Friss Ujság, 1920. március (25. évfolyam, 53-78. szám)
1920-03-02 / 53. szám
1920. március 2. FRISS ÚJSÁG menőn adomány köztül 1 vagyon orvos- Idar és kötszer, 15 vagyon pedig áiolmipas, ruta és felbértiemü. A Szeretet- adományok értéke 17 millió korona. A Windarterelnök hálás köszöneteit fejezte ki úgy a norvég főkonzulnak, mint a norvég bizottság tagjainak áldozatkészségsikert és felkérte őket, hogy a magyar iméretek érdekében kifesett nemes tevékenységüket továbbra is folytassák Három millióba került a pesti választás. Budapest főváros, mint más törvényhatóság is, előlegezte a nemzetgyűlési választások költségeit, amit a kormány fog fedezni. A főváros a mai napig 730.000 koronát adott, ki és naprólhapra érkeznek újabb és újabb számlák, úgy hogy az 1.500.000 korona, amit eddig a kormány küldött a főváros pénztárához, nem elégséges. Nagyon valószínű, hogyha az összes vállalkozóknak számlái, valamint a hivatalok részére elfoglalt helyiségekért fizetendő bérek számlái be fognak érkezni, valamint a kártérítési költségek is össze lesznek számítva, amelyeket az egyes helyiségek megronglásáért kell majd fizetni, a végleges összeg meg fogja közelíteni a 3.000.000 koronát. Az elrefovirált szőnyegek tulajdonosai jelentkezzenek. Az Országos Lakásbizottság zárlati osztályát likvidáló bizottság a már kétizben megtartott bemutatás után zárlata alatt maradt szőnyegeket, függönyöket és ajtóvédőket, terítőket és takarókat és hasonló szövött árukat, párnáikat, szörmeféseket, stb. a jogos birtokosaik tulajdonaiba kívánja juttatni. Felszólítja mindazokat, akiktől a proletár diktaúra idején a fent felsorolt kategóriákba tartozó ingóságokat a volt zárlati osztály elrelkvirálta, volna, hogy a szenvedett károkat a felszámoló bizottság helyiségében (Budapest, VIII., Pakóci út 15. szám) e hó 18., 19. és 20-án délelőtt 11 és 12 óra között az ugyanott kapható űrlapokon annál is inkább jelentsék be, mivel a mostani harmadszori felszólítás után netalán visszamaradó ingóságokat el fogják árverezni. Horthy kormányzóvá választották. Titkos szavazással folyt a választá A kormányzó az ülésteremben tettedett. Ideiglenesen tov Hétfőn délelőtt folyt le a nemzetgyűlés tanácskozó termében az ország kormányzójának megválasztása. Az Országház környéke már jóval tíz óra előtt nagy élénkséget mutatott. Az Andrássy-szofoor táján, a főkapu bejáratánál, nagy tömeg gyűlt össze kiváncsiakból. Díszruhás rendőrök és katonák tartották fenn a rendet. Az Országház térre nyíló utcák fel voltak lobogózva. A képviselők a szokottnál korábban jöttek az ülésre. Ünneplő feketében voltak valamennyien. Feketében voltak az újságírók is, s a folyosók, karzatok vendégei. Ünnepiesen öltözködött a karzatok egész közönsége. A külföldi újságírók különösen nagy számban jelentek meg. Az ülés megnyitása. Féltizenegy tájban nyitotta meg Rakovszky István elnök az ülést. Elsősorban a múlt ülés jegyzőkönyvét olvasták fel, azután emelt hangon jelentette az elnök, hogy a napirend következő pontja Magyarország kormányzójának a megválasztása. Az egész Házban viharos éljenzés zúgott. — Éljen Horthy! Éljen Horthy! — hangzott mindenfelől. Titkos a szavazás. -T A törvény szerint a kormányzót titkos szavazással kell megválasztani, — mondotta ezután az elnök. — A szavazást elrendelem . . . .Ezután megkezdődött a szavazás. ■'A szavazás ünnepi komolysággal s. — Küldöttség ment Horthyért. — le az esküt. — A kormány leténább vezeti az ügyeket, folyt le. Megéljenezték és megtapsolták Horthy Jenőt, Huszár Károly miniszterelnököt, Prohászka Ottokárt, a kisgazdapárt képviselői a két Szabó István mellett tüntettek. A névsor felolvasása után a távozók neveit olvasták föl. A szavazatok megszámlálása mintegy tíz percig tartott Tizenegy óra után jelentette ki az elnök az eredményt. Leadtak öszszesen 141 szavazatot. Ebből Horchy Miklósra esett 131, — Apponyi Albert grófra 7, —2 szavazat megoszlott, 1 pedig üres volt. Az elnök Horthy Miklóst Magyarország megválasztott kormányzójának jelentette ki. A képviselők felállottak helyeikről, tapssal, éljenzéssel fogadták Horthy megválasztását. Éljen Horthy Miklós! — zúgta az egész terem. Az elnök ezután javasolta, hogy a nemzetgyűlés kebeléből küldjön ki bizottságot, hogy a megválasztott kormányzót a törvényes eskü letételére felkérje. A bizottság elnökévé Prohászka Ottokárt, tagjaivá pedig Gömörey Györgyöt, Patacsi Dénest, Szijj Bálintot és Ugrón Gábort választották meg. A küldöttség mindjárt el is indult a kormányzóért. Küldöttség a kormányzónál. A Gellért-szálló táján, hol a fővezérség székel, a kora délelőtti órákban ugyancsak nagy volt az élénkség. Negyedtizenkettő után érkezett meg a küldöttség Prohászka püspök vezetése alatt három autóval. A jegyzők olvassák a szavazatokat. A küldöttség félóra hosszat időzött a kormányzónk Prohászka püspök üdvözölte Horthy Miklóst. — Eljöttünk ide, — mondotta többek között — közöljük Főméltóságoddal megválasztását és hogy arra kérjük, mondja ki azt az igent, a magyar népet szerető jószava igenjét, amelylyel elvállalja a bizalmat. Nehéz munka vár Főméltóságodra. De a magyar nép megérdemli azt, hogy ezt a nehéz és kemény munkát vállalja. A kormányzó megköszönte Prohászka püspök szavait, kezet fogott a küldöttség tagjaival, majd lement velük a várakozó autókhoz. Az őrség fegyverbe lépett, s a kapun kilépett Horthy Miklós. Prohászka püspökkel autóba szállt, a soffőr mellett szárnysegéde, Magaslázy százados helyezkedett el. A küldöttség többi tagjai a másik két autóba szálltak be. A fővezér automobilja a közönség lelkes ünneplése között haladt végig a zászlókkal feldíszített úttesten az Országház felé. Horthy megérkezése. Horthy Miklós fővezér pontban tizenkét órakor érkezett meg a küldöttséggel az Országház kapuja elé. Kíséretével az elnöki fogadóterembe ment, ahová nemsokára bevonult az egész kormány tanácskozásra. A Ház folyosóján, a fogadóterem előtt, Horthy Miklósnak ugyanaz a testőrsége állott sorfalat, amelynek kíséretében hadserege élén Budapestre bevonult. Fél egy óra tájban az elnöki fogadóteremből kivonultak a kormány tagjai. Utánuk Rakovszky István elnök jött ki. Az elnök az ülésteremben az emelvényre sietett. Megadta az ülés megnyitására a hívó csengőszót. Néhány percnyi feszült várakozás után megjelent Magasházy százados, utána jött Horthy, a megválasztott kormányzó, tengernagyi egyenruhában, s összes rendjeleivel. Már a folyosón harsogó éljenzés fogadta a kormányzót. A teremben percekig tart az ünneplés. A kormányzó mosolyogva köszönte meg az üdvözlést. A kormányzó eskütétele. Háromnegyed egykor nyitotta meg Rakovszky elnök az ülést. — A kormányzó úr le fogja tenni az esküt, — szólt. Majd a kormányzó felé fordult, s így folytatta: — Kormányzó úr! Magyarország ! nemzetgyűlése Magyarország kormányzójává választotta meg. Kérdezem, el méltóztatik-e fogadni Magyarország kormányzói tiszteit ,,írllaniknyi szünet után Horthy Miklós férfias hangon felelte: — Magyarország kormányzói tisztét elfogadom. Ismét a pillanatnyi szünet, majd a képviselők lelkes éljenzésben törtek ki. Ezután az elnök így szólott: — Ez alkalomból a magyar nemzetgyűlés legszívélyesebb üdvözletét tolmácsolom kormányzó úrnak is felkérem, hogy az esküt letenni méltóztassék. A jegyző olvasta az eskümintát, s Horthy Miklós csengő hangon mondotta utána: — Én Horthy Miklós, Magyarország megválasztott kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek, törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom, és másokkal is megtartatom, függetlenségét és területét megvédem, kormányzói tisztemet az alkotmány értelmében a nemzetgyűléssel egyetértésben felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy segéljen. Az elnök szava hangzott ezután: — Az eskü letétetett. Ismét percekig tartó éljenzés tört ki, majd felhangzott a Himnusz. A kormányzó ezután meghajolt minden oldal felé, s a Ház lelkes éljenzése közben kiment a teremből. Minisztertanács a kormányzó részvételével. A kormány tagjai most a miniszterelnöki nagy tanácskozóteremben minisztertanácsra gyűltek össze. A minisztertanácson megjelent a kor-mányzó is. Huszár Károly miniszterelnök melegen üdvözölte a kormányzót. A nemzet nevében köszönetének adott kifejezést a kiváló szolgálatokért, amiket Horthy Miklós a háború alatt és az azután következő időkben az új rend helyreállítása érdekében kifejtett. A kormány tagjai, akár hivatalos helyen lesznek, akár egyszerű polgárok maradnak, támogatni fogják munkájában. Bejelentette, hogy a kormány misszióját befejezettnek tekinti és benyújtotta lemondását. Horthy Miklós kormányzó köszönetet mondott a kormány eddigi működéséért. Kijelentette, hogy az az egy cél fogja vezetni egész működésében, hogy hazáját boldoggá tegye. Kérte a kormányt, hogy további elhatározásáig az ügyek ideiglenes vitelét vállalja el. A minisztertanács ezzel véget ért. A kormányzó kezet fogott a kabinet tagjaival, majd kíséretével együtt a Horthy leteszi az esküt. 3