Friss Ujság, 1912. július (17. évfolyam, 156-181. szám)

1912-07-02 / 156. szám

XVII. évfolyam, 156. szám Budapest, 1912. Julius 2. Kedd h­a 2 fill., vasár- és ünnepnap 4 ül. POLITIKAI NAPILAP. EF Magjelenik­ hétfő kivételével mindennap ELŐFIZETÉSI ÁRA^g ^ többször, ünnepnap játobilsm Ezsan feeze. Apponyi­­Albert gróf a szegedi Népgyülésen a választójogról szólva ezeket mondotta: „Ezt áll­­juk minden­­körülmények között s kik minket ma cserben nem hagynak,­­ ad­at nem fogjuk cserben hagyni “. És ugyanek­kor egy másik gróf: Károlyi Mihály gróf ajkáról kipttant a többféle programú ellenzéki pár­toknak egy párttá való egyesíté­sének eszméje, ami az ellenzék hadjáratának legújabb szenzá­ciója és amit a néppárti Szmre­­csányi György mindjárt felka­pott és tovább vitt, hirdetve, hogy az ellenzéki pártok között­­lévő válaszfalak leomlottak.­­ Abból a beszédáradatból, ami a két ünnepnapon végigáradt az országon, nem azt nézzük, hogy minő programmot, minő követe­léseket hangoztat az ellenzék és abból sem csinálunk nagy esetet, hogy immár a főrendiház eltörlé­sének jelszavát is felvette. Nem . .vesszük tragikusan a fogadkozá­saikat és nem lelkesedünk azon a szólamon sem, amely a demo­kráciának azt a legszebb gondo­­latát használja föl, hogy a szüle­tett törvényhozók intézményét­­el kell törülni. Nem, jól tudjuk, hogy ha arra kerül a sor, enged­nek a feltételekből, nem ragasz­kodnak majd az „alkotmány­sé­­­­reknek“­ kegyetlen megtorlá­sá­hoz sem, ha a hatalom ellenében azt kell majd elengedniök. Aztán abban is bizonyosak vagyunk, hogy lesz majd idő, hogy ha a fő­rendiháznak az ellenzék által most hangoztatott eltörlését egy igazán demokrata törekvés fel fogja venni, akkor azt épp úgy hazaárulásnak fogja minősíteni, mint ahgyan amikor uralmon­k volt, hazaárulásnak minősítette,­­ha egyetlen programmpontját,­­az általános választójogot emlí­tette valaki­ ? Nem, mindezek nem keltenek­­ bennünk semmi nyugtalanságot, de aggódva nézzük azt, hogy mi lesz ismét az általános választó­jogból az új koalíció ajkán és ezt az aggodalmat jogossá teszi a koalíció egyik fővezérének fen­tebb idézett szavai. Az általános választójog tehát olyan jutalom­­féle, ami azért azok számára jár ki, akik nem hagyják őket cser­ben és nem programra, amelyet ország érdekében valónak tarta­nak? Ez a jutalomigéret egy­általán nem biztató. „Akik nem hagynak cserben.“ De mikor hagyják cserben?­­Vájjon nem f­ogjuk-e cserbenhagyásnak mi­nősíteni azt, hogy ezek a töme­gek a választójoghoz ragaszkod­nak és nem ő hozzájuk­? Hiszen ha egyszer már nem lett volna koalíció, amikor az or­szág szinte belerázkódott a sok csalódásba, akkor hagyján, akkor tán mi is hinnénk. De a koalí­ciós csalódás után nem tudunk hinni. És még kevésbbé tudunk hinni azok után, hogy ezek az urak immár program­­jukat el­hagyva egyesülni akarnak, ami­kor épp a klerikális­ nagybiztos pártjaiból­­ hangzik el a kiáltás, hogy „legyünk egyek.“ Mert ez a kiáltás azt jelenti tulajdonkép­pen: Legyetek teljesen az enyé­mek, az én érdekeim szolgái . . . Mert ez megy itt végbe. A hang az a Jákob hangja, demkratikus választójogot, szabadelvű nem­zeti programmot hirdető hang, de a kéz, az agráriusok pártjá­nak parasztot, munkást fojtoga­tó Ézsau szőrös keze. És itt a bibliai­­ legenda megfordítottja játszódik le: nem a hang, hanem a kéz mutatja igazában, hogy ki áll a magyar nép előtt. Borbála főnyereménye. A furfangos cipész és a sze­rencsés utcai Leány. Moha Borbála utcai leány a leg­utóbbi osztály sorsjáték húzása al­kalmával egyik sorsjegyén tizen­ötezer koronát nyert. A házban, a­hol lakott, örömes újságolta min­denkinek az örvendetes újságot s igy értesült erről Lapu Nándor harminchárom éves cipész, a Conti­ utca 20. számú ház házmes­tere is. Csakhamar felajánlotta segítségét a leánynak, megígérte, hogy a­ pénz felvételénél jelen lesz s ellenőrzi majd, hogy a pénz­ügyekben járatlan leányt a bank­ban be ne csapják. Együtt elmentek egy Kossuth Lajos­ utcai bankba, ahol a tizen­ötezer koronát kifizették a sze­rencsés örömleánynak. A pénzt, persze Lapu tette el, aki a­ bank­ból kijövet, kétezer koronát­­adott a leánynak, hogy ebből különféle dolgokat vásároljon magának, kérte a lányt, hogy a közbenjárá­sért ezt koronát neki adjon, ti­z­enkétezer koronát pedig taka­rákba tegyenek. A leány az ezer koronát tényleg neki adta a fur­fangos cipésznek, de a többi pénzt visszakövetelte. Lapu ekkor azzal érvelt, hogy az utcai lányok ellen éppen a vagyonukért az utóbbi időben igen sok merényletet kö­vettek el és miután a házbeliek és idegenek is tudnak róla, hogy neki most milyen sok pénze van, megfélemlítette a leányt, aki vé­gül is beleegyezett abba, hogy a pénzt a cipész helyezze el. Lapu néhány nap múlva azzal az ajánlattal lépett a leány elé, hogy a Madách­ utca 10. számú házat együttesen vásárolják meg, majd a Vig­ utca 33. számú házat akarták együtt megvenni, de egyik vétel sem sikerült. Mind a két esetben úgy akarta Lapu a vételt eszközölni, hogy a leány tizenkétezer koronát adjon a vé­telhez, ő pedig csak kétezret, de azért a ház közös legyen. Leg­utóbb egyszer a leány kérte a ta­karékkönyvet s ekkor a cipész az együgyü teremtéssel csalárd mó­don egy kötelezvényt íratott alá, amelynek értelmében ez a pénzt neki kölcsön adja. Moha Borbála többeknek elbeszélte az esetét, míg végre valaki felvilágosította, erre feljelentést tett a rendőrségen, a­hová ma délelőtt Lapu Nándort megidézték s kihallgatása után letartóztatták és átkisérték az ügyészséghez. A tizenkétezer kor­­onát a házmesterlakásban elrejt­ve megtalálták a detektívek. *, A budai dalárda, amely az országos dalosversenyen megnyerte a királydijat. Lelőtte a Kedvesét, azután önmagát Dráma a házmester-lakásban. Véres szerelmi dráma játszódott le ma hajnalban Budán, a Kór­­ház­ utca 1. számú házban. Öz­­vegy Balázs Ferencné házmester­­nő agyonlőtte kedvesét, Bácsi Bá­lint gyári munkást, akivel tizen­hat sztendő óta él közös háztar­tásban. Azután önmaga ellen for­dította fegyverét. A golyó jól ta­lált és az asszony holtan rogyott össze. Baláz­sné csinos, javakorbeli öz­vegy asszony volt s alig pár nap­ja temette el a hites urát, mikor közös háztartásra lépett Bácsival. Szerették egymást tizenhat esz­tendőn kersztül s a legjobb egyet­értésben éltek. Az utóbbi időben azonban sokat veszekedtek s a kis házmesteri lakás estéről-esté­­re civakodás lármájától volt han­gos. Balázsné, aki nagyon szeret­te Bácsit, rájött arra, hogy a férfi egy másik asszonynak is udvarol. Emiatt sokszor szemrehányást tett szeretőjének. Bácsi ilyenkor kinevette és azt mondta, hogy szó sean igaz az egészből. Tegnapelőtt azonban az asszony kétségtelenül meggyőződött arról, hogy Bácsi őt megcsalja. A megcsalt asszony kétségbeesésében borzasztó tettre szánta el magát. Hazament, egész éjjel elkeseredetten várta hűtlen kedvesét, Bácsi késő éjjel tért ha­za. Az asszony megvárta, míg Bácsi elaludt, azután odament hozzá és közvetlen közelből halán­tékába lőtt. A szerencsétlen férfi meg se moccant, nyomban meg­halt. A gyilkos asszony aztán ki­ment a konyhába és önmagát

Next