Friss Ujság, 1907. szeptember (12. évfolyam, 208-232. szám)
1907-09-01 / 208. szám
XII. évfolyam 208. szám, Budapest, 1907. szeptember 1. Vasárnap Ara 21 fillér, vasárnap 4 mié? ——88888=8888 — •'-"»•««»'-J-ga-H-iMaBgaggagaagaM^————HBBggag—g ’'ibbcb-b«"1 1 gasBB~gi ■ v1,“1- ■ . sss^tssm m OA. 1T1„ , ... ____ _“L M«g]al»nhi hét« klv«tol*val mlndMtna» POLITIKAI NAPILAP. «SSaHjg} |||ggj|t Kg jjtjg-jiSN jgS||£||. |*1 |1S ß$ SC| korán raggat, »onlo» «IkalUWUl UM» ELŐFIZETÉSI ÁRA , | il | W W || ||gfa§ A Ifli «M tCW«Gr. non.pnapu,MU. ^rr80 - p KlNX II.IXI1I* ”gxrsjtss ■ liIwMvHW * Hurokra került női ruhás betörő. H grófnő és a parasztlegény regénye, A feleséggyilkos mészáros vallomása. Ne tessék pártolni! Már írtunk a pánádi botrányról , előre megsejtettük, hogy majd nemzetiségi kérdést csinálnak a katonai virtuskodásból — egyrészt azért, hogy a botrányt nemzetellenes izgatásra használják fel, másrészt azért, hogy nemzeti ügynek tüntetve fel a dolgot, a felháborító népsanyargatást eltussolják. Jóslatunk beteljesedett. Pánádon a katonaság tiszti parancsszóra félholtra vert egy csomó nyomorúságos parasztot s erre megindul a hivatalos cáfológép, letagadja az egész históriát s azt szeretné kimutatni, hogy oláhokról lévén szó, a nemzeti becsület kívánja, hogy a honvédek brutalitását helyeseljük és letagadjuk. De már ebbe nem megyünk bele. A pánádi vérengzést úgy kell tekinteni, mint hogyha színmagyarokat kaszaboltak, püföltek, dögönyöztek volna félholtra a megvadult katonák, így kell tekinteni, mert mi nem ismerjük el, hogy kétféle honpolgár lenne ez országban: magyar és nem magyar. Ez országnak minden fia magyar honpolgár, bármily anyanyelvű legyen külömben s az idegen ajkú magyar polgárnak, ha bántják, apagy jussa van a magyar állam védelmére, mint a Díj magyarnak. Ha ezt nem valljuk és cselekedjük, akkor azok malmára hajtjuk a vizet, kik azt hirdetik, hogy a nemzetiségiek nem igazi fiai e hazának, se jogokban, se kötelességekben. Ezvégzetes tan, mert ketté osztja, sőt égik marssal szembe állítja a magyar állampolgárokat. Aki ezt akarja, ellensége az országnak, ellensége a magyarnak és nem magyarnak egyaránt. Hiszen láthatjuk, mily mohón kapnak az alkalmon Maninak, hogy ezt az ellentétet kiélezzék. Azt állítják, hogy Pánádon nem a békés honpolgárokat bántották, hanem az oláhokat, oláhokat pedig nálunk szabad büntetlenül bántani. Ezt a vakmerő hazugságot kell erélyesen megcáfolni. A függetlenségi pártnak kötelessége védelmébe venni a pánádi népet, amint a múltban védelmébe vette a katonai brutalitás mindenféle áldozatait. Ki kell deríteni a bűnt, és meg kell torolni példásan. Azokat a szabadelvű izű hazudozásokat pedig, melyekkel a félhivatalosok csak kompromittálják a kormányt, be kell szüntetni. Úgy se hiszi el senki, hogy a daróczos juhok turbállják volna fel a sujtásos farkasok vizét. Elégtételt követelünk a pánádi oláhoknak s nem hazug czáfolatokat, melyeknek tisztátlan áradatában boldogan lubiczkolnak a Maniuk. Gróf kisasszont és parasztlegény. (A mézesetekben.) •— Baját tudósítónktól. — Legutóbbi számaink egyikében hirt adtunk arról a szenzácziós szerelmi regényről, amely Pongrácz Henriette gróf kisasszony és egy révfalusi parasztlegény, Andrássik János között szövődött. Ez a regényes szerelem is szökéssel volt összekötve. A daliás parasztlegény a fiatal grófkisasszony egyenes kívánságára megszöktette szerelmét, akivel most édesanyja ki® falusi házában boldogan élvezi a mézeshetek örömeit. Egy újságíró meglátogatta a fiatal szerelmespárt Révfalun s látogatásáról a következőkben számol be: Révfalun. Kis tót falucska Révfalu. Apró szalmafedeles házai közül kimagaslik Pongrácz Ede gróf „kastélya“ Összevissza repedezett öreg ház ez, meglátszik rajta, hogy az öreg gróf ereiben demokrata vér csörgedez. Mert Pongrácz Ede gróf annyira demokrata, hogy a feleségét nem a felső tízezerből választotta, hanem egy juhász leányát vette el. Két gyermeke származott ebből a házasságból, egy fiú és egy leány. A fiú nem örökölte apja hajlamait; megcsontosodott mágnás és egyszer, amikor vallató a származását emlegette, elkeseredésében magára lőtt. A leány, Henriette grófkisasszony már egészen más természetű. Hiába nevelték, tanították, gyúrták, a vérére hallgatott és egy parasztlegény szeretője lett. Ott lakik most a kedvese házában. Fehérre meszelt, csinos külsejű ház az, húsz lépésre az öreg gróf udvarházától. Előtte kis virágos kert, amelyen meglátszik, hogy gondos kezeik ápolják. Ugyanazok a kezek, amelyeket most nélkülöznek a grófi kert hervadó rózsái . . . Mit mond a legény? Benn az udvaron Andrássik Jánosi dolgozott, a grófkisasszony „törvénytelen“ ura. Vakolatot készített, mert egy szobát építenek a házhoz. Andrássik csinos parasztlegény. Szőke bajuszát büszkén pödörgeti, a szeme csillog, amikor az ő grófkisasszonyáról beszél. — Nagyon régen szeretem már Henriettet — beszélte —, nagyon régen. Tizenhét éves voltam, amikor először beszéltem vele. Az árokba fordult a kocsija, ő pedig nyakig a vízbe esett és én segítettem ki. Ő tíz éves volt csak, de én már akkor szerettem. Azóta gyakran találkoztunk a grófi kertben, vagy éjjel az ablaka alatt. Annyira szerettem, hogy amikor intézetbe adták, bánatomban beálltam önként katonának. Amikor pedig megtudtam, hogy idehaza van, én is hazajöttem. De akkor tudott már a gróf a mi szerelmünkről és azonnal visszaküldte a leányát. Csak 1906-ban találkoztunk megint, amikor a grófkisasszony végleg hazajött az intézetből és egy angol nevelőnőt fogadtak melléje._ Ezeket mondta az értelmes, fiatal paraszt, míg a grófkisasszony öltözködött a másik szobában. Mi tiszta, padlózaton, hűvös kis szobában voltunk. Én egy fallóczán ültem a nagy asztal mellett, Andrássik pedig az egyik ágy szélére telepedett volt. A kemenczealaku kályha mellett volt a két, vánkosokkal, dámnákkal telt ágy. — Az egyikben az anyám fekszik egyedül, mert két hét előtt meghalt az arcám, a másikban pedig mi ketten alszunk — mondta Andrássik. Ekkor meglibbent az ajtót helyettesítő függöny s kilépett rajta a grófkisasszony. Élénk, okos szemű, még egészen fiatal, tizenhat éves, rövidszoknyás leány a grófkisasszony, csak magasan fésült haja ad egy kevés aszszonyi színezetet szép, kis arcának. — Pongyolában voltam, amikor jött, hát elszöktem maga elől felöltözködni — mondta mosolyogva. — De ne gondolja, hogy ilyen későn kelünk. Öt órakor már talpon vagyunk mindnyájan mert sok ám a munka ... A részeg férj merénylete. Viharos jelenet játszódott le az elmúlt éjszaka, az István-út egyik házában. A lakókat az éji csöndjében lárma, dörömbölés, riadt segélykiáltás és revolverlövések riasztották föl. A botrányt, amelynek csak rendőri beavatkozás vetett véget, egy részeg férj idézte elő. Máté János kőfaragó pár hónap óta rossz viszonyban élt a feleségével. Ütötte-verte az asszonyt, féltékenykedett reá, s ha, — ami gyakran megtörtént, — ittas állapotban vetődött haza, valósággal félhabra verte a boldogtalan teremtést. Az asszony végre megsokallta a dolgot. Két héttel ezelőtt otthagyta az urát és két apró gyermekével egy szerény István-úti lakásba költözött. Máté fenyegető leveleket írt neki, ha nem tér haza, megöli. Az elvetemedett ember az elmúlt éjszaka akarta beváltani fenyegetését. Késsel, revolverrel följegy vetkezve, lopódzott föl az asszony lakására, akinek azonban még volt annyi ideje, hogy a konyhából hirtelen ugrással a szobájában termett és rázárta magára az ajtót. Máté minden erejét megteszi tette, hogy az ajtót föltörje. Az asaszonyhalálos veszedelemben forgott A dühöngő férj mikor látta, hogy az ajtót nem sikerül feltörnie, revolvereivel keresztüllőtt az ajtón, de a golyó szerencsére nem talált. A lármára lövöldözésre figyelmessé lett lakói felrohantak s hosszas dulakodás után sikerült az éjszakai csendháborítót megfékezniük. A merénylő férjet átadták egy rendőrnek, aki előállította a hetedik kerületi kapitányságon. Azt vallotta, hogy nem volt a czélja feleségét megölni, csak reá akart ijeszteni.