Friss Ujság, 1921. november (26. évfolyam, 244-269. szám)

1921-11-26 / 266. szám

a Berpolák kapja meg, a népjóléti tárcát Sallerrel, a közoktatásügyit Huszárral töltené be. Nagyatádi tárcanélküli mi­niszterként szerepelne. Engedményeket tesz a választójogi és a közigazgatási reform tekintetében is, viszont a főren­diházi reform tárgyalását elejti a kis­gazdák kedvéért. Ennyi engedmény után valószínű, hogy holnap összehoz egy alkalmi 100 —120 főből álló egyesülést. Ez azonban nem lehet állandó, mert egy komolyabb parlamenti erőpróbánál a megnöveke­dett ellenzék ezt a pártot is leszavaz­hatja, — ha véletlenül az új párt fele vidéken fog tartózkodni.­­ Éppen ezért Bethlen vállalkozását ideiglenesnek tartják, a válság végleges megoldását az egész vonalon az új vá­lasztásoktól remélik. A liberális blokk ülése. Ma este a polgárok és munkások szö­vetsége értekezletet tartott, amelyen az újonnan beolvadt demokraták is részt vettek már. Vázsonyi, Ugrón és Bródy Ernő, valamint a blokk többi tagjainak felszólalása után megállapodtak abban, hogy a blokk az elbocsátott tisztviselők ügyének­­újrafelvétele tárgyában moz­galmat indít. A baranyai pótválasztáso­kon, Pécsvárdán, Szalántán, Bácsalmá­son jelölteket állít és pedig az egyik ke­rületben Nagy Ferenc dr. volt közélel­mezési minisztert. VOLT MÁR A HongfiriQ Miien? mmmiiimiumimmiimnmiiiiiiiimiiiiiiii EGÉSZ NAP NYITVA! Az Élelmiszerárak a vásárcsarnokban. Ma reggelre 365 darab leölt borjút hoztak a központi vásárcsarnokba. A borjúhús kilója 80—90—100 korona.­A reklámborjúhúst 40—55 koronáért árusítják. A marhahús ára va­lozat­­lan. Az elsőrendű hús k­ilóját 1^6—72 koronáért adják, az olcsó míarhahús 30—42 korona, a fővárosi é élelmiszer­­üzem azonban 40 koronáért árusítja. A birkahús 32—36—48, a sertéshús 68— 76—92 korona kilónkint. A kocsonya­hús kilóját 32 koronáért adják. A ma­lachús kilója 68 korona. Feltűnően drága a vágott baromfi. A liba 130—135 korona, a kacsa 130, a pulyka 100, a poulard 105—110, a gyöngytyúk 75 korona kilónként. A libamáj kilóját 320 koronáért adják. Libamáj alig van a piacokon. A ked­vező hideg idő miatt az exportőrök vásárolják. Szívesen adnak a libamáj kilójáért 350 koronát is. A nyúl darab,­ja 150 korona, a fogoly 100 korona. A halpiac meglehetősen élénk. A ponty kilója 120, a csuka 90, a márna 80, a fogas 160—240, a süllő 80—120 korona kilónkint. Harcsa ma reggel nem volt. A vaj kilója 280, a túró 48 korona !A tejföl literjét 50 koronáért adják. A csemegesajt kilója 160 korona, a tojás 12 korona. Kevés a zöldség, de még kevesebb a gyümölcs. A sárgarépa 20, a petrezse­lyem 28, a zeller 14, a kalarádé 18, a vöröshagyma 30, a fokhagyma 80, a vöröskáposzta 26, kelkáposzta 12, fe­jes káposzta 12 korona kilónkint. Az alma 50—60 korona, a gesztenye 50­­korona, a dióbél 280, a lasponya 50 korona. Körtét alig árulnak. Kilója lisTa korona.­i Magyarország, és Románia, Európai Egyesült­ Államok. —Egy román politikus érdekes nyilat­­­­koz­ata. A portorosei konferenciáról vissza­jőve­­, egy előkelő román politikus ér­dekes nyilatkozatot tett a román-ma­gyar viszonyról­ egy újságíró előtt. A román politikus kifejtette, hogy a románok igen­ nagyra becsülik a ma­gyar nemzetet, de kormányzásuk mód­ját — a múltban­­­ nem helyeslik. Mindannak, ami­ történt, a történelem az oka, mert hiszen Magyarország mai katasztrófája előrelátható volt. Romá­nia mind nagyobb vonzóerőt gyakorolt a határon kívül élő románságra, s ez ellen már húsz évvel ezelőtt kellett volna Magyarországnak védekeznie. — A portorosei konferencia ered­ményei — folytatta — nagy közeledést jelentenek az európai gazdasági meg­egyezéshez. Mi már aligha fogjuk meg­élni, de el fog következni az, amit min­denki szeretne: az Európai Egyesült­ Államok. És ebben megtalálja majd he­lyét Magyarország is. Ami az erdélyi magyarság sorsát il­leti, mindent el fogunk­­követni érde­kükben, demokratikus elveinknek meg­felelően. Azt azonban megjegyezhetem, hogy az ottani nagybirtokos­ osztály előjogait és a szolgálatukban álló kö­zéposztályt nem igen szívleljük. Végül a sokszor híresztelt és végér­vényesen megcáfolt perszonál­unióra vonatkozóan a következőket mondta: — Bizonyos, hogy Oroszország feltá­madása a szláv veszedelmet annyira a nyakunkba fogja idővel zúdítani, hogy Romániát és Magyarországot a közös érdek kényszeríteni fogja erre a gon­dolatra. Mi nagyon jól tudjuk értékel­ni azt az erőmegnövekedést, amelyet Magyarország részéről kaphatnánk, bi­zonyos formájú egyesülés következté­ben, bár — amennyire tudom — Olasz­ország ridegen elutasította a román­magyar perszonál­unió ötletét. Az egye­sülésnek azonban sem érzelmi, sem gazdasági akadályai nem lettek volna. Az akadályok tisztára belpolitikai okok­ban rejlettek. Nekünk először a belső rend helyreállítására kell töreked­nünk. Ez idő alatt csillapodnak majd a felizgatott szenvedélyek is és új élet virágzik ki a háború romjain. Egy em­beröltő, körülbelül harminc év kell ehhez. Azután lehet csak szó egy ilyen egyesülésről. Harminc éven belül sem­mi esetre. Majd a következő nemze­dék! Mi már meg nem éljük. Még nem tudják, ki ölte meg a zongoragyárost. Reismannn nem volt Vácott. — Újabb tanukat hallgat ki a rendőrség. — A Kovács-testvérek tagadnak. Megírtuk, hogy a három Kovács-test-­­ vér, akiket Reismann zongoragyáros­ meggyilkolásával gyanúsítanak, a rend­őrség kezére kerültek. Kovács Tivadar lakásán ,a tegnap este történt előállí­­­tása alkalmával a detektívek házkuta­tást is tartottak és egy Mannlicher-­ puskát és egy pisztolyt vittek be a fő­kapitányságra, azonban különösebb bi­zonyítékot vagy terhelő adatot nem találtak. Az előállított Kovács Tivadart még­ az est folyamán kihallgatták, ő azon­ban határozottan tagadja, hogy az el­­­­tűnt Reismann zongoragyáros meg­­­gyilkolásában része is lett volna. Ugyancsak tegnap este számos, Vác-­­­ról beidézett tanút hallgattak ki, mert a főkapitányságra olyan jelentések ér­keztek, hogy Reismannt Vácra vitték és ott lőttek agyon, mert szökni akart. Ebben az irányban ma délelőtt is több váci lakost hallgattak ki, akik azt val­lották, hogy egy éjszaka tényleg hal­lottak lövést, azt azonban nem tudják, hogy Reismann lett volna, akit lelőttek. A főkapitányság intézkedésére ma reg­gel Mayer detektívfőfelügyelő csoport­jának több tagjával kiutazott Vácra, hogy ott bizonyításokat szerezzen Reis­­mann gitünésér vonatkozólag. Egy­idejűleg újabb váci tanukat hallgattak ki, akit kijlsul többen tudtak a dolog-Déli tizenkét órakor azonban más váci tanúk jelentkeztek, akik megcá­foltál­ a rendőrségnek eddig szerzett értesüléseit és azt adták elő, hogy kö­rülbelül Reismann eltűnésével egyide­jűleg egy fiatalember kísérelte meg a szökést a váci fogolytáborból, ez után a fiatalember után lőttek a katonák, meg is sebesítették, ez azonban semmi­esetre sem lehetett Reismann. Ezt az előadást a délután egy órakor Vácról visszaérkezett detektívek is megerősí­tették. A Kovács-testvérek folytatólagos ki­hallgatása sem vezetett eredményre, mert ezek megmaradtak tagadásuk mellett. A rendőrség még számos ta­nút fog ebben a titokzatos ügyben ki­hallgatni és így az eljárás befejezése csak napok múlva várható. Egy álltuszárfőhadnagy álbáró szilhámmágal. Milliós tengeri üzletek. — Hitelbe törte össze a dunaszentgyörgyi banda nagybőgőjét a „méltóságos úr.“ Az ógyallai Mezőgazdasági­­" Érté­kesítő Szövetkezet feljelentést"­tett egy állítólagos Kemény Pál nevű báró ellen, aki tiz vagyon tengeri szállítására kö­tött a szövetkezettel szerződést, s ezért első ízben egy millió koronát, később pedig százötvenezer koronát vett fel. Az állítólagos báró többszöri sürgetés dacára sem tett eleget szállítási köte­lezettségének, majd mikor a szövetke­zet igazgatója meggyőződést szerzett arról, hogy a báró nem is vásárolt kukoricát és ismét felszólítást intézett hozzá, az állítólagos Kemény báró meg­szökött. A feljelentésre a rendőrség megálla­pította, hogy a szélhámos azonos egy a belvárosi kávéházakból jól ismert monoklis, különc viselkedésű, huszárfő­hadnagyi egyenruhát viselő egyénnel, aki mindig autón jár. Megállapították­ róla, hogy jogtalanul használja a báró nevet és nem becsületes utón szerzett pénzből él. Közben újabb feljelentések is érkeztek ellene. Feljelentést tett a Mátra Élelmiszer R.­T. is, amelynél jó, hogy Nyíregyházán nagyi birtoka van és tiz vagyon tengeri szállitásár­a ajánlkozott. A Mátra elfogadta az aján­latot és kifizetett neki 250.000 korona előleget. A harmadik feljelentő hegyeshalmi Fischer Ödön volt, a Kereskedelmi és Áruforgalmi R.-T. igazgatója,, akitől az álbáró ötvenezer koronát vet fel. A rendőrségnek az a véleménye, hogy még számos feljelentés fog érkezni el­lene, mert a költekező életet élő em­bernek nem volt semmiféle foglalko­zása. Végül feljelentést tett az álbáró ellen a dunaszentgyörgyi cigánybanda nagy­bőgője is, amiatt, hogy a szélhámos széles tó kedvében egy dáridó alkal­mával összetörte a nagybőgőjét, de nemcsak ennek, hanem a mulatságnak az árával is adós maradt. A rendőrség az álbáró ellen körözőlevelet adott ki. Az álbáró 190 cm. magas, vállas, ele­gáns, fasorrú, barnás szőke hajú, borot­vált, lányosképű fiatalember, a bal lá­bára biceg, huszár főhadnagynak adja Ujhcsi 1921. november 26. Feloszlatták a német császirpárti szervezetet. Berlin, november 25. (Wolff.) A birodalmi kormány ma feloszlatta a Rressbach, Hubertus, Au­­lock, Heydebre­ck és Oberland nevű monarchista szervezeteket^^&\ ezen­túl is résztvesz a felosze­tt szerveze­tek valamelyikében, 50.000 márkáig terjedhető bírságnál valamint három havi várfogságall,vagy fogházzal sújt­ják. A szö­retségközi katonai ellenőrző bizottság ismételten a legnyomatéko­sabban k­övetelte a szóbanforgó szerve­zetek feloszlatását. A birodalmi kor­mánynak teljesítenie kellett ezt a kö­vetelést, feltéve, hogy a szervezetek te­vékenysége a londoni ultimátummal kapcsolatban beleütközik az 1921. évi március 22-iki törvénycikkbe. A hiva­talos nyomozás megállapította ezt a tényállást. Bizonyos, hogy a szóbanfor­gó egyesülések, bár nagyobbrészt gaz­dasági céljaik voltak, katonailag vol­tak tagolva és mind egymásukban mind más hasonló szervezetekkel való kapcsolatban a birodalom nagy részé­ben voltak megszervezve. TÁVIRATOK. A cseh hadsereg megbízhatósága. Prága, november 25. Cseh újságok arról adnak hírt, hogy a mozgósítás alkalmával az északcsehországi és északmorvaországi határmenti kerüle­tekből mintegy kilencezren átszöktek a határon. AKIK watékát loptak a kirakatokból. A bankházak tolvaj#''— Horog*­gal halászták ki arpénzjegyeket. — Illárom letartóztatás. Egyes ■ kisebb váltóüzletekből, külö­nösen a Baross-térről több feljelentés érkezett a főkapitánysághoz, hogy az üzletek kirakataiból egészen érthetet­len módon tűnnek el az oda kitett va­luták, jóllehet a kirakatok be voltak zárva és a valuták kirakatba helyezésé­­nél a valutákat ellenőrizték. A múlt héten a Rákóczi­ út 12.­ számú házban lévő Vágó Simon-féle éksze­részbolt kirakatát feltörték és a kira­katból ékszereket loptak el. A tettese­ket a rendőrség elfogta Lengyel Dénes vasöntő és Sós Ferenc lakatos szemé­lyében, akik beismerték a betörést, de beismerték azt is, hogy ők azok, akik egy harmadik­­ társukkal, akinek nevét azonban nem tudják, végezték a váltó­üzletek kirakatainak kifosztogatását. Úgy csinálták a dolgot, hogy egyikük­ egy vésővel kissé kifeszítette a kira­katajtót, a másik pedig egy hetven centiméter hosszú kampós dróttal be­nyúlt és a pénzt a kirakatból valóság­gal kihalászták. Sok helyen követtek el így lopáso­kat, bár fáradozásuk nem minden eset­ben járt sikerrel. Egy ízben egy Teréz­­köruti bank kirakatából a horoggal ki­húztak egy 10,000 koronás ukrain va­lutát, de azt sehol értékesíteni nem tudták és még most is a birtokukban van. A rendőrség nyomozott a banda tulajdonképpeni feje után és elfogta ma Ivanovics Miklós fényképészsegé­det, aki rabszökevény. Szeptemberben szököt meg a fegyházból. Mind a hármat letartóztatták­. ■BjiaaBBiaiaiaaEBcasflaaanaaEBaBaaBBBaa. BUDAPESTI ÉLET. Húsz százalékos fizetésemelés a közüzemi alkalmazottaknak. A főváros­ munkaügyi bizottsága ma délelőtt Boráth János dr. sílpolgármes­­ter elnöklesével ülést tartott, amelyen a közüzemi­ alkalm^zottak fizetésrende­zését tárgyalták. Elhatározta a bizott­ság, hogy a közüzemi alkalmazottak­nak november 1-től visszamenőleg 20 százalékos fizetésemelést ad és ezenkí­vül a bizottság a tanácson keresztül felhívja a közgyűlést, hogy feliratban kérje a kormánytól az országos munka, bérmenellapító bizotts­a IMllutdsdK

Next