Friss Ujság, 1944. május (49. évfolyam, 106-121. szám)

1944-05-11 / 106. szám

Ára 14 fillér Ma: Friss Gyermekújság Csütörtök, 1944 május 11 49. évfolyam, 106. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., Nagymező­ Utca 1 . Telefon: 22-50-30 A szövetkezet gondolata nem új Magyaror­szágon sem. Nálunk azonban kevésbé ismerték fel eddig en­nek az egész Európát behálózó szervezetnek a nagyobb jelen­tőségét. Hazánkban a tej- és gyümölcstermelés elsősorban a szövetkezetnek köszönheti azt a nagy fellendülését, amelyben az utóbbi évek során része volt. A magyar juh- és tehénsajt, valamint a gyümölcsök az euró­pai piacok legkeresettebb élel­miszercikkei közé tartoznak. Szinte versengés van egyes magyar sajt-, vagy gyümölcs­fajtákért. A kecskeméti barack, a különböző vidékekről össze­gyűjtött alma szinte az egész világot bejárja, amíg fogyasz­tójához kerül. Némely mező­­gazdasági termény azonban tel­jesen bizonytalanul vergődött és fonnyadt még a hazai piaco­­­­kon is. Ilyen például még ma­­is a zöldségféle, ez az egészség szempontjából annyira fontos táplálék. A falvak és puszták gazdái hiába termelik a temér­dek salátát, káposztát, paradi­csomot, vagy más efféle termé­nyeket, nem tudják eladni, nem tudják értékesíteni, mert nincs­­ megszervezve az eladás. Napo­kig ott fonnyad a fővárostól messzi eső, falusi piacokon a zöldségféle, egészen olcsó árért fés ugyanakkor a fővárosban nincsen elegendő főzelékféle. A tanyai s falusi gazdának ugyan­is nem volt elég kifizető, hogy ötven-hatvan kilométerről tegye m­eg kétlovas kocsijával az utat azért, hogy például néhány má­zsa­­ salátát értékesítsen, így a zöldségfélék termelése az utóbbi időben nagyon lehanyatlott. Most, hogy a főváros lakossá­gának igen nagy része vidéken telepedett le egy időre és ott tétlenül tölti idejét, ajánlatos lenne komolyabban foglalkozni a zöldségfélék termelésével, meg kellene teremteni szövet­kezeti rendszerben a zöldség­félék termelését. A leventelá­nyok nemes szervezete alkalmas lennie arra a célra, s munkaerő is van elegendő a vidéken ah­hoz, hogy — természetesen a hatóságok közreműködésével — a zöldségfélék termelését nagy­mértékben fokozni tudják, így a szövetkezetek keretein belül a messzi tanyákról és falvakról órákon belül eljuthatna a friss tavaszi újdonság a mai világ­ban annyira fontos és nélkülöz­hetetlen főzelékféle. Ilyenkor, tavasz derekán, mikor már színesedik, zöld­ül, virágzik az ezerarcú határ, megelevenednek hosszú téli álmuk után az egy­ablakos, fehérre meszelt kis tanya­­házak és a föld szorgos népe el­indul, hogy birkózzék széllel, eső­vel, görönggyel, hogy kenyeret teremjen a széles határ. A tanyadiság apraja-nagyja­ ásót, kapát, fog a kezébe és látástól-va­­kulásig dolgozik kinn a földön. A munka nehéz és fárasztó. Nincs még eg­y olyan fia a földnek, a magyaron kívül, amelyik bírná ezt a munkát.­■ A falu és a tanya arca megváltozik ezekben a na­pokban. Estefelé, mikor hosszú sorokban jönnek be a faluba a messzi földekről a fejkendős,­­pi­­rosarcú parasztl ány­ok, ringó já­rású menyecskék, pelyhedző állú legénykék és _ öreg, fehérbajuszu­ magyarok, nótától hangos a széles határ. A nóta, a dal könnyít a nehéz munkán, felejteti a fáradalma­kat.­­ A magyar legény, amíg az eke szarvát tartja, vagy a villásszarvú magyar ökröt hajtja, nótát dudo­rász magában. Van valami külö­nös sajátos íze ennek a muzsiká­nak. Nincs ennek semmi köze a főváros kőnemgetegéhez, sem a budapesti aszfalthoz. Ez a nóta kint termett a szabad pusztákon, ahol akadály nélkül nyargal a magyar szél és a bólogató jege­nyék táncoló koronájáig csavarja fel a sivó homokot. Dalol a puszta és dalol a falu. Énekel a magyar ember, ha bevonul katonának és éneke­l akkor is, ha szabadságos levéllel a zsebében pár napra ha­zamehet övéihez. Színes, eleven, költői világ ez. A bugaci vagy a hortobágyi pásztor kint a végtelen pusztán egykedvűen szívja a pipáját. Gyapjasszőrű pulikutyájával ját­szik. Ingerkedik az állattal. Neki mondja el búját, bánatát. Az állat megérti, értelmes fekete pofáját gazdája felé fordítja és hallgat. Este, mikor már feljönnek a csil­lagok és a karámba terelik a nyá­jat, a szállásokon felharsan a nóta: Megbotlott a kisper lovam lába, Megbotlott a sebes szaladásba, Szaladj lovam, amíg lehet. Még egy félórára siess. Nem messze van, kit a szivem szeret__ A karám mellett gémeskút ágas­kodik az ég felé, mellette az itató­vályú. A tó messzebb esik. Jó pár kilométer odáig az út. Ilyenkor, tavaszi éjszakákon csak a víz és a nádas szagát hozza a karám felé a szél. A szolgafára akasztott bog­rács alatt vígan pattog a tűz, a jószagú birkapörkölt illata úszik a levegőben. Vacsorát főznek a juhászok. A fiatal bojtárgyerek vígan ap­rítja a fát és énekel: Szépen úszik a vadkacsa a vizen, Szépen legel a gulya a réten. .. Szépen szól a csengő a nyakába’, Tied leszek én babám nemsokára ... A juhászok, pásztorok nótájának se szeri, se száma. A pusztai nóta mindenre tud orvosságot. Nem írta senki, nem szerette senki. Ott szü­letet kint a tanyán. Az öregebb juhász énekelte egyszer valamikor a fiatal bojtároknak, csak annyit mondott róla, hogy valamikor az apjától tanulta. ■ Költők a magyar pásztorok, csak sokkal büszkébbek annál, hogy valaha is írnának legalább egy sort. Sok nóta szól a juhász­ról és a szamaráról. A taslafülü csacsi a lova a juhásznak. Nagyon jól ismeri az utat a faluból ki a tanyára. Még azt is tudja, melyik kocsmánál kell megállnia útköz­ben. A szamárról szól a következő régi juhásznóta: Szürke szamár szomorkodik, Mert a gazdája bort iszik. Ne szomorkodj, szürke szamár, Nemsokára elmegamár. A zenes­zerszá­m készítésben sem marad­ el a puszták népe. A pusz­tán él: magános ember maga fa­rag furulyát magának. Okkal­­móddal lassan, de biztos kézzel végzi el a nehéz munkát. Nem is válik meg a hangszerétől a világ semennyi kincséért sem. Amikor hosszú évekkel ezelőtt Kecskemé­ten a híres városban tanyai népművészeti kiállítást rendeztek, csodájára járt ezek­nek a hangszereknek az egész ország. Volt ott még fáiból­ faragott he­gedű is. Egymaga faragta ki egy darab,fából a tanyai hegedűké­­sz­í­tő-mester, még a húrokat is maga gyártotta s a hangja mégis olyan szép volt, hogy akármelyik fővárosi hegedűépítő mesterember Újabb tért nyertek a h­onvédcsapatok Kettős halálos szerelmi dráma Budafokon Őrizzük meg a falu és tanya hagyományos művészetét A magyar pusztán él a magyar muzsika — Bugaci karikás ostort őriznek a berlini múzeumban Akié a nóta, azé az ország

Next