Friss Ujság, 1942. szeptember (47. évfolyam, 199-221. szám)

1942-09-02 / 199. szám

Ára 8 fillér S­z­e­r­d­a, 1942 szeptember 2­47. évfolyam, 199. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., Nagymező­ utca 3 Telefon 22-50-30 Ma: Kisemberek Háza táj a Fellángolt a nác Egyiptomért Véres családi dráma egy szentesi tanyán A névtelen kisember kötelességteljesítése mindig önzetlenebb, mint a nevével, egyéniségével szereplő történelmi hős. Pedig a felelős­ség csak látszatra különbözik. Mint a nagy (' illeték minden egyes alap rég’ .'ja van olyan fontos az egész építményben, mint a homlok díszítménye, ép­pen úgy az államfentartás, or­szágép­ítés és a honvédelem munkájában is sorsdöntő jelen­tőségű, hogy milyen téglából építettük az alapot, milyen munkás, milyen katona, milyen polgár, milyen államalkotó erő a névtelen kisember." Sok le­genda, sok történelmi adat beszél arról, hogy mennyi hűség és mennyi kötelesség­tudás, mennyi lelkierő tette ér­tékes államfenntartó erővé a névtelen magyart. A múlt világ­háború után minden község, minden város sietett emléket állítani és szobrot faragtatni ennek a névtelen magyar hon­védnek. Mert honvéd ő akkor is, amikor adót fizet, akkor is, amikor a téli segélyakció első kérésére odaadja a nélkülözhető meleg ruháját, akkor is, amikor ott áll itthon, vagy a Don part­ján. Hogy milyen honvéd, arra mindennél jellemzőbb és találóbb képet fest a doni magyar had­sereg vezérezredese, aki maga is példát szolgáltatott a hősi köte­lességtudásból, hiszen sebesül­ten érkezett haza, de nem magá­ról beszél, hanem a névtelen magyar honvédről. A honvéd­ről, aki egy elakadt magyar tank mellett öt hétig hűséggel, daccal, csak azért is, sokszor minden segítség reménye nélkül helytállt. Jány Gusztáv vezér­­ezredes mondja, hogy a magyar honvéd a mai minden eddigi emberi küzdelmeket meghaladó harcban is legendás példákat állít. Kitart a maga helyén mindig és mindenütt, csak azért is, csak azért is. Itthon is a gépek mellett, itthon is úgy, mint az Don partján a sebesült bajtársak mellett. Egyik kezével verekszik, a másik kezével szánt vagy épít, nem­ szárait a törté­nelem díszítő jelzőjére, nem is­­akarja, hogy külön feljegyezzék polgári kivoltát, névtelenül, szürkén, de méltó módon őseihez kitart, mert hisz a magyar jö­vendő szentségében, kitart, mert magyar. Sétahajón a dunai benszülöttek között Két órai út a kispénzű emberek „Zsófia hajóján“ • Népszerű a pünkösdfürdői propeller Napfényes időben, különösen vasárnap hatalmas tömegekben özönlenek a szabadba vágyó em­berek a Pálffy téri MFTR hajó­állomásra. Innen indul a margit­szigeti átkelési járat és a pünkösd­fürdői kirándulóhajó. Pünkösd­fürdőre óránként indulnak a ki­rándulókkal zsúfolásig megrakott csavargőzösük. A menetdíj, amely oda-vissza összesen két óráig tartó utazásra jogosít, 60 fillérbe kerül. A napfényes idő, a meleg, az ol­csó menetdíj és a vasárnapi m­un­­kaszü­net vízre csábítja az embe­reket. A Pünkösdfürdőre járó csa­­vargőzös a kispénzű emberek Zsó­fia hajója. Ünnepnap és vasárnap, ha szép az idő, egész késő dél­utánig szinte túlterhelésig meg­rakodva indulnak a propellerek. Hét és kilenc óra közt visszafelé nagy a forgalom. Ilyenkor hosszú emberkigyó várakozik a pü­skösd­­fürdői állomás korlátjai között s úgyszólván tíz percenkint telik meg a 180—2­50 személy befogadá­­sára alkalmas sétahajó. Az elmúlt vasárnap kora dél­után mi magunk is felszálltunk egy propellerre a Pálffy téren, hogy végigélvezzük a kirándulók tömegével együtt a kellemesnek ígérkező hajókázást . Magános utas nem is volt raj­tunk kívül a hajón. Nagyobbrészt családok, csoportos kirándulók és fiatal szerelmes­­párok üldögéltek a korlátok mel­lett elhelyezett padokon. Láttunk három kalandvágyó fiatalembert is, akik ingerlő pepita nyak­kendővel és színes napszemüveg­gel felszerelve indultak neki az útnak, remélve, hogy ellenállha­tatlan eleganciájuk következtében nem maradnak egyedül az út vé­gén. Mert a kétórás sétahajózás arra is alkalmas, hogy a fiatalok ismeretséget kössenek. Indulás után még szótlanok az emberek, a barátkozás csak lassan indul. Egy idősebb vidéki asszonyság szólalt meg elsőnek. — Hát ez jó, mert nem ráz, mint a villamos. De én mégsem szeretem. Most negyven éve fogadtam meg, hogy nem ülök többet hajóra. De a lá­nyom, meg az unokák rábeszéltek. Hát csak baj ne legyen. A körülü­lők jót nevetnek a néni aggodalmán és most már meg­indul beszélgetés. Sok a vidéki. A pestiek magyarázzák nekik a látnivalókat. Ez itt a Margit­sziget, ott látszik a Víztorony. Az épülő Árpád-híd félig kész ivét és a pilléreket mindenki megcsodálja. Latolgatják, hogy mikor lesz kész az új híd és vitatkoznak, hogy ho­gyan­­kezdték építeni a Duna fe­nekén a pilléreket. A kis hajó többször kiköt hol jobb-, hol baloldalon. A Szúnyog­­sziget után a Duna kibontakozik egész nyári varázsában. Üteme­sen dohog a hajógép, csöndes sustorgással válnak kétfelé a hul­lámok a hajótest előtt. A friss dunai szél meglobogtatja a szőke és barna, hajfürtöket, csillognak a szemek és megszínesednek a heti munkában kifár­adt arcok. A Dunát a fás szigetek különös egzotikus folyóvá varázsolják. A római part tájékán feltűnnek a barnabőrű­ benszülöttek csónakjai is. A hajó körül éviekelnek, Integetnek, rin­gatják magukat a hullám tetején. Láttunk egy feketére sült „ben­­szülötti“ nőt, aki csöndes buzga­lommal harisnyát kötögetett a csónak végében. Általában nagyon sok a különféle vízijármű, a ka­jak, az egy-és kétpárevezős csónak. A pünkösdfürdői végállomáson nem száll ki minden utas. A hajókázás igazi rajongói helyü­kön maradnak és indulnak vissza­felé. A kitóduló közönség szerte­­széled a fürdőkbe és a vendég­lőkbe, hogy egy-két órai száraz­földi szórakozás után újra hajóra szálljon az alkonyuló Dunán. Visszafelé már jóval fesztelenebb a légkör, több a kacagás, néhány csoport pedig hangos nótázásba kezd. Valahonnan alkalmi zené­szek is kerülnek, esteva és hegedű­­szó kíséri az éneket. Az egyik jó­­hangu muzsikus rázendít a dalra. Kis csolnakom a Dunán lenge­dez ... Mindenki boldog, átszellemült, andalító­ hangulat vesz erőt az embereken. Egymásra találnak a fiatal szivek s tűnődő arccal emlé­keznek a múltra az idősebbek. A Dunán végighömpölyög a tej­­színű alkonyi köd és csodák­­csodája, opálos kéken csillog a víz. Aki esti­ szürkületben jár a Dunán, meggyőződhet róla, hogy nem hazudott a kék Duna keringő szerzője. Ahogy Budapest felé halad a hajó, felcsillannak a Dunát szegélyező lámpasorok , kibontakozik a főváros sárga fénygolyókból összerakodó, csodá­latosan szép esti képe. Még né­hány perc és vége az utazásnak.

Next