pamutipar Ruggyanta Szalámi Vasúti forg. Marosvás. pert. Mezőgazd. ipar. Óceán Olajipar Pannónia sör Phöbus Mezőcukor Püspöki Royal szálló Schwartzer Szegedi Kender Szikra Stummer Telefon Temesi sör Tokaji bor Török Turul Unió színház Várm. mezőg. Vasm. vill. Villányi pezsgő Zagyvapálfalvai Faipari vállalatok : Ált. fp (Msrkur) Cserző Dunaharaszti Egy. fa Foresta Fornérgyár Guttmann Hazai fatermelő Honi fa Körösbányai Különl. épít. és f. 180 23 57 145 38 80 113 85 750 19 172 12 70 255 25 670 Danica Lignum Trest Diana 10*5 Magv. Által. fa Égisz 39 Magy. Amer. fa Sz Izzó 590 Erdő Textil Magyar Lloyd 130 101 Gyapjumosó Malomeoky 17 82 Papíripar Nemzeti fa Részvénysor 250 Neuechl.L'cht. 13'50 212 Szövő és kötő 69 Új Ofa 590 Spódium 190 Országos fa 59 Temesi szesz Rézbányái Dorogi Slavonia Felten Union d. Usínes 2325 460 Fiumei rizs Viktória bútor 12 166 Flóra 190 Zabolai Fővárosi sör Zentai és rosk. Goldberger 116 Kronberger 140 Gschwindt Haltenyésztő 290 35 Közlekedési váll. Hungária matr. 262 Mester 395 Horvát cukor Adria 389 Hungária szálló Atlanticz 825 Juta Levante 1175 Kábel Bur Karton 115 Miskolci 38 Keglevich Cogn Trust 122 Keleti Murányi Konvertált 55 Király autó 15 Hazai 2700 Királysör Új vörös Kéz, Klein és fia Erzsébet Szán. A búza további emelkedését várják a hetipiacon Rendes keretek között, jó időben zajlott le a pénteki piac, amely semmi újabb meglepetést nem hozott. A gabonapiacon a bu** ára most is a keddi 102000— 103000 korona körül mozgott, de az eladók még így is tartózkodók, úgy látszik még magasabb búzaárakat várnak. Az élőállatok piacán is csak a régi, szokásos csekély forgalom volt tapasztalható. A gyümölcspiac lassankint megszűnik. Ma már csak almát a néhány helyen szőlőt, lehet kapni. Újabb terméke a piacnak a citrom, melynek darabja 350 és 500 koronáért kell. Élénk forgalma volt ellenben a baromfipiac, ahol az érák a kereslet miatt emelkedő tendenciát mutatnak. Legnagyobb keresletnek örvend azonban mégis a pulyka és a liba, épen ezért ezeknek az árai alaposan felemelkedett. A pite árai egyébként a következő : Állatárak : marha 2500—3000, borjú 5000 —5200, kövérsertés 6500—7000, sovány sertés 6200, malac párja 70.000—80.000, birka 3800—4200, bárány 4000, Baromfiárak tyúk darabja 10.000—12.000, rántani való csirke párja 18000—20000, sovány kacsa pja 30.000—35 000, sovány liba párja 40 000— 50.000, hízott liba klgria 8800—9000, hízott kacsa klgrja 7500—8000, pulyka karja 8500 —9000 korona, galambfi párja 1500— 2000 korona. Tojás darabja 520 korona. Zöldségárak: gyökér csomója 300—600, zöld paprika drbja 30—50, burgonya 300— 850, káposzta 280—800, csomó (3 drb) karaláb 450, vöröshagyma 250—350, szöllő 2200—2500, alma 2300—2600, — Csöves kukorica 55000—60.000. morzsolt 78.000 —80.000 korona mázsája. Laptulajdonos: Kultúra r.-t. Felelős szerkesztő: Polgár József. Felelős kiadó: Erdei Sándor müsz. Igaz a PESTI HÍRLAP december 2-iki, vasárnapi számának illusztrált külön melléklete Társasági élet Magyarországon és a külföldön. Az egész országban feltűnést fog kelteni. Hirdetőinkhez!! A kiadóhivatal ezúttal hozza szíves tudomásra, hogy hirdetéseket, tekintettel a nehéz pénzügyi helyzetre, csak előzetes fizetéssel fogad el közlésre UnNPlÍDfA KERESKEHM . Aki ADELMI R. T. Budapest, Akkuit 1912-ben. Központja: V., Gíza-utca 9. Fiók : Vill., Dobozi utca I. Telefon: 195-96. Üzletágak: Afir őrlemény. Állat Export-Import. Előleget ad értékpapírokra, árura. Magas kosztpénzt kihelyezették Hetenkint jelentést küld ügyfeleinek az áru és értéktőzsde helyzetéről és eseményeiről. Burgonya, mely egészséges, jóízű és nem fó széjjel, állandóan kapható Albert Imre kereskedésében, Kistópart és Mátyás a, sarok.