Friss Ujság, 1938. március (43. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-10 / 56. szám

10 FRISS ÚJSÁG 1938 március 10. csíllörtolt ipponra izgalmas küzdelmek az amatőrbajnokságban Az érdekesen alakuló profibajnokság m­ellett a fővárosi am­atőrbajnokság is igen heves, bizonytalan kimenetelű küzdelmeket hoz. Két héttel ezelőtt indult meg a tavaszi idény, de máris egész sereg meglepetés adódott. Me­rész dolog lenne már most a bajnok­ság végső kialakulását megjósolni, legfeljebb kombinálni lehet. Az I. osz­tály két csoportjában a Zuglói SE és a PTESC csapata vezet. Mindkettő idei kitűnő szereplése nagy meglepe­tés. Első helyük azonban egyáltalán nincs elintézve, minden mérkőzésen alkalmasint ádáz harcot fognak vívni. A bajnokjelölteknek különben az a sorsuk, hogy ellenük még a leggyen­gébbnek látszó csapat is mindent be­lead a küzdelembe. De nagy harc vár­ható a B­ Ligát jelentő helyezésekért, valamint a kiesés elkerüléséért is. A II. osztályban, ha lehet, még nagyobb a tülekedés, mint az első osztályban. Minden megszerzett vagy leadott pont és rúgott gól sorsdöntő lehet. A Hungária­ SC és a BSzKRT tarta­lékcsapata áll egyelőre az élen. A III és alsóbb osztályokban hasonlóan ér­dekes a helyzet. Az amatőrmérkőzések drukkerei tehát izgalmas küzdelmeket láthatnak tavasszal, reméljük, hogy a mérkőzések nívója ellen sem lesz pa­nasz. )( A BLASz elnöksége a durva já­ték ellen. A BLASz elnöksége megis­métlődő botrányokra való tekintettel fi­gyelmezteti az egyesületeket és a já­­tékosokat arra, hogy a sok sportsze­rűtlenség és durvaság milyen káro­kat okoz az amatőrfutballnak. Három héten keresztül kötelesek ezért a ven­déglátó egyesületek a játék megkez­dése előtt a játékvezető jelenlétében az idevágó szabályokat a két csapat előtt felolvastatni s figyelmeztetni a játé­kosokat arra, hogy a sportszerűtlensé­gek milyen következményekkel jár­nak. Az intézkedés nagyon helyes, csak azután az illetékes fegyelmi egyesbírák is egyenlő mértékkel, drá­kói szigorral járjanak el! Elmarad az Arsenal és a jugo­szláviai válogatott budapesti szereplése Az eucharisztikus világértekezlet alatt sporttilalom lép életbe , ezért elmarad az Arsenal budapesti mérkő­zése, valamint a jugoszláv—magyar válogatott futballmérkőzés. )( Nem lesz angol—magyar futball­mérkőzés. A Magyar Labdarúgók Szö­vetsége elnöki ülése tudomásul vette, hogy az OTT az egyesületek segélye­zésére 24.000 pengő kiutalását java­solja a kultuszminisztériumnak. Az angol—magyar klubmérkőzés ügyé­vel a szövetség érdemben nem foglal­kozik, tekintettel arra, hogy az előre látott májusi határidő az Euchariszti­kus Vilá­gértekezlet következtében sporttilalom alá esik. A német—ma­gyar mérkőzés bírójának, a belga Lan­­genusnak kiküldetéséhez a szövetség hozzájárult. A görög labdarúgó szö­vetség az összes költségek megtéríté­sén kívül 1000 dollárt igényel, ezzel szemben az MLSz 500 dollárt ajánlott fel. Amennyiben ajánlatát nem fo­gadná el, az ügyet­ nemzetközi válasz­tottbíróság elé viszi. Repülőgép az egészségügyi szolgálatban Franciaországban a katonai egész­ségügyi szolgálatban újabban szél­­malom repülőgépeket is alkalmaznak. Ezek a gépek jóformán mozdulatla­nul meg tudnak állni a levegőben és így az orvos vagy szanitée köté­len leszállhat a gépről, amely azután tovább folytatja repülését. KÖZGAZDASÁG MIT ESZIK BUDAPEST? Kínálat van szárazfőzelékben Az utóbbi napok alatt az Alföld nagy tételben kínálja a száraz babot, amely aránytalanul drága a főváros­ban. Az élelmiszerek nagykereskedelmi árai (zárójelben a termelői árak). Tömegáruk métermázsánként: Gülbaba és nyári rózsaburgonya 7—8 P. Őszi rózsa 6—7 P. Ella 5—5.50 P. Kifliburgo­nya 10—12.50 P. Fojtott újburgonya 9.50— 11.50 P. Fehérburgonya 5—6 P. Ipari 4.20—­4.50 P. Vöröshagyma 14—24 (12-20) P. Fokhagyma 10-20 (8-16) P. Fejeskáposzta 26—34 (22—30) P. Kel­káposzta 14—25 (12—22) P. Paraj 14—30 (12—26) P. Sóska 60—120 P. Vegyes zöldség 26—32 (24—30) P. Zeller 12—24 (10—20) P. Champignon gomba 1.20— 1.80 pengő kilónként. Tojáspiac: 1—1.12 pengő kilónként. Élő baromfi: tyúk 1.30-1.40, csirke 1.60—2.20, ruca 1.50— 1.55, lúd 1.40-1.50, pulyka 1.20-1.30 P kilónként. Mézpiac: 1.35—1.40 pengő kilónként. A Magyar Kereskedelmi Hitel­bank—Schopper J. G. Rt. igazga­tósága a folyó hó 22-én tartandó közgyűlésnek a 275.610 pengő nye­reségből részvényenként 2.50 pengő osztalék fizetését indítványozza. Napról-napra gyengül az osztrák schilling. Az utóbbi hetekben a nemzetközi pénzpiac legfontosabb eseménye az osztrák pénznem, a schilling állandó gyengülése volt. Schuschnigg kancellár berchtesga­­deni utazása óta nemzetközi pénz­ügyi körökben aggodalommal te­kintenek Ausztria felé és ennek eredménye az volt, hogy a schil­­ling a zürichi pénzpiacon folyto­nosan hanyatlott. Február elején még 81 és fél svájci frankot fizet­tek 100 osztrák schillingért,­ ma már csak 66 és felet. Amellett az osztrák pénzügyi és kereskedelmi szervezetben nem állt be semmi változás, úgyhogy a pénz értéké­nek ez a feltűnő rosszabbodása egyedül az osztrák belpolitikai helyzet nyugtalanságára vezethető vissza. A vasárkiegészítés rendeletét akként módosította a földművelés­­ügyi miniszter, hogy az átlagos árjegyzés kiszámításánál azt a bel­földön értékesített vajmennyiséget kell figyelmen kívül­­hagyni, amelynek árjegyzése az előállítás helyén nagyban kilogramonként 3 pengőnél kevesebb. Az emődi vásárt, amelyet téve­sen március 7-ére hirdettek, már­cius 14-én tartják meg. Lisztpiac: Búzaliszt: búzadara 38— 39.50, Ogg 37—38.50, Ug 37—38.50, 0f 37— 38.50, 2gg 36—37.50, 2g 36—37.50, 2f 36— 37.50, 4-es 35—36, 5-ös 33.50—34.50, 6-os 29.50— 31.25, 7-es 21—23, rozsliszt 0-ás 34—36.50, 01-es 32—34.50, 1-es 27.50—30, 11-es 22—24 pengő. 15 fillérrel drágult a búza. Az ár­jegyző bizottság megállapítása szerint a búza 15, a zab 5, a tengeri 10 fillér­rel drágult, a rozs és az árpa ára nem változott. — Készárú: Búza: tisza­vidéki és felsőtiszavidéki 77 kg-os 20.65 —21, 78 kg-os 20.95—21.30, 79 kg-os 21.20 —21.50, 80 kg-os 21.35—21.60; Duna— Tiszaközi és dunántúli 77 kg-os 20.65— 20.90, 78 kg-os 20.95—21.20, 79 kg-os 21.20 —21.40, 80 kg-os 21.35—21.50; fejérmegyei 77 kg-os 20.65—20.95, 78 kg-os 20.95— 21.25, 79 kg-os 21.20—21.45, 80 kg-os 21.35 —21.55 pengő. Rozs: pestvidéki 18.80— 18.90, más származású 18.85—19. Zab­­la 16—16.30, 11— 15.90—16. Árpa: sör­árpa, kiváló 20—20.50, la 18.50—19, Ila 17—18.25; takarmányárpa la 16—16.50, Ha 15—15.50. Tengeri: tiszántúli állo­másról 12.70—12.80, egyéb állomásról 12.65—12.75 pengő. — Határidőpiac: Ma­gyar rozs márciusra 19.48, májusra 19.30—19.51 (19.30). Tengeri májusra 13—13.07 (12.98) pengő. A szerdai sertésvásárra felhajtottak 1072 darab sertést. Eladtak 1029 dara­bot, eladatlan maradt 43 darab. A vá­sári állományból angol hússertés 358 darab volt a felhajtásban. A vásár irányzata változatlan volt. Árak: sze­dett sertés la 104—105, Ila 101—103, silány ,86—98, öreg sertés la 100—102, angol tőkesertés 102—103, angol sonka­sertés Ha 97—103, exportzsír, márká­zott, vágóhídon átvéve, csomagolás nélkül 162, félsertés szalonnával la 137 —140, Ha 134—137, félsertés hús la 130 —140, Ila 120—130, sózott szalonna 3-darabos 138, 4­ darabos 134, botsza­­lonna 28 kg-os 150, háj 152—156, sza­lámihús 118, belföldi zsír fa 158, Ila 152—154, sertésbelsőrész 110—120, ser­tésbél és gyomor 80—90, tepertő la 160 —170, Ha 30—34 fillér kilogramonként. Országos vásárok (Magyarázat.) A helységnevek után záró­jelben a vármegye és a nem helyi vasút­állomás van feltüntetve. Állatvásároknál l - ló, m - marha, s­ór­sertés, k­ő ki­rakóvásár. A jelző betűk után következő számok a felhajtást tudatják. A pótvásá­rokat és a havi vásárokat külön tün­tetjük fel. Szombat, március 12. Badacsonytomaj­­(Zala) 1 — 100, m — 300, s. k. — Eleik (Arad) 1 — 250, m — 400, s. k. — Egyhá­­zaskozár (Baranya, Mágócs) 1 — 1500, m — 1200, s. k. — Gálosfa (Somogy) 1 — 120, m — 150, k. — Jászfényszaru (Szolnok) 1 — 080, m — 1700, s. k. — Perkáta (Fe­jér, Szolgaegyház) 1 — 250, m­ — 600, s, k. — Répcesze­ntgyörgy (Vas, Pósfa) m — 100, k. — Somogysámson (Somogy, Balatonszentgyörgyi 1 — 20, m — 80, k. — Zalaszentgrót (Zala) 1 — 200, m — 1200, k. Vasárnap, március 13: Budapest (Pest) 1 — 2000 (20-án) k (13—26).­­ Kisújszállás (Szolno­k) 1 — 1000, m — 1200 s, k Hétfő, március 14: Apc (Heves, Apc-Zagy­­vaszántó) 1—800, m — 790, s, k. — Báta­­szék (Tolna) 1 — 400, m — 400, s, k. — Bonyhád (Tolna, Hidas-Bonyhád) 1 — 1800, m — 600, s, k. — Bugyi (Pest) 1, m, s, k. — Csorna (Sopron) 1 — 2000, m — 5500, s, k. — Esztergom (Esztergom) 1 — 300, m—800, s, k. — Fertőszentmiklós (Sopron) 1 — 300, m — 800, s, k. — Görge­teg (Somogy) 1 — 70, m — 70, s, k. — Hercegfalva (Fejér) 1 — 60, m — 80, s, k. — Hosszúhetény (Baranya) 1 — 300, m — 400, s, k. — Isztimér (Fejér Fehérvár- Csurgó) 1 — 10, m — 90, s, k. — Kalocsa (Pest) 1 — 800, m — 1200, s, k. (15 én).— Kisvárda (Szabolcs) 1, m­, s. k. — Kör­mend (Vas) 1 — 700, m — 2000, k — Kun­baja (Bács) 1—120, m — 260, s. k. — Kun­­szentm­iklós (Pest) 1, m, s. k. — Máté­szalka (Szatmár) 1, m, s k. — Mohács (Baranya) 1 — 1700, m — 800, s. k. — Ná­­gócs (Somogy, Kapoly) 1 — 400, m — 500, k. — Nagydorog (Tolna) 1 — 600, m — 1200, s. k. — Nagyigmánd (Komárom) 1 — 500, m — 1200, k. — Polgárdi (Fejér) 1 —150, m — 200, s. k. — Ózd (Borsod) s. k. — Siklós (Baranya) 1 — 1500, m — 700, s. k. — Som­ogyjád (Somogy) 1 — 600, sp. — 800, k. — Szentgotthárd (Vas) m — 200, s. k. — Tarpal (Zemplén) 1 — 200, m — 700, s. k. — Vajszló (Baranya) 1 — 500. iiimmiiHiimiiiimiimmmii Közérdekű feleletek Kéziratokat nem adunk vissza Sorsjegyekről. Régi olvasó 95. Állam­sorsjegye (114082) 5 pengőt nyert, ha későn küldte be, mert március 3-án délben lejárt a beváltás ideje. — Kiss A. Galgahévíz. A kérdezett osztály­sorsjegyet múlt év augusztus 24-étől szeptember 24-éig tartó húzáson 175 pengővel húzták, ki, a nyolcadra 17.50 pengő jár. — Perces L. Nagyberény. Sorsjegyét nem húzták ki. — Mészárok Gy. Bpest. Várja meg a hivatalos hú­­zási jegyzéket, a lapokban közölt szá­mokért nem vállal felelősséget a szer­kesztőség, amint azt minden alkalom­mal fel szoktuk tüntetni. Részére is a hivatalos nyereményjegyzék az irány­adó. — P. M. Ópályi írja meg nevét, pontos címét és készséggel küldünk Útmutatót a védekezéshez. — H. János, Pomáz. A „Jó tojó tyúk“ című szak­könyvet megküldüttük címére és abban a tyúktetü irtása, valamint az ellene való védekezés benne van. Esetleges további kérdéseire készséggel válaszo­lunk. — B. J. Horthyliget. Hatéves gyümölcsösben a fák közé kukoricát ültetni káros, mert elszívja a fáktól a talajnedvet és a táperőt. Ha a fák koronája között 150—200 cm­ távolság van, 2—3 sor babot vethet minden hát­rány nélkül. — K. S. földműves, Bihar­­nagybajom. A ludak nemtojásának többféle oka lehet, főleg a kukoricával túlhizlalás akadályozza a tojás leraká­sában. Próbálja fokozatosan elvonni a kukoricát és pótolni áztatott árpával, zabbal, legalább is felerészben. — Kelenvölgyi olvasó. Az adatokat "meg­tudhatja a Rádió igazgatóság­nél, Budapest, Sándor ucca 7. — S. F. I. Felsőireg. Államsorsjegye nem nyert. A nyeremények beváltási ideje március 3-án lejárt. — Raskó S. Csurgó. Ilyen néven sorsjegyeket nem ismerünk. — S. I. Csepel. Fogadós, Hazánkban 377.279 kát. holdon 4.510.147 hektoliter bor termett 1936-ban. — Mária asszony, Budapest. A virágzó és nem termő fá­kon a permetezést szakszerűen végezte el. A baj okozója nem lehet a szom­széd lúgosvízkiöntése, mert mire az a fák gyökeréhez ér, még ha sósav volna is, akkor is elveszíti káros hatását. — Szerkesztésért és kihártásért felelős­ Dr. Révay Béla Kiartótulajdonos, Hazai Hírlapkiadó r.­­ Általános Nyumoda Könyv és bankiadó Rt. nyomdája. Budapest, VI. Nagymező u. 3. A nyomdáért felelős: Dr. Új István. 1&­ 5XXXXXXXXXXXXXXXXJOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Csütörtök: ÜGETŐVERSENY I. Háromévesek versenye. Táv 1600. 1 Engedelmes (Masz. F.) 1580 2 Ágas (Jónás) 1580 3 Varázs II. (Tornáim) 1580 4 Rozmaring (Zwill.) 1620 5 Cirill F. (Jónás) 1620 6 Willy (Feiser) 1610 7 Valuta (Kallinka) 1660 8 Lucifer (Földi) 1680 Rozmaring, Engedelmes. Valuta. I. I. IV. II. Kölkedpusztai díj. Táv 2100. 1 Léva S. (Vorst) 2100 2 Senki (Kallinka) 2100 3 Orpheus (Zwillinger) 2120 4 Matador (Baik) 2120 5 Salto (Kovács J.) 2120 6 Azdaja (Földi) 2120 7 Dancsi (Feiser) 2120 8 Orao (Maszár F.) 2140 Senki, Orpheus, Azdaja. III. Amatőrverseny. Táv 2000. 1 Ulica (Gedeon) 2000 2 (3) Margit (?) 2020 3 (2) Ildikó (Balogh) 2020 4 Biztos (Reimer) 2020 5 Betörő (Vecseklőy) 2020 6 Risiko (Galla) 2020 7 Margit S. (?) 2020 8 Echo fia (Molnár) 2040 9­ Toti (gr. Vay) 2060 10 Pique Danié (?) 2080 Ildikó, Biztos, Ulica. IV. Mechanikus handicap. Táv 2100­ 1 Mátka (Maszár I.) 2100 2 Liberty Hanover (Dózsa) 2100 3 Challmar (Benkő) 2100 4 Epilog (Bailk) 2100 5 (15) Árvalegény .... (Maszár F.) 2100 6 Groo Peggy (Feiser) 2110 7 Egéria (Raymer) 8 Varázsló (Tomann) 2120 9 Varázsfuvola (Kovács II.)­­136 10 Pajtás (Kovács I.) 2140 11 Bohém (Soldos) 12 Limbó (Marék) 2160 13 (5) Zivatar (?) 2210 Liberty Hanover, Egéria, Groo Peggy. V. Első díj, Táv 2200­ 1 K. L. (Simkó) 2200 2 Edöm­ér (Maszár I.) 2200 3 Triumpf (Kov. II.) 2220 4 Gladiátor (Worst) 2220 5 Penny (Jónás) 2220 6 Lasta (Fityó) 2220 7 Bicskás (Tom­ann) 2220 8 Törzsfőnök (Benkő)- - 2240 9 Tanoda (Dózsa) 2240 10 Benedek (Feiser) 2240 11 Botond (Steinitz) 2240 12 Bakafántos (Ravin.) 2260 Törzsfőnök, Tanoda, Lasta. VI. Handicap Táv 2100­ 1 Paris (Kovács J.) 2100 2 Ultra (Feiser) 2110 3 Séma (Feiser) 2120 4 Leó (Maszár I) 2120 5 Ágnes (Kersin­ki ) 2150 6 Spilka (Hauser) 2150 7 Hanna the Great (Fityó) 2160 Ultra, Ágnes, Leó, VII. Nemzetközi verseny. Táv 2200­ 1 András (Hauser) 2200 2 Győző (Benkő) 2200 3 Galagonya (Kov. F.) 2229 4 Uzsorás (Feiser) 2220 5 Elmés (Kovács II.) 2220 6 Oda (Marék) 2220 7 Torkos (Vorst) 2220 8 Kuno (Kovács J.) 2240 9 Sa­mers (?) 2269 Uzsorás, Galagonya. Elmés. VIII. Handicap. Táv 2100­ 1 Pusztak­ürtös (Kovács F.) 2100 2 (18) Jóság (Tomann) 2120 3 Opera (Mauser) 2120 4 Bajadére (Kov. I.) 2130 5 Bandika (Földi) 2130 6 Dajka (Síró dr.) 2140 7 Lenke (Galla) 2140 8 Déda (Feiser) 2150 9 Búzakalász (­1­ón­ás) 2150 10 Marlene B. (Baik) 2150 11 Bimbi (Katinka) 2160 12 Téma (Marschall) 2160 13 Balbo (Steinitz) 2170 14 Lármás (Dózsa) 2170 15 Lutri (Farkas) 2170 16 Imréd II. (Benkő) 2170 17 Ugyanis (Marék) 2180 18 (2) Palóc (Kovács II.) 2190 19 Gulliver (Fityó) 2210 Pusztakürtös, Marlene B., Bajadére, IX. Hernádvölgyi díj, Táv 2100­ 1 Canio (Jónás) 2080 2 Zászlós (Dózsa) 2080 3 Alpár G. (Marsch.) 2080 4 Cinka Panna (Benkő) 2100 5 Cifra (Worst) 2140 6 Csalárd (Wiesner) 2160 Cinka Panni, Alpár G.: Zászlós.

Next