Friss Ujság, 1925. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

‘­t Ks­u Muai.Ifi. c Bori, fiatal, Békesség! A szanálás első esztendejének ■utolsó órájában, amint visszatekin­tünk ezen a küzdelmekben, izgal­makban, de mindenekfelett gondok­ban bővelkedő éven, be kell valla­nunk, hogy mi neon így reméltük ennek az évnek a mérlegét. Hiába zenéli minden hivatalos nyilatkozat a szanálás nagy eredményének op­timizmusát, sorsunk intézői félmun­kát végeztek. Igaz megszüntették a pénz értékének bizonytalanságát s ezzel kihúzák a gyékényt a kalandor hazárd spekuláció alól — de nem tudták megindítani a drágaság le­építésének annyiszor ígért művele­tét. Már­pedig mit ér a szilárd pénz­érték és az államháztartás mérle­gének rendbehozatala, ha ez a dol­gozó polgárság terheinek állandó fokozásával történik s ha a sorsun­kat intéző szakembereknek kevés a tudományuk és elszántságuk, hogy véget vessenek a fogyasztók állandó kiuzs­o­rázásán­ak. Az istenál­dott magyar föld még ebben a szűken termő esztendőben is fölösen megtermett© azt a meny­­nyiséget gabonában, állatban, gyü­mölcsben egyaránt, amiből szeré­nyen, de hozzáférhető áron megél­hetne az ország minden dolgozó embere. És mégis azt láttuk, hogy a gabonával űzött spekuláció sza­badon garázdálkodott egész eszten­dőben. A piac kis és nagy sakál­jai vérszemet kaptak s ma két átok nyomja a magyar életét: az elvisel­hetetlen adóteher és a drágaság. A ránk köszöntő újév hajnalán ősi magyar szokás bort, búzát, bé­kességet kívánni valamennyiünk­nek. Ebben a három kívánságban benne gyökerezik az egész magyar élet Igen, mi is kívánjuk vala­mennyiünknek a jó búzatermést, az olcsóbb kenyeret a tisztességesebb megélhetést. Ennek a teljesedése pe­dig attól függ, mennyi jóakarattal és hozzáértéssel csökkentik adó­ter­hein­ket és hogyan sikerül megfé­kezni a drágaságot. A másik kíván­ság pedig, a lel­keik őszinte békes­sége, a másikból egyenese­n követ­kezik. Ha végre tíz évi nyomorgás után megindulhat ebben az ország­ban a munka, ha véget vetnek az uzsorának, akkor megkezdődik az igazi szanálás, megszületik az igaz békesség. Ide vigyázni kell az újév hajna­lán, h­ogy új viszályok ma­gvát ne hintsék közénk a nép álprófétái. Mi pedig, dolgozó polgárok, nem szű­nünk meg követelni az élet feltét©­leinek könnyítését és vigyázunk minden maszlagszóró álprófétára. A kalandos vállalkozásokból elég volt. Bort, búzát, békességet! Olcsóbb ke­nyeret és több munkát kívánunk­­valamennyiünknek. df w/f Ih \ / v U...' vvjSíiBí£ ^ XXX. évfolyam, 1. szám. Ara 800 korona Budapest, 1925 január 1. csütörtök POLITIKAI NAPILAP AB. 1$ M 1*4$% áSk m’ffS£8£SSS?*M pQ|v V || |QJ|| Ebb szín in:­z úSf | HIW vWflII Egy nagykereskedőt börtönbe juttatott a kártya Héjjas bűntársai a bíróság előtt Évfordulóra kong az óra, Bár jönne sorsunk fordulója S vinné pokolba mind a gondot, Amit tiz év nyakunkba hordott, Ezerkilencszázhuszonnégy zsákja Testünk-lelkünk jól megcibálta, Kinnal-bajjal, adóval gyötrött, Elérte sorsa, viszi az ördög. Elment s bolond, aki siratja, Sz­egénység volt az éje-napja. U P« * • 1 •• •• a ** jevi koszonto Maló idő születő sarja Uj esztendőnk virradó napja. Sürű ködét söpörd le rólunk, Ne maradjunk mi se ki voltunk. Legyen már végre minden ember Tele bőséggel ifjú kedvvel, Isten boldog örvendő népe S az élet ujjongó egészsége. Munkája árán aranytermő Legyen már egyszer boldog esztendő.

Next