Friss Ujság, 1934. szeptember (39. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-01 / 197. szám

2 Szólják — Koczka Lajos csongrádi társukkal az élen — hogy a Du­nántúlon, Fehér-, Veszprém me­­gyében akadt ittmunka, de kubikost alig néhányat vettek fel.­­A községek a téli inségellátás és adó fejében a falubeliekkel végez­tetik el a munkákat. Ha akad is itt-ott kubikos részére kenyér épít­kezéseknél, gáz-, útmunkáknál, a taligázott föld köbméteréért 18—20 üllernél sehol sem kapnak többet, pedig évekkel ezelőtt 80 allért is megkerestek. Többen vannak, akik a veszprém megyei Pétfürdőn levő nitrogéngyár építkezésénél dolgoz­tak néhány hétig és a heti kerese­tük alig tett ki 10—12 pengőnél többet. Pedig napi 10—12 órát is dolgoztak. — Átok ül mirajtunk — mond­ják a szerencsétlenek — ha vala­hol költünk, hát azt mondják, ha kevéseljük a bért, mehetünk, kap­nak helyettünk ezer másikat fele annyiért. Nem tehetünk mást, vál­lalni kell a keservesen nehéz kubi­­kolást minden pénzért... Pedig az ország ezernyi úttalan útja, meg az örökös árvizektől ret­tegő vidékek kubikosért kiáltanak. Annyi lenne itt a taligások mun­kája, hogy még egyszer annyian sem győznek. És ők mégis tétlen­ségre kárhoztatva lesik a semmit a Teleki téren és szerte az ország­ban ... Pattanásig feszült az orosz-japán viszony Biztosra vehető a diplomáciai viszony megszakítása .A szovjet vezetői tegnap foglal­koztak Moszkvában a Japánnal való feszült viszony miatt a to­kiói orosz nagykövet visszahívá­sának kérdésével. Egyúttal ú­jabb jegyzéket intéztek a japán kor­mányhoz a mandzsuriai esemé­nyek ügyében. Amennyiben a to­kiói kormány erre a jegyzékre nem ad kielégítő választ, úgy biz­tosra vehető az orosz-japán dip­lomáciai viszony megszakítása. Készül a gazdák magánegyezsé­­géről szóló rendelet, amelynek az a célja, hogy az adós gazdák tar­tozását arányba hozzák teherbíró­­képességükkel s így megmentsék őket a pusztulástól. Valószínű, hogy az új rendelet október köze­pén fog megjelenni. A kényes gavallér írta: Sárospatak­/ Mihály Egy negyven év körüli, csinos megjelenésű, barna férfiút isme­rek, aki még nem nősült meg. Az ilyesmi persze nem ritka a mai vi­lágban, amikor olyan nehezen szán­ják rá magukat a férfiak a házas­ságra, de ez az egy eset mégis fel­tűnőbb a többinél, mert ez az ur azt állítja, hogy ő igenis nagyon szeretett volna megnősülni, sőt még most is szeretne. — Hát akkor mért nem nősült Az ur megfelelt a kérdésre. — Hát bizony, azt nem lehet csak úgy egyszóval elmondani.­­ — Akkor mondja el kettővel. — Kettő sem elég hozzá. Mert akár hiszik, akár nem, az az oka, hogy nem találtam olyan meny­asszonyt, aki mindenképpen meg­felelt volna a kívánságaimnak. Vagy ez volt a baj, vagy az, de va­lami baj mindenütt volt. — Ejnye, hát talán arról ábrán­dozott, hogy tökéletes feleséget ta­lál? Olyan nincs a világon. Leg­feljebb olyan, egy valakinek töké­letes, ha a többinek nem is tet­szik... A nőtlen úr szomorúan sóhaj­tott: — Hát én bizony nem­ találtam olyat, aki nekem tökéletes lett volna. Pedig igazán nincsenek va­lami különleges igényeim. Először is nagyon megkönnyíti a dolgot az, hogy én senkinél sem kerestem a vagyont. Mégis olyan sok szo­morú tapasztalatom, van, hogy,úgy­ látom, most már mégis csak agg­legény maradok örökre... — Most már igazán kíváncsi va­gyok, mik lehetnek azok a bor­zasztó tapasztalatok! — Elmondom én szívesen, —ka­pott a szón az agglegény úr — akár mindjárt hozzá is kezdek. Volt egyszer például egy leányka, aki nagyon, de nagyon tetszett nekem. Udvaroltam neki, azt is boldogan vettem észre, hogy szí­vesen fogadja közeledésemet. El­határoztam, hogy elveszem. Egy­szer ott ebédeltem náluk. Az­nap akartam megkérni a kezét... Ebéd után leült a zongorához, el­kezdte játszani kedvenc nótáit. Persze, ezzel még jobban magába bolondított. Ott álltam mellette, ráhajoltam ég ... és visszaretten­tem: olyan korpás és zsíros volt a haja, hogy menten kiábrándultam belőle!... — Nahát, ez csakugyan csú­nya... Dehát lehetett volna azon segíteni! A kényes agglegény elfintorí­totta az arcát, úgy mondta: — Persze, hogy lehetett volna! De akkor miért nem segített? Hát szabad egy leánynak ilyen hanyag­nak lenni, amikor a kérőjét várja? Erre bizony nem lehetett vé­delmezni a leányzót. Tovább kel­lett­ haladni ettől a témától. — Jó, jó, jó, dehát nem volt min­den leánynak ilyen ápolatlan a haja? — Nem. Volt később egy má­sik szerelmem. Ennek legelőször a haját néztem meg, rendben volt, beleszerettem. De itt meg más hi­bára jöttem rá. — Ugyan mire? — Arra, hogy tele volt a szája lyukas fogakkal és hiába biztat­­gattam, nem volt hajlandó meg­csináltatni őket. Pedig olyan volt, ha mosolygott, mintha a saját­maga nagymamája lenne. Teljesen elrontotta a szépségét az a csúnya, hibás fogsor... — Hát olyan egy se akadt, aki­nek a haja is, foga is rendben volt? — Dehogynem. Csak azzal más hiba volt. Egyiknek a harisnyája volt örökké lyukas, meg a ruhája piszkos, vasalatlan, rendetlen. Hi­ába figyelmeztettem, nem szedte össze magát. A másiknak folyton kilógott az alsószoknyája... — Nanát, ez régen lehetett. Hi­szen manapság már alig horda­nak a nők alsószoknyát! A kényes gavallér lecsapott erre a megjegyzésre: — Ilyen is volt, akinél meg ez volt a baj, hogy soha nem hordott alsószoknyát, ezért aztán úgy át­látszott mindig a ruhája, hogy az már valósággal illetlenség volt. Márpedig én nem veszek feleségül olyan leányt, akiben nincsen annyi szemérem, hogy vigyázzon az ilye­nekre! — A mai divat... •— Ne tessék a mai divatra fogni mindent. A mai divat mellett is vannak nők, akik mindig finoman és úri módon tudnak öltözködni! — Hát mért nem keres azok kö­zött, akik a maga ízlése szerint öl­tözködnek? — Ott is kerestem eleget. De ott is pórul jártam. Mert az egyik, akinél m­ár majdnem mindenben biztos voltam,­ az meg azzal járta, meg előttem, hogy amikor strand­fürdőbe mentünk, akkor meglát­tam, hogy merő tyúkszem a lábán minden ujja! Hát bizony ebből is kiábrándultam... Nem lehetett mit válaszolni most ennek a kényes gavallérnak, csak azt, hogy nahát, maga aztán ala­posan megnézi, akit el akar venni! Erre sem maradt azonban adós a válasszal. Azt mondta: — Igen, én nagyon válogatós va­gyok. De mentségemre szolgál, hogy hallottam már sokszor, amit a nők beszélnek egymás között a férfiakról, ők is alaposan megtár­gyalják, hogy ez a férfi ilyen, ez meg amolyan. Mért nem lenne eh­hez nekem is jogom? — Joga lehet. Csak szerencséje is legyen, ha már ilyen kényes! A gavallér szomorúan bóloga­tott: — Bizony, bizony, szerencsém nem sok volt eddig... Pedig úgy szeretnék már megnősülni... Nem tudna egy nekem való feleséget? ! — Egyelőre nem tudok. De majd érdeklődöm... Szívesen meg is tettem volna, hogy kérdezősködjem, érdeklőd­jem a férjhezmenendő leányok kö­zött. De bevallom, kissé gyáva va­gyok. Hátha valamelyik leány el­titkolja, hogy... mit tudom én mit, de valamit eltitkol, amit az­tán csak a kényes gavallér vesz észre rajta. Jobb volna, ha valamelyik­ bá­tor leányzó magamagától jelent­keznék ennél a kényes gavallérnál, ha ugyan van mersze hozzám­enni egy ilyen „nagyj­yji" férfiujioz l FRISS ÚJSÁG 1934 szeptember 1, szombat ­ f*'i tHegUsa Azt mondja a meghívó, hogy Budás György festőművész, a nagy magyar Alföld dúsan termő föld­jének fia, aki Békésgyula mellett egy tanyán született, szívesen látja a meghívottat a gyűjteményes ki­állítására. A kiállítást, ahol 40 képet mutat be, egy étteremben rendezik. A meghívóból jelesen azt is megtudjuk, hogy a festőművész 23 éves korában tanult meg írni­­olvasni. Amikor gyerek volt, libá­kat és teheneket őrzött, azután uradalmi cseléd volt, egyszóval végigjárta a hosszú utat, amíg elért a tehénlegelőtől a budapesti gyűjteményes kiállításig. Ez az őstehetség szívós, erős és kitartó volt. Keresztülverte magát a kop­laláson, mindenféle munkán és amikor már ott tartott, hogy a maga erejéből talán nem bírta volna tovább, akkor kegyes volt hozzá a végzet és útjába vezette a „nagy pártfogót". A budapesti rengetegben találkozott valakivel, aki hinni tudott neki. Bízott a tehetségében, segítette. Lakást adott neki, megosztotta Vele a falatját, vásznat, festéket, kép­kereteket, ecsetet, mindent meg­szerzett az őstehetségnek, még azt­ ­rrt artOLS a költséget sem sajnálta tőle, hogy a kiállítást is megrendezze. Ez a „nagy mecénás", ez a megértő lelkű pártfogó Mészáros Sándor budapesti tűzoltó. Csekély fizetésé­ből élt, nincs vagyona. Nincsenek a tűzoltói járandóságon túl semmi­féle más jövedelmei. Nincsen háza, ingatlana, mégis van olyan óriási vagyona, ami felér mindennel. Tud bízni végtelenül, határtalanul az embertársának a tehetségében. A föld fia találkozott a föld másik fiával. Azt mondja a vers: szegény ember szándékát boldog Isten bírja. Hozzátehetjük, hogy a sze­gény ember sorsát legjobban meg­érti a másik szegény ember. Nem mese az a régi legenda a szegény asszon­yról sem, aki megfelezte az imakönyvét a másik szegénnyel,­ mert nem tudott neki mást adni. Mészáros Sándor, a tűzoltó, meg­felezte a jövedelmét a festőmű­vésszel, aki elindult Békésgyula mellől a tanyavilágból és most meg akarja mutatni Budapestnek, hogy mit tud. Eámcsak, vannak még tündérmesék az életben. El kell menni „az Alföld dúsan termő földjének fiához", ő majd elmeséli mindenkinek. vezetek követeléseit. A munkásság heti 34 órás munkaidőt követel 40 munkaórának megfelelő bérrel, valamint azt, hogy a szakszerve­zeti tagság miatt elbocsátott munkásokat fogad­ják vissza a munkahelyekre. A gyárosok a legélesebben tiltakoztak ellene, hogy ilyen alapon kellen tárgy­al­nak a munkásokkal.­ Egyes, szövő­­gyári üzemekben már be is szün­tették a munkát. .A sztrájkvezetőség figyelmez­tette a munkásokat, hogy tartózkodjanak a zavargá­soktól. Óva intik őket, hogy a soraikban megnyilvánuló kommunista izga­tásnak hitelt adjanak, figyelmez­tetik őket arra, hogy minden ilyen irányú tüntetéstől maradjanak távol. Ötszáz albizottsága van a sztrájkveze­tőségnek, amelynek elnöke Francis Gorman. Példátlan előkészületeket tettek a sztrájk lebonyolítására. Az Egye­sült Államok területén saját telefonhálózatuk van, úgyhogy minden értesítést közvet­lenül tudnak eljuttatni az albizott­ságokhoz. A különböző munkás­szervezetek biztatják a sztrájkoló­­kat, hogy teljes er­ejükkel támo­gatni fogják őket. A sztrájk ki­törését szombaton éjei fél 12-re várják. Súlyos válság az acéliparban Az Egyesült Államok legna­gyobb acélipari trösztje bejelen­tette, hogy valamennyi irodájában bevezeti az ötnapos munkahetet. Húszezer irodai alkalmazottra vo­natkozik ez az intézkedés, amely tízszázalékos fizetéscsökkenést jelent. Az acélipari trösztnek ezt a lépé­sét úgy tekintik, amelyet azután a többi nehézipari gyárakra is ki­terjesztenek. A szakszervezeti ve­zetőség szemére veti a kormány­nak, hogy nem vezet pontos nyil­vántartást a munkanélküliekről. Májusban a munkanélküliek számut tízmillió 248 ezer volt, júliusban ez a szám tízmillió 772 ezerre, ugrott. A szakszervezetek vezetői azt állítják, hogy ezek a számok azonban korántsem mutatják meg az igazi helyzetet, mert rengeteg az olyan munkanélküli is, aki se­hol sincs nyilvántartva. Szombaton éjjel megkezdődik a világ legnagyobb sztrájkja Egymillió munkás hagyja abba a munkát Amerikában Bérharc kezdődik az acéliparban is Greek­, az amerikai szakszerveze­tek titkára kiadta az utasítást a sztrájk előkészítésére. Ehhez ha­sonló munkabeszüntetés még nem volt a világon és hogy milyen következményei lehetnek, azt ma még nem tudhatja senki. Könnyen lehet, hogy a sztrájk kezdete tör­ténelmi jelentőségű fordulat lesz az amerikai gazdasági életben. A sztrájk tehát elkezdődik, hogy milyen lesz a befejeződése, azt még azok sem sejtik, akik elindították. A textilmunkások uniójához 800 ezer munkás tartozik. A vezető­ségük kiadta a parancsot a rokon­ipari szervezeteknek, ez így hang­zik: "­ „Tegyetek meg minden előké­szü­letet a textilmunkások sztrájkjá­hoz való csatlakozásra". A szakszervezet egész bizonyo­san számol azzal, hogy a selyemgyári és egyéb fonó­gyári munkások is leteszik a szerszámukat. Egymillió ember fog szembeszállni a munkaadókkal, akik teljes egé­szében utasították el a szakszer­

Next