Friss Ujság, 1934. július (39. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-01 / 146. szám

POLITIKAI NAPILAP Előfizetési ár: (Helyben és vidéken) Egy hónapra.... 1 P 40 fillér negyedévre .... 4 P Külföldön az előfizetési ár hétszeres Egyes szám ára: Hétköznapon..................6 fillér Vasárnap................... . 12 fillérFRISS ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ UCCA 8 telefonszámok: AUl. 24-2-05, Aul. 24-2-00, Aul. 24-2-07, Aul. 24-2-08, Aul. 24-2-00 Ma: Színes regénymellékzet és Friss Gyermekujság Ára 12 fillér, hétköznapon 6 fillér 41. évfolyam, 146. szám Budapest, 1934 julius 1, vasárnap Simoli emberek Véres ellenforradalom Németországban Revolveres autósbanditák vakmerő gaztette Búzakereszt árnyékában sorvadó számok a Magyar Gazdaságkutató Intézet jelen­tésében. Fekete oszlopok, mér­hetetlen terhet cipelnek. 1927- ben a magyar ipari életben 650 ezer munkás kereste meg a mindennapi kenyerét. Ettől az évtől kezdve sorvad, apad a foglalkoztatott munkásoknak a száma. 1933-ban már csak 400 ezer embernek szorítottak helyet a különböző iparágak­ban, pedig a közbeeső években s azelőtt is, valahányszor újabb kedvezésekről, újabb és újabb vámvédelmi előnyöknek a kiví­vásáról volt szó, a trösztök, a kartelek, az ipari nagyhatal­masságok mindig arra hivat­koztak, hogy munkát és kenye­ret adnak. Hová süllyesztette el a nagyipar azt a hiányzó 250 ezer embert? Ha csak négy­­gyel szorozzuk be családonként, egy millió lélekszámnak a ke­­nyörtelenségét, nincstelensé­­gét, mondhatatlan szenvedését jelenti a munkahelyekről ki­szorított embertömeg. Ha az ipar nagy urai emberségesen tudnának gondolkodni és a ka­pott kedvezmények fejében el­viselhető áron dobnák a piacra a gyáraknak, üzemeknek a ter­mékeit, akkor majd lenne fo­gyasztó. Nem maradnának tömve a raktárak és nem kel­lene ezen a címen szélnek eresz­teni a munkásokat. A saját m­aga husát és vérét csapolja a nagyipar, amikor a kereseti lehetőségtől elüti a munkás­kezeket. Az ipari vállala­tok ezt azonban nem akarják tudomásul venni. Megfeledkez­­tek arról, hogy az élvezett ked­vezményeket az ország lakos­sága verejtékezi ki nekik a köz­teherviseléssel. Vállalta a nem­zet ezt a terhet. Hajladó vál­lalni a jövőben is, de nem úgy, hogy az agyonkedvezménye­zett nagyipar cserébe kirakja a gyárak kapui elé a munkások­nak a légióját. Kullog a vert had, a lesorvadt munkáslét­szám az 1933. esztendőben. A szűkkeblű, az embertelen és lé­­leknélkü­li ipari-gazdasági poli­tikának szomorú bizonysága­képpen. Csak zsebelni akar, csak hasznot akar ez a nagyipar, pedig hirdeti magáról, hogy mindent megérdemel. Mert a földművelő országból ipari or­szágot csinált. Ipari országot, a munkanélkülieknek nyomor­gó régiójával. Magyar rónaságon áll az aratás, Az egész országnak nincs ma gondja más, Nagypolitikát most ütheti a kő, Még a harminchárom bölcs is nélkülözhető. (Gáspár Antal rajza a Friss Újság részére.) Megérett a búza, megérett a rozs, Gazda menyecskéje nagyon takaros, Van a kosarában néhány jó falat, Kettecskén majd elintézik az asztag alatt lllllllllllllllllllfllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Elhagyottan tengődnek a Solymárakna bányászhősei Pár pengőt kapnak csak a halottak özvegyei és árvái . A meg­rendítő bányakatasztrófa egyéves fordulója Esztendeje annak, hogy a pilis­­szentiváni Solymár-aknában el­nyelt a pokol tizenegy szénbá­nyászt. Rájuk szakadt a föld, rá­juk szakadt a víz. Törték, zúzták, fojtogatták valamennyit a dörgő, dübörgő mélység elszabadult erői. Kettő ottmaradt a gerendákat, szénkövet, cementért dúcokat re­­pesztő és sötét iszapban. Hogyan búcsúztak sivár életüktől, sosem tudhatja senki. A többi kilencet négy nap s négy éjszaka múltán hihetetlen munkával kiásták a bá­nyaromok alól. Mesélik, volt aki eszelősen üvöltözött, mások kida­gadt szemmel meredtek a halál­­szerű feketeségbe s kisfiúk nevét mormolták maguk elé, de amíg csak lélekzetvételnyi erő volt ben­nük, ásták kifelé a bányasírt. Tört testtel, ütődött lélekkel tűr­ték a kórház éltető melengetését s akik megtértek már a leghalálo­sabb halál bárzsingjából, viselték a frissen mosott köntös mellett a végtelen sok szép ígéretét, meg azt is, hogy a fővárosi népek divatja lett a megmentett bányá­szokat betegágyukon látogatni. Elmúlt egy év és elmúlt már a kórházba hordott nyalánkságok, csemegék ize is. S egy év után bi­zony már senki nem lebzseli körül a kilenc Solymár-aknai hős bá­nyászt s ugyancsak felkopik az álluk a gyerekeknek, asszonyok­nak is, akiknek eltartóját, apját, emberét idő múltán roncsokban, cafatokban keresgélték össze az iszapból. A szentivániak nem felejtenek, nem is tudnának felejteni. Most, hogy egyéves fordulója van a szörnyű bányaszerencsétlenség­nek, a megmenekült kilenc bá­nyász és a két halott hátramara­dottjai, két özvegy meg négy árva összekuporgatott filléreikből

Next