Friss Ujság, 1934. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-03 / 1. szám
1934 JanaSf X ateriSa FRISS UJSÁG Álmában végzett férjével a hulladaraboló női szörnyeteg Beismerte bestiális tettét Bognár Istvánná — Rábizonyították, hogy előre készült a szörnyű gyilkosságra — Megrázó részletek az alagi rémei rámáról Akasztófától retteg és őrjöngve sikoltozik cellájában A feldarabolt férfiholttest sötét titka megoldódott. Bognár Istvánné alagi hentesmesterné beismerte borzalmas véres tettét De amíg az asszony idáig eljutott, sok mindennek kellett történnie. Szombaton éjszaka, amikor már minden bizonyíték és bűnjel együtt volt, Bognárné még mindig konokul tagadott. A kihallgatását végző csendőrök is csodálkoztak ennyi csökönyös konokság láttára. Az asszony, akinek az arckifejezése csak rosszat és elszántságot árult el, hidegen mosolygott, ha férje sorsára terelődött a szó. Kegyetlen mosolya mintha odafagyott volna széles, duzzadt ajkaira. Akárhogyan is forgatták, újra és újra csak így felelt: — Rajtam hiába !eresik az uramat, én csak annyit tudok, hogy pénteken reggel elment hazulról ással, hogy munkát keres Pesten és a holmiját is magával vitte. Hogy hová ment, hol dolgozik a fővárosban, hol lehetne megtalálni? — erre az asszony nem tudott választ adni. Mosolyogva vonogatta a vállát és úgy tett, leint akit nem nagyon érdekel az egész ügy. Az óraié inggombok . Arra nem számított Bognárné, hogy sorsa megpecsételődött és már nem sokat segít rajta a tagadás. A lakásban legutoljára megtartott kutatás során megtalálták Bognár István hentesmester egyik inget és gallérját a nyakkendővel együtt. Az ingben bent voltak agombok is. — Nézze csak, Bognárné, — szólt hozzá az egyik csendőrtiszt — maga az állítja, hogy amikor a férje Pestre ment, minden holmiját elvitte magával. Hát ez az ing, amiben a gombok is benne vannak, miért maradt itt? — Más inget vett fel! — felelte ** asszony egykedvűen.^ — Azt elhisszük magának, hogy a férjének több ingje is volt. De ing- és kézelőgombokat a férfiember rendszerint átrakja. Ez volt az első kérdés, amire Bognárné nem tudott elfogadható magyarázatot adni. Egy pillanatra eltűnt a mosoly a szája széléről és egész testében megremegett. Verejtékcseppek öntötték el a homlokát, nyugtalanul is lelt-mozgott a széken, aztán egyszer csak megszólalt: — A fiamat szeretném látni. Tessék megengedni, hogy idejöjjön hozzám. Néhány perc múlva a 15 éves Bognár István már ott állott a csendőrörs szobájában. Mikor Bogissárné meglátta a gyermekét, összecsuklott, felsikoltott és zokogva ráborult a gyermekére. — Fiam, édes, jó fiam, — sikoltozta az asszony. — Mi lesz veled, ki fog felnevelni, ki fog gondozni? A csendőrök nem zavarták az asszonyt, tudták, hogy ez a megrázó jelenet bevezetése lehet a töredelmes vallomásnak, amely mér nem késhetett sokáig. Piával való találkozása után Bognárné láthatólag megnyugodott és lefeküdt. Az első elszólás Bognárné hajnali két óráig nyitott szemmel forgolódott az ágyon, ahová gubástól feküdt le. Két óra tájban elaludt. Reggel fél 7 órakor benyitott hozzá az őrs parancsnoka és felébresztette. Kérésére vizet hoztak be neki és megmosakodott. .Ekkor lépett be hozzá a nyomozást végző csendőrőrnagy. Barátságosan szólította meg: * — Kialudta magát, Bognárné? — Igenis kérem! Az őrnagy most közelebb lépett hozzá és mélyen a szemébe nézett. — Ide figyeljen, Bognárné. Minket most már nem érdekel, hogy mit csinált az urával. Elmondják azt a tanuk is. Csak azt mondja Hosszabb Szívnél következett, majd igy folytatta: _— Szerdára virradó éjszaka történt. Veszekedtünk. Nem ment jól nekünk, az uram becsukta a boltját, alkalmi munkákból éltünk. Az uram nők után járt és ivott, ha volt miből. Megint el akart menni hazulról és pénzt, kért tőlem. Tudta, hogy Sti pengőm van a ruhaszekrényben. Azt mondtam neki, hogy nem adom. Civakodni kezdtünk. Ez egészen este 9 óráig tartott. Ekkor lefeküdtünk és szerdára virradó hajnali három óra lehetett, mikor arra ébredtem, hogy a petróleumlámpa ég. Láttam, hogy az uram felkelt az ágyból és a szekrény íren kutat. A pénzt kereste. Rákiabáltam. „Mit csinálsz Pista!? Kiugrottam az ágyból és nekimentem. Arra gondoltam, hogy elviszi a nyolcvan pengőt, amit a fiam tandíjára spóroltam össze. Dulakodtunk, verekedtünk és közben a Pista kétszer úgy szájonütött, hogy eleredt az orrom vére. A fogam is kicsorbult. A metszőfogam. Itt van ii, tessék megnézni. Azután a Pista fojtogatni kezdett. Már azt hittem végem van, amikor eleresztett, a fiókhoz ugrott és előrántotta a forgópisztolyát, meg, hogy hová tette a belső részeket. Talán Újpestre vitte? Nem ott rejtette el? Vagy talán Dunakeszire vitte? — Bognárné révetegen a csendőrtisztre emelte tekintetét. Egy szót mondott, amely így hangzott: — Nem. Ez a tagadószócska volt az első beismerése. Bognárné észre sem vette, hogy ezzel már vallott is. — Talán Újpesten rejtette el a fejet? — folytatta az izgalmas kér* dezést az őrnagy. Az asszony fel* elköltött: — Jaj csak ezt ne kérdezze!_ —■ Hát mi van azon a fejent Agyoncsapta? Nem, — nyögi az asszony. — Talán szétverte? — Nem, mondja alig hallhatóan siránkozó hangon Bognárné, akit egyszerre kitör a zokogás. Slirtelen felugrott a székről, egész teste megfeszült, valósággal megmerevedett. Arca hamuszürkévé változott, levegő után kapkodott, aztán élettelenül lerogyott a székre. A csendőrőrnagy látta, hogy most következett el a döntő pillanat, most derül majd ki teljes borzat-, más mivoltában a hallatlanosko zás véres titka. Percekig ült igy összetörve Bognár Istvánné, azután mintha bő esett volna le a szivéről, nagyot sóhajtott és igy szólalt meg: Bűnös vagyok, én öltem meg a Pistát A csendőrtiszt nyugodtan, mintha mi sem történt volna, átkísérte az asszonyt a másik szobába és az egyik íróasztal mellett leültette. A másik asztalnál polgári ruhás csendőr foglalt helyet és maga elé teregette a vallomásjegyzőkönyv papiros iveit. Ezután a csendőrőrnagy kérdően nézett Bognárnéra, aki ezeket mondotta: *— Bűnös vagyok. Igen bevallom. Én öltem meg a Pistát Kiáltozva szaladt vissza hozzám, rámfogta a pisztolyt és megfenyegetett azzal, , hogy agyonlő. Olyan volt mint a vadállat Megint csak a torkomat markolászta és az ágy felé tántorogtunk, ahová mindketten lezuhantunk. Egyszer csak elkaptam a pisztolyt amely a kezemben maradt. A fegyvert hirtelen a fejéhez szorítottam és elsütöttem. *r-r Mindjárt összeesett az ura? — kérdezte az őrnagy. —■ Igenis. Az ágyra esett hanyatt. Még néhányat rúgott, azután meghalt. — És mit csinált ekkor? Mondja el Bognárné, mit csinált, amikor az ura meghalt? Az asszony kimeresztett szemekkel néz körül és ismétli az őrnagy kérdését. — Hogy akkor mit csináltam? Már hogy én mit csináltam? — Igen, igen. Mit csinált! Erre adjon most gyorsan feleletet. — Ültem az ágy mellett és néztem. Nem is voltam én akkor ön az adatnál. Arra gondoltam, hogy mit szól a fiam, ha megtudja, hogy én öltem meg az apját. Másra nem gondolt? — De igen. Hogy falu csúfjává lettem. Mindenki ujjal fog rám mutogatni Alagon. Az emberk közé nem mehetek ki többé. — Irát azután mit határozott? — Azt, hogy eltüntetek minden nyomot, hogy sohasem tudják meg, hogy én vagyok férjem gyilkosa. Megint hosszabb szünet következett és Bognár Istvánná nyögve folytatta megrázó vallomását: ■— Elégessem, eltemessem a holttestet, ezen gondolkoztam, azután eszembe jutott, hogy mészárosember felesége vagyok és értek hozzá, hogyan kell trancsírozni. Rászántam magam és hozzáfogtam a munkához. Levetkőztettem a halottat és becipeltem a nehéz embert a hálószoba melletti kamrába. Ezután behoztam az uram mészároskését és hentesbárdját és nekifogtam. A csendőrök jegyzőkönyvbe foglalják a gyilkos uszony első beismerő vallomását. Vérfagyasztó vallomás a babta fejtrancsírozásáról Először a lábát metszettem le, azután a kezek következtek. Utána jött a fej, aminek leválasztásával nehezen bírtam. Háromszor is hozzáfogtam, amíg végre sikerült a bárddal összetördelnem a nyakcsontokat. Most azután a csuklókról leszedtem a két keze fejét. A halott hason feküdt és most megfordítottam. Kibontottam a hasi részt és kiszedtem belőle a belső részeket. A testdarabokat, a véres csontokat, a belső részeket betettem a teknőbe. Reggel nyolc óra lett, mire elkészültem. A véres bűnügyekhez szokott csendőrök irtózattal hallgatták ezt a vérfagyasztó szörnyű vallomást. Mindenki elcsodálkozott azon, hogy az elején még nyögő, siránkozó asszony a trancsírozás műveletét megdöbbentő hidegvérrel mondotta el és az izgalomnak, vagy borzongásnak a legkisebb nyoma sem látszott rajta. Megdöbbentő volt, amikor előadta, hogy a holttest felszeletelése közben arra is gondolt, hogy ne tudják meg, hogy férfi vagy nő volt-e az áldozat. Állatias kegyetlenséggel eltávolította ezeket a részeket is, sőt körülmetszette a mellrészeket, mert azt hitte, hogy akkor nem lehet majd megállapítani az áldozat kilétét, azt, hogy férfi volt-e® Bognár Istvánné ezután elmondotta, hogy a holttest egyes neszeit két szatyorba rakta bele és a szatyrokat vörös ronggyal takarta le. A gyékényből font mészáros szatyrokkal a tízórás vonattal ment be Újpestre és hosszú bolyongás után belopakodott az Árpád út 148. számú ház udvarára, ahol a félreeső hely felé osont, hogy oda hajítsa be a, kó* szatyor borzalmas rakományát — Várjon csak Bognárné, hogy* volt akkor öltözve? — Szürke ruha volt rajtam, fekete kabát, fekete berliner kendő is és mert hideg volt, fekete sapka. 3