Friss Ujság, 1913. június (18. évfolyam, 130-154. szám)
1913-06-01 / 130. szám
XVI. évfolyam, 130. szám Budapest, 1913. junius 1. Vasárnap Ara 2 fill., vasár- és ünnepnap 4 filL. II A I M A p I I A P 557 Megjelenik hétfő Kivételével mindennap ■ LI I sl AI NArl LM ■ nyírni ip* pggg gp® korán reggel, fontos alkalommal napon ELŐFIZETÉSI ÁRA: EptB MlHga || lg Wk ifi jgpik kint többször, ünnepnap után is. Helyben, házhoz hordva 60 ||| BÜ WA pij ® Ifi 111 IfO® Mila SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVAT Al § b «Ila i\l|i v.Hw...,«,io.* Saerk. telelem____137—51. «1 §|| "wM §£Vg ES| j§|l KH|f jpg fi* Tg« i|l| ‘TBS FIÓKKIADÓHIVATALOKc !*•*»• . ** — — fla-_ Ka lg K/t ta-3 rag-'daB _-----BabcreS Hjaareg WBkJB yagjasa MUciczitit 34.; vi., Andrássy-ut «. Nye^d«1r‘ ” ZZ 54^-st. fE m im M Zl' Sr« wlf IV., Kecském Ad-utcza 8. és 14. M bum e Mialatt az újságoknak egy szót sem lehetett arról írni, hogy a magyar fiuk hová lettek, mialatt a szegény tartalékosnak hosszú ideig a legszigorúbb büntetés terhe alatt tilos volt akár csak egy levelezőlapon is értesíteni otthonmaradt családtagjait arról, hogy hol van, vagy hogy egyáltalán megvan, azalatt Rédl vezérkari ezredes, aki ha bűneki nem derül, őszre már tábornok lett volna, hosszú jelentésekben világosította fel a velünk ellenséges indulattal szembenéző oroszt nemcsak arról, hogy mi történt, hanem arról is, hogy mi fog történni. Amit ez a ragyogó egyenruhába öltöztetett és nagy tekintélynek örvendett gonosztevő és bűntársai tettek, egyhamarjában fel sem fogható. Az ő bűnére vajmi csekély büntetés volt az önkéntes halál, mert hiszen ilyen halál az élet küzdelmeiben bizony nem egyszer kijut becsületes küzdelemben megrokkant szerencsétleneknek. És nem segített volna a történteken az sem, ha a törvényben előírt legsúlyosabb büntetés, a kötél általi halál érte volna utól. Ez csak hoszszasabbá tette volna ezt a szenzációt. Mellékes dolog immár a Hédi sorsa. Az illetékes körök figyelmének most már arra kell törekednie, hogy az ilyen bűnök ne találjanak többé hálás talajra a hadseregben. Mert a hédi bűne nem sporadikus esemény, hanem mint azt a táviratok mutatják, csak egy láncszeme annak a kémrendszernek, amelyet az oroszok fontak a monarkia köré. És ezt a láncot csak gyökeres reformmal lehet széjjelszakítani és a jövőre lehetetlenné tenni. Ez a reform ne merüljön ki a személyek kicserélésében, a szervezet megváltoztatásában, hanem nyúljon le, le, egészen a legmélyebb mélységig, a hadsereg tisztjeinek gazdasági helyzetébe. Az igaz, hogy a katonatisztek a monarkia alkalmazottainak legjobban fizetett rétege. De e fizetéssel szemben nemcsak munkát, hűséget, odaadást követelnek meg a katonatisztektől, hanem olyan nagy anyagi áldozatokat, olyan nagy fényűzést is, hogy azt e fizetésnek kétszerese sem győzné. A polgári élet rákfenéje, a flancnak rothasztóan nagy szerepe még inkább divik a hadseregben. Ha Kédl megfakult egyenruhában járt volna, ha otthon tartózkodott volna, ha csak a hivatalában lelte volna örömét és nem költött volna százezreket, nem tartott volna négy drága paripát és két nagyszerű gépkocsit, ha nem lett volna vagyonokat eldorbézoló szeretője, akkor nem lett volna belőle vezérkari ezredes, hanem valamelyik galíciai garnizonban szürkülne és rozsdásodna bele a névtelenségbe. De az árulás árán szerzett fényűzés vitte előre, előre, amerre a becsületesek nagy tömege hiábavaló sóvárgással tekint és ahonnan Rédl még megbízhatóbb adatokat szolgáltathatott ellenségünknek. Összecsapott a vád és védelem. Kedden kihirdetik az ítéletet• Ma egész napon át a főügyész és Vázsonyi viaskodtak. Mind a ketten nagy beszédeket mondottak. A nagy tárgyalás ma este befejeződött, kedden, június 3-ándélután egy órakor hirdeti ki a törvényszék az ítéletet. Meddbeszéd. A politika és az igazság. Sélley Barnabás főügyészi helyettes: Tekintetes kb. Törvényszék! Ismét bevonult a politika az igazságszolgáltatás palotájába. De amily aggasztó ez egyfelől, annyira megnyugtató az a jelenség, hogy a bíróság oltalmához fordult urak mindegyike fölemelt fővel és tiszta névvel távozott innét. Eddig is úgy volt, hiszem, ma is úgy lesz, hogy az igazság fénye kiűzi a teremből a politikai szenvedelmeket és elfogultságokat és az igazság fénye megaranyozva a bíró ítéletében a tisztességet, a tudást és a jellemet és azok a férfiak, akik a politikai élet teréről leléptek, győzve, vagy vesztesen, itt mindig megkapták erkölcsi elégtételüket. Ezt a magasztos igazságot keresem, én, midőn Lukács László egyéni és közhivatali becsületének védelmére kelek és nem akarok más igazságot, mint csak azt, amely bármely polgártársunkat megilleti. Nem Lukács László politikai cselekedeti, tettei fölött kell ítéletet mondani, mert ezek fölött nem büntető bíró ítél, ezek a parlament, a választóközönség és majdan a történelem ítélőszéke elé tartoznak. E helyütt csak arról lehet szó, hogy váljon Lukács László tetteiből, cselekedeteiből háramlik-e rá valami olyan ami egyéni becsületén foltot ejt. Mert, ha ő olyat követett el, ami a becsületvesztés fogalmával együtt jár, úgy Désy Zoltán vád e előtt biztosította magának a büntetlenséget, de ha vádlottnak ezt nem sikerül bebizonyítania, akkor bűnhődnie kell. Dósy Zoltán 1912. szeptember 10-én nyilvánosan nagy társaság előtt azt dobta a világba, hogy Lukács László a világ legnagyobb panamistája, vagyis Lukács Lászlóról olyan tényt állított, ami őt a valódiság esetén egyénileg is, de a közhivatanokiag is a közmegve- 1 tésnek tenné ki. A panama, tekin- tetes királyi törvényszék, bár- amely meghatározást is fogadunk el, akár a védelem, akár a biró- ság vagy a felsőbb bíróság néze- íét, a köztudat szerint is megbélyegző tény. Ez az alapja annak, hogy vádamat rágalmazás és nem becsületsértés címén emelem, mzért a panama alattcsakis saját javára szolgáló jogtalan badionszernést értünk. s A zalatnai házak. Désy Zoltán a törvény által biztosított ama jogát, hogy állításainak valódiságát bizonyíthatja, igénybe vette. A vádakat két irányban csoportosította. Az úgynevezett zalatnai házak csoportja az első. A vádak második csoportja az, hogy Lukács László a Magyar Banktól a sószerződés, az agrumen egyezség és a Balkán kiviteli szerződés megkötéséért öszszesen 4.800.000 koronát kötött rá előzetes megállapodás alapján és hogy az a pénz, melynek a kincstárba kellett volna befolynia, Lukács László rendelkezése folytán nem oda, hanem pártcélokra fordíthatott. Vádjának első csoportja a személyi gazdagodás, második csoportja pedig a közvagyon elvonása. Vizsgáljuk tehát az elsőt. A főügyész hivatkozik a kihallgatott tanukra s igy folytatta: Kitűnik mind a két házvételből, hogy itt sem értéktelen telek megvételéről, sem burkolt üzletről nincsen szó. Mert államférfiús hibának tartanám, hogy abból a kicsinyes indokból, hogy nevét esetleg meghurcolják, ne adná el ingatlanát a kincstárnak akkor, amikor erre csakugyan szükség van, különösen akkor, ha előállhat az az eset, hogy később ugyanazt az ingatlant a kincstárnak sokkal drágábban kell megvásárolnia. _ Egy szóval, egyik ház esetében sincsen panama, nincs jogtalan gazdagodás és a közhivatali állásnak a saját céljára való felhasználása. A pártkassza pénzei. A politikai rész tekintetében, még ha bizonyítást nyert volna is minden, még akkor sem bezsélhetnénk panamáról, mert mindazok a politikai tények, amelyeket Lukács László terhére róttak, a politikai cselekmények terhére esnek és az egyéni vagyonosodás a legtávolabbról sincsen jelen. Hisz Lukács László kezéhez egyetlen fillér sem folyt be. De ettől eltekintve, nem sikerült bizonyítani azt, hogy a pártkasszát Lukács László a közvagyon rovására gyűjtötte össze. Nem sikerült bebizonyítani azt, hogy a bank 4.800.000 koronát adott választási célokra. Nem sikerült bebizonyítani, hogy a bank Lukács László előzetes megállapodása alapján adott volna bármilyen összegeket és nem nyert bebizonyítást, hogy a pártcélokra adott pénzek a sószerződés, az agrumen egyezség és a kiviteli szerződés ellenértékei lettek voltra. Látjuk tehát, hogy a három üzletnél nincsen károsítás. Megdől ennek következtében a közvagyon megkárosítására alapított vád. Ezekből a szerződésekből és egyezségekből kifolyólag egyetlen fillér sem fizettetett a kincstárnak. •Lukács Lászlónak tehát a kincstártól elvonnia nem is lehetett semmit. Nem Lukács kapta a pénzt. Mi tűnik ki a bizonyítási eljárásból. Az, hogy a bank csakugyan nagy összegeket áldozott politikai célokra, pártalakulás céljára, de ezeket az összegeket nem Lukács László kezéhez, hanem tojások kezéhez tette le. A Paduch-féle pénz pedig nem a választásokkal összefüggően, hanem egész más ügyletből kifolyóan, bizalmi letétképpen helyeztetett el. Az összeg egy részét visszafizették, másik részét a rendelkezési alap körében számolták el. Désy Zoltán vádjainak igazolására egyetlen közvetetten bizonyíték lenne: Elek Pál kihallgatása. De a tanú kihallgatása éppen a vádlott magatartásának eredménye folytán meghiúsult. Nem áll tehát rendelkezésünkre más adat, mint Elek Pálnak, kifogástalan tanúk előtt tett magánnyilatkozata. E nyilatkozat mérlegelésénél több körülményt kell figyelembe venni. Elek Pál ugyanis a banktól diszkrécionális célokra, az emisszió költségeire, továbbá pártalakítás céljaira jelentékeny öszszeget kapott kézhez, de ezeket az összegeket ő saját belátása szerint használhatta. Az ő felvilágosításai csupán a bank vezetőségének megnyugtatására szolgáltak, oly irányban, hogy e szolgáltatásokért a bank meg fogja kapni az ellenértékét akormánynyal kötött szerződésben és egyezségben, de főképpen az új pártalakulás folytán beállott állandóságban, amely a bank hatékony és legálisfejlődését tette lehetővé. Désy bűnös a rágalmazásban. Ezek szerint vádlott állításai egyik irányban sem bizonyíttattak, vádat kell tehát ellene emelnem a Btvkv. 262. szakaszába ütköző rágalmazás címén és kérem, hogy a törvényszék mondja őt ki bűnösnek. A büntetés kiszabásánál vegye tekintetbe a vádlott büntetett előéletét és azt, hogy a sérelem Magyarország első közjogi méltóságát érte és hogy a vádak hullámai a haza határain túl is elterjedtek. Terhére kell még rónom azt, hogy az alkalmat a sértések elkövetésére a vádlott előre kereste. Enyhítő körülménynek veszem azt, hogy ő is éveken át működött az ország jelesei között és hogy a politikai szenvedélyek uralma alatt állott És most, midőn az ügy sorsát a törvényszék kezébe teszem le, utolsó szavam az, hogy hűen és kötelességszerűen teljesítettük a felsőbíróságnak ama rendelkezését amely a bizonyítás kereteit megállapította: lefolytattuk a teljes bizonyítást, de ennek ellen