Friss Ujság, 1927. július (32. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-01 / 146. szám

2 yorki repüt­őállomással történt megegyezés értelmében Byrd W. T. W. hívősésre hatpercenként 690-es hullámhosszon jelentéseket ad le.­­Az óceánrepü­lés költségeit Wanma­rnak­er amerikai áruháztulajdonos viseli, aki egyike az Újvilág leg­gazdagabb embereinek. Wanna­­maker 780 ezer dollárt szánt az útra. Start előtt a repülőik életét 10—10 ezer fontra biztosították egy londoni életbiztosító intézetnél. Az indítás kitűnően sikerült. Bírni kapitány csodagépe, amelyen rádión kívül van gummimentő­­csónak is. 84 másodperc alatt a levegőbe emelkedett.­ 200 kilométe­res átlagsebességgel száguld a Miss­­Amerika Európa felé. A kormány­keréknél Byrd ül, de úgy vannak felosztva a szerepek, hogy időnkint pihenhessen. Kedvezőtlen időjárásban és ködben szárnyal célja felé a Miss Amerika Byrd kapitány repülőgépéről ál­landóan ad le jelentéseket útjáról. Az első jelentése így szólt: Az idő kedvezőtlen. Szelet kaptunk észak­­nyugati­­irányból. Az épbolt felhős. Időről-idő­re záporeső zup vérsip felettünk. Ezt a jelentést akkor ad­ták le a repülők, amikor a Miss Amerika az út legveszedelmesebb része, New­ Foundland fölött repült. Ezután néhány óráig nem jött rádió jelentés az Amerikáról, ehe­lyett a közbenső hajóállomások ad­tak le értesítést a newyorki repülő­térnek az óceánrepülőkről. Tíz óra­kor a New Scottlandon levő Meng­­bangról jött jelentés Newyorkba 11.30-kor pedig Halifax fölött, 11.50- kor Bedford fölött repült el Byrd. 12.15 órakor jelentették az Ameriká­ról, hogy szerencsésen i­thaladtak Shrelbrook fölött és a Canso ten­gerszoros felé repülnek. Ezután megint hosszabb ideig nem jött jelentés s csak délután 5.30 órakor fogták fel a legközelebbi rádiógramot az Amerika készülé­kéről. Ekkor a gép a Gap Breton felett repült, tehát 860 mérföldet tett meg Newyorktól. 13.30 órakor jött jelentés, amely így szólott: Scafari-sziget fölött elrepültünk, tisztul az idő, lejebb ereszkedünk és figyeljük, hogy New­ Foundlandon nem találjuk-e meg Nungesser és Coli nyomát. 18.39 órakor a Roose­­v­elt Fielden jelentette, hogy az Amerika szerencsésen túl van re­­pülőútjának első harmadrészén. Ez volt a legnehezebb útszakasz. New- Foundland fölött olyan sűr­ű fekete ködben haladtak, hogy a kormány­kerék mellől a szárnyak végére sem lehetett látni. San Franciskóból Hono­luluba repült két ame­rikai pilóta Newyork, június 29. Maitland és Hegenberg amerikai pilótahadnagyok katonai repülő­gépen San Franciskóból Honolulu­ba repültek, ahol tegnap délelőtt 11 órakor szerencsés út után le­szálltak. A két pilótahadnagy kitűnően sikerült start után szólt föl. Gépü­kön 6500 kilogram súlyt vittek magukkal. Benzintartályaikban 1040 gallon benzin volt, ami 30 órás útra elegendő. Kedden hajnali 2 órakor indultak el San Franciskó­­ból és 26 órai út után érkeztek mejt a honolului wheelfieldi repülő­térre. Maitland és kisérője útjában szorgosan kutatott Nungesser és Coli után.­­ Ezzel sikerült át­repülni a Csendes Óceánnak azt az óriási részét, amely Amerika és a Hawai-szigetek között terül el- Byrd kapitány dróttalan táviró út­ján értesült a Csendes óceáni út sikeréről és rádió útján örömét fe­jezte ki a siker fölött. Kérte, hogy üdvözlő táviratát továbbítsák Ho­noluluba. I éa Ssfinyt­ut kSafitt 20 pengőért négyszerienként. Telek­eladá­s­i Iroda V., Erzsébet-tér 8. részletfizetésre referen: t. ist- sz FRISS ÚJSÁG Csendőrök és Hídművesek halálos összetűzése Vér folyt a hottói korcsmában Zalaegerszegi jelentés szerint a nagylengyeli őrshöz tartozó Péter István és Péter Mihály csendőrök Péter-Pál napján az esti órákban Hottó községbe érkeztek és a korcs­mába tértek. A csendőrök itt Szó­váltásba keveredtek a polgári egyé­nekkel. A verekedés hevében az egyik csendőr fegyverét használta és Vég Ferenc hottói földmivest halálosan megsebezte, aki a hely­színen meghalt. A zalaegerszegi csend­őr osztály­­parancsnokság még az éjszaka fo­lyamán a színhelyre rendelte vitéz Légrády Rezső főhadnagyot a vizs­gálat keresztülvitele céljából. A holttest felboncolása végett a szom­bathelyi csendőrügyészség meg­keresésére Vértes Márton dr. vizs­gálóbíró és Jancsó Benedek dr. orvos Hottóra­ utaztak. Az államsorsjáték húzása Nagy­közönség jelenlétében tar­totta meg a 48. államsorsjáték húzá­sát a pénzügyminisztérium felügye­lete mellett a székesfővárosi m. kir. pénzügy igazgatóság államsorsjáték kezelősége. A húzást ellenőrző bizottságban jelen voltak a pénzügyminisztérium részéről Kozalik Ferenc dr. pénz­ügyminiszteri titkár, a pénzü­gyigaz­­gatóság részéről Szabó László dr. min. tanácsos, helyettes pénzügy­­igazgató és az Államsors játék­keze­lősége részéről Czéh­ József dr. pénz­ügyigazgatósági titkár. A húzás a 4 pengős nyeremények­kel kezdődött, ezután a magasabb nyeremények sorsolása követke­zett. Az eredmény a következő: 30.000 pengőt nyert: 158108. 10­000 pengőt nyert: 48842. 5000 pengőt nyert: 189672. 2500 pengőt nyert: 180260. 2000 pengőt­ nyert: 115619. 1000 pengőt nyertek: 4.6777­92265. 500 pengőt nyertek: 2638 37429 129905. 250 pengőt nyertek: 119733 123816 24582 154149 129601 154851 64388 30503 143761 96096. 200 pengőt nyertek: 61549 63703 20093 13436 15816 98668 79317 164695 193795 28364 114600 110292 156001 86571 91070. 150 pengőt nyertek: 123733 68223 75645 149366 153040 162771 90115 109581 58639 129830 101008 187182 125015 54416 59066 62994 158084 192299 142918. 100 pengőt nyertek: 56421 142424 89366 117022 153491 119271 47206 172147 101494 121733 17952 97772 178371 120656 33849 87811 16715 14236 8714 127901 3814 1089 156133 159105 93859. 50 pengőt nyertek: 177991 80543 48685 101283 106338 117326 162504 88526 4701 139646 108037 8198 87579 62388 162867 161837 20171 89654 44065 26520 164811 89954 176029 114757 61091 184529 123623 13057­ 43287 112110 152277 31307 169505 13544 185790 16661 80656 44276. 20 pengőt nyertek: 186467 30955 412655 118602 195941 173441 16038 128732 42240 63635 165034 130148 178338 156405 109315 97734 164329 152126 91741 54176 173032 185105 119568 76170 75781 189241 99821 134304 117277 51329 55672 137988 121712 168331 444 108960 93407 123841­ 136713 153649 47725 154754 1818888 154259 161864 107403 176646 27918 151431 134446. Kesorsoltak még 790 számot 10 pengővel és 11.000 számot 4 pengő­vel. 174 embert állítottak elő a Péter-Pál napi razzián Elfogtak egy sikkasztás miatt körözött tanárt A főkapitányság Péter-Pál napján megtartotta a fővárosban szokásos hévégi általános razziát, amelynek eredményéről a következő hivatalos jelentést adták ki: A budapesti m­. kir. államrendőr­ség főka­psitánysága rendőri terüle­tén szerdára virradó éjszaka általá­nos razziát tartott, amelynek folya­mán 171 egyént állítottak elő. Az előállítottak közül 127 férfi és 47 nő- közülük 60 férfit és 14 nőt a köz­ponti rendőri büntetőbíróságnak ad­tak át, 4 férfit és egy nőt a dunai kapitányságra vittek, 16 nőt pedig az erkölcsrendészeti osztálynak ad­tak át- Az előállítottak között volt több körözött egyén is. Négy nő a főváros területéről ki volt tiltva. Igazolás után elbocsátottak 71 em­bert. A razzia során hurokra került Ko­vács István 54 éves bácsmadarasi születésű napszámos, akit a szegedi királyi törvényszék lopás miatt kö­röz , aki a főváros területéről öt Miért tudunk Jimen adni 1166 P-t mindenkinek ? kereskedőnél. Ha 60 bélyeggel megtöl­tötte, küldje be hozzánk postán vagy valamelyik üzlet utján és már az első gyűjtőlap fejében kap mnn életbiztosítási ll II * kötvényt a egy JUU pengős Nemzeti bal­esetbiztosító rt.-nál or­vosi vizsgálat nélkül és PPr szóló forgalmi Min - kötvényt, egy UUU pengőről amelyet 44 PP folytatólagosan .. nn * beváltásra fce­összesen 11UU pengő rUW 6 szelvé­­nye utján készpénzben fzetünk ki Önnek. Aki havonta nem egy, hanem két vagy három gyűjtőlapot küld be, az min­den kedvezményeink kétszeresét, illetve háromszorosát kapja. További kedvezményeinkről és hír­adásainkról a Friss Ujság­ban, továbbá a csatlakozott kereskedőknél közzétett plakátjainkon értesülhet. Így tudunk ingyen adni 1166 P-t mindenkinek. EVISi­EI CM III Vidékiek, akik szintén részesülni akarnak az AMITIE ked­di UICULltrk­­vezményeiben, követeljék a helybeli üzletekben az AMITIÉ* bélyegeket és írjanak központunkba Budapest, VI., Nádor­ utca 28. az., V. emelet. Ezt az összeget az Amitle révén azok a kereskedők és vállalatok térítik vissza Önnek, ahol vásárol, ren­del és szórakozik. Már a legkisebb háztartási, ruházati vagy bármilyen egyéb vásárlása alkal­mával a kereskedő szívesen ad Önnek ajándékul egy vagy több AMITIÉS bélyeget, mert ez az áldozat megéri neki azt, hogy önt vevőjének megtart­hassa és ezáltal forgalmát gyarapítsa, ennek pedig az AMITIÉ-bélye­­gek, amelyeket teljesen ingyen kap, végeredményben 1161 pergő készpént jelentenek, ami már nagyon komoly összeg. Kolumbus felfedezte Amerikát, az AMITIE pedig felfedezte a Kolumbus tojását, csendes társivé avat minden vevőt a kereskedő hasznának. Az Amitié lényege az üzletb­ar­átság: a kereskedő ezután nem­csak saját magának, hanem Önnek is keres.Gyűjtse a bélyegeinket gyűjtőlap­­jainkon, amiket szintén ingyen kap a 1927 juli. évre ki van tiltva, valamint, müller József 56 éves napszámos Papp Zoltán salgótarjáni 20­­éves esztergályossegéd, akit a pestvidéki törvényszék köröz lopás miatt, de elfogták dr. Benes István bajcsi szü­letésű 44 éves nyugalmazott tanárt is, akit a budapesti büntetőtörvény­­szék körözött sikkasztás miatt­ Az elfogott embereket az illetékes ha­tóságoknak már a mai napon átad­ták. taBBEnBSBBBRBHBBESUBBMaBSaBanBBBHf'BllieB* Borzalmas rabló­gyilkosság a doma­­házai országúton Mannlicherrel lelőttek egy doma­­házai kereskedőt Miskolcról táviratozzék. Doma­lujza borsodi megyei községben szer­dán borzalmas rablógyilkosság tör­tént. Sirmann Miksa vagyonos és közismert domaházi kereskedőt, aki Domaháza községből Hangony köz­ségbe igyekezett, szerdán reggel Hangony előtt nyolc kilométer­nyire egy ismeretlen ember Mann­­licher-fegyverrel agyonlőtte és ki­rabolta. A rablógyilkosságot csak a bűntény elkövetése után körül­belül két órára fedezték fel. A mis­kolci vizsgálóbíró szerdán a hely­színére utazott és a csendőrséggel karöltve, megindították a nyomo­zást. Eddig csak annyit állapítot­tak meg, hogy ismeretlen tettesek megjelentek az áldozatnál és elmon­dották neki, hogy igen előnyös állatvásárlás céljából szerdán reg­gel menjen a kora hajnali órákban Hangonyba. Az országúton meg­lepték, megölték és a nála levő többszáz pengőt elvették tőle, majd megszöktek. Csütörtökön délelőtt két őrizetbevétel történt. Az áldo­zat hulláját felboncolták és meg­állapították hogy Mannlicher-fegy­­verrel lőtték agyon. A nyomozás nagy eréllyel folyik. A boncolás után a meggyilkolt Sirmann, Mik­sát ma reggel el is temették nagy részvét mellett. ÜZLETHELYCÉGEK mfihely részére is alkalmasai. V­., Steifer Ferenc* utca 77. szám és VII., Jogarast-út 8. számú újonnan épü­lt bérházainkban azonnalra kiadók. — VII., Kertész-utca 24. számú bérházunkban néhány szoba lakásnak vagy Irodának kiadó. „CYKLOP“ Epilő- és ingatlanforgalmi R.-T. IV., Régiposta­ utca 7—9. d. e. 10—2-ig. A mai és a holnapi rádióműsor. Pén­tek: 9.30: Hírek, közgazdaság. 12.00: Pon­tos időjelzés, hírek, közgazdaság. 1.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 3.00: Hírek, közgazdaság. 4.00: Előadás. 5.00: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. Utána: Egészségügyi előadás. 5.45: Iro­dalmi felolvasás. 6.20: Cigányzene. 7.5: Irodalmi rejtvényverseny. 8.30: Előad a Stúdióból: „Várbeliek". Operett 1 . 9.30: Pont03 időjelzés, hírek, küzl­nyék. 10.00: Művész- és tánclemeze" Szombat: 11.00: Grafono­ahangve' 5.30: Sportelőadás. 6.00: A m. kir. 1 védzenekar hangversenye. 7.30: 1 est: Poldini Ede három kis op Vasorru bába. 2. Vadrózsa. ' pipőke. 10.30: Cigányzene. c­u Meghívó Kisemberek Budapesti Laki' julius hó 15-én ' rendes évi kör' saját helyiségében, X., f Tárgysor: 1. Mérleg megállapítása. s mólója és a felügyelőbizottsá­g. Az alapszabályok 5. §-ának Mérleg: Készpénzkésás 65500*1. Veszteség 462*61 fillér. Üzletrésztöke 6500 meneti szja 5827*28. Öss­­zeség és­ nyereségszáma 462*60. Összesen 1581 pe Kánál György, Fodor­­ Béla Igazgatósági tag József és Bogár .

Next