Friss Ujság, 1927. március (32. évfolyam, 48-73. szám)

1927-03-01 / 48. szám

4 Ez elolvas egyébként, h­ogy Vági István,­­aki őrizetben van,, nem is sejti hogy Szántó Zoltánt m­ár le­tartóztatták. Még csak célzást sem tesz rá, hogy ismerte a volt nép­biztost, akivel pedig sokszor tár­osait együtt, amiként ezt a rendőr­ség emberei megállapították. Kommunisták letartóztatása a vidéken Debrecen, február 28. A rendőrség hosszabb megfigyelés után őrizetbe vette Orbán István, Nagy Béla, és S­leger József ipari munkásokat, a Vági-párt szervezőit és Budapestre szállította őket. La­kásukon nagymennyiségű kommu­nista, röpiratot és füzetet találtak.­­ Kaposvár, február 28. A kaposvári rendőrség a buda­pesti főkapitányság felhívására teg­nap őrizetbe vette Mozsi István nap­számost és Nagy Imre magánhiva­talnokot kommunista szervezkedés miatt. Ők voltak ugyanis a mozga­lom kaposvári sejtjének exponensei. Az őrizetbe vett két kommunistánál házkutatást tartottak és ennek ered­ményeképen még vasárnap éjjel Budapestre szállították őket. Bukarest, február 28. A katonai ügyészség letartóztatott több kommunistát, akik az újoncok között lázító tartalmú röpcédulákat osztogattak. Hat fiatalembert és két leányt is elfogtak, valamennyien a kommunista ifjúmunkás szövetség tagjai. A hatóságok a nyomozás si­kere érdekében nem adnak bővebb felvilágosításokat, csupán annyit hogy az elfogottaknál talált iratok alapján a vidéken is számos letar­tóztatás várható. Bukarestben fel­fedeztek egy titkos nyomdát is. Az itt készült és lefoglalt röpiratok március végére forradalom kitöré­sét hirdették. 19,812 foklért vettek fel Befutóijára a pesti kommunisták A nyomozás már eddig is megál­lapította, hogy Vági István, a róla elnevezett párt vezére érintkezésben állott Szántó Zoltánnal. A detektí­vek megfigyelték, hogy Vági Ist­ván az elmúlt héten villamoson ment ki a Hungária­ útra, ott autóba szállt és az egész város megkerülé­sével hajtatott ki a Hűvösvölgybe, ahol az erdőben találkozott és hosz­­szú megbeszélést tartott Szántó Zol­tánnal. Ugyancsak megállapították, hogy legutoljára egy összegben 19.SS2 dol­lárt, vagyis másfélmilliárdot vettek föl, a pesti kommunisták és az egész összeget részben a saját szük­ségletükre, részint pedig agitációs célra költötték el. A pénz megálla­píthatóan Moszkvából érkezett. Nem egyenesen Budapestre, hanem Bécs­be, ahonnan egy közvetítő juttatta el Magyarországba a Vágs-párt egyik tagjának, aki a rendőrség őrizetében van. A bécsi közvetítőt most nyomozza a rendőrség. ­• A mulató erkölcsére is vigyáz a rendőrség. Sok szóbeszédre adott már alkalmat a belügyminiszter is­meretes erkölcsrendelete, amely szi­gorúan megtiltja, hogy utcán, nyil­vános helyeken magányos nőket szó­lítsanak meg, vagy trágár szavakat használjanak. A rendelet már ér­vénybe is lépett, sőt már kiszabtak büntetéseket azokra, akik a rendele­tet áthágják. Ennek a rendeletnek van egy pontja, amely előírja, hogy az éjszakai mulatóhelyen alkalma­zott szórakoztató hölgyeknek milyen viselkedést kell tanúsítani a vendég­gel szemben. Többek között kimond­ja a rendelet, hogy a nyilvános csó­­kolódzás a jó erkölcsökbe ütközik és hogy a charlestont járó párok milyen távolságra lehetnek egymás­tól. A rendeletet a mulatókba ki kell függeszteni, hogy állandó intelmül szolgáljon a jókedvű hölgyeknek. Tehát nem lesz baj a mulató erköl­csei körül.­­ Gyanús körülmények között halt meg egy bankigazgató. Miskolc­ról jelentik: Pénteken reggel várat­lanul meghalt Fodor Jenő bank­igazgató. Ma délutánra kihirdetett temetését nem lehetett megtartani, mert az ügyészség jelentést kapott, hogy Fodor gyanús körülmények között halt meg. Az orvosok an­nak idején szívszélhüdést állapítot­tak meg, de közben felmerült az a gyanú, hogy Fodor öngyilkossági szándékból megmérgezte magát.­­ A 23 éves báró és a 35 éves viceházmesterné szerelme. Sok bajt okozott már a Strahlenberg báró családnak a fiatal Strahlenberg Gyula báró. A fiatal báró viszontag­ságos életének fordulópontja akkor következett be, amikor megismerke­dett Jlopka Jánosnéval, egy har­mincöt, esztendős Nap­ uccai vice­­házmesternével. Az ismeretségből jó­barátság, majd vadházasság fejlő­dött, amit a bárói család természe­tesen rossz szemmel nézett és ezért a fiatal bárót a Lipótmezőn helyez­ték el. Repkáné anyagi követelése­ket támasztott a családdal szemben és a tárgyalásokat Döm­jén Miklós közvetítette. A tárgyalások nem ve­zettek eredményre, ellenben a csa­lád Repkánét és Dömjént feljelen­tette zsarolás miatt. A tárgyalás ma folyt le, de csak Dömjén ellen, mert Repkánót nem lehetett megtalálni. A bíróság felmentette a vádlottat, mert nem lehetett megállapítani a zsarolás tényálladékát. — Csattanós műsoron kívüli szám egy pesti moziban. Az erkölcs­­védelmi rendelettel kapcsolatban a szó valódi értelmében ,,csattanós" eset történt az egyik fővárosi mozi­ban. Egy úr a közönség tagjai kö­zül a szünetben, amikor a nézők az előcsarnokba özönlöttek, úgy látszik feltűnően megnézett egy jólöltözött hölgyet- aki viszont a jelenlevő rendőrhöz fordult v­édelemért. A rendőr már éppen intézkedni kez­­­dett, amikor hirtelen megjelent a nő férje és kedélyesen közbeszólt: — Hagyja csak biztos k­i, majd én el­intézem. — Hogyan? — kérdezte a rendőr csodálkozva. — így,— felelte az illető és váratlanul hatalmasan arculü­tötte a másik férfit, aki a meglepetéstől elesett. A csattanós megoldást természetesen válogatott káromkodások követték, mire a rendőr mind a két férfit előállította a rendőrségre, ahol jegyzőkönyvet vettek fel velük és megindították az eljárást közbotrány okozás és — ká­romkodás miatt. or-war—vw..... va/—■ -vw ■■ ■■vwv*wars A moziban egy úr pofont kapott, mert megnézett egy atléta­nőt. A közönség boldogan sóhajtott fel: „Végre egy csattanós vígjáték!“ —■ Budaházy Miklóst 40 pengő pénzbüntetésre ítélték. Budaházy Miklós nyugalmazott százados ma vádlottként állt a pestvidéki bün­tető járásbíróságon, Pálffy járásbíró előtt. A vád súlyos testi sértés Ci­k­­én az volt ellene, hogy múlt év szeptemberében revolverének agyá­val véresre verte kertészét, Moha­ros Istvánt, akinek a sérülései csak tizennégy nap múlva gyógyultak be. A bíróság bűnösnek mondotta ki Budaházy Miklóst súlyos testi sér­tés vétségében és ezért őt negyven pengő pénzbüntetésre ítélte. Köte­lezte egyszersmind a vádlottat nyolcszázezer korona gyógykezelési költség megfizetésére.­­ Motorkerékpárt lopott a bank­igazgató fia. A főváros egyik is­mert bankigazgatójának 17 éves fia tíz nappal ezelőtt a Szervita-téren felült egy Merán-gyártmányú mo­­torbiciklire, a gépet rákapcsolta és elszáguldott az idegen motorkerék­párral. Otthon a szüleinek azt mondta, hogy egyik barátja néhány napra kölcsön adta neki a kerék­párt. Tegnap a körúton egy rendőr feltartóztatta a fiatalembert, majd előállította a főkapitányságra. Ki­hallgatása során elmondta, hogy el­lenállhatatlan kényszert érzett a gép eltulajdonítására: szülei olyan gaz­dagok, egy autót tartanak, tehát lo­pott jószágra igazán nincs szüksége. A fiatalembert kihallgatása után őrizetbe vették és átkísérték a fiatal­korúak bíróságára. Óriási tűzvész egy romániai nyersolaj­telepen. Bukarestből táv­irat okzzák. A Ploesti—Baica között elterülő petroleumterület Tintea nevű telepén hatalmas tűzvész tört ki. Három petroleumkút lángokba borult. Minden mentési munkálat le­hetetlen volt. A szondákból kiömlő nyersolaj elárasztotta a mélyebben fekvő helyeket és a tű­ztenger egyre tovább terjedt. A munkások árkok­kal s földhányásokkal próbálnak gá­tat vetni a veszedelemnek. A kárt egyelőre fel sem lehet becsülni, de máris több millióra rúg. Véres végű tréfa a villamos­síneken. Jung Katalin 16 éves gyári munkásnő ma este, barátnőivel haza­felé tartott a törökbálinti villamos­­végállomása felé. Amikor a sínek­hez értek, az egyik lány tréfából meglökte Jung Katalint, aki elcsú­szott és rázuhant a sínekre. Éppen ebben a pillanatban érkezett be a végállomásra egy villamoskocsi, amely a fiatal leány egyik lábát le­vágta. Híresztelések Mayer föld­mű­velési miniszter lemondásáról. A Faksz­ügy felkavart hullámai csak nem akarnak lecsöndesülni. Ma egyes lapok azt a politikai körökben el­terjedt hírt köztik, hogy Mayer Já­nos földmivelési miniszter le akar mondani, minthogy­­a kislakásépítő­­akció ügyében ellentétbe került a­z AKSz-tervvel. A hírek szerint Mayer távozása már csak azért is elhatározott dolog, mert a kisgazda­­csoport befolyása a választások óta erősen megcsappant és Mayer, mint Nagyatádi Szabó politikájá­nak letéteményese kényelmetlenné vált a kormánypártban. Állítólag Bethlen levélben már fel is aján­lotta a földmivelési tárcát Bo­ttlik István bárónak, de szó van Prónay György báró miniszterségéről is. Estére mindezekre a híresztelé­sekre megérkezett a kormány cá­folata, amely szerint azoknak, akik Bethlennek egy Bottlikhoz intézett levelét látták, egyszerűen káprá­­zott a szemük. FRISS ÚJSÁG 1927 március L Magyarországról akarták felrob­­bantani Közép-Európát A nyomozás még koránt sincs be­fejezve. A rendőrségről nyert érte­sülésünk szerint még legalább két hétig fognak tartani a kihallgatá­sok és az őrizetbevételek. Egész csomó új tisztviselő került a rend­őrség szolgálatába, akik részt vesz­­nek a kiterjesztett mérvű nyomo­zásban. Eddig a környékről 11 em­bert hoztak be, mint gyanúsította­kat. Előállítások történtek Pester­zsébetről, Pestújhelyről, Kispestről, Szentlőrincről, Gyömrőről, Aszód­ról, Szobról, Újpestről, Ajánról, Rá­­kospalotáról és Palotaújfaluról. A környékről hozták be a főkapitány­ságra Serényi-Merényi Sándort, Löwh Sándort és Kriszti Jánost, akik az ifjú munkások forradalma­sító szervezetének voltak a vezérei. Kiderült, hogy Szántó Zoltán elő­zőleg Csehországban, Ausztriában és Németországban tartózkodott. Oroszországban Moszkvában élt so­káig, ahol rangot és kitüntetést kapott Kun Bélától. A mozgalomnak az volt a célja, hogy fellázítsa Magyarországot, ahonnan kiindulólag fel akarták robbantani Közép- Európa mai rendjét. Magyarországon a végső cél a proletárdiktatúra kikiáltása volt.. Moszkvában úgy látták, hogy Ma­gyarország a kerékkötője a szovjet­­­agitáció kiterjesztésének és ezért akartak elsősorban itten akcióba kezdeni. A rendőrségnek az a meg­győződése, hogy 0 hónapon belül új és még erőteljesebb kommunista­szervezkedés kezdődik Magyaror­szágon és ezért máris hozzáfogtak az ellenintézkedések foganatosítá­sához. Két magyar lány, akiket az egész világon ismernek „Dolly Kistérs“ néven ismerik világszerte azt a­ két szép és fia­tal magyar lányt, akiket ezen a képen bemutatunk. A két nő­vér, akik egy ismert nevű magyar festő leányai, szépségükkel és táncművészetükkel úgyszólván az egész világot bejárták és mindenütt igen nagy sikert arattak. Parisban például két éven keresztül játszottak egy színházban, még­pedig állandóan zsú­folt nézőtér előtt.

Next