Friss Ujság, 1933. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

1933 január 1, vasárnap FRISS ÚJSÁG Akik kimaradtak... Szomorú seregszemle a karácsonyi szeretetadományosztás mostohái felett — Sorsok, tragédiák néhány mondatban Akik kimaradtak — bányán Vannak? Akiknek nem jutott a karácsonyi gyertyának éltető, me­leg fényéből a­ szeretet csomagjai­nak morzsáiból és távolmarad-' t­ik, mint­ hívatlanok a jótékony­ság terített asztalaitól. Csak­­el kellene menni az egyik-másik el­ölj­áróság szegé­n­y gondozó h­i­va­­talába, vagy a Vöröskereszthez, amely a szegény segítés munkájá­ból annyira kiveszi a­ részét. Itt felvonulnak azok a sorsok és tra­gédiák, amelyek egyformaságuk­ban is ezerfélék. Két ember a Babér uccából Két becsétletesképű­, rongy­os­gunyájú ember állit be. Az egyik idősebb, a másik fiatalabb. Az idősebb szokásosan előáll és elkezdi. — K­inga István vagyok a ba­­béruccai szükségtelepről. Négy éve írunkanélkül, tengődöm csalá­dommal együtt. Itt állok ruha, cipő, fehérnemű és nagy kabát­ nél­kül. Majd m­egvesz az Isten hi­dege. Munka, után sem tudok néz­ni, mert nem kapom mindig köl­csön az albérlőtől ezt a gúnyát ,tessék rajtam segíteni... A másik fiatal fiú, Szabó Antal: — Elvesztetten az állásomat. Kilakoltatás előtt állunk, mert 250 pengő lakbért­art­ozásunk van a babéruccai­ telepen. Semmink sincs és már emberhez nem méltó módon élünk. Kölcsöncipőben és hahóiban tudok csak a városba járni munkát keresni. De nem adnak mindig kölcsön. A mamám is ú­gy kétségbe van esve, hogy félek, hogy öngyilkosságot követ el... Nem kaptak semmit. A pesti nyomor előszobája A Vörös­karászt barossóccai épülete a nyomor előszobája. Itt előszobázik a pesti nyomor. R­­ajkó előli kábé nélkül, ciga­retta csutkává­­ a szájában régi is­merősünk áll: a teleki téri borbély. A kubikusok borbélya. Úgy lát­szik, befagyott az ő üzlete is. A porta­rsai van nagy disputában. — De én jogosult vagyok a se­gélyre, még sohasem volt állásom. — Mi segélyt csak az elöljáró­ságok utalványára, adhatunk, menjen a­z elöljáróságra. —­ Melyikre! — Ahol lakik.­­y De én nem­ lakom sehol... Nem segíthetnek rajta! A szoba asztalán a S­orthyné­­f akcióhoz intézett kérvények hatal­mas serege. Buba, pénz, tüzelő, Cipő, vagy csak egyszerűen se­­m -Tyt kér mindegyik kérvényező. három tisztviselő is dolgozik raj­tuk. — Szeptember óta minden este tizenegyig dolgozunk — mondja a­z egyik. gítünk, családonkivülieket nem. Miért lakik külön? — Összevesztem — mondja alig elhaló hangon, szégyenkezve. — Hát , csak menjen szépen ha­za, magának nem adhatunk se­gélyt. A három szobás álszegény A leány dacosan fölvágja a fe­jét és­ sértődötten elmegy. Alig csukódik be. az­ ajtó,, uj. látogató érkezik. A Vöröskereszt egyik munkatársnője. Magából kikelve kezdi el mesélni. — Képzeljétek. Az a nő, aki nagy családjára, s nyomorára, hi­vatkozva pénzsegélyt kért, három­­szobás lakásban lakik egyedül a József körúton és állása van... Mindenki felháborodottan csó­válja a fejét. Kl akarta venni a szegények pénzét. . Kopott, őszhaju ember kopog­tat, de most, az ajtón. Rászólnak. — Segélyezési ügyben nem fo­gadunk senkit. Csak aki a kerü­letből­ jött. — Én levelet hoztam — mondja az öregedő férf. Persze ő is segélyt kért. Valaki megismerte. — Maga már ebben az évben kapott. — Igen kérem, de kilakoltatás előtt állok. Szomorú, de nincs segítség. Sokan az elmaradt Segélyt sür­getik.. Megnyugtatják őket, hogy a segély majd csak megérkezik az elöljáróságról az utalvány alakjá­ban, az utalványra azután meg­kaphatja azt, amit kért. A környék nem kap karon ülő gyerekkel, fejkendős asszony támolyog be a fogadó­­szobába. Kérvény van a kezében. — Tüzelő kellene... — Hol lakik? —­ Pest szett,u­rjt híven. — Akkor, drágám, mi nem ad­hatunk magának semmit, a köz­ségi elöljárósághoz kell beadni a kérvényt. — Dehát onnan ide küldtek. — Nagyon sajnáljuk, mi csak pestieket segélyezhetünk. — Nagy baj az kérem — sóhajt sírva a szegény anya. A Vöröskereszt munkatársai te­hetetlenek. Jó szónál többet nem adhatnak, csak azokat utasítják el ridegen, akik valamilyen ajánló levéllel jönnek. — A legkülönbözőbb ajánlóleve­lekkel érkeznek — mondják — de el kell utasítani, mert a kiosztott ajándékokkal el kell számolni. Akinek minden kell Kinn az előszobában nagy a tü­lekedés. Alig lehet rendet tartani. Türelmetlenül sürget az éhség, a szegénység. —­­Akik­­ elöljáróság! utalvány­nyal jönnek,, rendben várnak — mondja a portás. Jönnek jognélküli sorban a sze­gények. Utolsónak egy kopott, idős asszony tipeg be a szobába. Az utalványára ráírták: — Segélyre, ajánlom! Adnának neki segélyt, csak nem tudják,, hogy mit. — Néni, mire van szüksége? — Mindenre, lelkem. Nincs ne­kem semmim az ég világon! Ettől nem lettek okosabbak. Egynek mindent nem lehet adni, mikor annyinak nem jut semmi sem. Felhívják a kerületi elöljáró­ságot telefonon: — Mit adjunk ennek a szeren­csétlen néninek? — Amiből a legtöbb van, mert hiszen nincs neki semmije. Egy pár cipőre kapott utal­ványt. Elment hálálkodva. Pedig egy meleg kendőt is el­bírt volna a görnyedt háta. Stáb Zoltán. Protekció! Jelentkezik a következő. Mind­két lába hiányzik, csak úgy csú­­szik a padlón. Kezében boríték van, az elöljáróságról hozta. — K­le itt ruhát kapok •*- mondja félénken. Az altiszttel kivitetik a rak­tárba. Cseng a telefon. Valaki fölveszi a kagylót. — Képviselő uram­, nem tehe­tünk másképp, nem tehet. Csak az elöljáróságok rendeletére adha­t VHJi segély­t.. ., Valaki azt mondja, így megy ez egész nap. Ajánlóleveleket hoz­­t­­ak, protekciót kérnek. De vissza­­utasítják őket. Fial­­ leány kopogtat be az aj­tón.­­J­i,mí, szőke, húsz év körüli. Levelet hozott, de nem engedik l­e tv­, elnökhöz. Addig faggatják, m­ig !;ő nem vallja, hogy segélyt Kiderül, hogy apja műsze­rész. Hó pengő fizetése van ha- i ,td.r, kinn laknék Kőbányán, de ő összeveszett szüleivel. A Kálvin téren vett lakást, segélyt szeretne kérni. — Van segélyezési könyve? — Nincs. Nem adhatunk segélyt, kü­lönben magát az édesapjának kell e-!*.-:r­ani. Mi csak családokat se­ Újévi harangok Vidám hangja csendül Ringasson­ál jobb jövőbe Szomorú jelenből, Legyen ez a vig hang Vigasz sok csapásra, S végre magyar víg esztendő Beharangozása* 3 A vádirat elkészült és nyilvánosságra jutott újévre a népjóléti minisztérium kalandor-regénybe illő bűnügyé­ben. Hosszú hónapokon át várta a közvélemény e vádiratot, amely fé­lm­ oly ügyé­­rt szóval az igazsásis­ szolgáltatás asztalára teszi azt a rendszert, amelyik Magyarország legszomorúbb tíz esztendejében a népgondozás és népjólét könnyes és verejtékes pénzével gazdálko­dott. Szűk ez a hely, hogy itt fel­soroljuk azt a tizennyolcrendb­en bűncselekményt, amellyel Baróthy Pál dr. főügyész és ügyésztársai vádolják Dréth­ Imrét, a népjóléti minisztérium teljhatalmú állam­titkárát, aki minisztere nevében a nyomor enyhítésére és a leg­szerencsétlenebb sorsú emberek segélyezésére szánt milliókból kor­látlan hatalommal utalványozott. Hogy milyen gazdálkodás folyt­, arra nézve megrázó adatokat talá­lunk ebben a történelmi jelentő­ségű vádiratban, amelynek sorai­ mögött már ott látjuk a történelem ítéletének sötét árnyékát. De ezzel a történelmi ítélettel nem lehet megelégedni. Bármiként ítéljen is a magyar igazságszolgáltatás, maga az a tény, hogy a trianoni Magyarország legszomorúbb kor­szakában, amikor százezrek és milliók nyomára kiáltott segítsé­gért, amikor a nagy háborúnál és országomlásnak áldozatai éhe­sen és munka nélkül ténferegtet szanaszét az országban, lehetet­len, hogy a gazdálkodásnak c. könnyelmű költekezésnek ez a rendszere bitorolja a nép"ondazás "s népjólét címerét. Reméljük hogy közéletünk megtisztulás: nem marad üres ígéret és jelszó hanem ez a történelmi vádirat el­indítója lesz a komoly magába -­állásnak és­­ maradéktalan m­eg­­isztulásnek, amely megtanít vala­­mennyiünket arra, hogy a nor m­ornak szánt és a c-dörgő c-"az ezrektől érdekelve kért segitség pénze nem lehet a Csáky szal­mája.

Next