Friss Ujság, 1907. november (12. évfolyam, 259-284. szám)
1907-11-01 / 259. szám
2 FRISS ÚJSÁG. 1907. november 1. mostani "kiegyezés rosszabb, mint az S művé, de a kormány most bizony sok- kcal nehezebb helyzetben volt. Neki az Isebb klauzula romjait kellett eltakarítani. Tolónyi Géza: Ebben a kiegyezésben is benne van. (Mozgás.) 1 Wékerle Sándor: Hol? 1 Tolónyi Géza: Majd kimutatom! Az elnök ezután kijelentette, hogy e javaslatot az értekezlet nagy többséggel elfogadta. Holló Lajos érdeklődött még a közös leadásokról és a közös államadósság értékesítési műveletéről, erre nézve azonban a felvilágosítást már majd csak a részletes vita folyamán kapja meg. Bánffy a kormány, a horvátok és nemzetiségek ellen. (A képviselőház mai ülése.) Érdekes ülése volt ma a képviselőháznak. Bánffy Dezső báró szólalt fel a vita során és elégedetlenségét fejezve ki a kormánynyal szemben, kemény támadást intézett a horvátok és a nemzetiségek ellen. Justh Gyula elnök délelőtt tíz órakor az ülést megnyitva, bejelentette, hogy Ugron Gábor a házszabályok 203. szakasza alapján indítványt adott be a tanácskozás idejének egy órával való meghosszabbítása iránt. Az indítványról a Ház, a legközelebbi ülés végén, vita nélkül, egyszerű szavazással fog dönteni. Ezután az ideiglenes költségvetés került tárgyalás alá. A horvát szónok, Surmin György horvát képviselő szólal föl elsőnek. Beszédét halk hangon kezdi. Az elnök: Tessék hangosabban beszélni, mert így nem értjük! Hoffmann Ottó: Hiába beszél hangosabban, ha mindjárt kiabálj se értjük. Naplóipás az egész! (Zaj.) . Surmin György az előtte levő írásból felolvassa horvát nyelvű beszédét. Azt mondja, hogy Thaly Kálmán azért jelentette itt ki a kormány iránt a függetlenségi párt bizalmát, mert Wekerle megszelídítette a párt elnökét s az ő révén a független Magyarország néhai harezosait. A Ház nagy figyelmetlenséget tanuít a horvát beszéd iránt. A teremben élénken beszélgető csoportok képződnek. Supiló Ferencz: így nem lehet beszélni. Tessék figyelni! Az elnök (csönget): Ne tessék az elnöki jogkörbe avatkozni. Surmin György írása felé hajolva, tovább beszél Hangjának csak egyes dali töredékeit hallani. Az elnök (csönget): Tessék hangosabban beszélni.— Elég volt már! Úgyse értünk egy szót Be az egészből. Üljön le! — kiáltják. Bánffy báró beszél. Szünet után általános figyelem közt !Bánffy Dezső báró szólal föl. Lukács László tegnapi beszédére akar vála■zolni. Ezt megelőzően kijelenti, hogy az ideiglenes költségvetést megszavazza. Nem abból az okból, hogy a kormány iránt bizalommal viseltetik, hanem azért, mert szerinte az ideiglenes költségvetés megszavazása állami érdek, nem pedig bizalmi kérdés. A kormány iránt nem viseltetik bizalommal. A múltban történtek egész sorozata most meg a kiegyezés bizalmatlanná teszi a kormány iránt. — Lukács László azt mondotta rólam tegnap — folytatta Bánffy — hogy én politikailag kimúltam. Tudom, hogy Lukács, meg még mások is, politikai fölzámítésokrat neki látnák szívesen. Mégis a tegnapi éljenzés azt bizonyítja, hogy vannak itt is, akik az én nemzetiségi politikámmal egyetértenek. (Úgy van! kiáltják többen a függetlenségi párton.) Az a politika nem lehet hazafias, amely a szivét veri, de a nemzeti szinti zászló s a nemzeti czirner ellen izgat. Lukács László többször közbekiált. Rakovszky elnök: Fölhivom Lukácsra (Lukács! Lukács! — élénk fÖLkiáltások a függetlenségi párton. Kovszky folytatja): Lukács képviselő urat, ne zavarja a szónokot. Bánffy Dezső báró: Nem zavar, mert tudom, hogy amit én mondok, az igaz, amit meg ő mond, az nem felel meg a valóságnak. (Helyeslés.) Ha nem is hiszek boldog politikai föltámadásomban, de abban hiszek, hogy politikámnak egy része, a nemzetiségiekre vonatkozó része föltámad és tovább él. Ezután a memorandum-perről beszél. Lukács László sokáig ült Szegeden, a csillagbörtönben. — Nem az én időmben ítélték el, mondotta Bánffy, Wekerle ítéltette el. Wekerle Sándor dr. miniszterelnök (közbeszól) : Ez igaz. (Bánffyra mutat) : De ő megkegyelmezett neki. (Za jós derültség.) A horvátokról. Bánffy Dezső báró: A horvát kérdésről szól. Beismeri, úgymond, hogy ő e kérdésben nem volt olyan erélyes, mint a jelenlegi kormány. De azért ennek sem engedi oda a babért. Beismeri, hogy az előző kormányok gyöngédségén s az övén is, vérszemet kaptak a horvátok. Hibának tartja, hogy a koalíczió a horvátokkal egyezkedett, mert a nemzetiségiek nem olyan veszedelmesek, — velük le lehet számolni, — mint a horvátok, akik mindig barátságot mutatnak, de mindig követeléseik érvényesítésén törik a fejüket. Ha a horvátok elveiket meg tudnák valósítani, az a magyar állam szétdarabolására vezetne. Elismeri azt a jogukat, hogy itt horvátul beszélhetnek, ám ahhoz nincs joguk, hogy obstrukciót rendezzenek. Örömmel vette Supiló magyar beszédét; a magyar nyelv használata a horvátok részéről mindenesetre elősegíti a további ellentétek kiküszöbölését. Rakodczay törekvéseit becsületesnek tartja, de nem hiszi, hogy helyes magyar politikát csinálhasson. Supiló Ferencz ismételten közbekiáltja: Horvát politikát kell csinálnia ! Stakovszky elnök figyelmezteti Supilót, hogy nincs joga ilyen téves politikai eszméket hirdetni. (Zaj a horvátok csoportjában.) Bánffy Dezső báró: Ha a horvátok nem ismerik el az egységes magyar államot, akkor Horvátországot előbbutóbb forradalmi területnek kell nyilvánítani (Élénk éljenzés.) , radikális eszközökkel kell rendet teremteni. Vihar Lukács körül. Lukács László személyes megtámadtalak czímén szól. íme, Bánffy megtestesíti azt a tegnapi igazságát, hogy bizonyos körök a románok ellen támadó politikát igyekeznek érvényesíteni. Nagy zaj tör ki erre. ■— Ez nem személyes kérdés!— kiáltják. Lukács László: Azt akarja kijelenteni, hogy efféle támadások hazafias érzésében nem fogják megtántorítani. (Nagy zaj.) A nemzeti zászlót . . . Az elnök: A nemzeti zászló nem a képviselő úr személyes kérdése. (Nagy zaj.) Lukács László: Azt hiszem, engem vádoltak azzal, hogy nem használtam a magyar zászlót. (Hosszantartó zaj.) Bánffy egész beszédet tartott személyes kérdés czímén ellenem, nekem pedig nincs jogom szólni sem? (Tartós zaj.) Az elnök: A vita során mindenki csak egyszer szólalhat föl, hacsak formaszerinti indítványt nem adott be. Lukács László: Nem áll az, hogy mi a császárhoz mentünk. De ha Bécsben voltunk is, hát Kossuth Ferenc? mért jár Bécsbe? (Hosszas zaj.) A királyi kegyelmet nem Bánffynak köszöni. (Nagy zaj.) Bánffy, mint visszatérő gonosz lélek (Nagy zaj, derültség.) Itt olyan politikát hirdet, amely a béke megbontására vezet. (Nagy zaj.) Bánffy Dezső báró: Személyes megtámadtatás czimén kijelenti, hogy őt magyar politikájában nem fogják megtántolnani. (Éljenzés.) A király a flágífykormány előterjesztésére adottkegyebsety Lukácsnak, így ő nemcsak az alihoridónak, hanem a Bánffy-kormánynak is köszönettel tartozik. (Zajos helyeslés.) Bozóky Árpád beszél végül az ideiglenes költségvetésről. Bizalmatlan a kormány iránt s a javaslatot nem szavazza meg. Az ülés két órakor véget ért. A csernovai vérfürdő. NYILATKOZATOK A VÉRES TEMPLOMSZENTELÉSRŐL. Csernován tegnap elindultak a koporsók. Tizenkettő szenteletlen földben már nyugvóhelyre talált. A többi még üresen várja lakóját. A túlzó tót nép száműzött minden papot a halottak és haldoklók mellől. Egy mai távirat a következőket jelenti Gsernováról: 75 csendőr. Panajott Sándor csendőrtábornok Rózsahegyre érkezett, hogy a vizsgálatnál személyesen felügyeljen. 76 csendőr érkezett ide, akik Rózsahegy környékén vannak szétosztva. A letartóztatottak kihallgatása folyik, de semmit sem akarnak vallani. A szerencsétlenül jártak temetése tegnap ment végbe a legnagyobb rendben. A kedélyek most némileg nyugodtabbak. Beszélgetés az ügyészszel. Egy hirlapkó előtt, Szakmáry Béla rózsahegyi kir. ügyész, a következőket mondotta ma a vizsgálatról: ■ — A mindenképpen sajnálatos vérengzés okozójának Hlinka András plébános tekintendő. Igen sajnálom, hogy ezt az embert nem tettem ártalmatlanná azáltal, hogy elitéltetése után le nem csukattam. Hlinka a legveszélyesebb lázitók közül való, ki a népre hihetetlen befolyással bir. Bűnügye, a melyből kifolyólag a rózsahegyi kir. törvényszék által elítéltetett, semmiségi panasz folytán I. kúria előtt van, ahol az ez évi november 10-án fog tárgyaltatni. Ennek daczára Hlinkát, aki azt szente, hogy igazolása végett Rózsahegyre jön, Magyarországba való érkezte után rögtön le fogom tartóztatni. Az első hírek az áldozatok számára vonatkozólag túlzottak voltak. IS halott van, egy most haldoklik. A sebesültek száma 18. Pereszlényi szolgabiró, kit egynémely lap a gyilkolás előidézésével vádol, teljesen ártatlan, mert a tüzet nem ő vezényelte, hanem a csendőrség a saját elhatározásából lőtt, mikor életét veszélyeztetve látta. Részletesebben még most nem nyilatkozhatnia, mert a vizsgálat csak most folyik, amint az befejeződik, nem fogunk késni a vizsgálat eredményét közzétenni. Súlyos vádak a hatóság ellen. Ezzel szemben a közvélemény az egész megyében a hatóságot ítéli el. Minden ferdítéssel szemben azt mondják, hogy a csernovai vérfürdőt a hatóság czéltudatosan rendezte. A püspököt a csernovái vezető férfiak idejekorán figyelmeztették és óva intették, hogy ne avatkozzék a templomuk felszentelésébe; a templom Hlinka pénzgyűjtései folytán épült fel, tartoznak tehát neki azzal, hogy azt vagy az ő jelenlétében avassák fel, vagy ha ez nem lehetséges, felavatják ők maguk. A püspök azt felelte a küldöttségnek: — Én azt teszem, ami nekem tetszik, nem pedig ami nektek. A templomot csak azért is az én megbízottam fogja felavatni. Nyilatkozott ma a rózsahegyi tót hitelbank igazgatója is. A lapok A tót bank nyilatkozata. Az igazgató bevallotta, hogy a bankban tanácskozás folyt a csernovai vezető férfiak részéről, de az a felirat, amely Párvyhoz ment, épp azt hangsúlyozta, hogy a hangulat izgatott voltára tekintettel a papi segédlet „kiszámíthatatlan következményeket vonhat maga után." Szenzácziós ama értesítése a hitel- banknak, hogy amaz állítólagos templomrablót, akiről a lapok említést tesznek és azon nyilatkozatot tulajdonítják neki, hogy őt a rablásra Hlinka, aki álruhában a faluban járt, bérelte fel, a hatóság megvesztegette, hogy eme nyilatkozatot tegye. Hlinka — erre ők becsületszavukat adják — három hete Csehországban van s ezen idő alatt Magyarországon nem járt. A népet tehát nem ő izgatta, hanem a szolgabiró és a csendőrök provokálták dühüket. Nem áll az, hogy a parasztok baltákkal és egyéb fegyverekkel támadtak a csendőrökre. Tény csak az, hogy három paraszt kövekkel dobálódzott és egy kő az egyik csendőrőrsvezetőt, egy másik pedig a szolgabirót érte. Nem áll továbbá az, hogy a szolgabiró előbb figyelmeztette a népet, hanem mindjárt lövetett. Igen fontos továbbá, hogy a vérfürdő előtti késő este még küldöttség járt a főszolgabírónál, Andaházynál, mely kérte, hogy ne küldje a csendőröket és Pazarik liszkófalvi papot, mert a nép igen izgatott. A szolgabíró azt felelte: „nohát én majd gondoskodom, hogy izgatottságuk kissé lehűl• •• *« jón. Mindebből kitűnik szerintük, hogy a vérengzésért csak a főszolgabíró, szolgabíró, a papság, a püspök és a csendőrség vonandó felelősségre, ugyanis azt állítják, hogy a csernovai parasztok tanácskozást folytattak a rózsahegyi hitelbank helyiségében és maguk kérték a püspököt, hogy csak küldjön helyettest. Veigelsberg Leó öngyilkos. AGYONLŐTTE MAGÁT A LLOYD SZERKESZTŐSÉGÉBEN. Egy ragyogó elme borult ma délután örökre homályba, kioltva egy pisztolylövés által. Veigelsberg Leó, a Pester Lloyd főszerkesztője, a kiváló író ma délután főbelőtte magát és meghalt. Bezárkózva a szerkesztőségi szobájába, tükörrel a kezében követte el tettét s csak későn délután 5 órakor vették észre a berohanó munkatársak, mikor a teste már jéghideg volt s csak a halántékáról leszivárgó vér, amely befestette hosszú s már őszes szakállát, árulták el a némán, zajtalanul és szinte méltóságteljesen lejátszódó tragédiát. A magyar újságírásnak nagy a gyásza és pótolhatatlan vesztesége van. Egy ragyogó toll maradt gazdátlan, amelylyel nem irt senki nála színesebben, egy gyönyörű álmokat látó elmére borult a jég hidegsége és egy nagyszerű szív nem fog dobogni többé soha. Hogy így kellett végeznie éppen neki, negyvenéves újságírói pályája után, a sötét szerkesztőségi szobában pisztolylyal szétlőve gyönyörű fejét, amely néha fájt ugyan, de amelynél nagyobb értéket nem pusztítottak még el soha ilyen könnyelműen. Hatvanegyéves volt. Nagyboldogasszonyban született Moson megyében, ifjú korában tanítóskodott. De korán kivált a vidékről, ahonnan elkívánkozott. Külföldi lapokba dolgozgatott czikkeket, majd feljött a fővárosba, ahol a Honnál, majd a Neuer Pester Lloydnál dolgozott. 1872 óta a Pester Lloyd munkatársa, rövid megszakítással, mialatt a Neues Pester Journal főszerkesztője volt. Annak már idestova negyven éve s legutóbb társfőszerkesztője lett a lapjának Singer Zsigmonddal együtt. Vezérczikkei, amiket negyven éven át irt, örök büszkeségei a hazai újságírásnak.