Friss Ujság, 1924. november (29. évfolyam, 231-255. szám)

1924-11-01 / 231. szám

4 ­m­unkásasszony járkál üres szá­msorjával a pompás holmik között. Ez aligha lehetett azok közül való, aki cslgacsemegét és ramsteaket akart volna venni. .Megfigyeltem. Burgonyát­­ akart venni és négy helyen is megállót! mié végre megalkudott egy félkilóra, S. S. *♦***♦♦♦* **♦♦**.*♦♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦*♦♦♦**♦*»♦ SZÍVBETEGEK és érelmeszesedésben szenvedők a természetes Ferenc József keserűtvíz használata által könnyű és pontos bélmű­ködést érnek el. Az angol munkás­kormány bukása A konzervatív párt győzelme nem jelent reakciós politikát. Baldwin lesz Macdonald utódja­ ­Az angol választások meglepő ered­ménye csak ma domborodik ki teljesen. A konzervatív párt abszolút többségre tett szert, mert 415 (az előző parlament­ben 259) mandátummal rendelkezett. Ezzel szemben a munkáspárt csak 152 mandátumot kapott (193-al szemben), míg a liberálisokat teljesen lehengerelte a közvélemény. A legnagyobb blamázs azonban a kommunista pártot érte, amely folyton azt hirdette, hogy erős párt gyanánt fog bevonulni az alsó­házba. A kommunisták az egész vonalon megbuktak, csak egyetlen egy jelöltjük került a parlamentbe. A választás eredményének első kö­vetkezménye, hogy Macdonald beadja lemondását és Baldwin, a konzervatív párt vezére kerül a kormány élére. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Angliába bevonul a reakció, mint azt a mi faj­védő uraink el akarják hitetni. Az an­gol konzervatív párt a haladás és mo­dern emberi fejlődés alapján áll és Ma­gyarország a boldog szabadság országa volna, ha itt megvalósítanák az angol konzervatív párt programmját, mert az faj- és valláskülönbséget nem ismer. Jellemző különben az angol választási eredményre, hogy a munkáspárt, — dacára annak, hogy sok mandátumot vesztett —, majdnem 2 millióval több szavazatra tett szert, mint az elmúlt választások alkalmával. De az is érde­kes, hogy Macdonald külpolitikai pro­gramját a konzervatív kormány eleve már magáévá teszi. A választási harc eredményének nagy tanulságát abban foglalják össze a világ vezető politiku­sai, hogy a munkáspárt­­sehol még nem érett meg annyira, hogy önállóan tud­jon kormányozni egy országot. Apponyi nyilatkozata az an­gol választások hatásáról r r Apponyi Albert gróf az angol válasz­tások hatásáról a következőkben nyi­latkozott: — Egy angol konzervatív pártnak győzelme nem jelenti egy reakciós iránynak győzelmét, mert már a múlt is megmutatta, hogy sok merész refor­mot a konzervatívok vittek keresztül. "A fennálló társadalmi rend gyökeres fel­­forgatása helyett a fokozatos társadalmi reform útját, kívánja az angol nemzet túlnyomó többsége követni.­­ A szocializmus az újabb tapaszta­latok szerint arra még nem érett, hogy a kormányzást kizárólag maga vegye át, bár sikeresen tudott benne polgári pártokkal együtt­működve résztvenni.­­ Ennek­ oka pedig az, hogy a gya­korlati kormányzásban nem tudja pro­gramját keresztülvinni és ezáltal meg­hasonlásba kerül önmagával és saját hívei következetesen gondolkodó, de a gyakorlati nehézségeket be nem látó szárnyával. Ez volt Macdonaldnak tra­gikuma is. A hölgyek jelszava! Vásároljunk mmn divatáruházában Király­ utca 53. (fikátfa-u. sarok) FRISS ÚJSÁG 1924 novemb­er 1. mi­ár nincs tftlMnMMUten­h Elhantolták már a puccsot, kurzust, földreformot, ítéletnapi trombita nekik sohase harsog. Pórul jártam. Egy társaságban odahajoltam a szom­szédomhoz és valami viccet mondtam neki. — Vigyázzon! — mondta az, aki szemben ült velem. — az az úr nem érti a tréfát. — Miért,? — kérdeztem ijedten, — olyan mérges ember? . — Nem. Süket. Ilyen is van. — Öregem, mért kártyázol? A kártyán még mindenki tönkre ment. — Ne mondj ilyet! Ért ismertem egy embert, aki vagyont szerzett a kár­tyán. — Ki volt az? — Egy kártyagyáros. A remek módszer. A rendőrfőkapitá­nyságon jelentkezik egy ember, aki minden áron a főkapi­­tánnyal akar beszélni. Bevezetik. —­­Tessék! — mondja a főkapitány. — Föltaláltam egy biztos módszert, — jelenti ki az ismeretlen. — a zsebtolvaj­lások ellen. Ha megvalósítják, egyetlen zsebtolvajlás sem lesz többé Buda­pesten. — És mi az a módszer? — kérdezi a főkapitány feszült várakozással. — El kell rendelni, hogy ezután min­denki zsebnélküli ruhában járjon. Azok az órák... — Pesten minden nyilvános éra egy valódi római jellem. — Miért? — Mert férfiasan áll ellen a rohanó időnek. Beszéd, és értelemgyakorlat. Tanító: Béla nevű királyunkat hason­nevű fia követte a trónon. No Móric, hogy hívják a fiát? Móric: Hason­nik, tanító úr. Nincs nekik fültámadásuk, sohase jönnek már ki. Ezért zokog oly busán Wolff, Gömbös, Nagyatádi. Már tudja . . . Nevelőnő: Jucika, mondjon egy át­látszó tárgyat. Jucika: A kulcslyuk. Költészet és mirigytan. Ha igaz az, hogy a m­agai költők titka egy speciálisan fejlett miritgy , akkor nyíltan bevallom itt, hogy én a Rotschild mirigyére vagyok irigy. Az okos Lacika. Papa: Lacika, egy cukrászkirakatban különböző vallásos csoportozatokat lát­ta­m, a szent családot, a három királyo­kat, stb. Melyiket vegyem meg neked? Lacika (némi tűnődés után): Apuka, legjobban szeretném, ha a tizenkét apostolt vennéd meg. Munkaakadály. A nagy író panaszkodik: — Tegnap egész éjjel nem tudtam írni. — Miért? — kérdezi valaki. —• Mert nem találtam meg a dugó­húzót. Kellemes ismeretség. — Mit csavargatod úgy a nyakad az után az ember után? Ismered? — Személyesen nean. De azt hallottam róla, hogy a feleségem szeretője. ■ Guttmann Béla IV., Koronaherceg­ utca 6 Harisnya, kertyű­, kötöttáruk nagyáruháza felszámolt puma— alapitási év iaeo ■UBB.MlfQ, midi­­ni 13 J.üUü| Hm és férfi bélésáruk | nagy választékban STERN JÓZSEF Kálvis-tér !, I Ismét részleges sztrájk a szabóiparban A magyarországi szabómunkások szakszervezete és a szabómesterek or­szágos szövetsége között kollektív szer­ződés szabályozta a­­munkabéreket, a­melyek az index szerint emelkedtek. A szabómunkások október 1-ére felmond­ták a kollektív szerződést és egyben az­­zal a követeléssel léptek fel, hogy az indexszerű fizetésen felül 38 százalékos bérjavítást kérnek életnívójuk javítá­sára. A szabómesterek országos szövetsége elutasította ezt a kérést. Az elutasítás után a munkások egy része folytatta munkáját, a munkások másik része azonban sztráj­kmo­zgalmat kezdett elő­készíteni. Először a legnagyobb szabó­cégek­­munkásai hagyták abba a mun­kát, abban a reményben, hogy ezek a nagy cégek megadják követelésüket és ezzel hasonlóra kényszerítik kartársai­kat is. A szabómesterek azonban szoli­dárisak egymással és a munkás nélkül maradt szabóműhelyek számára közös sztrájkműhelyt állítottak fel A mai napig tizenkét műhely mintegy száz-százötven munkása lépett sztrájk­ba. A tárgyalásokat még nem kezdték meg, illetve azok a részleges sztrájk kimondása előtt megszakadtak. Mind­azonáltal remény van a mielőbbi békés megegyezésre. . ■ Ezüstöt* l«SfeXfinytaebbeD vásárinak ! I 1 koronád... 6400 K, 5 koronást 12.800 k­­ 1* forintost... 17000 K, 5 koronást 33.300 K ! és aüs Összes különleges külföldi bank­jegyeket, bárnyigén arany- és ezttat­­pénzeket. ! SZIKLA! GÉZA ÉS TÁRSA bankbetét! társaság a m. Mr. osztálysorsjáték fő és árusí­tója, I I a Magyar Nemzeti Bank jogosított deviza-­­ közvetítő helye. Táviratcím: Sigeco, Buda- | pest, VIII., Baross-tér 2. Alapittatott | ! 1905-ben, Telefon: József 28—03. I Lebunkozta az urát : Szeged, október 31. Két nappal ezelőtt megrendítő csalá­di dráma játszódott le Szeged közvetlen közelében. Nagyszéksós község egyik legtekintélyesebb gazdája, Dragonicz Sándor, már hosszabb idő óta rossz viszonyban élt a feleségével­. Két nappal ezelőtt végzetes össze­­szólalkozás történt közöttük. Az asz­­szony ismételten kérdőre vonta férjét s a szóváltás hevében dulakodás támadt Dragoniczné kiszaladt az udvarra, fel­kapott egy súlyos dorongot, azzal tá­madt férjének és agyba-főbe verte az amúgy is beteg embert. Dragonicz vérbeborultan elterült a földön, mire az asszony elmenekült a tanyáról. Két napig a földek között bujkált, azután ma kora hajnalban visszalopódzott a házba. Borzalmas lát­vány tárult eléje: a lebunkózott szeren­csés kül ember még ott feküdt a földön elhagyatottan, hatalmas vértócsában. Az asszony késégbeesetten rohant egyik tanyaházból a másikba és min­denkinek könyörgött, hogy segítsen rajta, majd amikor senki sem akart vele szóba állni, ma reggel teljesen összetörve jelentkezett a rendőrségen, ahol elmondotta, hogy meggyilkolta a férjét. A rendőrség azonnal letartóz­tatta és szándékos emberölés miatt el­járást indított ellene.

Next