Friss Ujság, 1926. július (31. évfolyam, 145-171. szám)

1926-07-01 / 145. szám

4 — Meghalt Mészáros Lajos, a Nemzeti Színház tagja. Mészáros Lajos, a Nem­zeti Színház veterán művésze néhány nappal ezelőtt tüdőgyulladásban megbe­tegedett. Az érdemes művész ma reg­gelre a Rókus-kór­házban meghalt. Mé­száros Lajos 1870 óta állott a magyar színművészet szolgálatában és e szezon végén ment nyugdíjba. A szezon végéig aktív tagja vo­lt a Nemzeti Színháznak és szerepkörének lelkiismeretes betöl­tése mindenkor kiemelte a színészek so­rából. — A budapesti sakkverseny. A most folyó budapesti nemzetközi sakkverse­­nyen a magyar mesterek feltűnően jól tartják magukat. Az első helyet dr. Nagy Géza, debreceni orvos tanársegéd tartja, 6 és fél nyert egységgel.­­ Budafok demokratikus polgármes­tert választott. Budafok, mint ismeretes, rendezett tanácsú várossá lett és június 26-ikán választotta meg­ első polgármes­terét. A díszes állásba Záborszky­ Nán­dor rendőrt­anácsost választották meg 112 szavazattöbbséggel 19 ellen. Zá­­borszky a demokratikus többségnek volt a jelöltje. — Kispest közlekedési kívánságai. A főváros felszólította a Budapest környé­kén levő városi polgármestereket és községi főjegyzőket az egyes helységek közlekedésügyi kívánságainak előterjesz­tésére. Dr. Válya Gyula, Kispest polgár­mestere most terjesztette be a székesfő­város tanácsához városa kívánságait. Ké­rik a kispestiek a Wekerle-telep érdeké­ben a villamosvasút kiterjesztését a we­­rcerletelepi Fannonia-úton át a kispesti Mária-uccába és Vas Gerebely uccába. Kérik továbbá a 40-es és 42-es számú re­lációk sűrítését, a Szent István-kórházi végállomás megszüntetésével az odaér­kező kocsiknak a Kálvin-térig való jára­tását, a Sárkány-uccától direkt kocsi já­ratását a Rókus-kórházig, továbbá az Üllői-úti és Sárkány-uccai vonalaknak a meglevő Hoffherr Albert-uccai vágányo­kon való összekötését. Igen fontosnak tartják a kispestiek a Budapest—Kőbá­nya—Kispest—Erzsébetfalva-i összekötő vonal megépítését és a szakaszhatárok megfelelő kiterjesztését, valamint a Kispest belterületén várócsarnokok épí­tését. — Tízezer erdélyi vasutas nyugdíj­ügye. Egy héttel ezelőtt küldöttség ér­kezett Budapestre, amelyet tízezer volt Máv-tisztviselő és alkalmazott küldött fel Erdélyből, hogy a Máv nyugdíjintéze­ténél az erdélyi nyugdíjasok nyugdíj­ügyeit rendezze. A küldöttség tagjai Ma­­rutz Gyula nyug­­felügyelő, Huszár Ber­talan felügyelő és Peródy György hír­lapíró, a magyar párt biharmegyei tago­zatának főtitkára. A küldöttség, amely előzetesen a román kormánnyal folyta­tott tárgyalásokat, a MÁV igazgatóságát, a kereskedelemügyi minisztert, a népjó­léti minisztériumot, majd a miniszterel­nökséget kereste fel. A tárgyalások foly­nak és belekapcsolódnak azokba a tár­gyalásokba, amelyeket az elszakított te­rületek kormányaival most ismételten kezd meg a magyar kormány.­­ Károly román extrónörökös vissza­tér Romániába. Bukarestből jelentik. Az Adverul legutóbbi száma párisi jelentés szerint azt a szenzációs h­írt közli, hogy Károly volt trónörökös és a román ki­rályi család között a régóta húzódó bék­éltető tárgyalások sikerrel jártak. A királyi család kibékült Károllyal, aki már július vége felé hazaérkezik Romá­niába. A békítések során különösen Condescu tábornok szerzett érdemeket, aki minden eszközt megragadott, hogy Károlyt hazahozza. A volt trónörökös felesége, aki a detronizálás óta Konstan­­cában lakik, Bukarestbe érkezett, hogy megtegye férje visszaköltöztetésére a szükséges intézkedéseket.­­ A háziurak tiltakoznak. A tegnap megjelent lakásrendelet ellen a háziurak ma már tiltakozást jelentettek be. Az fáj főleg a háztulajdonosoknak, hogy a kormány elhalasztotta a szabadforgalom életbeléptetését és így még egy ideig nem élhetnek a felmondás jogával. De sérelmes szerintük a bérmegállapítás is, mert a rendelet szerint ötnegyed éven át összesen „csak" 20 százalék lesz a­ lak­­béremelés. A legszomorúbb a háziurak tiltakozásában azonban az, hogy szerin­tük káros az új házak építése, mert így — azt mondják — elpusztulnak a régi épületek, amelyeket a mai bérviszonyok mellett nem fognak tatarozni. Az adót is sokallják a jó háztulajdonosok, csak egyért nem fáj a fejük, miből fogja elő­teremteni a szegény lakó a házbért. —■ Mussolini egy órával meghosszabbí­totta a munkaidőt. Római jelentés szerint az olasz minisztertanács legutóbb a ter­melés fokozásának kérdésével foglalko­zott, és öt pontba foglalt parancsot adott ki — amely nyilvánvalóan meg fogja oldani ezt a fogas kérdést. Mussolini ugyanis elrendelte, hogy július elsejétől kezdve mindenki egy órával hosszabb ideig fog dolgozni Olaszországban. Te­hát a­ táncosnők egy órával tovább fog­nak táncolni, a hordárok egy órával to­vább állanak majd az uccasarkon és né­hány decivel többet fognak pöködni ma­guk körül. De nyilván maga Mussolini is vállalja a rendeletnek rá eső részét és ő meg egy órával hosszabb ideig fog szónokolni. Ha még ettől sem lesz bol­dogabb az olasz, akkor már igazán nem tudjuk, mivel lehetne őket boldogabbá tenni. Az igazi munkások azonban bi­zonyára megdöbbenéssel veszik tudomá­sul Mussolini legújabb intézkedését,­­a­mely semmivé teszi az olasz munkás­ság féltve őrzött vívmányát — a nyolc­órai munkaidőt. A zöld kalap — kereskedelmi alkalmazottak jogvi­szonyai. A Magyar Kereskedelmi Csar­nok vezetősége beadványt intézett a bu­dapesti Kereskedelmi és Iparkamarához, amelyben kifejti, hogy a gyökeresen mgváltozott gazdasági viszonyokra való tekintettel szükségesnek tartja a keres­kedősegédeknek, továbbá az ipari és ke­reskedelmi vállalatok tisztviselőinek szolgálati viszonyáról szóló 1910— 1920. M. E. számú rendelet számos in­tézkedésének sürgős módosítását. A be­advány kifejti, hogy a magánalkalma­­zottak jogviszonyáról szóló törvényja­vaslat életbeléptetésére belátható időn belül számítani nem lehet és ezért a jav­­aslatnak csak a felmondásra vonatkozó paragrafusait rendeletileg kellene élet­beléptetni. A törvénytervezet a felmondás ügyét olyképpen szabályozza, hogy a­mennyiben a szolgálati idő 5 évnél ki­sebb, akkor a felmondási idő csak e hét, fontosabb teeendőkkel megbízott alkal­mazottaknál pedig csak a hónap. A Ke­reskedelmi és Iparkamara ebben az ügy­ben a közeljövőiben ankétet fog össze­­hívni.­­ Ügyvéd, aki megverte a forgalmi rendőrt. Búzás Ferenc dr. ügyvédet ható­sági közeg elleni erőszak bűntettével vádolva állította az ügyészség ma a büntető törvényszék Keayzell-tanácsa elé. Az ügyvéd ugyanis még a múlt év­ben leugrott egy villamosról, a forgalmi rendőr igazolásra szólította fel, mire a vád szerint Búzás Ferenc dr. a rendőrt szó nélkül kétszer arcul ütötte. A rend­őr kardot rántott és megsebezte Búzást, mire a harcias ügyvéd harmadszor is po­fonvágta a rendőrt. A mai tárgyaláson Búzás Ferenc dr. nem jelent meg, hanem orvosi bizonyítványt küldött be, amely szerint beteg, nem jöhet el. A törvény­szék azonban nem fogadta­ el ezt, ha­nem megbízta Ötvös József dr. törvény­­széki orvosszakértőt, szálljon ki az ügyvéd lakására és állapítsa meg, tény­leg beteg-e. Ötvös József dr. el is ment az ügyvéd lakására, a legnagyobb meg­lepetésére azonban az ügyvédet nem ta­lálta otthon. Ezt azonnal bejelentette Krayzell elnöknek, mire a törvényszék elrendelte Búzás Ferenc dr. letartózta­tását. — Royal Orfeum. Detektív Breé min­den este 9 órakor önálló előadást tart. Vasárnap 7 és 9 órakor. — A hazátlan Móric keserves kálvá­riája. Szóvá tette már nem egyszer a Friss Újság azt a bürokratikus kímélet­lenséget, amellyel a honpolgárság iga­zoltatása ürügyével kétségbeesésbe ker­getik az embereket. Ennek a hivatalos kálváriajáratásnak a legmegdöbbentőbb példája a szegény Móric esete. A jó­kedvű Dummer August, aki egész éle­tét születése pillanatától kezdve Buda­pesten élte le, ma hazátlanul neki in­dulhat a nagyvilágnak. Itt dolgozott, itt házasodott, itt mókázott mások szóra­koztatására és most belügyminiszteri jó­váhagyással kiutasítják­­az országból, mert az anyja valamikor lengyel ille­tőségű volt. A lengyel követség pedig arról értesüti, hogy Lengyelországban semmi keresnivalója nincs, mert Móric, akit polgári nevén­­Fassler Józsefnek könyveltek el a pesti anyakönyvben, Bu­dapesten született. Most tehát szegény Móricnak se magyar, se lengyel illető­sége nem lévén, elindulhat világcsavar­gónak. Hány ilyen honossági ügy vajú­dik ma a hivatalok asztalán. Az embe­rek sorsán nem törődve, megfosztják őket hazájuktól, hiába mondják, hogy itt éltek, itt dolgoztak, mert az apjuk, vagy anyjuk elmulasztotta illetőségét hivatalosan igazoltatni. Ilyen módon azonban nemcsak a szegény Fassler Jó­zsefet, hanem Budapest felét hontalan­ná lehetne tenni, mert hány sorsunkat intéző úr anyja született Csonka- Magyarországon kívül. De itt is az a szomorú kétféle mérték érvényesül, a­mely a kispolgártól követeli csak a le­hetetlen okmányszerű igazolását. — Képviselő, mint mulatóhely tulajdo­nos. Mégis csak furcsa dolgok történnek Pesten. Amilyen hihetetlenül hangzik, annyira való igaz, hogy Szilágyi Károly nemzetgyűlési képviselő, aki néhai Be­nedek János örökét foglalta el a parla­mentiben, néhány hét óta társtulajdonosa a „zsardon“ táncpavilonjának. Ennek az éjjeli mulatóhelynek az egyik felét Wa­­bits Lujza bírja, a­ki többszörösen ár­drágítás miatt el volt ítélve és aki azért, hogy iparengedélyhez jusson, Szilágyi Károllyal társult, úgy­hogy a mulató­hely engedélye a képviselő úr nevére szól. Most már értjük, hogy miért nem járnak a képviselő urak a parlament­­ ülésére, nyilván meglátogatják kollegá­jukat éjszakai mulatóhelyén, hol na­gyobb a forgalom, de nagyobb a haszon is, mint a nemzetgyűlésen.­­ Megverték a török szultán fiát. Abdul Kadir, a Budapesten élő kedé­lyes török herceg, aki a török szultán fia, már többször­ szerepelt a lapokban, minden esetben maga a herceg volt az, aki a rendőrségnél keresett védelmet azokban a konfliktusokban, amelyekbe szép nők miatt keveredett. Legutoljára megszökött a felesége, akkoriban ezért kesergett a herceg és kerestette a hűt­­len hitvest a rendőrséggel. Most három­­hölgye miatt kerü­lt ismét a rendőrségre. Tegnap este Lulu nevű háromhölgyét meglátogatta a sógora, Melegi Gyula műegyetemi hallgató. A rokonok hat üveg bort fogyasztottak el, amelytől olyan jó kedvük kerekedett, hogy a lármájuk felverte a ház csendjét. A herceg benyitott a szobájukba és meg­kérte a mulatókat, hogy csendesebben igyák a bort, a műegyetemi hallgató azonban neki támadt és legurította a lépcsőn, majd utána ment és alaposan elverte. A saját házában megvert her­ceg most súlyos testi sértés címén tett feljelentést Melegi egyetemi hallgató ellen. — Miskolcon nincs tífuszjárvány. Mis­kolcról táviratozzák. A miskolci tífusz­­járványról elterjedt fantasztikus hírek onnan eredtek, hogy Baksa János sajó­­szentpéteri forgalmiadóhivatali főnök­ről megállapították, hogy kiütéses tí­fuszban megbetegedett és betegsége óta negyven emberrel érintkezett, akiket azután megfigyelés alá helyeztek. Eze­ket a tífuszgyanúsakat részint a sajó­­szentpéteri, részint a miskolci járvány­­kórházba szállították; köztük van Un­­ger Hugó rendőrfőtanácsos és Unger Jenő rendőrfogalmazó tizenegy tagú családjukkal. A megfigyelés időtartama 15—21 napig terjed. A város területén eddig egyetlenegy tífuszgyanús megbe­tegedés sem fordult elő. A Lopásért letartóztatott volt opera­énekes. Tegnap este a detektívek a fő­­kapitányságra szállították Cukor Kál­mán volt operaénekest, akit egy fővá­rosi orvos néhány nappal ezelőtt felöltő­lopásért jelentett fel. Cukor Kálmán a béke éveiben a Népoperában énekelt. A kitűnő hangú baritonistának szép jövőt jósoltak, akik jobb szerepeiben látták. Cukor Kálmánt külföldi operák is hív­­ták és hosszú ideig vendégszerepelt is a berlini Komische Operben. Berlinből Párisba utazott, ahol váratlanul elvesz­tette hallását. Ettől kezdve könyörado­­mányokból élt. Az utóbbi hetekben az­után Cukor már oda jutott, hogy az esős napokon felöltőt kért kölcsön isme­rőseitől, amelyet rendszerint elzálogosí­tott vagy eladott. Egy fővárosi orvos azonban, akitől egy kétmillió értékű felöltőt és egy esernyőt kért kölcsön Cukor, a múlt héten feljelentette a volt operaénekest lopásért. Cukor ellen kö­rözőlevelet adtak ki és tegnap este az egyik kávéházban el is fogták. Mikor Cukor meglátta a detektiveket, sírva fa­kadt. A rendőrségen előzetes letartózta­tásba helyezték. — Na, hogy áll az új kalapom ! — Pompásan. Ez már aztán egy igazi renon­.sz kalap. — Renonsz kalap? Miért? — Hát — tökre zöld! »­as, rézbútor és ágybetéteket SS Pral|tikl«SSS&IS FRISS ÚJSÁG 1926 júáius 1 Lábass Juci elismerő levele: SZEPLŐK ELLEN további ruájfoltok, pörsenések ellen CRÉME ÉVA IRENÉ MONTREIL PARIS Biztosi Gyors! Kellemes! Créme Éve ára 25.000 korona Savon Éva ára 15.000 korona Magyarországi főraktár: Török Patika, Budapest, VI., Király­ utca 13. ­A zongora --- Ugy­e, apusként, elvihetem a zon­gorát is, ha férjhez megyek? — Igen,a gyermekem. Det meg ne mondd előre a vőlegényednek. — Hirtelen halál a fürdőben. A Szé­chenyi-fürdő egyik kabinjában hétfőn­­ délelőtt hirtelen rosszul lett és össze­­­­esett egy 55—60 év körüli ismeretlen férfi és mire segítségére siethettek volna, meghalt. A középtermetű, kopasz, szőkés­barna nyírott bajuszú férfinél igazoló iratok nem voltak. A holttestet a tör­vényszéki orvostani intézetbe szállítot­ták, s a megindított nyomozás megálla­pította, hogy az Popper Lajos 57 éves albertiirsai kereskedő holtteste. A hozzá­tartozók a halottban szintén felismerték Poppert, akinek halálát szívszélhüdés okozhatta.­­ Emberi csontok a játszótéren. A­­­áczi-út és Dévai-utca sarkán lévő üres telken az ott játszadozó gyerekek em­beri csontdarabokat találtak. A hely­színére kiszállott­­rendőri bizottság meg­ál­lapította, hogy a­ csontok 50 év előtt kerültek a földibe.­ Bűntény nem fo­roghat fönn, mert azon a helyen ré­­gente temető volt. A csontokat­ az Em­bertani Intézetbe szállították. — Rablás a Gellérthegyen. Horváth Lidia gyári munkásnő feljelentést tett a főkapitányságon, hogy hétfőn délelőtt az Erzsébet­ tér egyik padján hozzásze­gődött egy 30 év körüli ismeretlen fia­talember, akivel a Gellérthegyre ment sétálni. Útközben egy elhagyatott helyen az ismeretlen férfi rátámadott és ujjá­­ról lerántva brilliáns gyűrűjét, azzal együtt elszaladt. A nyomozás megindult. — Elmebetegek az uccán. Hétfőn este a Főherceg Sándor-uccában egy körül­belül 60 évesnek látszó asszony feltű­nően viselkedett, mire elmebetegsége miatt előállították a főkapitányságra. — Rövid Istvánná, szül. Kauzer Rozália 21 éves háztartásbeli nő, celldömölki lakos, a kőbányai Simor-ucca és Villám-ucca sarkán kiabálni kezdett és kitört rajta az elmebaj. A mentők a főkapitányságra vitték, ahonnan beszállították az angyal­földi elmegyógyintézetbe. A férfi holttest a Mátyás-hegyen. Ma hajnalban a Mátyás-hegy déli­­oldalá­nál az őrszemes szolgálatot teljesítő rendőr az egyik bokor alatt egy idősebb férfi holttestét találta. Értesítette a fő­­kapitányságot, ahonnan bizottság ment ki a helyszínére, amely megállapította, hogy a holttest Bizári Géza 40 éves gyári munkással azonos. Az orvosi meg­állapítás szerint hirtelen rosszullét kö­vetkeztében halhatott meg, ezelőtt 24 órával. A holttesten külsérelmi nyomok nincsenek. A bonc­tani intézetbe szállí­tották.

Next