Friss Ujság, 1923. május (28. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

POLITIKAI­ NAPILAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: Helyben , házhoz hordva, vidéken poétái szét­küldéssel egy hónapra _ — ... K 500.— Negyedévre ... — — — — ... — K 1400.— Fn­fW fiám ára­ hétköznapon—------25 K. LlJjBi SlDlil Uffle vasár* és ünnepnapon 30 K. XXVIn. évfolyam­ 98. szám. Ára 25°föiíjbna Budapest) 1923. május 1. Keddi FRISS UJLÁG SZERKESZTŐSÉG. IGAZGATÓSÁG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IV., GERLÓCZY­ UTCA 1. SZ. Szerkesztőségi telefon 137-51. — Igazgatósági telefon 137-51. — Kiadóhivatal? telefon 38-5­2. Nyomdai telefon 32-99. FIÓKKIADÓHIVATALOK : V., Honvéd-u. 8. (Kálmán-u. sarok). Tel- ■ 107—42. VI., Rákó­cziért 34. Tel.: József 117—*20. VI., Andrásáv­al 6. Tel. 195-59. IV., Kecskeméti-u utca 14. Az ország reménysége kiséri útján Bethlent A cseh határzár mind kíméletlenebb lesz Száz százalékkal drágább a patika Bethlen májusi útja. Tavaszi pompában ragyog a ter­mészet, a nap sugarai langyos mele­gen zuhognak a városra, de az em­berek arcán nyoma sincs a tavasz­nak. Nem merünk a holnapra gondol­ni, félünk a jövőbe pillantani és be­hunyjuk szemünket, hogy ne lássuk azt a nyomasztó ellentétet, mely a ragyogó tavaszi égbolt és belső vi­lágunk közt mutatkozik. Ebben a siralmas helyzetben mo­solygós ígéretnek látszik Bethlen István és Kállay Tibor külföldi útja. Nem vesztettük el annyira jö­­vőnkbe vetett hitünket, hogy már remélni se tudjunk. Az önfenntar­tási ösztön késztet arra, hogy re­méljünk és erős hittel hiszünk re­ményünk beteljesedésében. Európa megértéssel lesz irántunk, mert a két miniszter meggyőzi a nagyha­talmakat arról, hogy Magyarország megmentése nemcsak az országnak, de Európának is fontos érdeke. Ne szépítsük a helyzetet, hanem ismerjük be, hogy sorsunknak ezúttal nemcsak mi vagyunk a ko­vácsai. Akik mást hisznek, azok ra­jongó képzelődök, vagy bűnös ka­landorok. Nagy pusztulás után va­gyunk, amelyben csaknem minde­nünket elvesztettük. De az akara­tunk megmaradt, hogy talpra áll­junk és kitartó munkával mindent helyrehozzunk. Ehhez a munkához segítség kell és reméljük, hogy Beth­len István meghozza ezt a segítsé­get, noha ellenségeink mindent el­követnek e terv meghiúsítására. Nincs nap, hogy valami rágalmat ne eszeljenek ki ellenünk. Rágal­mat, mellyel elfordíthatják tőlünk a nagyhatalmak rokonérzését. De ellenségeinknek ez a fülsike­títő muzsikája, mellyel Bethlen külföldi útját kísérik, arra az egyre mégis jó, hogy kinyissa azoknak a politikusoknak a szemét, akiket vaksággal vert meg az isten. Az el­lenségeink viselkedéséből megta­nulhatnák, hogy mit nem szabad cselekedniök, hogyha az ország sor­sát szívükön viselik. Az ellensé­geink ordítoznak, hogy ártsanak nekünk. Tehát kétségtelen, hogy ne­künk csöndben kell maradnunk, ha használni akarunk az országnak. A lárma elég nagy, melyet ellensé­geink csapnak Európa megrémíté­­sére. Ne marakodjunk hát egymás­sal, hadd lássa Európa, hogy a béke, a rend és nyugalom helyreállt az országban. És ne nézze senki a politika szem­üvegén keresztül Bethlen utazását. Ne kívánja még gondolatban sem senki, hogy az útja kudarccal vég­ződjék, mert az ő kudarca megja­vítja mások esélyeit, mint a­hogyan a sikere kilátástalanná tenné ura­lomraj­utásuk reményét. A faj­vé­delmi politika bajnokaira gondo­lunk, akik nem jelentek meg a pá­lyaudvaron és nem kívántak sze­rencsét a miniszterelnöknek. Bor­zasztó lenne, ha ezek az urak és a csehek ugyanabban a gondolatban találkoznának egymással. Bethlen és Kállay Párisba utaztak. A külföldi sajtó kedvező véleménye. Bethlen István gróf miniszterelnök és Kállay Tibor pénzügyminiszter teg­nap délután elutaztak Páris felé. A mi­niszterek útjának célja az, hogy az an­fantállamoknak megmagyarázzák, mennyire tönkrement pénzügyileg Magyarország. Hogy közgazdaságunk és pénzügyeink rendbejöjjenek, okvet­lenül külföldi kölcsönre van szüksé­günk, ennek pedig első feltétele az általános zálogjog megszüntetése. Ezt akarják elérni az antantnál a minisz­terek, akik Párisban, Londonban és Rómában ki fogják fejteni, hogy a zá­logjog megszüntetése az egyetlen mód­ja annak, hogy Magyarország újra be­kapcsolódhassék Európa újjáépítésé­nek munkájába. Az elindulás. I..A miniszterek elutazása az út jelen­tőségéhez mért ünnepélyességgel ment végbe. A pályaudvaron a miniszterel­nök búcsúztatására megjelentek a diplomáciai kar Budapesten időző tagjai közül Holner angol kövek Ro­bi­n francia és Vinci olasz ügyvivő s a követségük több tagja, valamint Le Go, a Temps budapesti tudósítója és több Budapesten tartózkodó külföldi újságíró. A miniszterelnök búcsúzta­tására megjelent a magyar közéletnek számos tényezője, így Daruvány Géza külügyminiszter, Rakovszky Iván bel­ügyminiszter, továbbá Sláger János, az egységes párt elnökével az élén az egységes pártnak mintegy ötven képviselője. Az egységes párt nevében Mayer János és Kállay Tamás rövid beszédben kívánta­k szerencsét a mi­niszterelnöknek. A miniszterelnök mo­solyogva köszönte meg az üdvözlést, azután a várakozók közé vegyült s mindenkihez volt néhány szívélyes szava. Majd Mayer János felé fordult: — Nem jössz velünk Párisba? — Visvázok a pártra, amíg oda­vagytok, — felelt vissza Mayer. Bethlen István gróf a sajtó képvise­lőinek üdvözlésére a következőket vá­laszolta: — Nagyon köszönöm, hogy szívesek voltak az urak itt megjelenni. Kérem, tolmácsolják a magyar sajtónak azt a reményemet­, hogy együttesen több eredményt fogunk elérni tudni. Remé­lem, hogy a magyar sajtó távollétem alatt támogatni fog engem. Bucsúzáskor még hozzátette: — Azután fel ne forgassák az urak az országot, amíg én oda vagyok. Közvetlen az elutazás előtt a mi­niszterelnök még a következőket mondta: — Úgy megyek Párisba, mint a be­teg doktorai elé, csupa reménnyel mert úgy hiszem, hogy a becsületes orvosok nem ölnek, hanem gyógyíta­nak. Remélem, nem mérget, hanem­­ gyógyszert fogok visszahozni.­­ Általános feltűnést keltett, hogy a­­ Gömbös-csoport tagjai tüntetőleg el­­­­maradtak a búcsúztatóról. Az angol lapok biztató hangja. A külföldi sajtó meglehetősen ked­vezően fogadja a magyar miniszterek külföldi utazását. Különösen az angol lapok írnak ránk nézve kedvezően. A­ Times, a Manchester Guardian és a Morning Post ugyanis foglalkoznak Bethlen miniszterelnök párisi és lon­doni látogatásával, amelyet Magyaror­szág súlyos gazdasági helyzete tett szükségessé. A lapok véleménye sze­­­rint a magyar miniszterelnök ipar­­kodni fog a" jóvátételi bizottságnál el­érni azt, hogy Magyarországnak mó­­­­dót adjon arra, hogy újjáépítésére kölcsönt legyen képes szerezni. A Times hozzáfűzi, hogy ha a ma­­gyar miniszterelnök mostani útja eredménytelen lesz, akkor nincs mód arra, hogy Magyarországnak ugyana­­­olyan pénzügyi összeomlását, mint a­milyen Ausztriában bekövetkezett, fel­tartóztatni lehessen. Ne vándoroljunk Délamerikába. Áldássy miniszteri tanácsos lebeszéli a magyar munkásokat, hogy ne ván­doroljanak ki Délamerikába. Mióta az Észak-Amerikába való ki­vándorlás elé akadályokat gördít az ottani kormány, az idehaza a megél­hetés súlyos nehézségeivel küzdő ipari és gazdasági munkások tekintete Dél­­amerika, első sorában Argentína és Brazília felé fordul. Pedig úgy látszik, ott sem vár valami jó világ a szegény magyar munkás emberre. Erre vall legalább Áldássy József miniszteri ta­nácsos előadása, aki a magyar kor­mány megbízásából bejárta Délameri­­ka országait, hogy tanulmányozza odakünn a magyarok helyzetét és bol­dogulásuk eshetőségeit. Áldássy miniszteri tanácsos tapasz­talatairól­ ,s megfigyeléseiről — saját előadásai nyomán — a következőket közöljük:" Áldássy tanácsos, aki négy hónapig tartózkodott az Óceánon túli bejárta Argentínát, Brazíliát és Chilét, volt Uruguay­ban is, mindenütt beszélt ki­vándorolt magyarokkal, érintkezett az ottani kormányok kivándorlási ügyei­nek intézőivel, vasárnap érkezett haza tanulmányú­tjáról. A Brazíliába, Argentínába és Chi­lébe kivándorolt magyarok azt ír­ták haza, hogy odakünn jók a viszo­nyok. Az első megállapításom az volt, hogy ezt egyáltalán nem lehet mon­dani. Ma jó viszonyok, úgy látszik, se­hol a világon nincsenek. A háború gazdasági téren Délamerikában is olyan eltolódásokat okozott, amelyek­ről itt álmodni sem lehetett és ame­lyeknek hatásai majd csak ezután lesznek érezhetők. Egész Délamerika nagy gazdasági kríziseket él át és még nagyobbak előtt áll. Argentínában például a háború alatt mindenki a­­ legintenzívebb állattenyésztésre rendez­kedett be. A birtokosok rengeteg pénzt kerestek, a szarvasmarha ára 30—40 pezóról (egy pezó ma körülbelül 1500 magyar korona) 220 pezóig emelke­dett, de alig hogy vége lett a nagy­ mérkőzésnek, katasztrofális erővel be-­­ütött a válság. A szállítások az euró­pai hadseregek részére megszűntek és­­ a marhaárak ellenállhatatlan erővel zuhantak mind mélyebbre, úgy hogy ma már 10—15 pezóért lehet a pam­pákon egy szarvasmarhát kapni. A gazdasági krízis, amely folyton foko­zódik, nagy munkanélküliséget idézett elő nemcsak a bevándoroltaknál, ha­­­nem a benszülötteknél is. Argentína a háború előtt nagy telisztilüzemekeit is rendezett be, a háború végén ezek is megszűntek, ami a bajokat újabbakkal intézte. Érdekes tünet, hogy Argen­tínában is mindenütt működnek a ta­karékossági bizottságok, amelyek az állam kiadásait megszorítani igye­keznek.­­ Ami az Argentínába kivándorol­tak helyzetét illeti, erre nézve az ot­tani kivándorlási hatóságok azt mon­dották nekem, hogy az Imigrant Hou­­se-ban, amely a világ egyik legszebb szállója, napról-napra nő a bevándor­lók száma. Ezek mind elhelyezésre várnak és anyagi erő hiányában mind rá vannak utalva a kormány támo­gatására. A napi állomány a szállábain már hónapok óta 1200—1500 között váltakozik. Találkoztam itt magyarok­kal is, akik már két-három hónap óta vannak itt és nem tudnak munkához jutni. Az Argentínában élő magyarok száma körülbelül 3000-re tehető, " ezek közül sokan igen előkelő pozíciókba küzdötték fel magukat, de a többség odakünn is épp úgy küzd a puszta megélhetésért, mint idehaza. Az itt élő magyarok egy segélyegyletet is alapítottak, mely igen áldásos tevé­kenységet fejt ki. Sajnos, a segélykérő magyarok száma nemhogy csökkenne, hanem állandóan növekszik. Ahány városban jártam, künn élő és jó pozí­cióban levő honfitársaim csak arra figyelmeztettek, hogy az itthoniakat óvjam a­­ kivándorlástól, mert nekik, sajnos, nincs elég pénzük arra, hogy az elhelyezkedni nem tudó kivándorol­tak visszaszállításáról gondoskodjanak. Brazíliában sem jobbak most a viszonyok, mint Argentínában. Itt is gazdasági krízis van. Annak ellenére, hogy az ország kereskedelmi mérlege túlságosan ak­tív, valutája rövid néhány hónap alatt tíz százalékot vesztett értékéből. Egyéb­ként Brazíliában is ugyanolyan hangu­lat mutatkozik a bevándorlással szem­ben, mint Argentínában, sőt a kor­mány is közönnyel nézi az egész be­vándorlást. A bevándorlók helyzetét és elhelyezkedését súlyosbítja a gazda­sági életben megnyilvánuló pangás, a­melyet ugyancsak a háborús tömeg­­termelés idézett elő. Itt például olyan hihetetlen kávétömegek halmozódtak fel, hogy a megindult árzuhanás meg­akadályozása végett maga a kormány lépett fel, mint kávévásárló. Most ő szabja meg a kávé világpiaci árát. A délamerikai megélhetési viszo­nyokra érdekes fényt vet az, hogy la­kásért a jövedelem egyharmad részét kell odaadni. Beszéltem egy magyar napszámossal, aki elmondotta, hogy naponta öt pezót keres (Argentíná­ban), lakásért pedig 40—50 pezót kény­telen havonta fizetni, ami pedig je­lentékeny összeg. Chilében salétrom-krízis van. Ezt is a háború okozta. Chilében is sok magyarral ta­lálkoztam. Ezeknek a sorsa sem a leg­­irigylésreméltóbb. Itt is mindenki más foglalkozás után kénytelen nézni, mint amit Európában tanult. Beszéltem egy villanyszerelővel, aki okleveles pati­kus volt idehaza. A Délamerikába törekvő magyarság­nak csak azt ajánlhatom, hogy kétszer is gondolja meg mindenki, amíg el­határozza magát a délamerikai útra és az ezzel járó horribilis költségekre, mert ott túlzás nélkül mondva, nagy küzdelem vár reájuk.

Next