Friss Ujság, 1939. november (44. évfolyam, 249-272. szám)
1939-11-03 / 249. szám
■I Január elsején életbe lép a Felvidéken a hadirokkanttörvény Jelentkezzenek a Cehoszláviánál biztosított hadigondozottak A Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetségének sajtóértekezletén Árpátfalvy Nagy István országos elnök ismertette azokat a panaszokat, amelyek a felvidéki és kárpátaljai hadigondozottak között napirenden vannak. Különösen sok a panasz amiatt, hogy egyes elöljáróságok még ma is vonakodnak kiállítani a hadigondozási igazolványokat. Ezeknek az állapotoknak egy csapásra véget vet a hadirokkanttörvénynek a visszacsatolt Felvidékre és a Kárpátaljára való kiterjesztése. A közeljövőben rendelet jelenik meg, amely 1910 január elsejei hatállyal életbe lépteti a Felvidéken és a Kárpátalján a hadirokkant-törvényt. A felvidéki hadirokkantak túlnyomó többsége életbiztosítást kötött a prágai Cehoszlávia biztosító intézetnél. A visszacsatolás óta ezek a rokkantak nem fizették be a megfelelő járulékokat és így félő, hogy a tizennyolc-húsz éven át befizetett pénzecskéjük elvész. A prágai biztosító intézet — amint a megindult tárgyalások során kiderült —■ nem tudja név szerint, hogy kik azok a felvidéki hadigondozottak, akik biztosítva vannak. Ezért szükségessé vált ezeknek az összeírása. A HONSZ most a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter engedélyével azzal a kéréssel fordult a felvidéki és kárpátaljai községi elöljáróságokhoz, hogy az érdekelt hadigondozottakat, akiknek száma megközelíti a tizenháromezret, jelentkezésre hívja fel. A hadigondozottaknak november 10-ig kell jelentkezniük az elöljáróságokon. Vagy a HONSz csoportoknál, ahol jelentkezési íveket kell kitöltennök. Az összeírás után megkezdődnek a tárgyalások arra vonatkozóan, miképpen lehetne meg-éenteni és Magyarországra hozni a felvidéki és kárpátaljai hadigondozottak befizetett pénzét. • 1931. november 3. péntek FRISS ÚJSÁG Mozdonyba futott a tehervonat A vonatvezető meghaltAlmásfüzitő vasútállomáson egy gőzmozdonyból és egy csomagkocsiból álló szerelvénybe november 3-én az esti órákban a Komárom felől haladó tehervonat belefutott. Az összeütközés következében mindkét mozdony kisiklott és megrongálódott. A csomagkocsi összetörött, míg több teherkocsi felborult és megrongálódott. Az anyagi kár még ismeretlen. A baleset következtében Aagy Béla, a tehervonat vezetője a helyszínen meghalt. A forgalomban akadály nincs. A nyomozás folyamatban van. Miért késik a méhetető cukor kiutalása? Jászladányban az ország méhészei értekezletén elkeseredetten panaszkodtak amiatt, hogy az iletékesek még a mai napig sem utalták ki a szükségs méhetetőcukrot. A magyar méhészeteiket emiatt óriási vészém fenyegeti. Sokan a meglévő méhcsaládokat kényszerülik apasztani, csakhogy a méhállományukat az éhhaláltól megmentsék. Sokan kétségbeesve, aggódva szemlélik sokéves munkájuk tönkremenetelét. Nem tudják megérteni, hogy miért kell elpusztulni a magyar méhészetnek, amely az utóbbi időben olyan örvendetesen fejlődött. Angliából, Belgiumból, Svájcból, Dániából, véd- és Norvégországból most erősen keresik a mézet és a termelők nem tudják őket kiszolgálni. Elhatározták, hogy még egy utolsó kísérletet tesznek illetékes helyen, hogy haladéktalanul intézkedjék a méhetetőcukor kiutalására, nehogy a magyar méhészetet mégpusztulás érje. Kedden temetik az országházból Darányi Kálmánt Öt hónapig küzdött a halállal a képviselőház most elhunyt elnöke A magyar politikának és közéletnek ismét mély gyásza van. Kidőlt a sorból Darányi Román, a képviselőház elnöke, a háború utáni Magyarország egyik volt miniszterelnöke, akinek az a nehéz történelmi szerep jutott, hogy Gömbös Gyula halála után a nagy gazdasági munkaprogram előkészítésével és megalapozásával útját egyengesse annak a gazdasági átalakulásnak és szociális reformgondolatnak, amelynek úttörője Gömbös Gyula volt. Darányi Kálmán, aki régi magyar közigazgatási és vármegyei iskolát járt Bethlen István gróf mellett , tanulta meg a magyar sorskérdés és történelmi hivatás nehéz feladatait. Mint képzett gazdasági szakember a magyar földművelésnek szaktudósa, nagyon is tisztában volt azzal, hogy az ország újjáépítése a földkérdés megoldása nélkül lehetetlen. Négy és fél hónappal ezelőtt a képviselőház nyári szünete után Darányi Kálmán volt miniszterelnök, a képviselőház elnöke,anyácsai birtokára ment pihenni. Amikor egyszer a parkban sétált, a szívéhez kapott. — Olyan furcsán érzem magam, mintha minden elsötétülne előttem, mondotta. Először azt hitték, hogy nikotinmérgezése van, később megállapították, hogy rendkívül súlyos betegség támadta meg, agytrombózist kapott. Ez a betegség hosszú ideig kínozta, később azonban felszívódott, de a javulás csak látszólagos volt. Hamarosan megkapta a betegséggel járó többi bajt is, mellhártyagyulladást, majd kétszer tüdőgyulladást kapott Be kellett szállítani a Vöröskereszt kórházba, ahol Herczog tanár kezelte. A nagy betegség egyre jobban elhatalmasodott, rajta, míg a múlt héten csütörtökön újabb agytrombózis érte. Egy héttel ezelőtt, csütörtökön reggel hét órakor elvesztette eszméletét, ettől kezdve hat napon át tartott a volt miniszterelnök rendkívül erős szervezetének küzdelme a halállal. Szerdán délután négy óra 36 perckor meghalt. Halálának híre gyorsan elterjedt a fővárosban. A volt miniszterelnök özvegyéhez Horthy Miklós kormányzó igen meleghangú táviratot küldött, amelyben kifejezte részvétét és megemlékezett Darányi igen nagyértékű szolgálatairól. Hasonlóképpen hosszú és bensőséges részvéttáviratot küldött az özvegynek gróf Teleki Pál miniszterelnök is, aki ebben a táviratban megemlékezett azokról a reformokról, amelyeket Darányi Kálmán a politikai és gazdasági életben megteremtett. A temetés részleteire vonatkozóan már megtörténtek az elhatározások. Hétfőn délelőtt szállítják a holttestet az országháza épületébe, miután előzőleg bebalzsamozták.A-s felravatalozás után délutánmegnyitják a kupolacsarnokot a nagyközönség előtt. Az ünnepélyes gyászszertartás kedden délelőtt 11 órakor lesz Horthy Miklós kormányzó jelenlétében. Hitler részvéte Hitler vezér Darányi Kálmán elhunyta alkalmából az özvegyhez táviratot intézett, kifejezésre juttata a volt magyar miniszterelnök halála fölött érzett részvétét, Ribbentrow birodalmi külügyminiszter is részvéttáviratot intézett az özvegyhez. Élete és működése Dr. Darányi Kálmán 1886-ban született Budapesten. Néhai Darányi Béla földművelésügyi államtitkár fia volt. Középiskolai és egyetemi tanulmányait a fővárosban végezte, és államtudományi doktorátust szerzett. Már kora ifjúságában a közigazgatási pályára lépett, de ezt megelőzőleg Európa legnagyobb részét bejárta és mindenüttgazdasági tanulmányokat folytatott. Később a belügyminisztériumba került, majd Fogaras vármegyében lett helyettes főszolgabíró, aztán vármegyei főjegyző. 1917-ben Zólyom vármegye főispánjává nevezték ki. A világháborúban mint tartalékos huszárfőhadnagy a román és orosz harctéren teljesített szolgálatot és számos hadikitüntetést szerzett. A háború után Győr vármegye kormánybiztosa, majd főispánja lett. 1923-ban Moson vármegye, 1924-ben Győr-Moson és Pozsony egyesített vármegyék és Győr város főispánjává nevezték ki. A magyaróvári kerület két ízben választotta meg képviselővé és 1928-ban Bethlen István gróf miniszterelnök felkérésére vállalta a miniszterelnökségi politikai államtitkár lagot, amelyet Gömbös Gyula kormányzata alatt is megtartott. Gömbös halála után ő lett a miniszterelnök, lemondása után pedig a képviselőház elnök Darányi Kálmán. 3 MÉLYEN,, MEGLEPŐ VÁLTOZÁS Mily rövid idő alatt! A nők ezrei állapítják meg boldogan, hogy megszabadultak ráncaiktól és több évvel fiatalabbaknak látszanak. Pótolja Ön is a fiatalság fontos életelemét a bőrben, hogy az ismét üde és fiatalos legyen! Ez az életelem a Bioeel, Dr. Steiskal wieni egyetemi professzor nagyjelentőségű felfedezése. Ez az anyag a rózsaszínű Tokaion krémben kerül most forgalomba. Esténként, lefekvés előtt használandó, hogy álma idején táplálja és ifjítsa bőrét. Nappal fehér Tokaion krémet használjon. Kioldja a fekete pontokat, összehúzza a kitágult pórusokat és rövid idő alatt fehérebbé, lágyabbá, bársonyosabbá teszi még a sötét, durva arcbőrt is. kővé választották meg. Az utolsó általános választások alkalmából egyhangúan kapta meg Balatonfüred mandátumát, miután különösen a balaton vidéki föld- és fürdőgazdaság terén kifejtett működésével nagy népszerűségre tett szert. Az új országgyűlés is őt választotta meg elnökké. Lesújtottak a kisemberek csalóira Román kispesti ügyvédet és feleségét 4-4 évi fegyházra ítélték Hat héten keresztül tárgyalta a pestvidéki törvényszék Román- Zsoth Iván kispesti ügyvéd és bűntársainak nagyszabású bűnügyét Román, ellen több mint száz feljelentést tettek csalás, sikkasztás és uzsora miatt. Különösen az utóbbi bűncselekményekben mozgott otthonosan a kisemberek megkárosítója, aki egyszer pénzért fordult hozzá, annak elvitte az utolsó ruhadarabját is. Áldozatait a társadalom minden rétegéből szedte, attól sem riadt vissza, hogy százszázalékos hadirokkantakat, károsítson meg. A törvényszékmost hozott ítéletével Román Roth Ivánt 44 rendbeli uzsora, 4 rendbeli csalás és 5 rendbeli sikkasztás bűntettéért négyévi börtönre ítélte. Ugyanilyen büntetéssel sújtotta a feleségét is, akivel szemben 30 rendbeli uzsora és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. Mindkettőjükkel szemben 2000 pengő pénzbüntetést is megállapított a négyévi börtönbüntetésen felül a bíróság. Az ítélet indokolása szerint Román-Rothék burkolt uzsoraügyletekkel foglalkoztak, kölcsönöket helyeztek ki ingatlanokra, a törvényben meg nem engedett kamatokat szedtek. Rendkívül súlyosbító körülménynek vették a bűncselekmények halmazát és a vádlottak szívós, kíméletet nem ismerő eljárását, amellyel a bűncselekményeket elkövették. A bűnügyben szereplő Adony Weisz Jenőt a törvényszék felmentette a vád alól és elrendelte azonnali szabadlábra való helyezését, Románék azonban fogva maradnak. A felszabadult Csallóköz Egyházgelle községében ünnepélyes keretek között avatták fel a „gelleszél" tizenegy községe által emelt Országzászlót. Hazánkban ez az ötszázegyedik Országzászló. Képünk az avatásról-róéá szólt. ’