Friss Ujság, 1922. március (27. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-01 / 49. szám
1922. március 1. FRISS ÚJSÁG R •||| i | i ■ gyöngyökért, aranyért, BrÉMrt,s»:S£s 7 többet fizetünk. Orzságos ékszertisz szidHáz közelében.) j HÍREK MINDENFELŐL — Apad a Duna. A Felsőduna áradása apadó jellegű, csak Komáromnál volt 31 cm. áradás. A mellékfolyók lassan áradnak, jégviszonyaikról azonban nem érkezett jelentés. Budapestnél a Duna vízállása délután 1 órakor 320 cm volt, ami a tegnapihoz képest 118 cm apadást mutat. A jégzajlás Budapesten igen szórványos Paks alatt a zajló jég megállóit, minek következtében a vízállás rohamosan emelkedett és délelőtt 10 órakor 580 cm-t ért el. Pakstól lefelé a jég mindenütt áll. A Tiszán és mellékfolyóin a viszonyok változatlanok, csak a Kőrösökön mutatkozik közepes áradás. — Társasvacsora az Otthonban Huszár Károly tiszteletére. Huszár Károly tiszteletére a „Láthatatlan Vendég" akciójának sikere alkalmából az Otthon írók és hírlapirók körében tisztelői és barátai kedden este társasvacsorát rendeztek, amelyen lelkesen ünnepelték. Felköszöntőket mondtak Kun Andor dr., Pekár Gyula, Bónitz Ferenc, Rákosi Jenő, Márkus Miksa. Az üdvözlésekre Huszár Károly meghatottan válaszolt és ismertette akcióját, amelynek fősikere, szerinte, a sajtó érdeme. — Szakembereket kérdezzen meg, hogy a terpentines Pyramnál van-e jobb cipőkrém. — Újabb munkaválság a vasiparban. A vasmunkások legutóbbi bérmozgalma nem járt megfelelő eredménynyel s a napokban újabb bérmozgalom kezdődött. A munkások különböző fővárosi és vidéki üzemekben a húsz koronán aluli órabéreket 50 százalékkal és a húsz koronán felüli órabéreket 35 százalékkal kívánják felemeltetni. Megemlítjük, hogy bár a bérmozgalmat nem a Vas- és Fémmunkások Szövetsége kezdeményezte és a Vasművek és Gépgyárak Egyesülete még nem is foglalt állást, az egyes üzemekben a tárgyalások mégis megindultak. Tegnap azután több fővárosi vasüzemben a munkát beszüntették! A munkások állítása szerint munkáskizárás miatt, a munkaadók pedig azt mondják, hogy sztrájkról van szó. úgy a munkások, mint a munkaadók részéről az a kívánság merült fel, hogy a kormány lépjen közbe és a folytonos súrlódásokat egységes és állandó jellegű megoldással szüntesse meg. — Szoptatós anyák és gyermekek babkávé helyett Szt István malátakávét igyanak. — A verekedő ébredők az ügyészségen. A vasárnap délutáni verekedés tetteseit, Malik Józsefet, Székely Jánost, Vas Jánost, Diener Ferencet, Vas Jenőt, Szász Józsefet és Kürti Endrét ma délben átkísérték az ügyészség fogházába. A rendőrség most tovább kutatja az egyetemi sapkás fiatalembert, akirevolverével Antimovich rendőrre lőtt. A tanúvallomások és a személylerrások alapján a rendőrség bízik abban, hogy rövidesen kézrekerítik őt is. — Tizenkét évi fegyház hazaáruló magatartásért. 1918. végén, amikor a szerbek bevonultak Tompa községbe, egyik leglelkesebb hivük lett Szvetics Milorád "Tompa községbeli lakos, aki önként jelentkezett a szerb hadseregbe. Szvetics a polgárok körében fegyverek után is kutatott. Amikor a szerbek kivonultak, azonnal megindították Szvetics ellen az eljárást. Ügyét ma tárgyalták a budapesti büntetőtörvényszéken. A bíróság Szvetics Milorádot hűtlenség bűntettéért 12 évi fegyházbüntetésre ítélte. ! Egy szulsimos retitifis pályafutása. Botos ispánból — kórházi főorvos, Hajdú János detektivfelügyelő cso-fortja nem mindennapi fogást csinált legutóbb. Kézrekerítették Hepp Mihály nemzetközi szélhámost, akit már a szerb rendőrség is keresett Valóságos regény ennek a szélhámosnak az élet- története, aki iskolai képzettség nélkül, mint egyszerű botosispán -kezdte pályafutását. A detektívek a Szent János-kórház különszobájában fogták el. A külön- szobához is szélhámossággal jutott és a kórházban úgy ismerték, mint aki huszárfőhadnagy volt a háborúban és ez alapon részesítették megkülönböztetett bánásmódban. A rendőri nyomozás némi világosságot derített már Hepp Mihály múltjára. _ A hóbort! rlatt a 'fronton volt és p?v | svájci vöröskeresztes orvos ruhájából, dr. Oszkár Perustul!, névre szabitott személyazonossági igazolványt lopott el. Fogságba kerülve, Omszkban, a hamis igazolvány segítségével egy kórház főorvosa lett és valahányszor orvosi véleményt kellett volna adnia, így szólt: „Orvos urak, halljuk a véleményüket". 1918-ban visszajött Magyarországra, Szabadkára. A diktatúra alatt szerb megszállott területre ment és hamis okmányokat készített Korocsenszky Mihály orosz gárdakapitány nevére és ennek segítségével beállt a szerb had-seregbe. Vajszkára helyezték a Széchenyi grófi birtokra. A lakosságot a birtok felosztására szólította fel. Eközben csalásokat követett el és a belgrádi rendőrség elrendelte körözését. Podmaniczky báró gazdasági intézőjének adta ki magát később és igy ismét nagy összegeket szerezve, Buda-pestre jött. Itt közben villamoskalauz, próbarendőr lett és rendőri igazolványát túlbuzgóságból számellenőri rang- ra javította ki. A Menekültügyi Hivatal által Hepp Mihály Ferenc tartalékos huszárfőhadnagy névre igazol- ványt álttatott ki és ezzel a közalkalmazottak országos menekült-otthonába került. Megismerkedett egy Lisics Musztafa I nevű bosnyák őrmesterrel s mulatóssal töltött éjszaka után az ittas ember zse-béből ellopta a pénzét. A magát gimná- ziumot és gazdasági akadémiát végzett embernek valló szélhámost a rendőrség letartóztatta és itt az is kiderült, hogy ezen állításai sem igazak. A nyomozást folytatják, mert nincs kizárva, hogy Hepp Mihály múltját még egyéb súlyos szélhámosságok is tarkítják. A megzavart esküvő, Horváth Gyula bronzműves vasárnap tartotta esküvőjét a Dalnok utca 19. számú házban. Az esküvőre berontott Szente Kastyák András harminckét éves napszámos és a fiatal férjet le akarta szúrni. Szente Kastyákot előállították a főkapitányságra, ahol elmondotta, hogy ő a menyasszonynak már régebben udvarolt és azt feleségül akarta venni, nem nyugszik bele abba, hogy más felesége legyen. A főkapitányságon is megmaradt kihallgatásakor a mellet, hogy vagy az övé lesz az asszony, vagy senkié és ment mond le arról, hogy Horváth Gyulával leszámoljon. Ezért őrizetbe vették. — Egy férfi szerelme. Újhelyi Nándor iró „Egy férfi szerelme" címen könyvet irt, amely miatt az ügyészség sajtó utján elkövetett szemérem elleni vétség címen vádat emelt az iró ellen. A könyv ugyanis egy kéjenc természetű férfinek különböző természetű szerelmeit írja le és részletesen ismerteti kilenc nővel való szerelmi viszonyát s érinti számtalan más nővel való szerelmi kalandját. Újhelyi Nándor ügyét ma tárgyalta a büntető törvényszéken Nagy Béla tanácselnök tanácsa. A bíróság zárt tárgyalást rendelt el. Kétszázötven milliárd az osztrák bankjegyforgalom. Bécsi jelentés szerint az Osztrák-Magyar Bank január végi kimutatása 227 milliárd bankjegyforgalmat tüntet fel. Azóta a bankjegytömeg lényegesen szaporodott és ez a többlet 20—25 milliárdr tehető, ami által az ausztriai bannki jegyforgalom elérte körülbelül a 250 milliárd koronát. Ijesztő példa ez ránk nézve, hogyan nem szabad gazdálkodni, a konferencia nem kizárólag a német nép sorsáról tanácskozik, hanem Európa, sőtaz egész világ gazdasági kérdéseivel is foglalkozik. Ha nem látunk azonnal hozzá, hogy az európai gazdasági khaoszt kiküszöböljük, a nyugati országokra pusztulás vár. Európa gazdasági tekintetben súlyos beteg és diktátumok, szankciók és erőszakos rendszabályok az európai kontinenst meg nem gyógyíthatják.. A világháború katasztrófája a világgazdaságot Európán túl is annyira befolyásolta, hogy csak okossággal és mérséklettel érhető el minden téren a gyógyulás. TÁVIRATOK. A német birodalmi kancellár a génuai konferenciáról. Berlin, február 28. Wirth dr. birodalmi kancellár Karlsruheban beszélgetést folytatott a Badische Zentramkorrespondenz egyik munkatársával és a génuai konferenciáról ezeket mondta: — A németek részéről eszmékben és kezdeményezésekben nem lesz hiány. Szem előtt kell azonban tartani, hogy Bútor KEVESET HASZNÁLT HÁLÓ- szoba, külsin Sarail. szekrényei: divánok olcsón eladók. Acdeleky utca 2. asztalosnál, 28373 SZOBABERENDEZÉS. KEVEset használt ágyak. szekrények Schöberlásy darabonként is jutányosan eladók. Rottenbillerutca 2 rb^^^^^^^^8351 Eladó Qzlafefe UTÓLAGOS DÍJAZÁS MELlett bármilyen üzletet közvetít Dávid. Remete-utca 80 LudovikaDfll. 3000 ÉJJELI VÍZIJET VIDÉKEN lírtzdal meglepő élesén eladó. Staub Bérkocsis-utca harmincegy. 74345 KÁVÉMÉRÉS LAKÁSSAL hét Venezerért eladó, haskó, BAbójuzsák/ AKAR ÖN JÓ ÜZLETET venni Vendéglő, borozó, söntés, kávé mérés, polgári étkezdével, fiíszer, BoatoicsÜzlet és mindennémű más üzletek jutányos áron Peskó bizalmi Iroda, Baross utca 86. Sír. Minden utólagos díjazás meleltt. ____ 1300 KÁVÉMÉRÉS, KIFŐZÉS lakással 35.000, vendéglőborozó lakással 70.000, fűszeresemego, élelmiszerüzlet lakással. 40.000, több üzlet bérbeadatik. Pesti-iroda, Baross-utca 131. 4200 SOUTTERRAIN HELYSÉG Baross-utcában minden célra alkalmas, sürgősen átadó. Radó, Szomly-utca ll. síK 30 ÜZLETHELYISÉG SZONDY-utcában és Szív-utcában minden célra alkalmas, 50 ezer koronáért azonnal átadó. Radó* Czoody sáajkv ' JSSI ELADÓ ÜZLETEK! FORGAT-más kisebb-nagyobb vendéglők, süntések, kávémérések, étkezdék kávésházak, fűszer, csemege, élelmiszer, fa és szén üzletek; úgy minden más szakmából vannak, kisebb nagyobb üzletek jogáldrással, lakással hiányzó pénzt Tételösszegekhez kölcsönözünk, teljes utólagos díjazás mellett közvetíti. Neumann Lajos országos adásvételi® irodája. ’V Wesselényi utca 54._________________ 74478 A szerkesztésért felelős: ERDŐS DEZSŐ. Kiadótulajdonos: Hazai Hírlapkiadó Részv.-társaság. Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapest, V., Honvéd-utca 10. Felelős vezető : Tiringer Károly, műszaki igazgató. KÁVÍZMÉRÉS TEJI AGYKEreskedés Belvárosban vevő nagy forgalmáról meggyőződhet, eladó, 120.000 ért, Kelecsényi, Szövetségi-utca 39. Címre ügyelni. 74597 HENTES CSEMEGEÜZLET Nyugotinál 150.000 K érfe .kapható# Grifinwaldri Mdrássy-ut 30. / m FŰSZERÜZLET 18 ÉVES fennállással, olcsón eladó. Györgynél, Comiti-utcai hét. 2800 ÉLELMISZERÜZLETEK lakással, minden árban sürgősen eladók. Györgynél, Conti-utca hét 2800 KÁVÉCSARNOK LAKÁSSAL tejbiztositással, 75 ezerért eladó. Györgyinél, Cumi-utca hét.2800 BOROZO RÁKÓCZI utnál joggal nagy italfogyasztással, kilencvenezerért eladó. Kelecsényi, — Szövetség-utca 39. Címre ügyelni. 74596 KÁVÉMÉRÉS PIACTÉREN 150 liter tejfogyasztással, kórháziba menő betegség miatt hihetetlen, olcsón eladó. Rökk Szilárd utca 191 kávémérésben megtudható. • 24569 KAPUALJI STAND, NOI11N-bergtt áruval együtt sürgősen 25 ezer koronáért átadó. Mediáim Nagymező utca öt. Tel. 1010"/S. 7019 VENDÉGLŐ PIACTÉRNÉL 300, Keleti pályaudvarnál 180, polgári korcsma a Tööly útnál utcai lakással 150, vasútállomási vendéglő kettőszobás utcai lakással, szekszárdi bortermelő tulajdona 40.000 korona óvadékkal, leszámolásra átadó, Vendéglősök és kávésok irodájában, Szövetség-utca 12. 74594 KERESEK SZÁMOS ELŐJEGYzett vevőimnek sürgős megvételre kávémérést, élelmiszer üzletet, vendéglőt, bármilyen összegért. Levelezőlapkivásia ..megyeik,r- Dávid-iroda, Remete-utcai hatmifle. LitvavikAnád KÁVÉMÉRÉS LM LAKÁSSAL, 50 ezer kormiort azonnal átadd. Radd. Szondy útra It. tfiíKl KÁVÉMÉRÉS SZOBko.N’HÁS lakással mitrvkás nett ve cl ben kivándorlás miatt 95.0X1.ért eladó. Dávid. Remete utca 30. Ludott' kánál.______________ stiOO BUDAPEST LEGJOBB ÉLEX^ mittzlete olcsón eladó. Alsóerdősor-utca 10. Vetidísliben. _______ CIPÉSZMÜHELY BUDÁN Jó- uton portáillal igen olcsón eladó. Alsóerdősor-utca 10. vendéslnben 74528 EstegapoSát SZÜLÉSZNŐ HÚSZ ÉVI GYAkorlattal, hölgyeknek ajánlkozik szerény díjazásért, Jíefelejts utca tízjá KÖZGAZDASÁG. A korona emelkedik. A magyar korona Zürichben ma másfél ponttal magasabban, 0.74-en indult és 0.73-on zárult Wiener Kommerzial Bank. Az intézet alaptőkéjét legutóbbi közgyűlési határozat alapján 500 millió n. o. koronára emeli fel. Az elővételi jog 1:3 arányban bezárólag f. é. március 7-ig a Wiener Kommerzial Bank budapesti fiókjánál (V., Deák Ferenc tér 2.) gyakorolható. Az új részvényekre darabonkint 1200 n.o- korona és f. é. január elsejétől számított öt százalékos kamat fizetendő ki. Az árupiacról. A gabonaüzlet üzlettelen, lanyha volt. Búza 2500—525, morzsolt tengeri 2200, zab 1700—730, korpa 1340—50 korona 100 kilogrammonként. Lanyha a tőzsde. A magyar korona emelkedése ma nagyfokú üzlettelenségben nyilvánult meg, ami viszont az árfolyamok letöredezésével járt. Jegyzések: Magyar hitel 1910—890, Osztrák hitel 740—20, Salgó 6050—5850, Rima 2470—375, Közúti 880—75, Déli 1700— 620, Államvasút 5650—400, Általános szén 11.750, Csáky 900—895, Koburg 2200—380, Ganz 38.500, Nasici 18.600— 200, Lichtig 545—80, Atlantica 2550, Izzó 5500, Gummi 2900—3000, Tröszt 2100-175. A valuták piacán lényegtelen, inkább lefelé hajló árváltozás volt. Napóleon 2645—35, font 3085—75, dollár 691—88, frank 64, lengyel márka 16— 16,50, márka 3.13—17, líra 36.25—50, osztrák korona 10.75—50, rubel 49—50, lei 515—19, szokol 12.35—25, dinár 8.15-20. REGÉNYE K A HA ■ I. n e i s k 11 v r e & é r v. Irta Kóródy Béla. 144 — Kérem, nem vagyok szolgálatban, — felelt Jakab mester hidegen. Egyébként azért jöttem, hogy tanácsoljam önnek, engedje szabadon azonnal Bence urat. Bence ur tökéletesen ártatlan. — Mivel tudja ezt bizonyítani, amikor minden bizonyíték Bence ur ellen szól. E pillanatban egy rendőr ■ Lakott be valósággal az ajtón és rémülten dadogta. — Bence úr megszökött a kilences cellából. A tanácsos, de még Jakab detektív is, mintha sóbálvánnyá merevedtek volna ezekre a szavakra. Espry pillanatra dermedt csend állott be. • A helyzet, megvallom, kissé komikus volt. A tanácsos észrevette, hogy tőlünk hiába vár segítséget. Most már ő is meg volt győződve Bence ártatlanságáról, de viszont semmi kézzelfogható bizonyítéka nem volt erre és felebbvalói előtt sem magyarázhatta volna meg az esetet. Elvörösödött és arra gondolt, amit felebbvalói bizonyosan , szemére vetettek volna, hogy ■ Bence szökése is a bűnössége mellett bizonyít. — Megbízom önt, — szólt parancsoló hangon Jakab detektívnek, — hogy nyomban tegyen meg mindent Bence kézrekerítésére. Ajánlom, hogy a legrövidebb időn belül előteremtse Bencét, mert különben balsiker esetén leronthatja azt az eredményt, amelyet Köves elfogatásával megszerzett. — Rendben van, — felelte Jakab detektív fölényes és nyugodt hangon és arcán megint megjelent az a torz mosoly, amely egyre ismerősebbnek tűnt fel előttem. — És, ha Bence helyett kézre kerítem Bodor orvos igazi gyilkosát, akkor meg lesz elégedve tanácsos úr? A gúny, amely Jakab detektív szavaiból kiérzett, telitalálat volt. Magamban gratuláltam Jakab detektívnek érte, aztán eszembe jutott, hogy volt idő, amikor Bencéről Jakab mester nem túlságos rokonszenvvel nyilatkozott. Lehet, hogy akkor féltékenysége beszélt a jó Jakab mesterből, most azonban meggyőződtem arról, hogy mégis csak derék ember az öreg cimbora. ■ A tanácsos azonban aligha vélekedett így Jakab mesterről, aki minduntalan elevenére tapintott. Morgott valamit, aztán gyorsan maga elé kapott néhány aktát. (Folytatjuk.) 3