Friss Ujság, 1920. június (25. évfolyam, 130-154. szám)

1920-01-15 / 142. szám

W30. június IS. F­RI­SS U J S A Ű vel történt, hogy a kés 12 centiméter hosszú pengéje a sebbe beletört. A súlyosan sérült detektívet a mentők a Rókus-kórházba szállították. A tettest, Rabata József rovott múltú munkást, előállították a főkapitány­sághoz, ahol letartóztatták. A külügyminiszter a kereszténypárt vádjairól. A Keresztény Namzeti Egyesülés Pártjának szombati értekezletén tud­­valevőleg suly­artámadások hangzot­tak el Pál gróf külügyminisz­ter ellen, aki a személyét külügymi­niszteri tisztéből kifolyólag ért vádak­kal szemben ma a következőleg nyi­latkozott: — A múltkor alkalmat nyújtottam­­ó nemzetgyűlésnek arra, hogy meg­­buktasson. Rendkívül örültem volna,­­ha ez bekövetkezik, mert nem mondha­tom, hogy valami nagy örömmel va­gyok a helyemen. Ismétlem, önömmel távoznék és tisztán csak becsületből vagyok itt, mert ma a folyamatban lévő ügyekre való tekintettel nem vol­na nagyon szerencsés a külügyminisz­­terségben változást eszközölni. — Az a vád, mintha én pártpoli­tikát csinálnék, egyáltalán nem áll. Én pártonkívüli vagyok és azok az urak keresnek bennem hibát, akik folyton pártpolitikát csinálnak. Az, hogy én egyiik-másik disszidens képvi­selővel beszélek, vagy vacsorázok és ezeken az összejöveteleken nagy ter­veket kovácsolok, természetszerűleg nem áll meg. Én nem csináltam a kormányzó pártok ellen politikát, de arról nem tehetek, ha vannak egyesek a disszidensek között, akik engem eb­ben, vagy abban az állásban szeretné­nek látni. ŐSZÜLÉS ELLEN amerikai " D. Dyon Harrrestorer-t Nem haj festő­szer, hanem a haj eredeti színét a­­­ja vissza. Ára 30 korona és posta­költség. Kapható: City drogéria, IV., Eskü­­nt 5. és Honvéd drogéria I., Attila-körút 2. Táviratok. Oroszország a bukás szélén. Stockholm, június 14. A Stock­­­holms Tidning értesülése szerint Szovjet-Oroszország belső helyzete válságosra fordult a lengyelek ka­tonai sikere következtében. A bolse­vista sajtó aggódva ír az ország jö­vőjéről. (MtI.) Az albán lázadók sikerei. Bécs, junius.14. (A Magyar Táv­irati Iroda magánjelentése.) A Neue Freie Presse jelenti Rómából. A kormányalakítás iránti érdeklődést­­háttérbe szorították az Albániából érkező riasztó hírek. Az Epoca fel­hívást intéz az olasz ifjúsághoz, hogy jelentkezzék önkéntesnek Albániába, hogy ilyen módon meg lehessen hiú­sítani a szocialistáknak az erősíté­sek küldésének megakadályozására irányuló kísérletét.­­ A lázadók tegnap Valona elleni támadásukban felőörseikkel már nyolcszáz métere­­nyire közelítették meg a várost. [Olasz hegyi csapatok ellentámadáso­ssal akadályozták meg, hogy a hely­iőrségen rajta ne üssenek. Az albá­noknak hír szerint kétszáz halottjuk maradt a csatatéren. A muzulmán lakosság ugyanakkor hátbatámadta a csapatokat. A közeli szigetekre imm­ár több mint ezer olasz lakost szállítottak el. Antivarit és Dub­ig­­net kiürítették. Durazzot a legutóbb érkezett hírek szerint még tartják, a helyzet azonban itt is még igen fe­szült. A lázadók zsákmányolt ágyuk­kal lövik a kormánynegyedet. Vala­mennyi európait hajón Brindisibe szállították. Az albán állásokat öt hadihajó bombázza, még­pedig, a la­­­pok jelentése­­szerint, sikerrel v­ele ha nem sikerül hamarosan erősítéseket­­küldeni, úgy a helyzet kétségbeejtő­­m,fordum. i Trimborn centrumpárti alakít kormányt Németországban. Berlin, június 14. (Wolff-ügynök­ség.) Hivatalosan jelentik: A biro­dalmi elnök hosszabb megbeszélést folytatott Trimborn dr. titkos taná­csos centrumpárti képviselővel. Trimborn dr. rámutatott az új kabi­net megalakításának nehézségeire. A birodalmi elnök felkérte Trim­­born dr.-t, hogy a helyzet komoly­ságára való tekintettel mégis vállal­ja a kabinetalakítást. Trimborn elfo­gadta a megbízatást. (MTI.) BUDAPESTI ÉLET A mai vásárcsarnoki árak. A Központi Vásárcsarnokban ma nagyon lanyha volt a kereslet, úgy hogy az árak csaknem mindenhol es­tek. A húspiacon a felhozatal kielé­gítő volt­ A marhahús 60—80, a borjú­hús 50—80, a sertéshús 96—120, a szalonna 110, a hús 130 koronás áron került forgalomba. A marhavásáron a felhajtás 570 darab marha volt. To­vábbra is nagy felhajtás várható, úgy hogy az árak úgy nagyban, mint ki­csinyben még ezen a héten előrelát­hatóan esni fognak. A halpiacra ponty, harcsa és balatoni keszeg érkezett na­gyobb mennyiségben. A ponyt ára 60 korona, a harcsáé 100 korona, a ke­­szegé 20 korona. A kereslet nagyon lanyha volt. A baromfipiacra 160 ket­rec szárnyas érkezett, azonban még a szombaton felhozott áru nagy része is piacon van. Ez érezteti is a hatását, mert az árak némileg estek. A rán­tani való csirke ára 75—100 korona, a sütnivaló csirkéé 100—160 korona, a tyúké 180-­210 korona, a liba ki­lója 70—75 korona. Tojás 21 láda ér­kezett, de a múlt heti áru is csaknem érintetlenül fekszik az árusok bódé­jában.. A magas ár miatt senki sem veszi. A zöldségpiacon, de különösen a gyümölcspiacon igen nagy volt a for­galom, az árak azonban változatlanok. Kalarábé 5—6 zöldborsó 7, zöldbab 22, retek 50 fillér — 1 korona, saláta 2— 3 korona, tök 4, cseresznye 8—16, meggy 6—14, egres 9, barack 14 kor. ,^-^—j^jju.ii-nir rr«~ ■- r i— rr* 1 Hírek mindenfelől. _Új regényünk. A Friss Újság szerda reggeli számában kezdjük meg Gim A sárga ház lakója című bűn­ügyi regényének közlését. Az izgalmas és fordulatokban gazdag regény cse­lekménye Budapesten játszódik le. — Ugrón Gábor és a székely had­osztály. Ugrón Gábor volt belügy­miniszter, nemzetgyűlési képviselő a mai napon ügyvédje, Rassay Károly nemzetgyűlési képviselő útján rágal­mazás miatt feljelentést adott be a járásbíróságnál Nagy János budapesti ügyvéd ellen, mert nevezett a meg­­szállott területek követeinek gyűlésén egy felszólalásában azt mondotta, hogy a székely hadosztályt nem az­ antant, hanem Károlyi Mihály társaságában Ugron Gábor fegyverezte le.­­ Harding szenátor lett az ame­rikai republikánus párt elnökjelöltje. Chicagóból jelentik, hogy a köztársa­sági nemzeti konvent több sikertelen szavazás után 692 szavazattal Eardlin­­got, Ohió állam szenátorát jelölte a köztársasági elnökségre. Wood tábor­nok 153, London 11 szavazatot kapott. Az eredményt nagy lelkesedéssel fo­gadták. Coolidgeot, Massachusett kor­mányzóját alelnökké jelölték. (M. T. I.) _ Tettenért betörőbanda. Az Emesz és Fazekas detektívcsoportok tagjai a vasárnaprai virradó éjjel a Belváros utcáit járták végig. A Cukor utcában az egyik detektív az iskola kapujában gyanús zajt hallott. Beha­toltak az épületbe, ahol egy betörő­­bandát értek tetten éppen akkor, ami­kor a svájci misszió szeretetadomány­­raktárát akarták feltörni. A betörők: Toronyi Antal magánhivatalnok, Gold­stein Ármin rovott multú sütősegéd és Ifennár József az övősegéd, akiknél igen finom szerkezetű bétor vszerszámo­­kat találtak. A tolvajbliunda már fu­­varost is fogadott, aki kocsijával a N­apnövelde-utcában várta a zsák­­mányt. A három betörőt letartóztat­ták. Beismerték, hogy tervbe vették az összes missziók raktárainak feltörését. ,,. .utazás a vonat tete­jén. Bán László újságárus a nyugati Pályaudvaron felszállott egy Ceglédre menő vonat tetejére.. A Ferdinánd-híd alatt a híd alsó vasszerkezete leso­dorta a vonat tetejéről. A fején élet­­veszélyes sérüléseket szenvedett: P»ZT«,EssZád. Abrasát meggyilkolták. A távirat jele­nti, hogy ott Esszad basát, Albánia­ legnagyobb fiát meg­gyilkolták. Az albán delegáció vezetője éppen eltávozott a Rue de Castiglio­­neban levő szállójából, amidőn egy fiatalember hirtelen eléje lépett s revol­verrel kétszer a mellébe lőtt. Esszad hasa összeesett és bevitték a szállóba, ahol rövid idő múlva meghalt. A me­rénylőt Aveni Rusztemnek hívják, 27 esztendős, albán állampolgár és a ta­nítóképző intézet növendéke. Kijelen­tette hogy a gyilkosságot nem előre megfontoltan követte el, hanem hir­telen támadt ez a gondolata, amidőn az albán diktátort meglátta és eszébe jutottak azok a szenvedések, am­elye­­két Albániának okozott. (M. T. I.) — Elítélték Kiczkó járásbirót. A bíróság ma tárgyalta Kiczkó Kál­mán dr. volt királyi járásbiró bűn­ügyet, akit izgatás bűntettével vádolt a királyi ügyészség. Kiczkó dr. a m­uk­­ar március 27-én a bírák és ügyészek előtt beszédet tartott, amelyben a dik­­tatúra mellett agitált. A bíróság Kicz­­kot 4 évi börtönre ítélte.­­ Türelmi adót szednek a szer­­bek a magyaroktól Versecről és Pancsováról érkezett menekültek be­szélik, hogy a szerb hatóságok általá­­nos katonai sorozást tartanak és azt aki nem hajlandó a szerb hadseregben szolgáin kiutasítják, viszont otthon­­maradt családjának minden tagjára, feleségére, gyermekeire és szüleire adót vetnek ki. Naponkint és szemé­­lyenként három korona türelmi adót kötelesek fizetni.­­ Erdélyből kicsempészik az ara­­nyat. Kolozsvárról jelentik: Az oláh hatóságoknak már régóta feltűnt, hogy­­kedely arany termése az utóbbi hóna­pokban nagyon megcsappant. Később megtudták, hogy a termelt aranyat azért­ nem szolgáltatják be, mert azt külföldi ügynökök a bányavidékeken összevásárolják és Svájcba viszik ki. A nyomozás során a kolozsvári detek­­tivtestület főnökét­ bizalmasan értesí­­tették,­ hogy egy Kaufmann Emil ne­vű mérnök aranyeladás közvetítésével foglalkozik. A detektivfőnök kinyo­mozta, hogy több millió korona értékű aranyat vittek már ki és most egy társával szeretne ismét pár kilót ki­vinni. Megtudták, hogy az arany Ve­respatakon, Pokanics György bánya­­igazgatónál van. A bányaigazgatót és a­ többi aranycsempészt letartóztatták és Kolozsvárra szállították. . Életuntak. Az Elemér­ utca 18 szam­u házban Kovács Ferenc pincér 24 éves neje veronával megmérgezte magát. Állapota súlyos. — Csűr Jó­zsef munkáspénztári tisztviselő a Kör­, temető­ ut 21. számú ház II. emeleti­ról leugrott. Meghalt.­­ Leszner Ágostonná, a Neferejts­ utca 15. szám alatti házban lévő lakásán öngyilkos­­sági szándékból lugkőoldatot ivott. A mentők a Rókus-kórházba szállítót. — Kiun Béla­ megszök­tetői a biró-6,0 ma vonta fele­lősségre Kun Béla megszöktetőit, ?mnZer«”,t Tl'„lar Szerénát, Kun Béla titkárnőjét Szeles Mariska szobalá­­nyát és Soros Ferencet, a szovjetház gondnokát, fazó van többek között 'a '•’adiratban arról, hogy Kun Béla szo­bájában egy láda volt, amelyben ál­­lódóan több millió koronát tartott. Ezen ládából mindegyikük annyi pénzt vett ki, amennyit akart. A fő­tárgyaláson a vádlottak teljesen be­ismerő vallomást tettek. Az ítéletet a napokban fogják kihirdetni. Legújabb: A Tiszántúli választási eredmények. A Politikai Tudósító jelenti: A kisgazdapárthoz eddig beérke­zett választási eredmények a követ­kezők: Békéscsabán: Balta Aladár kisgaz­dapárti győzött több mint 3000 szó­többséggel Polner Ödönnel szemben. Szentesen: Négyesy László kis­gazdapárti győzött több mint 3000 szótöbséggel Miklós Ferenc keresz­tény egyesülés pártival szemben. Hódmezővásárhelyen: Emich Gusz­táv kereskedelemügyi minisztert vá­lasztották meg kisgazdapárti képvi­selőnek. Nagykállón: Jármy József kisgaz­dapárti győzött Sörös kisgazdapárti­val szemben. Makón: több ellenféllel szemben elkeseredett küzdelem után Nyéki Jó­zsef kisgazdapártit választották meg. Debrecenben: az I. kerületben Mi­­lotay István, a II. kerületben Pröhle Vilmos, a III. kerületben Bernolák Nándor, mind a három keresztény nem­zeti egyesülés párt. Nyíregyházán: Dvorcsák Győzi keresztény nemzeti egyesülés párti jelölt vezet. 3 Nyílt-tér. Brilliánsokat gytt­nyeket, ékszereket mindenkinél drágábban veszek. C^fibou­l Emil Király­ u. 5­. (Terez waCnCiy Mu­lll templommal szemben.) ???*& bőr- és nemi betegségek teljes í* a ÍHs­­PY? gyógyításéra legjobban ajánlható I &IdpKS­­TZGER ÍSEK ............ Budapest) József-k­örnt 3. LUGKŐ ISO f. valódi szavatolt szappanfőző 1 kg. 60 K. (Utasítás: 4—5 kg. zsiradék, 1 kg. lugkő, 7 liter gsz.) RÉZIJÁVIC I-a 98—89°/a 1 kgr. 40 K. RÉZICÉNPOR 1-a 1 kgr________________32 K. KÉNPOR I-a 1 kgr.----------------------------22 K. RÉJV1-AP­­ a X kgr____________ 38 K. RAFFIA 1 k­gr.______________ 60 K. CARRIH 1 kgr._________________ 32 K. ECETSAV 80°/o 1 kgr.---------------------ISO K. UI Perga­mentpapir,beis­zesh­ezliv S K. ■ GYERTYA I-a 1 kgr.__________________85 K. ■ SZINSZAPRAN 62°/o-os 1 kgr. _ 76 K. SI CACAO 1-6 1 kgr.____________________280 K. H ÉTOLAJ X kgr. ... ____,_______ 205 K. jffl Vasúton és postacsomagokban utánvéttel szállít: KODNÁR, Fűszerkereskedő jg Budapest, I., Attila­ utca 23. sz. P­­ocsgy a jn® m fjsja fi -féle rendelő­intézet - m 8 U SW? Ea Ej | R vér-, bér- és nemi fa &J M S betegek részére. ■■ " w " “ Rendelés egész nap. Budappest,ViI., Rákóczi-út 32. 1. emelet. U­l in A PC V Byógyit férfi- és Uli F.ALLUMUS I női betegeket Budapest, József-korút 2. és ?­s óráig. Közgazdaság A valuták piacáról. Az idegen pénznemek piaca ma tartózkodó volt. Jegyeztek: Arany 605—590, lej 380— 80, márka 475—79, dollár 165—452, font 632—50, rubel 296—84, líra 10.20 —10.30, frank 12.75—12.85, szokol 377—81,­ sőt A tőzsdéről. Üzlettelen, de a múlt hetinél barátságosabb képe volt a mai üzletnek az értéktőzsdén. Jegyzések: Magyar Hitel 1597—608, Osztrák Hi­tel 1050—70, Közúti 1440­—63, Déli vasút 536—31, Magyar-Olasz 435—40, Lichtig 1570—75, Telefon 1530—70, Schlick 850—60, Csáky 1010—18, Ál­lam­vasút 3650—675, Salgó 5950— 6000, Rima IHOO—175, Fegyver 1530 —510, Kohó 5825—900, Chinoin 2450, Nasici 14950 korona. A Magyar Ruggyantagyár Rt. rendkívüli közgyűlése elhatározta, hogy a társaság alaptőkéjét 6.000.000 koronáról 10.000.000 koronára emeli. A kibocsátandó új részvényekből 15.000 darabja. . 2:1 arányban, 1520 korona árfolyamon a régi részvénye­seknek elővételi joguk­ van, mely e hónapban 15-étől 25-éig a Wiener. iTankgerein magyarországi fióktelepé.

Next