Friss Ujság, 1933. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-01 / 1. szám
1933 január 1, vasárnap FRISS ÚJSÁG Akik kimaradtak... Szomorú seregszemle a karácsonyi szeretetadományosztás mostohái felett — Sorsok, tragédiák néhány mondatban Akik kimaradtak — bányán Vannak? Akiknek nem jutott a karácsonyi gyertyának éltető, meleg fényéből a szeretet csomagjainak morzsáiból és távolmarad-' tik, mint hívatlanok a jótékonyság terített asztalaitól. Csakel kellene menni az egyik-másik elöljáróság szegény gondozó hivatalába, vagy a Vöröskereszthez, amely a szegény segítés munkájából annyira kiveszi a részét. Itt felvonulnak azok a sorsok és tragédiák, amelyek egyformaságukban is ezerfélék. Két ember a Babér uccából Két becsétletesképű, rongyosgunyájú ember állit be. Az egyik idősebb, a másik fiatalabb. Az idősebb szokásosan előáll és elkezdi. — Kinga István vagyok a babéruccai szükségtelepről. Négy éve írunkanélkül, tengődöm családommal együtt. Itt állok ruha, cipő, fehérnemű és nagy kabát nélkül. Majd megvesz az Isten hidege. Munka, után sem tudok nézni, mert nem kapom mindig kölcsön az albérlőtől ezt a gúnyát ,tessék rajtam segíteni... A másik fiatal fiú, Szabó Antal: — Elvesztetten az állásomat. Kilakoltatás előtt állunk, mert 250 pengő lakbértartozásunk van a babéruccai telepen. Semmink sincs és már emberhez nem méltó módon élünk. Kölcsöncipőben és hahóiban tudok csak a városba járni munkát keresni. De nem adnak mindig kölcsön. A mamám is úgy kétségbe van esve, hogy félek, hogy öngyilkosságot követ el... Nem kaptak semmit. A pesti nyomor előszobája A Vöröskarászt barossóccai épülete a nyomor előszobája. Itt előszobázik a pesti nyomor. Rajkó előli kábé nélkül, cigaretta csutkává a szájában régi ismerősünk áll: a teleki téri borbély. A kubikusok borbélya. Úgy látszik, befagyott az ő üzlete is. A portarsai van nagy disputában. — De én jogosult vagyok a segélyre, még sohasem volt állásom. — Mi segélyt csak az elöljáróságok utalványára, adhatunk, menjen az elöljáróságra. — Melyikre! — Ahol lakik.y De én nem lakom sehol... Nem segíthetnek rajta! A szoba asztalán a Sorthynéf akcióhoz intézett kérvények hatalmas serege. Buba, pénz, tüzelő, Cipő, vagy csak egyszerűen sem -Tyt kér mindegyik kérvényező. három tisztviselő is dolgozik rajtuk. — Szeptember óta minden este tizenegyig dolgozunk — mondja az egyik. gítünk, családonkivülieket nem. Miért lakik külön? — Összevesztem — mondja alig elhaló hangon, szégyenkezve. — Hát , csak menjen szépen haza, magának nem adhatunk segélyt. A három szobás álszegény A leány dacosan fölvágja a fejét és sértődötten elmegy. Alig csukódik be. az ajtó,, uj. látogató érkezik. A Vöröskereszt egyik munkatársnője. Magából kikelve kezdi el mesélni. — Képzeljétek. Az a nő, aki nagy családjára, s nyomorára, hivatkozva pénzsegélyt kért, háromszobás lakásban lakik egyedül a József körúton és állása van... Mindenki felháborodottan csóválja a fejét. Kl akarta venni a szegények pénzét. . Kopott, őszhaju ember kopogtat, de most, az ajtón. Rászólnak. — Segélyezési ügyben nem fogadunk senkit. Csak aki a kerületből jött. — Én levelet hoztam — mondja az öregedő férf. Persze ő is segélyt kért. Valaki megismerte. — Maga már ebben az évben kapott. — Igen kérem, de kilakoltatás előtt állok. Szomorú, de nincs segítség. Sokan az elmaradt Segélyt sürgetik.. Megnyugtatják őket, hogy a segély majd csak megérkezik az elöljáróságról az utalvány alakjában, az utalványra azután megkaphatja azt, amit kért. A környék nem kap karon ülő gyerekkel, fejkendős asszony támolyog be a fogadószobába. Kérvény van a kezében. — Tüzelő kellene... — Hol lakik? — Pest szett,urjt híven. — Akkor, drágám, mi nem adhatunk magának semmit, a községi elöljárósághoz kell beadni a kérvényt. — Dehát onnan ide küldtek. — Nagyon sajnáljuk, mi csak pestieket segélyezhetünk. — Nagy baj az kérem — sóhajt sírva a szegény anya. A Vöröskereszt munkatársai tehetetlenek. Jó szónál többet nem adhatnak, csak azokat utasítják el ridegen, akik valamilyen ajánló levéllel jönnek. — A legkülönbözőbb ajánlólevelekkel érkeznek — mondják — de el kell utasítani, mert a kiosztott ajándékokkal el kell számolni. Akinek minden kell Kinn az előszobában nagy a tülekedés. Alig lehet rendet tartani. Türelmetlenül sürget az éhség, a szegénység. —Akik elöljáróság! utalványnyal jönnek,, rendben várnak — mondja a portás. Jönnek jognélküli sorban a szegények. Utolsónak egy kopott, idős asszony tipeg be a szobába. Az utalványára ráírták: — Segélyre, ajánlom! Adnának neki segélyt, csak nem tudják,, hogy mit. — Néni, mire van szüksége? — Mindenre, lelkem. Nincs nekem semmim az ég világon! Ettől nem lettek okosabbak. Egynek mindent nem lehet adni, mikor annyinak nem jut semmi sem. Felhívják a kerületi elöljáróságot telefonon: — Mit adjunk ennek a szerencsétlen néninek? — Amiből a legtöbb van, mert hiszen nincs neki semmije. Egy pár cipőre kapott utalványt. Elment hálálkodva. Pedig egy meleg kendőt is elbírt volna a görnyedt háta. Stáb Zoltán. Protekció! Jelentkezik a következő. Mindkét lába hiányzik, csak úgy csúszik a padlón. Kezében boríték van, az elöljáróságról hozta. — Kle itt ruhát kapok •*- mondja félénken. Az altiszttel kivitetik a raktárba. Cseng a telefon. Valaki fölveszi a kagylót. — Képviselő uram, nem tehetünk másképp, nem tehet. Csak az elöljáróságok rendeletére adhat VHJi segélyt.. ., Valaki azt mondja, így megy ez egész nap. Ajánlóleveleket hoztak, protekciót kérnek. De visszautasítják őket. Fial leány kopogtat be az ajtón.Ji,mí, szőke, húsz év körüli. Levelet hozott, de nem engedik le tv, elnökhöz. Addig faggatják, mig !;ő nem vallja, hogy segélyt Kiderül, hogy apja műszerész. Hó pengő fizetése van ha- i ,td.r, kinn laknék Kőbányán, de ő összeveszett szüleivel. A Kálvin téren vett lakást, segélyt szeretne kérni. — Van segélyezési könyve? — Nincs. Nem adhatunk segélyt, különben magát az édesapjának kell e-!*.-:rani. Mi csak családokat se Újévi harangok Vidám hangja csendül Ringassonál jobb jövőbe Szomorú jelenből, Legyen ez a vig hang Vigasz sok csapásra, S végre magyar víg esztendő Beharangozása* 3 A vádirat elkészült és nyilvánosságra jutott újévre a népjóléti minisztérium kalandor-regénybe illő bűnügyében. Hosszú hónapokon át várta a közvélemény e vádiratot, amely félm oly ügyért szóval az igazsásis szolgáltatás asztalára teszi azt a rendszert, amelyik Magyarország legszomorúbb tíz esztendejében a népgondozás és népjólét könnyes és verejtékes pénzével gazdálkodott. Szűk ez a hely, hogy itt felsoroljuk azt a tizennyolcrendben bűncselekményt, amellyel Baróthy Pál dr. főügyész és ügyésztársai vádolják Dréth Imrét, a népjóléti minisztérium teljhatalmú államtitkárát, aki minisztere nevében a nyomor enyhítésére és a legszerencsétlenebb sorsú emberek segélyezésére szánt milliókból korlátlan hatalommal utalványozott. Hogy milyen gazdálkodás folyt, arra nézve megrázó adatokat találunk ebben a történelmi jelentőségű vádiratban, amelynek sorai mögött már ott látjuk a történelem ítéletének sötét árnyékát. De ezzel a történelmi ítélettel nem lehet megelégedni. Bármiként ítéljen is a magyar igazságszolgáltatás, maga az a tény, hogy a trianoni Magyarország legszomorúbb korszakában, amikor százezrek és milliók nyomára kiáltott segítségért, amikor a nagy háborúnál és országomlásnak áldozatai éhesen és munka nélkül ténferegtet szanaszét az országban, lehetetlen, hogy a gazdálkodásnak c. könnyelmű költekezésnek ez a rendszere bitorolja a nép"ondazás "s népjólét címerét. Reméljük hogy közéletünk megtisztulás: nem marad üres ígéret és jelszó hanem ez a történelmi vádirat elindítója lesz a komoly magába -állásnak és maradéktalan megisztulásnek, amely megtanít valamennyiünket arra, hogy a nor mornak szánt és a c-dörgő c-"az ezrektől érdekelve kért segitség pénze nem lehet a Csáky szalmája.