Friss Ujság, 1936. július (41. évfolyam, 148-174. szám)
1936-07-01 / 148. szám
2 hogy Blum francia miniszterelnök Schuschnigg osztrák kancellárt Genfbe kérette, hogy vele a Habsburg-kérdés tisztázásáról tárgyaljon. Schuschnigg kancellár Bécsben kedden délután fogadta a francia követet aki átadta Delbos francia külügyminiszter üzenetét, amely szerint személyesen szeretne vele tárgyalni. A szerdai közgyűlés rendkívül érdekes lesz, mert ekkor indul meg a vita az olasz kormány emlékirata és Argentiniának ama indítványa fölött, hogy a Népszövetség ne ismerje el Olaszország uralmát és fennhatóságát Abesszíniában. Hatalmas külpolitikai mérkőzésnek ígérkezik ez az ülés, amelynek során a Népszövetségben első ízben szólal fel Leon Blum francia miniszterelnök és beszélni fog Edén angol külügyminiszter is. Ez a két beszéd lesz a mostani ülésszak legnagyobb eseménye. Van Zeeland, a Népszövetség új elnöke A népszövetségi közgyűlés 16. ülésszakának második szakasza kedden délután kezdődött meg Eden angol külügyminiszter elnöklésével. Benes lemondólevelének felolvasása közben lépett be a közgyűlési terembe Hadé Szelasszié az abesszin küldöttség élén. A népülés a küldöttség minden tagja fekete ünnepi ruhát viselt. Ezután Edén köszönetet mondott Benes eddigi elnöknek. A közgyűlés tudomásul vette, hogy Paraguay, San Salvador és Guatemala államok nem küldtek delegációkat A mandátumos bizottság nem foglalt állást annak eldöntésére, hogy a négusnak van-e joga Abesszíniát kiküldöttként képviselnie, mivel e kérdés eldöntése nem tartozik a bizottság hatáskörébe. Ezután Van Zeeland belga miniszterelnököt választották meg a közgyűlés elnökévé, aki székfoglalójában utalt azokra a súlyos feladatokra, amelyeket a mostani közgyűlésnek meg kell oldania. Leszúrta az netán vetélytársát a szerelmes kubikos Az ellenfelek előbb valóságos boxpárbajt vívtak egymással Német Ferenc 28 éves csongrádi kubikos vasárnap éjjel meggyikolta vetélytársát, Lovas János 29 éves földműveslegényt. Német régóta udvarolt Hajdú Piroska nevű leánynak, aki szívesebben fogadta másik lovagjának, Lovas Jánosnak udvarlását. Vasárnap este is együtt vacsorázott Lovassal. Amikor ezt Német megtudta, felelősségre vonta a leányt. A leány beszaladt a házba és a két vetélytárs ott maradt az utcán. Szóváltásra került a sor közöttük, amely verekedéssé fajult. Először boxerrel támadtak egymásnak és valóságos boxpárbajt vívtak egymással. A párbaj hevében Németh előkapta kését és azt ötször szúrta Lovas testébe. Az ötödik szúrás a legény szívét járta át, úgyhogy a szerencsétlen ember néhány perc múlva meghalt. Német Ferenc a halott láttára kiáltozni kezdett: — Megöltem a legjobb abrátomat, tartóztassanak le. A járókelők rendőrt hívtak, aki Németet bevitte a rendőrségre, ahol letartóztatták. A nyomozás megindult. — Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes „Fe, Jene József" keserűvizet. FRISS ÚJSÁG 1936 július 1. szerda A nyomorékvédelem kérdésében még sok a tennivaló Megkezdődött a budapesti nyomorékügyi világértekezlet A harmadik nyomorékügyi világértekezletet a magyar kormány meghívására most rendezik Budapesten. Vasárnap este a bécsi bajó hozta a 250 külföldi vendéget, akiket Ring H. Pál elnök vezetett. A hétfői nap legnevezetesebb eseménye volt a Nyomorék Gyermekek Otthonának megtekintése, ahol váratlan záporeső zavarta meg a látogatást. A munkatermeket már nem is tudták megtekinteni a külföldi orvosok, mert azokat elárasztotta a víz. Ezzel szemben az Otthon eredményeiről képekben és beszámolókban kaptak ízelítőt a vendégek, akik elismeréssel látták, hogy Zinner Nándor dr. főorvos hogyan állította lábra a földöncsúszó, szegény, szerencsétlen nyomorék gyermekeket. A külföldiek sorában jelen vannak a világ legnevezetesebb ortopéd-sebészei. Az intézet dalosai magyar nótákat énekeltek és a mankóra támaszkodó apróságok bemutatták játékaikat is. Kedden kezdődtek a tulajdonképpeni tanácskozások. Magyarországon fokozott mértékben van szükség a nyomorékok védelmére, mert az arányszám nálunk ezen a téren nagyon szomorú. Huszonegy nemzet kiküldöttei foglaltak helyet a képviselőház delegációs termében és a tanácskozást dr. Johan Béla államtitkár nyitotta meg. Először üdvözölte a kormányzó képviseletében megjelent Kozma Miklós belügyminisztert, majd többek között a következőket mondotta: — Az a meggyőződésem, hogy a tanácskozásokon elhangzó előadások és viták nálunk termékeny talajra találnak. Erős nyomást adnak ugyanakkor annak a törekvésnek, hogy a nyomorékokat visszavezessük abba a társadalmi csoportba, amely nem jelent terhet az államnak és a társadalomnak. Akik messze idegenből eljöttek hozzánk, magukkal hozták a nyomorékok iránti szeretetet és a kötelességérzést, hogy segíteni kell rajtuk. Hála annak a szervező és tanító munkának, amely hazánkban ezen a téren Horváth Mihály orvostanár működése folytán megnyílt, az emberiség javát szolgáló kérdés fontosságát itt is tudja és átérzi mindenki. Kozma Miklós belügyminiszter Horthy Miklós kormányzó üdvözletét tolmácsolta legelsősorban. Majd a következőket mondotta: — A nyomorékvédelem kérdésében megtettük a tőlünk telhetőt, de tudjuk, hogy a jövőben még több a tennivalónk. Legyenek meggyőződve arról, hogy amennyire erőnkből telik, azt meg is tesszük és sietni fogunk azok segítségére, akik rendszerint önhibájukon kívül, legtöbbször a gyermekkorban kerültek a testileg fogyatékosok nagy táborába. Egyéb szocális kérdéseink keretén belül a gyermekvédelem is fejlődni fog, ha a mozgatóerők összefogva, az egész országra kiterjesztik az intézményes munkát. A világtanácskozás első szakember szónoka King elnök volt, aki a nyomorék gyermekek gondozásának nemzetközi feladatait hangsúlyozta. A további szakelőadások a nyomorékvédelem kötelességszerűi előmozdításának jelentősége mellett a nemzetközi szakorvosi kar általános érdeklődése mellett zajlottak le. Kedd este a belügyminiszter fényes fogadóestét adott a vendégek tiszteletére. Kristály strandfürdőben, ahol úszás közben a medence vizébe fulladt. Sári András 6 éves fiú. Simontornya mellett Litzer János egy földbirtokos 15 éves fia, mentés közben fulladt a Dunába. A hősies gyermek észrevette, hogy a folyamban egy kisleány fuldoklik. A leánykának segítségére sietett, de elmerült a habokban. A kisleánykát sikerült kimenteni. A budapesti strandfürdőkön is nagy riadalmat keltett a zivatar. Gyilkolt, pusztított a hétfői égiháború A viharadat elöntötte a főváros és a környék uccáit Péter és Pál ünnepén a délutáni órákban a tikkasztó kánikulai hőség váratlanul tajtékzó viharrá és felhőszakadássá változott. Az emberek riadtan menekültek az uccákról és a felhőszakadás a város egyes részeiben, továbbá a környéken valóságos árvizet okozott. Különösen a Hungária körút és Aréna út vidékén, továbbá Angyalföld és Óbuda mélyebben fekvő részeiben volt veszedelmes a helyzet, az a vízáradat, amelyet a csatornák nem tudtak levezetni, elöntötte a házak pincéit és az uccákat is. A Lehel uccán méter magas víz elöntötte a villamos síneket is, úgyhogy a villamosok közlekedéseit megakasztotta. A Hungária körút és a Ferdinénd híd között lévő útvonalon a vízáradat a lépcsők alját mosta és a kocsikból nem lehetett kiszállni. A Lőportár ucca, Taksony ucca, Mohács ucca és Csángó ucca csaknem valamennyi házának pincéjét elöntötte a víz. A tűzoltók telefonja állandóan szólt, segítséget kértek, de mivel a tűzoltóság csak életveszély esetén vonulhat ki, csupán kéziszivattyúkat kölcsönözhettek a bajban lévő lakóknak, akik maguk fogtak hozzá, hogy az elöntött pincékből kipumpálják a vizet. A Rózsa utca 54. számú öreg házat annyira megviselte a felhőszakadás, hogy a falak megrepedeztek. Mivel itt életveszélyről volt szó, kivonultak a tűzoltók és kiköltöztették a házból a lakókat. Az arénaúti aluljárót másfél méter magasságban elöntötte a viz és megbénította a forgalmat. Az aluljáróból csak órákig tartó munkával tudták kiszivattyúzni a vizet. A Szent László úton a zivatar következtében lezuhant a villamosvezeték és ráesett az arra járó Vadász Márton házfelügyelőre, akinek a Szent László út 26. szám alatt volt a lakása, a boldogtalan embert megölte a villamosáram. A főváros környékén, főként Pestszenterzsébeten és Kispesten, továbbá Budafokon a mélyebben fekvő utcákat és lakásokat elöntötte a víz. Pestszenterzsébeten a Határ útnál elakadtak a villamosok és a közlekedés hosszú időre megbénult. A Jókai uccéban, a Szabó uccában, a Szabó telep és a Pacsirta telep környékén egy méter magasan is állott a víz. Kispesten a Wekerle-telepi részen több helyen teknőben csónakáztak az uccán a gyermekek. Budafokon a barlanglakások egy méter magasságú víz alá kerültek. Nagy riadalmat keltett a zivatar a Dunán, ahol rengeteg csónak tartózkodott. Amikor a sötét felhők kezdtek gyülekezni, megszólaltak a viharjelző szirénák, amelyeknek ez volt az első szereplésük, amióta felszerelték őket. A viharjelző szolgálat kitűnően bevált és a Dunáról a több mint 50 ezer evezős még idejekorán a partokra menekült és ennek köszönhető, hogy nem történt komolyab baleset.. Halálos szerencsétlenség történt azonban a kerepesi úti Gyilkolt a villám , pusztított a vihar Az ország sok helyén a jég- és villámcsapás súlyos károkat okozott. Megrongálta a távíróhálózatot is, úgyhogy például Debrecen és Püspökladány irányában kedden délelőtt is csak kerülővel lehetett fenntartani a távíró összeköttetést. Hétfőn délután Békéscsaba felett is hatalmas vihar tombolt. Az egyik villám a Széchényikertben sétáló közönség közé csapott és halálra sújtotta Magán Mária 18 éves leányt. Derecske községben a villám becsapott a villanyvezetékbe, melynek magasfeszültségű drótjait elszakította. Az áram agyonsújtotta Börcsök Erzsébet 11 éves leányt. Gondatlanság látszik fennforogni, mert a vezeték nem volt kellően szigetelve. Karcag és határa felett vihar vonult át, amely alkalommal Főző Sándor tanyájára a villám lecsapott. A villámcsapás következtében az épületben tartózkodó Szentesi Imre légnyomást és áramütést, Szentesi Imréné, Szendrei István és Móré Sándor karcagi lakosok pedig súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Az épület erősen megrongálódott, Kiskunmajsa felett is nagy vihar vonult el. A villám becsapott Ertvel Ödön templom uccai házába. Ettvelnél betegen feküdt az ágyban. A légnyomás a beteg aszonyt kivetette az ágyból és a földre dobta. Az ijedtségen kívül baja iem történt. Vasárnap Szentesen és környékén pusztított a vihar. A sok eső a kalászokból kiverte a búzaszemeket, amivel nagy károkat okozott a gazdáknak. A megkezdett aratást néhány napra abba kellett hagyni. Felrobbant a kazán, egy halott, két súlyos sebesült Borzalmas katasztrófa az árpacséplésnél Dunavecse közelében, Szitányay János nyugalmazott ezredes birtokán a reggeli órákban őszi árpát csépeltek. Munka közben, eddig még ki nem derített okból a cséplőgép kazánja hatalmas dörrenéssel felrobbant. A gép közelében tartózkodó Vinye István gépészt a kazán szerterepülő darabjai pillanatok alatt megölték, Dég László fűtő és Füzes Gyula cséplőmunkás súlyos sérüléseket szenvedtek. A két súlyos sebesültet a mentők a kórházba szállították. A halálos szerencsétlenségről azonnal értesítették a csendőrséget, amely azonnal megindította a nyomozást annak kiderítésére, hogy a katasztrófáért kit terhel a felelősség. Első pillanatban az a gyanú merült fel, hogy a kazánt túlfűtötték és a biztosító szelepek nem működtek kellőképpen. A kórházba szállított súlyosan sebesülteket még nem lehetett kihallgatni. jmJK "yL. * *ro*a The Champion kitűnő Royal Ster részletre.Kerékpáralkat- --------------------részeket nagybani ogik áron Láflfi Jakab Fia.