Friss Ujság, 1927. június (32. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-26 / 143. szám
20 "A FRISS ÚJSÁG VASÁRNAPJA_____ gát. Szótlanul engedelmeskedik a rendőrnek. Megindul a Boráros-tér felé. A rendőr sokáig bámul utána. — Mind a Dunát keresik ezek a szegény bolondok. Mikor a ligetben annyi fa van, a melyikre kiki felakaszthatja magát. XII. Orvok fészke Egy ember dörömböl haragosan a kapun. — Hahó ... nyissák ki! Senki sem válaszol. Csak a szomszédos uccából hangzik a rendőr kardjának egyhangú csörömpölése. Koromsötét, hűvös éjszaka. Halk szemekben az eső is megered. A jövevény fázósan rázkódik össze. — Még a kóbor eb is talál fedelet ilyen cudar időben. Szemével végigmustrálja az épületet. Elhanyagolt, rozoga, egyemeletes, kopott bérkaszárnya az Ilka-utca ősvidékén. Többnyire szegény nép lakja, meg olyanok, akik összeütközésbe keveredtek a büntetőtörvénykönyv szakaszaival. Köröskörül puszta lakatlan telkek. — Hát nem szól a csengő, — csapzik föl a kései látogatóból az elkeseredés. Már félórák óta nyomkodja a gombot. De nincs semmi eredmény. A házmester vagy alszik holtrészegen a vackában, vagja a villamosáram fogyott ki. — Hahó! Ébredjenek! Az ifjú téglát ragad föl és azzal döngeti a kemény tölgyfakaput. Kilométerekre elhangzik a heves dörömbölés, mintha ágyaznának. — Nyissák ki! — üvölti tajtékozva, torkaszakadtából. Az emeleten végre nyílik ablak. Szakállas, torzomborz férfi bukkan ki. — Ki az? Mit akar? — kiált alá a járda sötétjébe. — Én vagyok ... Homoki Lajos. — Te vagy az, jó haver. No, mi kéne? — Szállást keresek. Itt lakik még Aranyné? — Hogyne. — Van hely? — Majd összeszorulunk. Aranynénak hivták a tömeglakás főbérlőjét. Voltaképen Fuchsné volt a becsületes neve. De minthogy „fuksz“ aranyat jelent a tolvajok bargoenseli, zagyva nyelvén, — a lakók elnevezték a vén asszonyt Aranynénak. Homoki már többször is lakott itt a régi sanyarú világban. De nem szívesen sülyed ide vissza ... tolvajok, orvok és csavargók menedéke volt ez a ház. Hivták ezt az épületet a környéken tarhonyás-háznak is. Mert egész családok laktak itt, amelyek koldulásból éltek. Nem közönséges koldusok voltak. Messze vidékeket utaztak be. Többnyire feleségestül. Tisztes kereskedőknek, jámbor polgároknak adták le magukat, akiket a háború és a forradalmak rémségei tett tönkre és földönfutóvá váltak. Többnyire gyűjtőivekkel dolgoztak, — ■ megsarcolták a hiszékeny elöljáróságokat — emléktárgyakat, levelezőlapot, értéktelen apróságokat árusitgattak, — közben hátborzongató élményeiket beszélték el az ájuldozó hallgatóságnak — nem közönséges fantáziával. Az elbeszélés többnyire így kezdődött: — Valamikor mi, magunk is jómódú, közbecsülésben álló, gazdag polgárok voltunk. A tolvajnép humora elnevezte őket tarhonyásoknak. A szó héber eredetű, — a tarheni igéből, ami kéregetést jelent. Valóságos kis iparággá fejlődött ez ki egy időben. Ide került most Homoki. De már harmadnapja bolyong hajléktalanul az uceán. Viszszavágyódott Aranyné védő szárnyai alá. — Hozott pénzt? — ez a vénasszony első kérdése. , — Nem. — Két napig hitelbe is elhalhat, de azután izgalom nélkül kiteszem a szűrét, ha nem fizet. * Nyolcadmagával lakik alacsony, szűk odúban. Van közöttük rikkancs, jámbor csavargó, muzsikus, — de akad egy sovány, nyiszlett, feketeképű, beesett mellű ifjú, akire ujjal mutogatnak a többiek. — Cafkavágó! A tolvajok legaljasabb fajtájából való. Olyan tolvaj, aki csak nőket mer meglopni. Az ilyeneket cafkavágónak nevezik a lebujok és a pineeodvak birodalmában. A legrégibb lakót Szkopper urnak szólítják a többiek. Nem biztos, hogy ez a valódi neve, mert ez a szó, hogy „szkopper“, álkulcsos tolvajt jelent az orvok világában. De már nagyon megöregedett, fölhagyott a mesterséggel, megtakarított pénzecskéjéből éldegél, meg a vénasszony számadásait, háztartási könyveit tartja rendben. Gyakran oktatja a fiatalságot. Gazdag élet tapasztalatokban messze túlszárnyalja a lágykoponyájú süvölvényeket. Homokit is jól tartja bölcs életigazságokkal. — Aki hazudik ... az egy pont előnnyel indul a többi tisztességes emberrel szembeni a létért való harcba. (Keddi számunkban folytatjuk.) — Takarodjon innen! — maaa széntolvaj! 1927.június 35. Budapest, 1927 június 26. Világtalan katonáknak Irta: Szép Ernő Angyal szeretnék lenni. Égi, gyöngéd alak. Suhanhatnék közétek. Hogy vigasztaljalak. Mulattassalak. Szárnyammal, szárnyammal Szellőt hajtanék rátok S odaadnám lágy szárnyaim. Tapogassátok. Simogassátok. Hoznám arany hegedűm Muzsikálni néktek, Mikor hallgatva ültök Véghetetlen szépet. Örök édességet. Szólanék hozzátok Boldog álomhangon. Úgy mondanám néktek: Te lelkem, galambom. Bárányom, galambom. Úgyse ez az igazi. Csak össze-vissza álom. Majd túl leszünk a hídon. Az éjszakán, az álmon. Már a hajnali várom. Mikor mentek a hídon, Elől lépkednék lágyan. Kezemet hátraadnám: Gyertek bátran utánam. Csak gyertek utánam. Gyertek, ne álljatok meg. Ne hajtsatok a zajra. Gyertek, ne forduljatok Se jobbra, se balra. Se jajra, se balra. A sóhaj után menjünk. Azt az üdvösség csalja. Fogjátok karon egymást. Ők várnak arra, arra kózsázó hajnalra.