Friss Ujság, 1929. február (34. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-17 / 40. szám
A FRISS ÚJSÁG VASÁRNAPJA 1921 február 10. VI. — Hát az a másik, az a sükertelen, ammeg alt kóstált Alkudoznak csöndesen. A vevő továbbmegy, meg-megáll. Majsztrám egy szóval se tartóztatja. Tudja ő jól, hogy magától is viszszatér. Egy helyben, egy beszélgetésre nem szokás csizmát venni! Az ember meg-megáll, végignézi a portékát, alkuszik, hol az egyikkel, hol a másikkal, fontolgatja, nézegeti, latolgatja, aztán mégis csak visszatér oda, ahonnan elindult. Sándor végigment a csizmadia-színen. Mikor már fojtogatta a bőr-, a pipa-, meg a suba szag, visszament az utcára, ahol a kapu előtt, sátrak alatt tanyáznak a patkolók. Mert, aki csizmát vesz odabenn a színben, az még patkó nélkül vette. A patkolás más mesterség, mint a csizmadiaság. Az alsóbbrendű valami! A patkolókat, akik mindjárt rá is verik a patkót az újonnan vett csizmára, nem engedik be a csizmadiák maguk közé a színbe. Azoknak csak künn a helyük a pitvarban, vagy még kijjebb, s kapu előtt. ...Milyen bodor füst száll abból a kéményből! Milyen jó meleg lehet alatta. Bizonyosan svédeinek! Éhesen, fázva kódorog az utcán ... . V. — Fiuk — mondja a eantus praeses —, tud-6 ltok-e, hogy Petőfi utrakel virradatkor estre ! — Ejnye — szólal meg egy vastagnyaku, pirosképü kollégista —, kéne neki útravalót adni. Ezekben a régi debreceni diákokban emberséges lélek lakozott, összeszednek negyven ezüst liszast és rábízzák Pákh Bercire, hogy mivel ő jó barátja, gyöngéden, tapintatosan adja át a vándornak, mielőtt útnak indulna, a diákok szerény útravalóját. Most pedig mégegyszer meghívják maguk közé a lesoványodott, szegény poétát, aki majd éhen veszett a télen Debrecenben, és megvendégelik. Nem messze a Kornhoffer-portától, ahol a színház kiskapuja van, ahol Petőfi olyan sokszor ácsorgott jeges esőben, hogy az olajlámpa sovány világánál a színésznők áriába pillanthasson egy-egy futó percre, amíg kijönnek a kapuból, van egy kicsi diákkocsma. Ott ülnek együtt utoljára a debreceni diákok a szegény kóborszínésszel, aki erejének maradékát összeszedve, elindul most Pestre, szerencsét próbálni. Élet vagy halál! Tizenkettőt üt az óra, apostolok oszlása következik. Kovács József, a cantus praeses, fölemeli az ujját, mire halkan, finoman fölzendül Ifjú szivek húrján, ifjú hangok csengő harangléiban csilingelve, zengve-bongva Petőfi dala: A szerelem, a szerelem. Nem láthatok, nem hallhat Beleestem, benne vagyok, A szerelem sötét verem. Drága nedű csillog a pohárban. De még drágább a fiuk szemében... Kora reggel visszanéz még az országútról a havas tetőkre. Az egymáshoz bújt házakra, a pipázó kéményekre. Hej, Debrecen, Debrecen, de rád emlékezem ... Kabátját összébb húzza a nyakán, górcsőé botját jól megmarkolja, aztán megtapogatja a vászontarisznyáját, benne van-e az útrevalója. A diákok hatvan húszassa meg az a tizenöt huszas, amit egy jólelkű vaskereskedő csúsztatott észrevétlen a tarisznyájába. ... Meg az a szürkéskék papírból összefűzött irka forma, amiben kerek, egyforma gyöngybetűkkel sorakozik egymásután hetvennyolc vers..• GYI TE FAKÓ, GYI TE SZÜRKE... — Gyi te Fakó, gyi te Szürke! A kocsis így ösztökéli két paripáját. Nem valami nyalka, cifracsengős táltosok azok. Még csak nem is igavonó barmok. Patkó sincsen rajtuk, nincsen sörényük, nincsen farkuk. Lyukas csizma van a Fakón, foltos csizma van a Szürkén... De azért dagasztják keményen a hóval vegyült sarat, mint két beketülő, serény, becsületes állathoz illik. A Sándor két szorgalmas, sokat nyű tt a viaskodó lába. Ő meg, hogy az ernyedéstől óvja mind a kettőt, ugyancsak biztatgatja őket- Beszél kószájuk, szidja őket, máskor meg könyörög nekik. Az ég nem valami biztatón tekint le rá. Sietnie kell valami fedél alá. Olyan az ég színe, mint az olvasztott ólomé. Nem találkozik egy élőlénnyel sem. Még csak egy kivert, éhes, elvadult kutyával sem. Nincsen olyan istentelen ember, aki a kutyáját kiverné ilyenkor. Havas eső esik, jeges szél korbácsolja az arcát Az eső, meg a szeméből kifacsart könnyek, amint végigfolynak az ábrázatán, mindjárt rá is fagynak páncélnak. Kopasz, lucskos fák foglalják el az út jobb- és baloldalát. Amint megy, megy, egyes beljebb az erdőbe, elkezd játszani szemével s káprázat. Úgy látja, mintha vele gyalogolnának jobbra és balra a fák. Jobbra tőle, balra tőle... egy fa, két fa... sok-sok fa megy, mendegül vele. Nem maradnak el, kitartóan, csökönyösen gyalogolnak vele a kopasz fák. Mintha száraz csontvázak zászlóalja volna amelyben menetel ismeretlen célok felé. ___Ennek az erdőnek sohase lesz vége! A jeges lében halkan cuppog valami. Két pár ici-pici csizmácska! Hová megy ez a két pár csizmácska így korán reggel a havas esőben, dermesztő szélben ! (Jövő vasárnap folytatjuk.) US1 február 0. A FRISS ÚJSÁG VASÁRNAPJA. A hos-jfigÁG -IÍMI&NYIÁPA Szabadság, szerelem... Petőfi Sándor regényes élete Írta: Balassa Imre 9 Pórázon tartotta, lelkem, pórázon, hogy a betyárnak menedéke legyen! így tartott ea már vagy félesztendeje. Erről sugott-bugott igasi megye szája. Egyszer csak a csendbiztos uram nagyon merész talált lenni. Fejébe szállt a bor, amit itattak vele a Kende-kastélyban. Először csak követelő szóval próbálkozott, alatán meg erőszakkal rávetette magát az asamonyra. Az asszony az arcába vágott és ki- kergette. A csendbiztos bosszút fogadott Aanap éccaka lesbeállott a kertek alján a legényeivel. Kende Zsuzsánna aznap éccaka is kitette ablakába az egy szál gyertyát. A csendbiztos tudta, hogy ez a jel, a betyár nemsokára jönni fog. Jött is, de a pandúrok elengedték maguk előtt, hadd menjen csak be a házba. Mikor aztán odabevet körülvették a kertet házat és rajtaütöttek... Onnan húzták ki Banadics Jóskát a pandúrok a szép asszony ágyából. Vitték is megvasalva mindjárt Debrecenbe, szállott is mindjárt a hir megyéről a megyére. Mindenki tudta két nap múlva, hol találták a híres betyárt a pandúrok__ Harminc napra itt akasztották, nincs akasztófa a dombon. Kicsődült a város apraja-nagyja. Hozták a betyárt Tiszta gyolcs inget-gatyás pitykés mellényt vett magára. Egyszerre csak súgni, sustorogni kezdtek a népek. Hát csak befordult az utca végére csöngő szerszámmal négy fekete ló. A négy fekete ló hintót húzott abban ült büszkén, haloványan Kende Zsuzsánna ! A hintó itt állt meg az utca végén, szemben az akasztófával A betyár meglátta a szeretőjét. Ránézett de nem szólt semmit. Az asszony csak tépegette a kis keszkenőjét, olyan vótta arca, mint az újonnan meszelt J&L De Megáll egy fekete guba az egyik asztal előtt. Nézi a csizmákat.