Friss Ujság, 1913. június (18. évfolyam, 130-154. szám)

1913-06-01 / 130. szám

XVI. évfolyam, 130. szám Budapest, 1913. junius 1. Vasárnap Ara 2 fill., vasár- és ünnepnap 4 filL. II A I M A p I I A P 557 Megjelenik hétfő Kivételével mindennap ■ LI I sl­ AI NArl LM ■ nyírni ip* pggg gp® korán reggel, fontos alkalommal napon­ ELŐFIZETÉSI ÁRA: EptB MlHga || lg Wk ifi jgpik kint többször, ünnepnap után is. Helyben, házhoz hordva 60 ||| BÜ WA pij ® Ifi 111 IfO® Mila SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIV­AT Al­ § b «Ila i\l|i v.Hw...,«,io.* Saerk. telelem____137—51. «1 §|| "wM §£Vg ES| j§|l KH|f jpg fi* Tg« i|l| ‘TBS FIÓKKIADÓHIVATALOKc !*•*»• . ** — — fla-_ Ka lg K/t ta-3 rag-'daB _-----BabcreS Hjaareg WBkJB yagjasa MUciczitit 34.; vi., Andrássy-ut «. Nye^d«1r‘ ” ZZ 54^-st. fE m im M Zl' Sr« wlf IV., Kecském Ad­-utcza 8. és 14. M bum e Mialatt az újságoknak egy szót sem lehetett arról írni, hogy a magyar fiuk hová lettek, mi­alatt a szegény tartalékosnak hosszú ideig a legszigorúbb bün­tetés terhe alatt tilos volt akár csak egy levelezőlapon is értesí­­teni otthonmaradt családtagjait arról, hogy hol van, vagy hogy egyáltalán megvan, azalatt Rédl vezérkari ezredes, aki ha bűne­­ki nem derül, őszre már tábor­nok lett volna, hosszú jelentések­ben világosította fel a velünk ellenséges indulattal szembenéző oroszt nemcsak arról, hogy mi történt, hanem arról is, hogy mi fog történni. Amit ez a ragyogó egyenruhá­ba öltöztetett és nagy tekintély­nek örvendett gonosztevő és bűntársai tettek, egyhamarjában fel sem fogható. Az ő bűnére vaj­mi csekély büntetés volt az ön­kéntes halál, mert hiszen ilyen halál az élet küzdelmeiben bi­zony nem egyszer kijut becsüle­tes küzdelemben megrokkant sze­rencsétleneknek. És nem segí­tett volna a történteken az sem, ha a törvényben előírt legsúlyo­sabb büntetés, a kötél általi ha­lál érte volna utól. Ez csak hosz­­szasabbá tette volna ezt a szen­zációt. Mellékes dolog immár a Hédi sorsa. Az illetékes körök figyel­mének most már arra kell töre­kednie, hogy az ilyen bűnök ne találjanak többé hálás talajra a hadseregben. Mert a hédi bűne nem sporadikus esemény, hanem mint azt a táviratok mutatják, csak egy láncszeme annak a kémrendszernek, amelyet az oro­szok fontak a monarkia köré. És ezt a láncot csak gyökeres re­formmal lehet széjj­elszakítani és a jövőre lehetetlenné tenni. Ez a reform ne merüljön ki a szemé­lyek kicserélésében, a szervezet megváltoztatásában, hanem nyúl­jon le, le, egészen a legmélyebb mélységig, a hadsereg tisztjei­nek gazdasági helyzetébe. Az igaz, hogy a katonatisztek a monarkia alkalmazottainak legjobban fizetett rétege. De e fizetéssel szemben nemcsak mun­kát, hűséget, odaadást követel­nek meg a katonatisztektől, ha­nem olyan nagy anyagi áldoza­tokat, olyan nagy fényűzést is, hogy azt e fizetésnek kétszerese sem győzné. A polgári élet rákfenéje, a flancnak rothasztóan nagy sze­repe még inkább divik a hadse­regben. Ha Kédl megfakult egyenruhában járt volna, ha­ ott­­­hon tartózkodott volna, ha csak a hivatalában lelte volna örö­mét és nem költött volna száz­ezreket, nem tartott volna négy drága paripát és két nagyszerű gépkocsit, ha nem lett volna va­gyonokat eldorbézoló szeretője, akkor nem lett volna belőle ve­zérkari ezredes, hanem valame­lyik galíciai garnizonban szür­külne és rozsdásodna bele a név­telenségbe. De az árulás árán szerzett fényűzés vitte előre, előre, amerre a becsületesek nagy tömege hiábavaló sóvár­gással tekint és ahonnan Rédl még megbízhatóbb adatokat szol­gáltathatott ellenségünknek. Ö­sszecsapott a vád és védelem. Kedden kihirdetik az ítéletet• Ma egész napon át a főügyész és Vázsonyi viaskodtak. Mind a ketten nagy beszédeket mondot­tak. A nagy tárgyalás ma este befejeződött, kedden, június 3-án­­délután egy órakor hirdeti ki a törvényszék az ítéletet. M­eddbeszéd. A politika és az igazság. Sélley Barnabás főügyészi he­lyettes: Tekintetes kb­. Törvény­szék! Ismét bevonult a politika az igazságszolgáltatás palotájába. De amily aggasztó ez egyfelől, annyira megnyugtató az a jelen­ség, hogy a bíróság oltalmához fordult urak mindegyike fölemelt fővel és tiszta névvel távozott innét. Eddig is úgy volt, hiszem, ma is úgy lesz, hogy az igazság fénye kiűzi a teremből a politikai szenvedelmeket és elfogultságo­kat és az igazság fénye megara­nyozva a bíró ítéletében a tisztes­séget, a tudást és a jellemet és azok a férfiak, akik a politikai élet teréről leléptek, győzve, vagy vesztesen, itt mindig megkapták erkölcsi elégtételüket. Ezt a magasztos igazságot ke­­resem­, én, midőn Lukács László egyéni és közhivatali becsületé­nek védelmére kelek és nem aka­rok más igazságot, mint csak azt, amely bármely polgártársunkat megilleti. Nem Lukács László po­litikai cselekedeti, tettei fölött kell ítéletet mondani, mert ezek fölött nem büntető bíró ítél, ezek a parlament, a választóközön­ség és majdan a történelem ítélőszéke elé­­ tartoznak. E helyütt csak arról lehet szó, hogy váljon Lu­kács László tetteiből, cselekede­teiből háramlik-e rá valami olyan ami egyéni becsületén foltot ejt.­­ Mert, h­a ő olyat követett el, ami a becsületvesztés fogalmával együtt jár, úgy Désy Zoltán vád e e­lőtt biztosította magának a bün­tetlenséget, de ha vádlottnak ezt nem sikerül bebizonyítania, ak­kor bűnhődnie kell.­­ Dósy Zoltán 1912. szeptember­­ 10-én nyilvánosan nagy társaság­­ előtt azt dobta a világba, hogy­­ Lukács László a világ legnagy­obb­­ panamistája, vagyis Lukács Lász­­­­lóról olyan tényt állított, ami őt a valódiság esetén egyénileg is, de a közhiv­ata­­­noki­­­ag is a közm­egve- 1 tésnek tenné ki. A panama, tekin-­­ tetes királyi törvényszék, bár- a­mely meghatározást is fogadunk­­ el, akár a védelem, akár a biró-­­ ság vagy a­ felsőbb bíróság né­ze- í­­ét, a köztudat szerint is megbé­­­­lyegző tény. Ez az alapja annak, hogy vádamat rágalmazás és nem becsületsértés címén emelem, mz­ért a panama alatt­­csakis saját ja­vára szolgáló jogtalan badion­­szernést értünk. s A zalatnai házak. Désy Zoltán a törvény által biztosított ama jogát, hogy állítá­sainak valódiságát bizonyíthatja, igénybe vette. A vádakat két irányban csoportosította. Az úgy­nevezett zalatnai házak csoportja az első. A vádak második cso­portja az, hogy Lukács László a Magyar Banktól a sószerződés, az agrumen egyezség és a Balkán ki­viteli szerződés megkötéséért ösz­­szesen 4.800.000 koronát kötött rá előzetes megállapodás alapján és hogy az a pénz, melynek a kincs­tárba kellett volna befolynia, Lu­kács László rendelkezése folytán nem oda, hanem pártcélokra for­díthatott. Vádjának első csoportja a sze­mélyi gazdagodás, második cso­­­portja pedig a közvagyon elvo­nása. Vizsgáljuk tehát az elsőt. A fő­ügyész hivatkozik a kihallgatott tanukra s igy folytatta: Kitűnik mind a két házvétel­ből, hogy itt sem értéktelen telek megvételéről, sem burkolt üzlet­ről nincsen szó. Mert államférfiús hibának tartanám, hogy abból a kicsinyes indokból, hogy nevét esetleg meghurcolják, ne adná el ingatlanát a kincstárnak akkor, amikor erre csakugyan szükség van, különösen akkor, ha előáll­hat az az eset, hogy később ugyanazt az ingatlant a kincstár­nak sokkal drágábban kell meg­vásárolnia. _ Egy szóval, egyik ház esetében sincsen panama, nincs jogtalan gazdagodás és a közhivatali ál­lásnak a saját céljára való fel­használása. A pártkassza pénzei. A politikai rész tekintetében, még ha bizonyítást nyert volna is minden, még akkor sem bezsélhet­­nénk panamáról, mert mindazok a politikai tények, amelyeket Lukács László terhére róttak, a politikai cselekmények terhére esnek és az egyéni vagyonosodás a­­ legtávolabbról sincsen jelen. Hisz Lukács László kezéhez egyet­len fillér sem folyt be. De ettől eltekintve, nem sikerült bizonyí­tani azt, hogy a pártkasszát Lu­kács László a közvagyon rovásá­ra gyűjtötte össze. Nem sikerült bebizonyítani azt, hogy a bank 4.800.000 koronát adott választási célokra. Nem sikerült bebizonyí­tani, hogy a bank Lukács László előzetes megállapodása alap­j­án adott volna bármilyen összegeket és nem nyert bebizonyítást, hogy a pártcélokra adott pénzek a só­szerződés, az agrumen egyezség és a kiviteli szerződés ellenérté­kei lettek voltra. Látjuk tehát, hogy a három üzletnél nincsen károsítás. Megdől ennek következtében a közvagyon megkárosítására alapított vád. Ezekből a szerződésekből és egyez­ségekből kifolyólag egyetlen fil­lér sem fizettetett a kincstárnak. •Lukács Lászlónak tehát a kincs­tártól elvonnia nem is lehetett semmit. Nem Lukács kapta a pénzt. Mi tűnik ki a bizonyítási eljá­rásból. Az, hogy a bank csak­ugyan nagy összegeket áldozott politikai célokra, pártalakulás céljára, de ezeket az összegeket nem Lukács László kezéhez, ha­nem tojások kezéhez tette le. A­ Paduch-féle pénz pedig nem a választások­k­a­l összefüggően, ha­nem egész más ügyletből kifo­lyóan, bizalmi letétképpen he­lyeztetett el. Az összeg egy rés­zét visszafizették­, másik részét a ren­delkezési alap körében számol­ták el. Désy Zoltán vádjainak igazolá­sára egyetlen közvetetten bizo­nyíték lenne: Elek Pál kihallga­tása. De a tanú kihallgatása ép­pen a vádlott magatartás­ának eredménye folytán meghiúsult. Nem áll tehát rendelkezésünkre más adat, mint Elek Pálnak, kifo­gástalan tanú­k előtt tett magán­­nyilatkozata. E nyilatkozat mérlegelésénél­ több körülményt kell figyelembe venni. Elek Pál ugyanis a bank­tól diszkrécionális célokra, az emisszió költségeire, továbbá párt­­­alakítás céljaira jelentékeny ösz­­szeget kapott kézhez, de ezeket az összegeket ő saját belátása szerint használhatta. Az ő felvilágosítá­sai csupán a bank vezetőségének megnyugtatására szolgáltak, oly irányban, hogy e szolgáltatások­ért a bank meg fogja kapni az ellenértékét a­­kormánynyal kö­tött szerződésben és egyezségben, de főképpen az új pártalakulás folytán beállott állandóságban, a­mely a bank hatékony és legális­fejlődését tette lehetővé. Désy bűnös a rágalmazásban. Ezek szerint vádlott állításai egyik irányban sem bizonyíttat­­tak, vádat kell tehát ellene emel­nem a Btvkv. 262. szakaszába üt­köző rágalmazás címén és kérem, hogy a törvényszék mondja őt ki bűnösnek. A büntetés kiszabásá­nál vegye tekintetbe a vádlott büntetett előéletét és azt, hogy a sérelem Magyarország első köz­jogi méltóságát érte és hogy a vádak hullámai a haza határain túl is elterjedtek. Terhére kell még rónom azt, hogy az alkal­mat a sértések elkövetésére a vádlott előre kereste. Enyhítő körülménynek veszem azt, hogy ő is éveken át működött az ország jelesei között és hogy a politikai szenvedélyek­­ uralm­a alatt állott És most, midőn az ügy sorsát a törvényszék kezébe teszem le, utolsó szavam az, hogy hűen és kötelességszerűen teljesítettük a felsőbíróságnak ama rendelkezé­sét amely a bizonyítás kereteit megállapította: lefolytattuk a teljes bizonyítást, de ennek ellen

Next