Friss Ujság, 1923. május (28. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-01 / 98. szám
POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: Helyben , házhoz hordva, vidéken poétái szétküldéssel egy hónapra _ — ... K 500.— Negyedévre ... — — — — ... — K 1400.— FnfW fiám ára hétköznapon—------25 K. LlJjBi SlDlil Uffle vasár* és ünnepnapon 30 K. XXVIn. évfolyam 98. szám. Ára 25°föiíjbna Budapest) 1923. május 1. Keddi FRISS UJLÁG SZERKESZTŐSÉG. IGAZGATÓSÁG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IV., GERLÓCZY UTCA 1. SZ. Szerkesztőségi telefon 137-51. — Igazgatósági telefon 137-51. — Kiadóhivatal? telefon 38-52. Nyomdai telefon 32-99. FIÓKKIADÓHIVATALOK : V., Honvéd-u. 8. (Kálmán-u. sarok). Tel- ■ 107—42. VI., Rákócziért 34. Tel.: József 117—*20. VI., Andrásával 6. Tel. 195-59. IV., Kecskeméti-u utca 14. Az ország reménysége kiséri útján Bethlent A cseh határzár mind kíméletlenebb lesz Száz százalékkal drágább a patika Bethlen májusi útja. Tavaszi pompában ragyog a természet, a nap sugarai langyos melegen zuhognak a városra, de az emberek arcán nyoma sincs a tavasznak. Nem merünk a holnapra gondolni, félünk a jövőbe pillantani és behunyjuk szemünket, hogy ne lássuk azt a nyomasztó ellentétet, mely a ragyogó tavaszi égbolt és belső világunk közt mutatkozik. Ebben a siralmas helyzetben mosolygós ígéretnek látszik Bethlen István és Kállay Tibor külföldi útja. Nem vesztettük el annyira jövőnkbe vetett hitünket, hogy már remélni se tudjunk. Az önfenntartási ösztön késztet arra, hogy reméljünk és erős hittel hiszünk reményünk beteljesedésében. Európa megértéssel lesz irántunk, mert a két miniszter meggyőzi a nagyhatalmakat arról, hogy Magyarország megmentése nemcsak az országnak, de Európának is fontos érdeke. Ne szépítsük a helyzetet, hanem ismerjük be, hogy sorsunknak ezúttal nemcsak mi vagyunk a kovácsai. Akik mást hisznek, azok rajongó képzelődök, vagy bűnös kalandorok. Nagy pusztulás után vagyunk, amelyben csaknem mindenünket elvesztettük. De az akaratunk megmaradt, hogy talpra álljunk és kitartó munkával mindent helyrehozzunk. Ehhez a munkához segítség kell és reméljük, hogy Bethlen István meghozza ezt a segítséget, noha ellenségeink mindent elkövetnek e terv meghiúsítására. Nincs nap, hogy valami rágalmat ne eszeljenek ki ellenünk. Rágalmat, mellyel elfordíthatják tőlünk a nagyhatalmak rokonérzését. De ellenségeinknek ez a fülsiketítő muzsikája, mellyel Bethlen külföldi útját kísérik, arra az egyre mégis jó, hogy kinyissa azoknak a politikusoknak a szemét, akiket vaksággal vert meg az isten. Az ellenségeink viselkedéséből megtanulhatnák, hogy mit nem szabad cselekedniök, hogyha az ország sorsát szívükön viselik. Az ellenségeink ordítoznak, hogy ártsanak nekünk. Tehát kétségtelen, hogy nekünk csöndben kell maradnunk, ha használni akarunk az országnak. A lárma elég nagy, melyet ellenségeink csapnak Európa megrémítésére. Ne marakodjunk hát egymással, hadd lássa Európa, hogy a béke, a rend és nyugalom helyreállt az országban. És ne nézze senki a politika szemüvegén keresztül Bethlen utazását. Ne kívánja még gondolatban sem senki, hogy az útja kudarccal végződjék, mert az ő kudarca megjavítja mások esélyeit, mint ahogyan a sikere kilátástalanná tenné uralomrajutásuk reményét. A fajvédelmi politika bajnokaira gondolunk, akik nem jelentek meg a pályaudvaron és nem kívántak szerencsét a miniszterelnöknek. Borzasztó lenne, ha ezek az urak és a csehek ugyanabban a gondolatban találkoznának egymással. Bethlen és Kállay Párisba utaztak. A külföldi sajtó kedvező véleménye. Bethlen István gróf miniszterelnök és Kállay Tibor pénzügyminiszter tegnap délután elutaztak Páris felé. A miniszterek útjának célja az, hogy az anfantállamoknak megmagyarázzák, mennyire tönkrement pénzügyileg Magyarország. Hogy közgazdaságunk és pénzügyeink rendbejöjjenek, okvetlenül külföldi kölcsönre van szükségünk, ennek pedig első feltétele az általános zálogjog megszüntetése. Ezt akarják elérni az antantnál a miniszterek, akik Párisban, Londonban és Rómában ki fogják fejteni, hogy a zálogjog megszüntetése az egyetlen módja annak, hogy Magyarország újra bekapcsolódhassék Európa újjáépítésének munkájába. Az elindulás. I..A miniszterek elutazása az út jelentőségéhez mért ünnepélyességgel ment végbe. A pályaudvaron a miniszterelnök búcsúztatására megjelentek a diplomáciai kar Budapesten időző tagjai közül Holner angol kövek Robin francia és Vinci olasz ügyvivő s a követségük több tagja, valamint Le Go, a Temps budapesti tudósítója és több Budapesten tartózkodó külföldi újságíró. A miniszterelnök búcsúztatására megjelent a magyar közéletnek számos tényezője, így Daruvány Géza külügyminiszter, Rakovszky Iván belügyminiszter, továbbá Sláger János, az egységes párt elnökével az élén az egységes pártnak mintegy ötven képviselője. Az egységes párt nevében Mayer János és Kállay Tamás rövid beszédben kívántak szerencsét a miniszterelnöknek. A miniszterelnök mosolyogva köszönte meg az üdvözlést, azután a várakozók közé vegyült s mindenkihez volt néhány szívélyes szava. Majd Mayer János felé fordult: — Nem jössz velünk Párisba? — Visvázok a pártra, amíg odavagytok, — felelt vissza Mayer. Bethlen István gróf a sajtó képviselőinek üdvözlésére a következőket válaszolta: — Nagyon köszönöm, hogy szívesek voltak az urak itt megjelenni. Kérem, tolmácsolják a magyar sajtónak azt a reményemet, hogy együttesen több eredményt fogunk elérni tudni. Remélem, hogy a magyar sajtó távollétem alatt támogatni fog engem. Bucsúzáskor még hozzátette: — Azután fel ne forgassák az urak az országot, amíg én oda vagyok. Közvetlen az elutazás előtt a miniszterelnök még a következőket mondta: — Úgy megyek Párisba, mint a beteg doktorai elé, csupa reménnyel mert úgy hiszem, hogy a becsületes orvosok nem ölnek, hanem gyógyítanak. Remélem, nem mérget, hanem gyógyszert fogok visszahozni. Általános feltűnést keltett, hogy a Gömbös-csoport tagjai tüntetőleg elmaradtak a búcsúztatóról. Az angol lapok biztató hangja. A külföldi sajtó meglehetősen kedvezően fogadja a magyar miniszterek külföldi utazását. Különösen az angol lapok írnak ránk nézve kedvezően. A Times, a Manchester Guardian és a Morning Post ugyanis foglalkoznak Bethlen miniszterelnök párisi és londoni látogatásával, amelyet Magyarország súlyos gazdasági helyzete tett szükségessé. A lapok véleménye szerint a magyar miniszterelnök iparkodni fog a" jóvátételi bizottságnál elérni azt, hogy Magyarországnak módót adjon arra, hogy újjáépítésére kölcsönt legyen képes szerezni. A Times hozzáfűzi, hogy ha a magyar miniszterelnök mostani útja eredménytelen lesz, akkor nincs mód arra, hogy Magyarországnak ugyanaolyan pénzügyi összeomlását, mint amilyen Ausztriában bekövetkezett, feltartóztatni lehessen. Ne vándoroljunk Délamerikába. Áldássy miniszteri tanácsos lebeszéli a magyar munkásokat, hogy ne vándoroljanak ki Délamerikába. Mióta az Észak-Amerikába való kivándorlás elé akadályokat gördít az ottani kormány, az idehaza a megélhetés súlyos nehézségeivel küzdő ipari és gazdasági munkások tekintete Délamerika, első sorában Argentína és Brazília felé fordul. Pedig úgy látszik, ott sem vár valami jó világ a szegény magyar munkás emberre. Erre vall legalább Áldássy József miniszteri tanácsos előadása, aki a magyar kormány megbízásából bejárta Délamerika országait, hogy tanulmányozza odakünn a magyarok helyzetét és boldogulásuk eshetőségeit. Áldássy miniszteri tanácsos tapasztalatairól ,s megfigyeléseiről — saját előadásai nyomán — a következőket közöljük:" Áldássy tanácsos, aki négy hónapig tartózkodott az Óceánon túli bejárta Argentínát, Brazíliát és Chilét, volt Uruguayban is, mindenütt beszélt kivándorolt magyarokkal, érintkezett az ottani kormányok kivándorlási ügyeinek intézőivel, vasárnap érkezett haza tanulmányútjáról. A Brazíliába, Argentínába és Chilébe kivándorolt magyarok azt írták haza, hogy odakünn jók a viszonyok. Az első megállapításom az volt, hogy ezt egyáltalán nem lehet mondani. Ma jó viszonyok, úgy látszik, sehol a világon nincsenek. A háború gazdasági téren Délamerikában is olyan eltolódásokat okozott, amelyekről itt álmodni sem lehetett és amelyeknek hatásai majd csak ezután lesznek érezhetők. Egész Délamerika nagy gazdasági kríziseket él át és még nagyobbak előtt áll. Argentínában például a háború alatt mindenki a legintenzívebb állattenyésztésre rendezkedett be. A birtokosok rengeteg pénzt kerestek, a szarvasmarha ára 30—40 pezóról (egy pezó ma körülbelül 1500 magyar korona) 220 pezóig emelkedett, de alig hogy vége lett a nagy mérkőzésnek, katasztrofális erővel be-ütött a válság. A szállítások az európai hadseregek részére megszűntek és a marhaárak ellenállhatatlan erővel zuhantak mind mélyebbre, úgy hogy ma már 10—15 pezóért lehet a pampákon egy szarvasmarhát kapni. A gazdasági krízis, amely folyton fokozódik, nagy munkanélküliséget idézett elő nemcsak a bevándoroltaknál, hanem a benszülötteknél is. Argentína a háború előtt nagy telisztilüzemekeit is rendezett be, a háború végén ezek is megszűntek, ami a bajokat újabbakkal intézte. Érdekes tünet, hogy Argentínában is mindenütt működnek a takarékossági bizottságok, amelyek az állam kiadásait megszorítani igyekeznek. Ami az Argentínába kivándoroltak helyzetét illeti, erre nézve az ottani kivándorlási hatóságok azt mondották nekem, hogy az Imigrant House-ban, amely a világ egyik legszebb szállója, napról-napra nő a bevándorlók száma. Ezek mind elhelyezésre várnak és anyagi erő hiányában mind rá vannak utalva a kormány támogatására. A napi állomány a szállábain már hónapok óta 1200—1500 között váltakozik. Találkoztam itt magyarokkal is, akik már két-három hónap óta vannak itt és nem tudnak munkához jutni. Az Argentínában élő magyarok száma körülbelül 3000-re tehető, " ezek közül sokan igen előkelő pozíciókba küzdötték fel magukat, de a többség odakünn is épp úgy küzd a puszta megélhetésért, mint idehaza. Az itt élő magyarok egy segélyegyletet is alapítottak, mely igen áldásos tevékenységet fejt ki. Sajnos, a segélykérő magyarok száma nemhogy csökkenne, hanem állandóan növekszik. Ahány városban jártam, künn élő és jó pozícióban levő honfitársaim csak arra figyelmeztettek, hogy az itthoniakat óvjam a kivándorlástól, mert nekik, sajnos, nincs elég pénzük arra, hogy az elhelyezkedni nem tudó kivándoroltak visszaszállításáról gondoskodjanak. Brazíliában sem jobbak most a viszonyok, mint Argentínában. Itt is gazdasági krízis van. Annak ellenére, hogy az ország kereskedelmi mérlege túlságosan aktív, valutája rövid néhány hónap alatt tíz százalékot vesztett értékéből. Egyébként Brazíliában is ugyanolyan hangulat mutatkozik a bevándorlással szemben, mint Argentínában, sőt a kormány is közönnyel nézi az egész bevándorlást. A bevándorlók helyzetét és elhelyezkedését súlyosbítja a gazdasági életben megnyilvánuló pangás, amelyet ugyancsak a háborús tömegtermelés idézett elő. Itt például olyan hihetetlen kávétömegek halmozódtak fel, hogy a megindult árzuhanás megakadályozása végett maga a kormány lépett fel, mint kávévásárló. Most ő szabja meg a kávé világpiaci árát. A délamerikai megélhetési viszonyokra érdekes fényt vet az, hogy lakásért a jövedelem egyharmad részét kell odaadni. Beszéltem egy magyar napszámossal, aki elmondotta, hogy naponta öt pezót keres (Argentínában), lakásért pedig 40—50 pezót kénytelen havonta fizetni, ami pedig jelentékeny összeg. Chilében salétrom-krízis van. Ezt is a háború okozta. Chilében is sok magyarral találkoztam. Ezeknek a sorsa sem a legirigylésreméltóbb. Itt is mindenki más foglalkozás után kénytelen nézni, mint amit Európában tanult. Beszéltem egy villanyszerelővel, aki okleveles patikus volt idehaza. A Délamerikába törekvő magyarságnak csak azt ajánlhatom, hogy kétszer is gondolja meg mindenki, amíg elhatározza magát a délamerikai útra és az ezzel járó horribilis költségekre, mert ott túlzás nélkül mondva, nagy küzdelem vár reájuk.