Friss Ujság, 1934. július (39. évfolyam, 146-171. szám)
1934-07-01 / 146. szám
POLITIKAI NAPILAP Előfizetési ár: (Helyben és vidéken) Egy hónapra.... 1 P 40 fillér negyedévre .... 4 P Külföldön az előfizetési ár hétszeres Egyes szám ára: Hétköznapon..................6 fillér Vasárnap................... . 12 fillérFRISS ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ UCCA 8 telefonszámok: AUl. 24-2-05, Aul. 24-2-00, Aul. 24-2-07, Aul. 24-2-08, Aul. 24-2-00 Ma: Színes regénymellékzet és Friss Gyermekujság Ára 12 fillér, hétköznapon 6 fillér 41. évfolyam, 146. szám Budapest, 1934 julius 1, vasárnap Simoli emberek Véres ellenforradalom Németországban Revolveres autósbanditák vakmerő gaztette Búzakereszt árnyékában sorvadó számok a Magyar Gazdaságkutató Intézet jelentésében. Fekete oszlopok, mérhetetlen terhet cipelnek. 1927- ben a magyar ipari életben 650 ezer munkás kereste meg a mindennapi kenyerét. Ettől az évtől kezdve sorvad, apad a foglalkoztatott munkásoknak a száma. 1933-ban már csak 400 ezer embernek szorítottak helyet a különböző iparágakban, pedig a közbeeső években s azelőtt is, valahányszor újabb kedvezésekről, újabb és újabb vámvédelmi előnyöknek a kivívásáról volt szó, a trösztök, a kartelek, az ipari nagyhatalmasságok mindig arra hivatkoztak, hogy munkát és kenyeret adnak. Hová süllyesztette el a nagyipar azt a hiányzó 250 ezer embert? Ha csak négygyel szorozzuk be családonként, egy millió lélekszámnak a kenyörtelenségét, nincstelenségét, mondhatatlan szenvedését jelenti a munkahelyekről kiszorított embertömeg. Ha az ipar nagy urai emberségesen tudnának gondolkodni és a kapott kedvezmények fejében elviselhető áron dobnák a piacra a gyáraknak, üzemeknek a termékeit, akkor majd lenne fogyasztó. Nem maradnának tömve a raktárak és nem kellene ezen a címen szélnek ereszteni a munkásokat. A saját maga husát és vérét csapolja a nagyipar, amikor a kereseti lehetőségtől elüti a munkáskezeket. Az ipari vállalatok ezt azonban nem akarják tudomásul venni. Megfeledkeztek arról, hogy az élvezett kedvezményeket az ország lakossága verejtékezi ki nekik a közteherviseléssel. Vállalta a nemzet ezt a terhet. Hajladó vállalni a jövőben is, de nem úgy, hogy az agyonkedvezményezett nagyipar cserébe kirakja a gyárak kapui elé a munkásoknak a légióját. Kullog a vert had, a lesorvadt munkáslétszám az 1933. esztendőben. A szűkkeblű, az embertelen és léleknélküli ipari-gazdasági politikának szomorú bizonyságaképpen. Csak zsebelni akar, csak hasznot akar ez a nagyipar, pedig hirdeti magáról, hogy mindent megérdemel. Mert a földművelő országból ipari országot csinált. Ipari országot, a munkanélkülieknek nyomorgó régiójával. Magyar rónaságon áll az aratás, Az egész országnak nincs ma gondja más, Nagypolitikát most ütheti a kő, Még a harminchárom bölcs is nélkülözhető. (Gáspár Antal rajza a Friss Újság részére.) Megérett a búza, megérett a rozs, Gazda menyecskéje nagyon takaros, Van a kosarában néhány jó falat, Kettecskén majd elintézik az asztag alatt lllllllllllllllllllfllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Elhagyottan tengődnek a Solymárakna bányászhősei Pár pengőt kapnak csak a halottak özvegyei és árvái . A megrendítő bányakatasztrófa egyéves fordulója Esztendeje annak, hogy a pilisszentiváni Solymár-aknában elnyelt a pokol tizenegy szénbányászt. Rájuk szakadt a föld, rájuk szakadt a víz. Törték, zúzták, fojtogatták valamennyit a dörgő, dübörgő mélység elszabadult erői. Kettő ottmaradt a gerendákat, szénkövet, cementért dúcokat repesztő és sötét iszapban. Hogyan búcsúztak sivár életüktől, sosem tudhatja senki. A többi kilencet négy nap s négy éjszaka múltán hihetetlen munkával kiásták a bányaromok alól. Mesélik, volt aki eszelősen üvöltözött, mások kidagadt szemmel meredtek a halálszerű feketeségbe s kisfiúk nevét mormolták maguk elé, de amíg csak lélekzetvételnyi erő volt bennük, ásták kifelé a bányasírt. Tört testtel, ütődött lélekkel tűrték a kórház éltető melengetését s akik megtértek már a leghalálosabb halál bárzsingjából, viselték a frissen mosott köntös mellett a végtelen sok szép ígéretét, meg azt is, hogy a fővárosi népek divatja lett a megmentett bányászokat betegágyukon látogatni. Elmúlt egy év és elmúlt már a kórházba hordott nyalánkságok, csemegék ize is. S egy év után bizony már senki nem lebzseli körül a kilenc Solymár-aknai hős bányászt s ugyancsak felkopik az álluk a gyerekeknek, asszonyoknak is, akiknek eltartóját, apját, emberét idő múltán roncsokban, cafatokban keresgélték össze az iszapból. A szentivániak nem felejtenek, nem is tudnának felejteni. Most, hogy egyéves fordulója van a szörnyű bányaszerencsétlenségnek, a megmenekült kilenc bányász és a két halott hátramaradottjai, két özvegy meg négy árva összekuporgatott filléreikből