Friss Ujság, 1907. november (12. évfolyam, 259-284. szám)

1907-11-01 / 259. szám

2 FRISS ÚJSÁG. 1907. november 1. mostani "kiegyezés rosszabb, mint az S mű­vé, de a kormány most bizony sok- kcal nehezebb helyzetben volt. Neki az Isebb­ klauzula romjait kellett eltaka­rítani. Tolónyi Géza: Ebben a kiegyezésben is benne van. (Mozgás.) 1 Wékerle Sándor: Hol? 1 Tolónyi Géza: Majd kimutatom! Az elnök ezután kijelentette, hogy e javaslatot az értekezlet nagy többséggel elfogadta. Holló Lajos érdeklődött még a közös leadásokról és a közös államadósság értékesítési műveletéről, erre nézve azonban a felvilágosítást már majd csak a részletes vita folyamán kapja meg. Bánffy a kormány, a horvátok és nemzetiségek ellen. (A képviselőház mai ülése.) Érdekes ülése volt ma a képviselő­háznak. Bánffy Dezső báró szólalt fel a vita során és elégedetlenségét fe­jezve ki a kormánynyal szemben, ke­mény támadást intézett a horvátok és a nemzetiségek ellen. Justh Gyula el­nök délelőtt tíz órakor az ülést meg­nyitva, bejelentette, hogy Ugron Gábor a házszabályok 203. szakasza alapján indítványt adott be a tanácskozás ide­jének egy órával való meghosszabbítá­sa iránt. Az indítványról a Ház, a legközelebbi ülés végén, vita nélkül, egyszerű szavazással fog dönteni. Ez­után az ideiglenes költségvetés került tárgyalás alá. A horvát szónok, Surmin György horvát képviselő szólal föl elsőnek. Beszédét halk han­gon kezdi. Az elnök: Tessék hangosabban be­szélni, mert így nem értjük! Hoffmann Ottó: Hiába beszél han­gosabban, h­a mindjárt kiabálj se ért­jük. Naplóipás az egész! (Zaj.) . Surmin György az előtte levő írás­ból felolvassa horvát nyelvű beszédét. Azt mondja, hogy Thaly Kálmán azért jelentette itt ki a kormány iránt a függetlenségi párt bizalmát, mert We­­kerle megszelídítette a párt elnökét s az ő révén a független Magyarország néhai harezosait. A Ház nagy figyelmetlenséget ta­­nu­ít a horvát beszéd iránt. A terem­ben élénken beszélgető csoportok kép­ződnek. Supiló Ferencz: így nem lehet be­szélni. Tessék figyelni! Az elnök (csönget): Ne tessék az elnöki jogkörbe avatkozni. Surmin György írása felé hajolva, tovább beszél Hangjának csak egyes dali töredékeit hallani. Az elnök (csönget): Tessék hango­sabban beszélni.­­— Elég volt már! Úgyse értünk egy szót Be az egészből. Üljön le! — kiált­ják. Bánffy báró beszél. Szünet után általános figyelem közt !Bánffy Dezső báró szólal föl. Lukács László tegnapi beszédére akar vála­­■zolni. Ezt megelőzően kijelenti, hogy az ideiglenes költségvetést megszavaz­za. Nem abból az okból, hogy a kor­mány iránt bizalommal viseltetik, ha­nem azért, mert szerinte az ideiglenes költségvetés megszavazása állami ér­dek, nem pedig bizalmi kérdés. A kor­mány iránt nem viseltetik bizalommal. A múltban történtek egész sorozata most meg a kiegyezés bizalmatlanná teszi a kormány iránt. — Lukács László azt mondotta ró­lam tegnap — folytatta Bánffy — hogy én politikailag kimúltam. Tu­dom, hogy Lukács, meg még mások is, politikai fölzám­ítésokrat neki látnák szívesen. Mégis a tegnapi éljenzés azt bizonyítja, hogy vannak itt is, akik az én nemzetiségi politikámmal egyet­értenek. (Úgy van! kiáltják többen a függetlenségi párton.) Az a politika nem lehet hazafias, amely a szivét ve­ri, de a nemzeti szinti zászló s a nem­zeti czirner ellen izgat. Lukács László többször közbekiált. Rakovszky elnök: Fölhivom Luká­csra (Lukács! Lukács! — élénk fÖL­kiáltások a függetlenségi párton. Kovszky folytatja): Lukács képviselő urat, ne zavarja a szónokot. Bánffy Dezső báró: Nem zavar, mert tudom, hogy amit én mondok, az igaz, amit meg ő mond, az nem felel meg a valóságnak. (Helyeslés.) Ha nem is hiszek boldog politikai föl­tá­madásomban, de abban hiszek, hogy politikámnak egy része, a nemzetisé­giekre vonatkozó része föltámad és to­vább él. Ezután a memorandum-perről be­szél. Lukács László sokáig ült Szege­den, a csillagbörtönben. — Nem az én időmben ítélték el, mondotta Bánffy, Wek­erle ítéltette el. Wekerle Sándor dr. miniszterelnök (közbeszól) : Ez igaz. (Bánffyra­ mu­tat) : De ő megkegyelmezett neki. (Za jós derültség.) A horvátokról. Bánffy Dezső báró: A horvát kér­désről szól. Beismeri, úgymond, hogy ő e kérdésben nem volt olyan erélyes, mint a jelenlegi kormány. De azért ennek sem engedi oda a babért. Beis­meri, hogy az előző kormányok gyön­gédségén s az övén is, vérszemet kaptak a horvátok. Hibának tartja, hogy a koalíczió a horvátokkal egyezkedett, mert a nemzetiségiek nem olyan ve­szedelmesek, — velük le lehet számol­ni, — mint a horvátok, akik mindig barátságot mutatnak, de mindig kö­veteléseik érvényesítésén törik a fejü­ket. Ha a horvátok elveiket meg tud­nák valósítani, az a magyar állam szét­­darabolására vezetne. Elismeri azt a jogukat, hogy itt horvátul beszélhet­nek, ám ahhoz nincs joguk, hogy ob­­strukc­iót rendezzenek. Örömmel vette Supiló magyar beszédét; a magyar nyelv használata a horvátok részéről mindenesetre elősegíti a további ellen­tétek kiküszöbölését. Rakodczay törek­véseit becsületesnek tartja, de nem hi­szi, hogy helyes magyar politikát csi­nálhasson. Supiló Ferencz ismételten közbe­kiáltja: Horvát politikát kell csinál­nia ! Stakovszky elnök figyelmezteti Su­­pilót, hogy nincs joga ilyen téves po­litikai eszméket hirdetni. (Zaj a hor­vátok csoportjában.) Bánffy Dezső báró: Ha a horvátok nem ismerik el az egységes magyar ál­lamot, akkor Horvátországot előbb­­utóbb forradalmi területnek kell nyil­vánítani (Élénk éljenzés.) , radikális eszközökkel kell rendet teremteni. Vihar Lukács körül. Lukács László személyes megtámad­talak czímén szól. íme, Bánffy meg­testesíti azt a tegnapi igazságát, hogy bizonyos körök a románok ellen tá­madó politikát igyekeznek érvényesí­teni. Nagy zaj tör ki erre. ■— Ez nem személyes kérdés!­­— kiáltják. Lukács László: Azt akarja kijelente­ni, hogy efféle támadások hazafias ér­zésében nem fogják megtántorítani. (Nagy zaj.) A nemzeti zászlót . . . Az elnök: A nemzeti zászló nem a képviselő úr személyes kérdése. (Nagy zaj.) Lukács László: Azt hiszem, engem vádoltak azzal, hogy nem használtam a magyar zászlót. (Hosszantartó zaj.) Bánffy egész beszédet tartott személyes kérdés czímén ellenem, nekem pedig nincs jogom szólni sem? (Tartós zaj.) Az elnök: A vita során mindenki csak egyszer szólalhat föl, hacsak for­maszerinti indítványt nem adott be. Lukács László: Nem áll az, hogy mi a császárhoz mentünk. De ha Bécsben voltunk is, hát Kossuth Ferenc? mért jár Bécsbe? (Hosszas zaj.) A királyi kegyelmet nem Bánffynak köszöni. (Nagy zaj.) Bánffy, mint visszatérő gonosz lélek (Nagy zaj, derültség.) Itt olyan politikát hirdet, amely a béke megbontására vezet. (Nagy zaj.) Bánffy Dezső báró: Személyes meg­­támadtatás czimén kijelenti, hogy őt magyar politikájában nem fogják meg­­tántolnani. (Éljenzés.) A király a flágífy­kormány előterjesztésére adott­­kegyebsety­ Lukácsnak, így ő nemcsak az alihoridónak, hanem a Bánffy-kor­­mánynak is köszönettel tartozik. (Za­jos helyeslés.) Bozóky Árpád beszél végül az ideig­lenes költségvetésről. Bizalmatlan a kormány iránt s a javaslatot nem sza­vazza meg. Az ülés két órakor véget ért. A csernovai vérfürdő. NYILATKOZATOK A VÉRES TEMPLOMSZENTELÉSRŐL. Csernován tegnap elindultak a ko­porsók. Tizenkettő szenteletlen föld­ben már nyugvóhelyre talált. A többi még üresen várja lakóját. A túlzó tót nép száműzött minden papot a halot­tak és haldoklók mellől. Egy mai távirat a következőket je­lenti Gsernováról: 75 csendőr. Panajott Sándor csendőrtábornok Rózsahegyre érkezett, hogy a vizsgálat­nál személyesen felügyeljen. 76 csendőr érkezett ide, akik Rózsahegy környé­kén vannak szétosztva. A letartóztatot­tak kihallgatása folyik, de semmit sem akarnak vallani. A szerencsétlenül jár­tak temetése tegnap ment végbe a leg­nagyobb rendben. A kedélyek most né­mileg nyugodtabbak. Beszélgetés az ügyészszel. Egy hirlapk­ó előtt, Szakmáry Béla rózsahegyi kir. ügyész, a következőket mondotta ma a vizsgálatról: ■ — A mindenképpen sajnálatos vé­rengzés okozójának Hlinka András plébános tekintendő. Igen sajnálom, hogy ezt az embert nem tettem ártal­matlanná azáltal, hogy elitéltetése után le nem csukattam. Hlinka a legveszé­lyesebb lázi­tók közül való, ki a népre hihetetlen befolyással bir. Bűnügye, a melyből kifolyólag a rózsahegyi kir. törvényszék által elítéltetett, semmisé­gi panasz folytán I. kúria előtt van, ahol az ez évi november 10-án fog tárgyaltatni. Ennek daczára Hlinkát, aki azt szente, hogy igazolása végett Rózsahegyre jön, Magyarországba való érkezte után rögtön le fogom tartóz­tatni. Az első hírek az áldozatok szá­­mára vonatkozólag túlzottak voltak. IS halott van, egy most haldoklik. A sebesültek száma 18. Pereszlényi szol­­gabiró, kit egynémely lap a gyilkolás előidézésével vádol, teljesen ártatlan, mert a tüzet nem ő vezényelte, hanem a csendőrség a saját elhatározásából lőtt, mikor életét veszélyeztetve látta. Részletesebben még most nem nyilat­kozhatnia, mert a vizsgálat csak most folyik, amint az befejeződik, nem fo­gunk késni a vizsgálat eredményét közzétenni. Súlyos vádak a hatóság ellen. Ezzel szemben a közvélemény az egész megyében a hatóságot ítéli el. Minden ferdítéssel szemben azt mond­ják, hogy a csernovai vérfürdőt a ha­tóság czéltudatosan rendezte. A püspö­köt a csernovái vezető férfiak ideje­korán figyelmeztették és óva intették, hogy ne avatkozzék a templomuk fel­szentelésébe; a templom Hlinka pénz­­gyűjtései folytán épült fel, tartoznak tehát neki azzal, hogy azt vagy az ő jelenlétében avassák fel, vagy ha ez nem lehetséges, felavatják ők maguk. A püspök azt felelte a küldöttségnek: — Én azt teszem, ami nekem tet­szik, nem pedig ami nektek. A tem­plomot csak azért is az én megbízot­tam fogja felavatni. Nyilatkozott ma a rózsahegyi tót hitelbank igazgatója is. A lapok A tót bank nyilatkozata. Az igazgató bevallotta, hogy a bank­ban tanácskozás folyt a csernovai ve­zető férfiak részéről, de az a felirat, amely Pár­vyhoz ment, épp azt hang­súlyozta, hogy a hangulat izgatott vol­tára tekintettel a papi segédlet „kiszá­míthatatlan következményeket vonhat maga után." Szenzácziós ama értesítése a hitel-­ banknak, hogy amaz állítólagos tem­plomrablót, akiről a lapok említést tesznek és azon nyilatkozatot tulajdo­nítják neki, hogy őt a rablásra Hlin­ka, aki álruhában a faluban járt, bé­relte fel, a hatóság megvesztegette, hogy eme nyilatkozatot tegye. Hlinka — erre ők becsületszavukat adják — három hete Csehországban van s ezen idő alatt Magyarországon nem járt. A népet tehát nem ő izgatta, hanem a szolgabiró és a csendőrök provokálták dühüket. Nem áll az, hogy a parasztok bal­­ták­kal és egyéb fegyverekkel támadtak a csendőrökre. Tény csak az, hogy há­rom paraszt kövekkel dobálódzott és egy kő az egyik csendőrőrsvezetőt, egy másik pedig a szolgabirót érte. Nem áll továbbá az, hogy a szolgabiró előbb figyelmeztette a népet, hanem mindjárt lövetett. Igen fontos továbbá, hogy a vér­fürdő előtti késő este még küldöttség járt a főszolgabírónál, Andaházynál, mely kérte, hogy ne küldje a csend­őröket és Pazarik liszkó­falvi papot, mert a nép igen izgatott. A szolgabíró azt felelte: „nohát én majd gondosko­dom, hogy izgatottságuk kissé lehűl­­• •• *« jón. Mindebből kitűnik szerintük, hogy a vérengzésért csak a főszolgabíró, szol­gabíró, a papság, a püspök és a csend­őrség vonandó felelősségre, ugyanis azt állítják, hogy a csernovai parasztok tanácskozást folytattak a ró­zsahegyi hitelbank helyiségében és ma­guk kérték a püspököt, hogy csak küld­jön helyettest. Veigelsberg Leó öngyilkos. AGYONLŐTTE MAGÁT A LLOYD SZERKESZTŐSÉGÉBEN. Egy ragyogó elme borult ma délután örökre homályba, kioltva egy pisztoly­­lövés által. Veigelsberg Leó, a Pester Lloyd főszerkesztője, a kiváló író ma délután főbelőtte magát és meghalt. Bezárkózva a szerkesztőségi szobá­jába, tükörrel a kezében követte el tettét s csak későn délután 5 órakor vették észre a berohanó munkatársak, mikor a teste már jéghideg volt s csak a halántékáról leszivárgó vér, amely befestette hosszú s már őszes sza­­kállát, árulták el a némán, zajtalanul és szinte méltóságteljesen lejátszódó tragédiát. A magyar újságírásnak nagy a gyá­sza és pótolhatatlan vesztesége van. Egy ragyogó toll maradt gazdátlan, amelylyel nem irt senki nála színe­sebben, egy gyönyörű álmokat látó el­mére borult a jég hidegsége és egy nagyszerű szív nem fog dobogni többé soha. Hogy így kellett végeznie éppen neki, negyvenéves újságírói pályája után, a sötét szerkesztőségi szobában pisztolylyal szétlőve gyönyörű fejét, amely néha fájt ugyan, de amelynél nagyobb értéket nem pusztítottak még el soha ilyen könnyelműen. Hatvanegyéves volt. Nagyboldog­asszonyban született Moson megyében, ifjú korában tanítóskodott. De korán kivált a vidékről, ahonnan elkívánko­zott. Külföldi lapokba dolgozgatott czikkeket, majd feljött a fővárosba, ahol a Honnál, majd a Neuer Pester Lloydnál dolgozott. 1872 óta a Pester Lloyd munkatársa, rövid megszakítás­sal, mialatt a Neues Pester Journal fő­szerkesztője volt. Annak már idestova negyven éve s legutóbb társfőszer­­kesztője lett a lapjának Singer Zsig­­monddal együtt. Vezérczikkei, amiket negyven éven át irt, örök büszkeségei a hazai újságírásnak.

Next