Friss Ujság, 1936. október (41. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-21 / 241. szám

s Összeült a t. Ház és a felsőház ’A­i országgyűlés mindkét háza melegen búcsúztatta el Gömbös Gyulát — Szerdán mutatkozik be a Házban a Darányi-kormány Összeült a t. Ház. A törvény­­hozás munkája hivatalosan meg­kezdődött. Az első ülés nagy kö­zönséget vonzott s a honatyák is teljes számban megjelentek. Mind­nyájan feketében, mert az első ülést a gyász jegyében kezdték. Nem sokkal az ülés megnyitása után Putnoky Móric háznagy vezetésével a Ház nagy ré­szének éljenzése mellett bevonult a kor­mány. Darányi, Kánya, Kozma, Hómon, Röder, Bornemisza, Fa­­binyi miniszterek, mind zsakett­ben foglaltak helyet a piros bár­sonyszékben. A különböző elnöki bejelentések után a honatyák fel­állva hallgatták végig a kor­mányzói kézirat felolvasását, amely a múlt ülésszak berekeszté­séről és az új ülésszak megnyitá­sáról szólt. Darányi Kálmán miniszterelnök jelentette ezután, hogy a Házhoz kormányzói kézirat érkezett és kérte annak felolvasását. Ebben a kéziratban az államfő Darányi Kálmánnak miniszterelnökké tör­tént kinevezését közölte és a Ház munkásságára Isten áldását kérte. Sztranyavszky Sándor házelnök a Ház nevében kegyeletes szavak­kal búcsúztatta ezután Gömbös Gyula miniszterelnököt. Szavait a Ház tagjai állva hallgatták végig. — Kidőlt egy hatalmas oszlop, — mondotta Sztranyavszky Sán­dor — amely­­a legszebb erények­ből volt faragva, és amelyet al­kotó szellem diszitett. Igaz, egész embert temettek el Gömbös Gyulában. A házelnök ezután színes, meleg szavakkal ismertette Gömbös Gyula politikai pályafutását, mél­tatta érdemeit. Indítványozta az elnök, hogy Gömbös Gyula halála fölött ér­zett részvétét a Ház jegyzőkönyv­ben örökítse meg és felhatalma­zást kért, hogy emlékének mara­dandó módon való megörökítésére később tehessen javaslatot. Sztranyavszky Sándor ezután Wolff Károly haláláról emléke­zett meg. Kemény, harcos egyéni­ség volt, tiszta jellemmel, csillogó szellemmel. A forradalom után egyike volt a nemzet ébresztőinek. Javaslatára a Ház érdemeit jegy­zőkönyvben örökíti meg. Ezután a gyász jeléül az elnök az ülést tíz percre felfüggesztette. A szünet alatt a baloldali folyo­sókon Röder Vilmos honvédelmi miniszter bemutatkozó látogatást tett és sorra megismerkedett az ellenzéki képviselőkkel. Sokáig elbeszélgetett gróf Bethlen Ist­vánnal, Rassay Károllyal és a szociáldemokrata képviselőkkel. Szünet után megválasztották a Ház két alelnökét, Korniss Gyula (182 szavazattal) és Bobory György (197 szavazattal) eddigi alelnökök személyében. Ezután újraválasz­­tották Putnoky Móric háznagyot és a régi képviselő-jegyzőket. Ezután az elnök indítványára a Ház kimondotta, hogy a Ház ülé­seit délután 1-tél 8 óráig tartja, majd újraválasztották a Ház bi­zottságait. A képviselőház ülésén először jelent meg Toperczer Ákosné ke­reszténypárti képviselőnő (ő a Ház harmadik női képviselője), Stolff Károly mandátumának örö­köse, akit a terembelépésekor megéljeneztek. Erős éljent kapott Mojzes János független kisgazda­­párti képviselő is, akinek a köz­­igazgatási bíróság a Ház négy­havi szünete alatt át­ítélte gróf Teleki János kormánypárti kép­viselő mandátumát. A Ház legközelebbi ülését szer­dán délután tartja, amikor Da­rányi Kálmán miniszterelnök meg­tartja bemutatkozó beszédét és is­merteti kormánya programját- Beszéde után azonnal megindul a vita. Egyelőre nem hívják össze a pártközi értekezletet A képviselőház összeültével meg­kezdődött, a hivatalos politikai élet is. Sokat beszélnek a Nép még mindeddig meg nem oldott belső ellentéteiről. Marton Béla, egy hír szerint. Darányi Kálmán minisz­terelnöknek azt a javaslatot tette, hogy bocsássák el a Nép összes fizetett alkalmazottait és élharcosait december elsejétől kezdve. Ezt a hírt ugyan Marton Béla megcáfol­ta, ennek ellenére biztosra veszik, hogy még ezen a héten megoldó­dik a Nép belső válsága. Ez a párt­vezetőség megválasztásában fog kifejezésre jutni. Mindaddig, amíg ezek a kérdések el nem intéződnek, a pártközi választójogi konferen­cia egybehívásáról nem lesz szó. A Ház szerdai ülésén négy interpel­lációt intéznek az új kormányhoz a tisztviselői kényszernyugdíjazá­sok megszüntetéséről, az állástalan ifjúság elhelyezéséről, a földvált­­ság 60%-os leszállításáról és a vil­lanyszerelői közszállítások körüli visszaélésekről. A miniszterelnöki program vitájának első ellenzéki szónoka Eckhardt Tibor lesz. 1936 október 21, szerda FRISS ÚJSÁG Feltűnő melegséggel fogadták a Darányi-kormányt a felsőházban Kedden délután tartotta első ülé­sét a felsőház is. Amikor Széchenyi Bertalan gróf különböző bejelenté­sek után felolvasta a Darányi­­kormány megalakulásáról szóló kormányzói kéziratot, nagy éljen­zés volt, amikor pedig Rakovszky Endre háznagy vezetésével Dará­nyi miniszterelnökkel az élen a kormány bevonult a felsőházba, a felsőházi tagok felálltak és percekig tartó, szűnni nem akaró tapssal és éljenzéssel ün­nepelték az új kormányt. Ezután a feltűnő meleg fogad­tatás után Darányi miniszterelnök bejelentette, hogy kormánypro­gramját a felsőház csütörtöki ülé­sén terjeszti elő. Széchenyi Bertalan gróf felső­házi elnök ezután hosszabb beszéd­ben búcsúztatta el Gömbös Gyula miniszterelnököt. — Kimagasló alakját — mondot­ta — katonai és államférfim eré­nyek díszítették. Hazaszeretete, fa­jához való bensőséges ragaszkodá­sa, a köz érdekében kifejtett állha­tatos munkássága, mind olyan eré­nyek voltak, amelyek személye iránt nemcsak az ország határán belül, de a határokon túl is osz­tatlan megbecsülést szereztek szá­mára. Érdemeit a felsőház jegyző­könyvileg örökítette meg. Ezután az elnök meleg szavak­kal búcsúztatta el a szünet alatt elhunyt Jeszenszky Sándor báró, Bittner János, Baltazár Dezső, Frommer Rudolf, Ilosvay Lajos, Budai Barna és Frankl Adolf felsőházi tagokat. A felsőház szer­dán délelőtt ülést tart, amelyen tisztikarát választja meg. Gazdasági diktatúra Németországban Kényes kérdések Hitler és Ciano tárgyalásán • A világ­politika érdeklődésének középpontjába került az olasz külügyminiszter berlini útja Németországban nagy meglepe­tést, világszerte pedig egyenesen szenzációt keltett Hitler tegnapi rendelete, amellyel tröring porosz miniszterelnököt a német biroda­lom gazdasági diktátorává nevezte ki. Eddig Schacht gazdasági mi­niszter intézkedett korlátlan jog­gal a német­ gazdasági ügyekben, de elkedvetlenedett, mert egyes nemzeti szocialista lapok élesen megtámadták és azzal vádolták, hogy a régi ka­pitalista gazdálkodás szolgálatá­ban áll. Schacht ezért többször le akart mondani, de Hitler­ ezt so­hase fogadta el. Most váratlanul a kancellár Göringre bízta a német gazda­ság rendezését, sőt őt tette meg a négyéves gazda­sági terv végrehajtójává. Göring­­nek joga van törvényerejű rendel­kezéseket kibocsátani és minden hatóságnak, valamint a nemzeti szocialista pártszervezeteknek uta­sításokat adni. Fő feladata lesz se­­gíteni az egyre komolyabbá váló nyersanyaghiányon és letörni az árm­zsorát. A harc, amelyet Gö­­ring folytatott Schacht ellen, most Göring győzelmével ért véget. Né­met pénzügyi és gazdasági körök­ben azonban az a vélemény, hogy rö­videsen újból kikövetkezik Schacht ideje,­­li feltétlenül nagyobb szak­értő gazdasági ügyekben, gátastól várják a középeurópai helyzet teljes tisztázását. Ciano gróf elsősorban Hitlerrel fog tár­gyalni, akit a berlini látogatás után berchtesgadeni villájában is meglátogat. Ezeken a tárgyaláso­kon kényes ügyek is szóba fognak kerülni, így elsősorban az osztrák kérdés, Ciano gróf előkészíti Schuschnigg osztrák kancellár berlini utazását. Ha erre a látogatásra sor kerül, Ciano utazásának célja: a béke megmentése Külpolitikai tekintetben óriási fontosságú eseménynek mondják Ciano gróf olasz külügyminiszter berlini utazását, mert ettől a lató­ 5 akkor teljesen tisztázódik a német —osztrák ellentét kérdése, ami vi­­lágpolitikailag óriási fontosságú lenne. A tárgyalások folyamán természetesen szó lesz Belgium leg­utóbbi semlegességi nyilatkozatá­ról is, amely bizonyos tekintetben erősítette Németország és Olaszor­szág abbeli elvi meggyőződését, hogy nem kollektív biztonsági rendszerrel, hanem államok közötti egyezmények­kel kell megvédeni Európa békéjét.. Ez a béke veszélyben forog és min­denáron meg kell menteni. Ez a célja Ciano gróf berlini tárgyalá­sainak és az, hogy a tekintélyi elv alapján kormányzott államok ösz­­szefogjanak a bolsevizmus fenye­gető terjeszkedése ellen. Francia­­országban ferde szemmel nézik Németország és Olaszország együtt­működésre való törekvését. Olaszország egyébként elfogadta az angol kormánynak szeptember 18-án kelt meghívását a nyugati hatalmak öthatalmi értekezletére. .XVWWVWVWVXXWVWkWWV Az engedelmes rend­őr k­ut­yák Már mindenütt a világon farkas­kutyákat állított szolgálatba a rend­őrség. Ezek az állatok szimatjukkal és tehetségükkel nagyban hozzájárul­nak a nyomozás meggyorsításához és előmozdításához. A kutyák a gya­korlatozás és a nyomozás során min­denütt megállják helyüket és egyet­len intésre készségesen engedelmes­kednek. Képünkön látható, hogy­ a gyorsan száguldó kerékpáron ülő rendőrlegénység vállain is biztonság­ban helyezkednek el és figyelik a me­nekülő bűnös útját. FRISS ÚJSÁG SZÍNES REGÉNYTÁRA Holnap, csütörtökön jön az új kötet,­­ titokzatos harmadik Írta: CERQILY ENDRE 100 10 OLDAL FILLÉR Csupa rejtély, feszültség, érdekesség ! Sokszínű fedőlap, számos kép szórakoztató keresztrejtvényt

Next