Friss Ujság, 1916. június (21. évfolyam, 152-180. szám)

1916-06-01 / 152. szám

já­k érteni a birodalmi kancellár­nak a nyilatkozatát, hogy a mos­tani harctéri térképnek kell htt bé­ke alapjául szolgálni. Szándékosan mondjuk, hogy: alapjául. Nem becsületes szándé­kú félreértés az, amikor a kancel­lár szavaiból a­zt akarják kiolvas­ni, hogy a központi hatalmak ál­tal keleten és nyugaton megásott, keresztültörhetetlen lövészárkok­nak egyszersmind a békekötés ha­tárainak is kell lenniük. Még egy háborúban sem történt ez, de azoknak a katonai sikereknek, a­­melyeket végtelen sok vérrel sze­reztünk, kell bármelyik tárgyalás kiinduló pontjául szolgálni. Ez oly annyira kétségtelen és oly annyira világos, hogy ennek más­ként való értelmezése csak rossz­hiszeműséggel és a tények elfer­dítésével magyarázható. A négyesszövetség sajtója Né­metországra igyekszik hárítani, hogy ez a borzalmas háború nem tud véget érni. Németország ereje tudatában és értékes kézizálogok birtokában mindig kész volt arra,, hogy a véres küzdelemnek végét vesse. Németország valamennyi néprétegét áthatja ez a jóakarat és az a meggyőződés, hogy a né­met kormány ártatlan a további minden nap megismétlődő rémes­­áldozatokban. Immár a semlegesek is rájöttek, hogy Németország nem törekszik az Európában való egyeduralom­ra. Mindinkább áthatja őket a be­látás, hogy Németország a rája kényszerűért harcot gazdasági és politikai létéért vívja és hogy a kivívott nagy eredmények után jogosult arra, hogy a jövőre nézve gyakorlati biztosítékokat is te­remtsen magának. Csakis ezen az alapon lehetséges a megértés. Németország békehajlan­dósága, amelyet ellenségeink nem méltá­nyoltak, csak megerősíti önbizal­munkat és ellenntálló erőnket.“ 1916. j­úni­­­us 1. ^ FRISS UISJtG —■■' *­g— Asiagot és Mosierot elfoglaltuk Az egész támadási vonalon előre mentünk Hivatalos jelentés, május 31-én. OLASZ HARCTÉR: Ö cs.­ás kir. fensége Jenő főherceg vezér­­ezredes vezérlete alatt Tirolból előnyomult haderőnk elfoglalta Asia­­got és Arsierot. Az Asiagotól északkeletre eső térségen csapataink elűzték az ellenséget Galliából és rohammal elfoglalták e helységtől északra levő magaslati állást. A Monte Baldo és a Monte Fiore birtokunk­ban vannak. Asiagotól nyugatra az Assen-szakadéktól délre kezdő­dőig az elfoglalt Punta Corbin erődmáig zár­t vonalban állunk. A Posina-patakon át előrenyomult erők elfoglalták a Monte Prisarát. Az olaszoknak újabb, kétségbeesett kísérletei, hogy a Bet­­taletől délre levő állásainkat elragadják tőlünk, hiábavalók volta. A támadás kezdete óta eltelt fél hónap alatt 30.388 olaszt, közte 694 tisztet fogtunk el és 299 ágyút zsákmányoltunk. Ma reggel több tengerészeti repülőgépünk számos bombát do­bott a San Giorgio di Nogara-i pályaudvarra és ottani katonai tele­pekre. A pályaudvar épületében négy találatot figyeltünk meg: vezérkar főnökének helyettese, nyugatra vannak, Galliótól észak­ra. A Monte Pirafora Arsierótól délnyugatra fekszik 2 kilométer­nyire, a Posina-völgytől délre és az erősségekkel teleépített Cogolo hegyháznak keleti végpontját al­kotja. Höfer altábornagy, a­­ Galio helység Asiagotól észak­nyugatra fekszik mintegy 2 kilo­méternyire és csomópontja a Ron­­chiból és a Mandriello hegycso­portból Asiagóba vezető mű­útnak. A Monte Baldo és Monte Fiarro hegycsúcsok az utóbbi műúttól 71 vicenzai fensikon sor( Lugano, május 31. Mussolini-nek, a híres háborús párti­­képviselőnek lapja, a Popolo ditalia ezeket írja: Az a csapás, a­melyet az osztrákok és magyarok támadása reánk mért, megrázta egész Olaszországot, Olaszország ma sajgón és közvetlenül érzi az osztrák veszedelmet. A Vicenza­­fensik Olaszország sorsát dönti el. Az olasz nép győzni akar és ezért szemét a felelősökre szögezi. A nép nem hátrál meg, de ha a vezetők erélye megtörik, akkor ellenállha­tatlanul talpra áll az egész nemzet s feledhetetlen események szem­tanúi leszünk. I Az olasz seregek csak „ vissza hajlottak *• Bern, május 31. A Stefani-ügynökség hosszú cikkben foglalkozik a magyar-osz­trák támadás következményeivel. Felsorolja azokat a megerősítése­ket, amelyeket a monarkia még a békében építtetett, majd így feje­zi be a visszavonulást szépíteni kí­vánó közleményt: dől el Olaszország­ba — Seregeink nem vonultak visz­sza, csak visszahullottak a legna­gyobb nyugalomban és rendben. Hogy mégis vesztettünk embere­ket és ágyukat, sokak az a­ ma­gyarázata, hogy bár nem nagy te­­­rü­leten kellett állásainkat, hátrább tolni, az út igen hegyes és fárasztó terrepen vezetett. Tíz olasz ágyúk egy­hatodát zsákmányolták Basel, május 31. A Baseler Anzeiger jelenti: Az olasz hadsereg ágyúinak egyhato­­da­­jutott eddig a győzelmes ellen­ség kezébe, nem számítva a száz­nál több gépfegyvert és más hadi­anyagot, amelyet az osztrák-ma­gyar csapatok zsákmányoltak. T Az olaszok nem remél­hetnek segítséget Lugan, május 31. Az Italia lemondóan jelenti ki, hogy a szövetségesek segítségére már egyáltalában nem lehet szá­mítani. Harc Besszarábiában és Volbynrdban Hivatalos jelentés, május 31-én. OROSZ HARCTÉR: Az élénkebb harci tevékenység a besszaráb­ban­­, határon és Volhyniában tovább tart. Hofer al+Abornagy, a vezérkar főnökének helyettese. * A nagy főhadiszállás jelenti Berlin, május 31.­­ OROSZ ÉS BALKÁNI HARCTÉR: Nem volt különös esemény. Legfelsőbb hadvezetőség. Oroszország nyári hadjárata Lugan, május 31. A Secolo pétervári távirata sze­rint az orosz katonai kritikusok Oroszország támadásáról írnak. Kijelentik, hogy Oroszország lá­zas buzgalommal készül föl a nyá­ri hadjáratra. A támadó hadmű­veletek vezérei Judenics, Bruszi­­lov és Ivanov tábornokok lesznek. Különösen nagy népszerűséget él­vez Ruszkij tábornok, aki a Galí­ciában való előnyomulást intézte. Annak idején betegsége miatt visz­szavon­ult, nemrég azonban a cár hívására Carszkoje-Szelóban járt, úgy hogy azt hiszik, hogy valami nagyobb parancsnoksággal fogják megbízni. Aiz oroszoknak nem kell a szerb katona Pétervár, május 31. A R­uszkija Vjedomoszti követe­li, hogy az orosz hadseregbe beso­rozott szerb katonákat ne küldjék a frontra, mert ez az orosz katona­ság fegyelmét lazítaná. Az orosz garázdálkodás Kelet- Poroszországban Berlin, május 31. Az a hivatalos emlékirat, mely az ellenséges repülők által érin­tett országrészek háborús kárai­nak megszüntetését tárgyalja, ma beérkezett a porosz képviselőházi­ba. Az emlékirat számadatai vég­leges áttekintést nyújtanak ama kár terjedelméről, amelyet­ az oro­szok pusztítása a sokat szenvedett tartományokban hátrahagyott. Ke­le­t-Poroszors­zágb­an 1620 embert megöltek, 433 testi sérülést szen­vedett, 10.725-öt elhurcoltak és 366 nőt meggyaláztak. Ez utóbbi cse­lekedetekből 40—50 gyermek szár­mazott, akitül külön határozatok alapján az állam gondoskodik. (M. T. I.) Német sikerek Verdunnél A nagy főhadiszállás közli­: Berlin, május 31. NYUGATI HARCTÉR: Ellenséges torpedónaszádokat, amelyek a tengerparthoz közeledtek, tüzérségünk tüzelése elűzött. A la basséei csatorna és Arras közti szakaszon az élénk tüzér­ségi tevékenység tovább tart. Nieuve C­hapell­gnél és ettől északkeletre német járőrök vállal­kozásai sikerrel jártak, 38 angolt, köztük 1 tisztet elfogtunk, 1 gép­fegyvert zsákmányoltunk. A Maastól balra megtisztítottuk az ellenségtől a Cumiéres fa­lutól délre levő cserjéket és bokrokat, miközben 3 tiszt és 88 főnyi hadiszert zsákmányoltunk. A május 29-iki támadás alk­almával a Caurette erdőcskében be­épített hajóágyút, 18 gépfegyvert, több aknavetőt és számos egyéb legénység jutott kezünkre. A Maas mindkét partján továbbra is igen élénk a tüzérség te­vékenysége. KELETI És BALKÁN HARCTÉR: Nem volt különös esemény. Legfelsőbb had­vezetőség. Clemenceau a Briand­­fjormdmr ellen Genf, május 31. Clenlenceau a L‘Homme Enchai­­né-ben felhívást intéz az egész francia ellenzéki sajtóhoz. A Briand-kormány ellen intézett he­ves támadások után felszólítja az ellenzéki lapokat, hogy minden más tekintet fölé emelkedve, nyíl­tan írjanak meg mindent. Mond­ják el mind­azt a sok rosszat, amit a huszonkét hónapos háború alatt Franciaországnak kellett elszen­vednie, hogy így kényszerítsék a kormányt, a téves előítéletek fel­adására, melyek csak fölösleges ál­dozatokat követeltek a hadsereg­­t­­ől, anélkül, hogy megfelelő el­lenértékük lett volna. Egész más intézkedésekhez kell fordulni a né­metek nagy erőfeszítésével szem­ben. Legyen vége a beszédeknek és jegyzékeknek és követeljünk erélyes tetteket. A kormány tűn­jön el s adja át helyét olyan fér­fiaknak, akik diadalmas végéhez tudják és akarják juttatni ezt a háborút. Bern, május 31. A Temps jelenti Szalonikiből, hogy tegnap reggel óta hevesen folyik az ágyúzás az egész dojrán —gevgheli-i fronton. A Vöröske­reszt motorkocsijai folyton szállít­ják a sebesülteket. Hesse herceg német lovas ezrede élén Fiorina régiójában görög területre hatolt, egy rend főnök letartóztatása után, visszatért Monasztirba. # Varona fölött fapopharcok Hivatalos jelentés, május 31-én. DÉLKELETI HARCTÉR: Az alsó Vojusától északra csapataink olasz járőröket elűztek. A helyzet változatlan. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Harcok a Hopian-Gerghen­-fponton

Next