Friss Ujság, 1931. február (36. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

1931 február 1. vasárnap FRISS ÚJSÁG Búcsúzzunk el a derék jó konflisoktól Pesti regényalakok a konflisbakon — Egyetlen flakker marad meg a fővárosban — Aki még soha nem ült autó­ban — Főhercegek is számozott bérkocsiban utaztak — Nyomorog a szép Löwy — Híres fuvarok és híres flakkeresek A Friss Újság számára írta Simonyi Sándor dr. A maradék pár konflis leszerel immár és a múlt emléke lesz az egykor virágzó pesti bérkocsi. A frakkerből egyetlen egy darab ma­radt mutatóba s ezt az egy dara­bot sem veszik észre már a rohanó autók tömegében. Pedig mily ele­gáns jármű volt hajdanában a akker és minő gyorsjáratúnak tűnt fel egykoron a konflis porosz­káló sovány lovacskája. „Olyan úr vagyok, mint a do­­hányjövedék“ — mondja büsz­­kén az egyetlen pesti frakkeros 301 a száma az utolsó és egyet­len pesti frakkernek. Salgó Zoltán fid a bakján. Tudja, hogy nagy szó versenytárs nélkül lenni ebben a nagy városban, ahol mindennek és mindenkinek konkurrense van. — Olyan nagy úr vagyok, mint a magyar királyi dohányjövedék. Annak egyedárusága van a szi­­varkészítésre, nekem pedig „egyed­hajt­ási“ jogom van a kétfogatúra. — Aztán megy-e az üzlet? — kér­dezzük. Megkopogtatja lefelé fordított mutatóujjával az egyik paripa kemény hátgerincét és így felel: — El ne kiabáljam! Soha ilyen népszerű nem volt a cájgom, mint most, amióta egyedül vagyok. Az öreg Prónay Dezső báró, ha a bir­tokáról Pestre jön, telefonáltat értem. Nem ül autóba a derék jó báró. Isten éltesse őt! Aztán, hogy dédelgetnek az igazi jómultu em­berek. A pesti grófok és bárók, ha jókedvük kerekedik, éjszaka is el­hivatnak és elviszem őket prome­­nádozni a Stefánia-útra. Hát még a külföldiek, főként az ameri­kaiak! Lefotografálják a cájgot, megcsudálnak és már ezért is borravalót adnak. Isten éltesse őket! Elmondja aztán, hogy a főváros 4500 pengőt kínált a számáért, csakhogy lecsalogassa őt a bakról. — Aztán mi lesz belőlem! — kérdeztem az urakat. — Taxisofőr, — felelték. — Én pedig nem szállok le a bakról, még h­a polgármesterséggel kínálnak meg, akkor sem. Ma­holnap nem­csak Pesten, hanem egész Európá­ban én leszek az egyetlen frakke­­res. A minap egy jókedvű társa­ság Székesfehérvárra vitette el magát velem. Délelőtt 11-kor in­dultunk és délután 5-kor értünk be. Másnap meg visszahoztam őket. Még a paripáim is röhögve nyerítettek, olyan jó kedvünk volt az egész után. Salgó az őssszel európai körútra indul a frakkerével. — Propagandát csinálok az utón a magyar bornak. Biztos, hogy sikere lesz a bor­ral. Eddig is sikere volt vele a derék Salgó bácsinak, aki nyilván nemcsak a távhajtást, hanem a távirást is bőségesen bírja a szusszal. Bucsulátogatás az utolsó konflis­standon A Marokkói-ház Tisza István­­uccai sarkánál, a Vilmos császár­­úton van az utolsó pesti konflis­stand. Mire egyet-kettőt fordul a földgolyó, ők már a múlté lesznek. Pár rozoga, kopottas konflist ta­lálunk itt. A többinek a gazdája bent szaladgál a városházán, a konflis-temetés utolsó hivatalos céduláinak beszerzése céljából. Pickm­ann László van a standon a kocsijával. 151-es a száma. — Haj, haj, veszünk, pusztulunk, — mondja szomorúan. — Tizenhat évig ültem a bakon és néztem a várost onnan fentről. Elsején meg­szűnünk. Az öreg Batthyány gróf állandó utasom most is. Mi lesz szegénnyel, hiszen nem ül autóba a világért semi Az öreg Löwy Simont is meg­találtuk. Negyvenkilenc évig ült a bakon. 129-es volt a száma. — Én — kezdi szavait Löwy bácsi — még Thaisz főkapitánytól kaptam hajtási engedélyt és Ráth Károly volt akkor a polgármester. Első standom a Ferenc József­­téren, a mai főkapitányság épü­lete előtt 13 egykori Európa-szálló mellett volt Álltam egy ideig a Hatvani kapunál, a boldogult Zrinyi-kávéház előtt is, a mai Kossuth Lajos-ucca sarkán. — Voltak-e nevezetes vendégei? — Hogy voltak-e ?! Hát kinek lettek volna, ha nem nekem. Hi­szen úgy hivtak engem akkoriban: „a szép Löwy". Amikor még a főhercegek is számozott frakkeren jártak Az egykori délceg „szép Löwy" könnycseppeket morzsolgat szét a szemében barna zsebkendőjével, amikor mesélni kezd. — Vittem én a boldogult József főherceget is a kocsimon. — Na, Simi, — mondogatta — most aztán ne kíméld a pejkókat. — Aztán hányszor jártam a vá­rost a boldogult Ottó főherceggel. Egyszer ez így szólt hozzám, za­matos sváb nyelven: „Mi aztán kezet foghatunk. Maga Pesten a szép Löwy, én meg a szép Ottó vagyok Bécsben. Szervusz!“ — így lettem én szervusz a daliás Ottó főherceggel. Az öreg Tisza Kál­mánnak is én voltam az udvari frakkerosa. Csak tiszteletből vit­tem. Olyan spórolós volt, hogy soha egy fillér borravalót nem adott, az Isten nyugosztalja. Ga­vallér ember volt Bánffy Dezső báró, az egykori miniszterelnök és Baross Gábor, akinek szobra van a Baross-téren. ő alapította a Ke­leti pályaudvart és a Baross-teret, — teszi hozzá magyarázólag az öreg, aztán így folytatja: — Jó pasas volt a hatalmas testű Szilágyi Dezső kegyelmes ur. Alatta mindig tönkrement a féde­rem, a rugóm. Megvolt a kegyel­mes ur jócskán 100 kilón felül. Az­tán a gróf Károlyi Pista. Az csak elém tartotta berzlijét és nekem kellett kiszednem belőle a fuvar árát. A főhercegek gyalog jöttek le a várból, megkerestek a stan­don és velem vitették magukat. Ha nem voltam ott, vártak rám. Ilyen sora volt akkoriban a sze­gény embernek Pesten! — Volt egy vendégem, lengyel gróf. Még ma sem tudom kimon­dani a nevét. Valami Dunner­­bureszky. Egyszer bevitt a híres Neulander szabóhoz, felöltöztetett vadonatúj „kárókockás" ruhába, cilindert nyomott a fejembe és így vitette magát velem egész nyáron át napi 25 forintokért. Nagy művésznőkkel is akadt dol­gom. Persze, csak így a bakról. A Király-ucca 15. szám alatt volt akkoriban a híres „Kék macska"­­m­ulató. Itt tündökölt a világhírű Waldaner Pepi művésznő. Csuda szép nőszemély volt. Én és a 130 kilós hires Szepkó frakkeres vol­tunk a kedvencei. Kocsi rakomány­ként szállítottuk a gavallérjait hajnalban a Fruskához, az Erzsé­bet királyné-útra. A Truska neve­zetes vendéglő volt akkoriban, Kisüstön főtt pálinka, bableves, fokhagymás huszárrostélyos és francia pezsgő járta itt. Engem sem hagytak étlen-szomjan. A hí­res Barrison nővéreket is én kocsi­­káztattam. Az Operával szemben volt az egykori Herrmann-orfeum. Innen Milán szerb királyt, boldo­gult Zichy Jenő grófot, hej­­de sokszor szállítottam haza. Nagy gavallérok voltak ezek, csak úgy hajigálták az egyforintos bankó­­kat. Hát még Kelecsényi, a bácskai nábob! Az mindjárt öt frakkerrel vitetett ki tíz cirkuszhölgyet a Truskához, ahol aztán két nap, két éjszaka tartott a muri. Ittunk, et­tünk és zabáltunk a Truska előtt. Jókedvük volt ott még a csikóink­nak is. Ilyesmi már nem létezik t manapság! " — És mi lett a vége, — mondja szomorúan Löwy bácsi — kaptam egy fél taxiszámot öreg fejemmel. Ott éhezek, ahol lehet, mert jóllak­nom sehol sem lehet. „Be-Ki“ százados és a másik híresség Nem lehet abbahagyni a sok hí­res, nagy flakkeres felsorolását. |rg” gr r/ ly / lg Wn!*Sam " jgi £ ■ #-1 l-1' f ij Ha f­­­­i Mi y t/iijmi. IBlI M /Jk A flakker fénykorából, amikor még így mulattak a jókedvű pestiek. Az utolsó pesti konflis, amely rövidesen szintén eltűnik az uccákról A m. Kir. PosialahareHcenziár l Upesi Hassautca 40. szám alatt fis Pesterzseneb­erca 9. sz. alatt lévő zálogkölcsönüzleteiben 1931. február 5-től kezdve minden csütörtökön délután 3 órától zálogból ki nem váltott ruha- és fehérnemüeket, vásznakat és különféle használati tárgyakat árverez-Az újpesti zálogkölcsön­­üzle­ten ezenkívül arany-, ezüstneműek és ékszerek is kerülnek árverésre. 3

Next