Friss Ujság, 1937. június (42. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-12 / 131. szám

FRISS ÚJSÁG 1937 június 12, szombat Segítséget a régi Lóversenytér kiskertészeinek Haladékot, hogy ne kelljen lebontaniuk június 15-ig haj­lékaikat Nagy az izgalom azok között a kiskertészek között, akik évekkel ezelőtt egy-két holdas parcellákat béreltek a régi Ló­versenytéren. Néhány nappal ezelőtt bizottság jelent meg náluk és utasította őket, hogy parcellájukon üveghá­zakat és a lakás céljára épített fa­bódékat június tizenötödikéig bontsák le. A kisemberek mastrá­­höz-fához szaladgálnak, hogy leg­alább őszig haladékot kapjanak. A városházán arra hivatkoznak, hogy a bódék lebontását a rend­őrség erkölcsrendészeti célból akarja végrehajtani. Kint jártunk a telepen, ahol már reggel három órakor talpon vannak a kertészek. Akkor gyűjtik be a konyhakerti­­növényeket, levágják a virágokat, hogy még idejében kivigyék a piacra.­­ A parcellázást, amely két hold terjedelmű — mondja az egyik — árverésen vettem. Holdankint 31 pengő bért, azonkívül húsz pengő körüli adót fizetek. Van olyan, aki egy hold parcelláért 72 pengő bért és 30—35 pengő adót fizet. Két nap­számost kell foglalkoztatnom. A lakóházat kétszáz pengőért emel­tem­. Most kutat fúrok. Már az en­gedélyt is megkaptam. Kétszáz pengőbe fog kerülni. Hogyan ke­ressem meg a földből ezt a nagy összeget? Most azt akarják, hogy lebontsam a házamat és még üveg­­ház építését sem engedik meg, csupán kétszer kétméteres őr­házat engedélyeznek, amiben csak egy lócának lesz he­lye. Azt mondják illetékes helyen, hogy a parcellákat mezőgazdasági célra adták bérbe, holott a szerző­dést mint kertész írtam alá és vi­rág- és konyhakertészet létesíté­sére vállalkoztam. A kertésznek állandóan ott kell lenni a földjén, máskülönben tönkremegy minden. — Ha a városban kell laknom, lakbérre és közlekedésre megy el a kis jövedelmem. Télen is kint kell laknunk, mert nyoma vesz az épülő növényeknek is. Mi azt akar­juk, hogy adjanak haladékot, saj­nos mindenütt süket fülekre talá­lunk. Felhívjuk illetékesek figyel­mét ezekre a szegény emberekre. Mért döntik őket a kétségbeesésbe, a pusztulásba?. Jóakarat kell ide, akkor el lehet intézni létfenntar­tást jelentő kérésüket. t Simpson úr becsületsértési perének b­ékés befejezése. Érdekes becsületsértési pert tárgyalt pén­teken a londoni bíróság. A pert a windsori hercegné volt férje, Mr. Ernest Simpson indította egy ismert londoni társaságbeli hölgy ellen, aki nemrégiben úgy nyilat­kozott egy nagyobb társaságban, hogy Simpson urat megfizették és ezért nem tett terhelő vallomást a válóperben felesége ellen. A be­csületsértési per békés megegye­zéssel végződött, miután az alperes hölgy késznek nyilatkozott arra, hogy viseli a perköltségeket. Sim­p­­son úr, aki nagyobb összegű er­kölcsi kártérítést követelt, erre visszavonta feljelentését.­­ Elfogták Berlinben a pesti műkereskedők rémét. A berlini rendőrség rádió útján értesítette a főkapitányságot, hogy elfogta báró bübingshausen Wolff Sán­dort, a hírhedt nemzetközi szél­hámost. A báró Budapesten is szélhámoskodott, ahol az itt lakó Galiczin orosz herceg rokonának adta ki magát, elhitette a herceg­gel, hogy tagja a Galiczin család­nak és ezen a címen nagyobb ösz­­szeget csalt ki. Ugyancsak Buda­pesten Gambó spanyol pénzügy­­miniszter megbízottjának adta ki magát és egy műkereskedőtől 15 ezer pengő értékű régi festményt csalt ki. Ezenkívül még sok más csalást és szélhámosságot köve­tett el­ A szélhámos bárót ki fog­ja­ kérni Magyarország, hogy­­ it­teni viselt dolgait számon kérjék. L E G Ú J A B B H——mmi · ■ mi——~ A harmadik orosz tisztogatást az új GPU hajtja végre A bukott GPU főnök drágakövei és titkos iratai Moszkvában élő külföldiek kö­zött az a vélemény uralkodik, hogy a Tuhacsevszki­j és társai ellen indított hazaárulási per csak egy újabb szakaszát jelenti annak a nagyszabású akciónak, amelyet­ Sztálin­ a­ kommunista pártnak az ellenzéki elemektől való megtisztítása érdekében in­dított. Elsősorban tehát a kommunista párt válságáról van szó,­­ miután­­ azonban Szovjetoroszor­­szágban az összes fontosabb tiszt­ségeket kommunista párttagok töltik be, a válság kiterjed az egész állami gépezetre is. A nagy tisztogatási akció első szakaszát a Zinovjev, Kamenev és társai ellen indított per zárta le. A má­sodik szakasz a GPU átszervezése volt, amely tagoda, eltávolítására és több más fontos személyi vál­tozásra vezetett. Szovjetoroszor­­szág most elérkezett tisztogatási akciója harmadik szakaszához, amely a hadsereg megtisztításából áll. Ezt a feladatot Sztálin az újjá­szervezett GPU segítségével pró­bálja végrehajtani. Az orosz GPU megbukott főnö­kének, Jagodának varsói bank­fiókját kiürítették. Értékes­­ drága­kövek és egy nagyobb aktaköteg volt benne. Ez titkos iratait tar­­tal­mazza, amelyet az egykori GPU főnök még kellő időben ki­csempészett Oroszországból. Ja­goda volt GPU főnöknek ezek a titkos iratai állítólag rövidesen megjelennek. A Deutschland páncéloshajó elindul gyászútjára A „Deutschland" német páncé­loscirkáló, amelynek bombázása kemény megtorlásra és a spanyol­­országi partvidék nemzetközi ellen­őrzésének mind a mai napig tartó szünetelésére vezetett, péntek dél­után befutott a pibraltári kikötőbe. A német páncéloscirkáló bombá­zása után-a támadás számos sebe­sült áldozatát a gibraltári angol tengerészeti kórházban helyezték el. E sebesültek közül azóta többen belehaltak sérüléseikbe. A „Deutschland" most fedélzetére veszi a Gibraltárban lévő halálos áldozatokat, hogy a többiekkel együtt,, akik már a hadihajó fedél­zetén szörnyethaltak, hazaszállítsa holttestüket Németországba. A „Deutschland" szombaton elindul­t Gibraltárból gyászútjára. Megegyezés előtt a spanyol ellenőrzés ügye Edén angol külügyminiszter péntek délutáni tanácskozása a spanyolországi nemzetközi ellen­őrzésben résztvevő másik három nagyhatalom londoni nagyköveté­vel eredményes volt és most már csak az utolsó simítások vannak hátra annak a jegyzőkönyvnek a szövegén, amely módosítja a nem­zetközi ellenőrzés formáját és fokozza az ellenőrző hajók biz­tonságát. A tanácskozást szombat délelőtt folytatják. Remélik, hogy ezen a tanácsko­záson végre megszületik a kész jegyzőkönyv. A Háztartási továbbképző tan­folyam Budán. Az idén is meg­nyitja a Volt Iskolatársnők­ Szö­vetsége a miniszterileg engedélye­zett Háztartási Továbbképző Tan­folyamának mindkét évfolyamát. Az ötödik éve fennálló tanfolyam célja: művelt magyar háziasszo­nyok és tisztviselőnők továbbkép­zése. A tanfolyam elvégzése után a növendékek bizonyítványt kap­­nak. Beírási díj 3 P, havi tandíj 6 P. Beiratkozás mindkét év­folyamra június hó 19-én és­­21-én, továbbá szeptember hó 1-én és 2-án, a IL ker. Batthyány utcai polgári leányiskolában. — Tudnak a jugoszláv futballis­ták! Belgrádban a Jugoslavija labdarúgócsapata 10.000 főnyi kö­zönség előtt az olasz Ambrosiana együttesét 4:1 (2:1) arányban le­győzte.­­ Rákóczi-szobrot állítottak a franciaországi magyarok. A Fran­ciaországban élő magyarok köz­adakozásból Rákóczi emlékművet emeltek a Párizs közelében fekvő Gros Boisban. A szobrot, amely Csáky József szobrászművész al­kotása, a Franciaországi Magyar Egyesületek Szövetsége június hó 12-én, vasárnap fogja nagy ünnep­ségek keretében felavatni. A szo­bor annak a kápolnának a helyén emelkedik, amelyben sokáig a nagy fejedelem szivét őrizték. — Halálozás. Keresztes Lajos olimpiai birkózó világbajnok édes­anyja 68 éves korában Budapesten elhunyt. Vasárnap délután teme­tik a rákoskeresztúri temető halot­tasházából. — Véres verekedés a lakodalmi mulatságon. A sopronmegyei Felsőendréd községben lakodalmi mulatság volt, amelyen két ven­dég, Horváth Mihály és Élő Jó­zsef összevesztek egymással. A veszekedés hevében Horváth egy doronggal úgy vágta fejbe Élőt, hogy az elvesztette eszméletét és súlyos állapotban kellett kórház­ba szállítani. A vizsgálat meg­indult.­­ Rejtélyes éjszakai merénylet az országúton. Balázs Károly 24 éves kiskunhalasi gazdalegény este hazafelé tartott a fehértói csárdá­­ból, amikor két ismeretlen támadó elébeállt, az egyik hátba szúrta, a másik pedig tövig hasába döfte a bicskáját. A támadók ezután el­szaladtak. Balázs Károly állapota súlyos. A vizsgálóbíró a kórházi ágyba kihallgatta, de semmiféle felvilágosítást nem tud adni tá­madóiról.­­ Ruhát kapott ötszáz szegény csongrádi gyermek. Csongrád vá­rosa a szegénysorsú gyermekek­nek ismét segítségükre sietett Eddig ötszáz szegény gyermek ka­pott nyári ruhát a­­várostól. 7 AZiMIU * Két olasz darab a Nemzeti Szín­­házban. Goldonunak, az olasz színmű­irodalom klasszikus mesterének kétszáz év előtti komédiáját mutatta be a Nemzeti Színház ,,A legyező“ címen. A kényeskedő főurak, a kard és pisz­toly után kapkodó lovagiasság és az ucca népének egészéges szókimondása kerül szembe egymással. Kiderül, hogy minden emberfajtának egy a sorsa, ha szerelmes és féltékeny. Uray Tivadar kitűnő humoros­­ jellemrajzot adott, Olthy Magda és Szeleczky Zita nagyon tehetségesen ábrázolta a pórleány és a kényeskedő dáma figuráit. M­ildo­­vici, a modern olasz irodalom kitűnő­sége, akinek „A kerék" című darabját Lánczy Margit fordította és ő játszotta a főszerepét is a Nemzeti Színházban. A kerék az­­ élet folytonosságát, de a mindennapi élet­ egyhangú zakatolását is jelképezi. A nagyratörő, falun élő asszonyt szinte félőrültre őröli az élet kerekének ez az egyhangú zaja és ideg­rohamában öngyilkosságot követ el. Lánczy Margiton kívül nagyon meg­dicsérjük még Tímár Mihályt is szép alakításáért. Az angol-magyar kereskedelmi viszony kimélyült Fabinyi pénzügyminiszter befe­jezte londoni tárgyalásait Az angol kormány pénteken Fa­binyi Tihamér, pénzügyminiszter tiszteletére ebédet adott, amelyen részt vett Colville ezredes kincstári államtitkár, aki hosszabb beszéd­ben nagyon meleg hangon üdvö­zölte a magyar pénzügyminisztert. Örömmel állapítja meg, hogy mind­kettőjük pályafutásában sok ha­sonlóság észlelhető, amennyiben rövid egy-két év különbséggel mindketten a cambridgei egyetem hallgatói voltak és azután mind­ketten hazájuk vas- és acélipará­ban töltöttek be vezető szerepet, majd a kereskedelmi minisztérium vezetését látták el és onnan ke­rültek a pénzügyminisztérium élé­re. Örömmel látja azt is, hogy Anglia és Magyarország keres­kedelmi viszonylatai elmélyül­nek és terjedelmük is növekszik. Fabinyi Tihamér pénzügymi­niszter szívélyes hangon mondott köszönetet a meleg üdvözlésért, őszinte örömére szolgál, hogy már másodszor lehet vendége az angol kormánynak. Utal arra, amit egy évvel ezelőtt ugyanezen a helyen mondott arról az őszinte megbe­csülésről és meleg rokonszenvről, amelyet Magyarország érez An­glia iránt. Különösen kellemesen érintette ez a megértés mostani tárgyalásai során és utal arra, amit tavaly mondott, hogy Ma­gyarország becsületesen fogja teljesíteni azokat a kötelezettségeket, ame­lyeket vállalt. Úgy érzi, hogy ezt a kijelentését nemcsak a tavaly vállalt kötelezettségek becsületes teljesítése révén váltotta be, ha­nem azzal is, hogy az idén igye­kezett a­ tárgyalások során lénye­ges lépést tenni a jövőnek meg­nyugtatóbb kialakítása felé. A magyar pénzügyminiszter be­széde meleg visszhanggal és tet­széssel találkozott. Fabinyi Tiha­mér még megbeszéléseket folyta­tott az angol pénzügyi körökkel és este Párzsba­ utazott. IVVVXXXXXXXXXXVI.VVVXV­VWM . — Akiknek nem kell az élet. Az óbudai ha­jógyár mellett horgony­zó CDS 113. számú uszályon Fe­hérvári Károly kormányos 30 éves felesége ismeretlen méreggel megmérgezte magát. — Vilcsek Ferencné 35 éves háztartásbeli a Lajos utca 42. számú házban lévő lakásán ismeretlen méreg­gel meg­mérgezte magát. A Dunaharasztin Dresszel Sándor 40 éves napszá­­nás ismeretlen mérget vett be. Mindhárom öngyilkost súlyos ál­lapotban a Rókus-kórházba szál­lították.

Next