Friss Ujság, 1927. május (32. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
22 A FRISS ÚJSÁG VASÁRNAPJA 1927 május 1 EMEGYm Hassa Sándor a betyárok csillaga Irta Krúdy Gyula 65 Hogyha a halálraítéltnek vannak álmatlan Északái, Rózsa Sándor nem ismerte az álatlan éjszakát. "Azt mondják, hogy az elmebetegek kívánnak mindig aludni. Nem volna csoda, hogy •Valamely újabbkori pszichiáter kisütné Rózsa Sándorról, hogy tébolyodott elméjű volt. (Nemcsak az éber állapotban elkövetett cselekedetei, de örökös alvása se volt normális. Ő róla el lehet mondani, hogy életének nagyrészét átaludta. Aludt a budai börtönben a halálbüntetés álomriasztó gondja alatt. Aligtudta kidörzsölni az álmot a szeméből, mikor Kanócz ügyvéd úr megérkezett a kegyelem hírével. Aludt Péterváradon, ahová Budáról szállították. De aludt Kufstein várában is, amely helyet, mint legjobban őrizettek véglegesen kijelölték arra a célra, hogy benne Rózsa Sándor kitöltse életfogytiglan való börtönre átváltoztatott ítéletét. A legnagyobb torony volt a kufsteini várban Rózsa Sándor börtöne. Nem öltöztették rabruhába. Subájában, pusztai viseletében foglalta el helyét,csak éppen egy ötvenfontos golyót kovácsoltak a lábára. Ameddig annak a golyónak a lánca tartott, addig léphetett börtönében a rab. De nemsokára észrevették, hogy Rózsa Sándor oly könnyedén vonszolja magával az ötvenfontost, mint valami rossz patkót, amely a csizmájáról leszakadt. Akkor aztán lyukat fúrtak a sziklafalba, karikát erősítettek bele és a karikát láncolták a haramia lábához. Azt a falat Rózsa Sándor se bírta elmozdítani a helyéről. Hát leterítette a subáját és ráfeküdt, mint pásztorok ivadékához illik: feküdt csendesen, mozdulatlanul. Az égboltozat csodái helyett a pókok járásátkelését tanulmányozta. S igy múlt el kilenc esztendő. * Kilenc csillagot a fiastyukban, kilenc barmot a pusztán akármelyik bojtár megszámlálhat. De ahhoz Rózsa Sándor idegzete kellett, hogy kilenc esztendeig a másik oldalára se forduljon. A kilencedik esztendőben aztán sétálgatni kezdett valaki a budai generálisok rétjén, amit ama Martinovics óta mondanak a Vér mezejének is, sétálgatott ez a valaki a királyi várból a városmajori nagy hársfáig, ahol a Kochmeister-féle villában megpihent a séta után: — egyelőre még a magyar királyné szíve alatt volt a kis jövevény, aki kis kezőy©l kegyelmet hozott annyi szegény magyar rabnak, közöttük a konok Rózsa Sándornak. Mária Valériának hívták a leánykát, akinek világrajövetelekor Ferenc József kőkemény szive megenyhült és százszámra írogatta alá a kegyelmező iratokat, amelyeket Andrássy Gyula gróf miniszterelnök terjesztett elébe. Rózsa Sándornak kufsteini szabadulása után első útja Budára volt, Andrássy Gyulához. — Csak mondják meg a nagyurnak, hogy Kufsteinből van itt Rózsa Sándor, — mondta a görnyedtvállu, fakóarcu suhásember a miniszterelnökség nagybajusza portásának. A kapus úgy megijedt e szóra, hogy csaknem a kapucsengőt húzta meg, pedig annak megkondulása csak a házigazda tiszteletére jár ki. (Híres ember volt már akkor Rózsa Sándor. Könyvekben, füzetekben árulták a kalandosságait szerte Magyarországon.) — Hát csak üljön kelmed itt a kapu alatt, mindjárt jön a kegyelmes úr. A subásember aztán figyelő, lesbenálló szemeivel elciézegette azt a sok nagyurat, aki a palota lépcsőjén ki- és bejárkált. Ugyan micsoda kérnivalójuk lehet az ilyen nagyuraknak, akik ekvipázson érkeznek, fejet hajt előttük a szolgahad? Ő csak a legkisebb kéréssel jött ebbe a nagy vásárba. Vájjon lesz-e foganatja kérelmének? Meg aztán mindenki olyan furcsán, hoszszant megbámulja őt, akinek a kapus csendesen a fülébe súgja, hogy ki is az a komoly sukás ott a kapu alatt. (Borravaló járt ki ezért a kapusnak. A kapusoknak akkor is nyitva volt a markuk.) Rózsa Sándor csak tűrte a pillantásokat, mint az állatkertben valami ritka vadállat. Dél is elmúlott már, amikor táncos léptekkel lejött a piroszőnyeges grádicson a cigányprímás képű Andrássy Gyula. — Hallom, hogy itt van kelmed, Rózsa Sándor Mi járatban van ! — kérdezte a gróf ott a kapu alatt attól a görbeválló embertől, akire a kapus rámutatott. (Keddi számunkban folytatjuk.) Rózsa Sándort halálra ítéli a törvény. Budapest, 1927 május 1. Jaj de megnémultál Írta: Szép Ernő De sokat danoltak nagy Magyarországon, Nem danoltak annyit az egész világon. Angyalok hallgatták azt a magyar nótát, A menyországban is úgy írták a nótát. A sok barna hangászt ejnye már mi lelte? Hallgat a hegedű, kiesett a lelke. A juhásznak meg a furulya lett drága, Vagy nem ad az hangot, akárhogy próbálja A rigók, a cinkék erre nem is szállnak, Tücskök is, dongók is jobb hazát tanálnak, Nincs ki tanítgassa fiúk, lányok torkát. Jaj de megnémultál te kis Magyarország.