Friss Ujság, 1944. szeptember (49. évfolyam, 198-222. szám)
1944-09-01 / 198. szám
A miniszterelnök látogatása a beteg Sztójay Döménél Vitéz Lakatos Géza miniszterelnök elfoglalta hivatalát a miniszterelnökségi palotában és nyomban megkezdte munkáját. Hivatalbalépésének első napján máris több hivatalos látogatást tett. Először vitéz Sztójay Döme volt miniszterelnököt látogatta meg a szanatóriumban, majd pedig Tasnádi Nagy Andrásnál, a képviselőház elnökénél, báró Perényi Zsigmond koronaőrnél, a felsőház elnökénél és József főhercegnél tett látogatást. Később fogadta a miniszterelnökség tisztviselőkarának tisztelgését. Kiterjesztették az utazási korlátozást A kárpátaljai területre, továbbá Máramaros, Ung, Bereg és Ugocsa vármegyékbe, Ungvár városba való utazás korlátozásáról szóló rendeletét a belügyminiszter kiterjesztette Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyesített vármegyékre, Békés, Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Maros-Torda, Csík, Udvarhely és Háromszék vármegyék valamint Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad város területére. Ezeket a területeket érintő utazásokhoz utazási igazolvány szükséges. Az utazási igazolvány kiállítása iránt a kérést kis- és nagyközségben a községi elöljáróságnál, a rendőrség működési területén a rendőrség vezetőjénél, Budapesten pedig a főkapitányságon kell előterjeszteni, s a kéréshez mellékelni kell két darab 6X9 cm nagyságú fényképet is. VVWVVVWXWWWVWWWVVV Újabb halálos balesetet okozott a robbanó gyújtófej Megt írta a Friss Újság, hogy a napokban súlyos szerencsétlenséget okozott egy elenséges bombától származó gyújtófej, amelyet Vizai Pál csaposdahaza vésővel és kalapáccsal akart elszedni. Ekkor a gyújtófej felt vant. Vizái kezét és a lábát leszakta és még két súlyos sérülést okozi Ez a súlyos szerencsétlenség most megismétlődött. Beke Mihály 21 éves „kalmi munkás is hozzájutott egy elenséges bomba gyujtófejéhez és azt hazavitte a lakására, ahol kalapáccsal elkezdte ütögetni. A bomba felrobbant és ,a munkás bal keze fejét leszakította. A szilánkok több sérülést okoztak a testén. A mentők Beke Mihályt bevitték a Szent István-kórházba, de már nem tudták az életnek megmenteni. Kövéresen meghalt. Ez a két súlyos baleset óva int mindenkit, hogy ne nyúljon hozzá semmilyen bombázásból származó tárgyhoz. A főkapitányság épületébe való belépés rendje Petrányi György főkapitány újból szabályozta a főkapitányság épületébe való belépés rendjét. Elrendelte, hogy reggel 8 órától 14 óra 30 percig a Ferenc József tér 8. Ferenc József tér 7. számú, a Zrínyi utca 4. számú, a Gróf Vigyázó Ferenc utca 1. és 5. számú kapuk legyenek nyitva. A főkapitány egyben felhívja a közzönség figyelmét, arra, hogy a hivatalos órák alatt felesleges ügyekkel ne zaklassa az amúgy is megterhelt rendőrtiszteket és egyéb tisztviselőket. Lehetőleg csak idézéssel lépjenek az épületbe, magánlátogatás esetén pedig várják meg a kapuőrség felvilágosítását s csak azután lépjenek az épületbe, ahová az új rendelkezés értelmében csapagot bevinni nem szabad. Általános panaszok felvétele, mint eddig is, a Gróf Vigyázó Ferenc utca 5. számú bejáratnál a panaszfelvevő irodában történik és ugyanitt van a bejárata a központi ügyeletnek, amely minden nap délután fél 3-tól másnap reggel 8 óráig tart szolgálatot. A főkapitány egyben felhívja a közönség figyelmét arra, hogy feltétlenül tartsa magát a kapuőrök figyelmeztetéséhez. Zavarórepülés alatt kiraboltak egy üzletet Véres kéznyom az ablaküvegen, vértócsa az üzlet padlóján A Keleti pályaudvar közelében, a Baross tér 3. számú házban vakmerő éjszakai betörés történt. Itt van ifj. Kicsiny János egyenruhaüzlete, amelyet éjszaka betörők látogattak meg. A betörést a kora reggeli órákban fedezték fel. Az üzlet ujjnyi vastagságú kirakatüvege darabokra volt törve, a vasrácson pedig vérnyomok látszottak. A járókelők szóltak a házfelügyelőnek, aki telefonon értesítette ifj. Kicsiny Jánost, az üzlet tulajdonosát. Mikor a tulajdonos bement az üzletbe, annak egy részét felforgatva találta. A pénztár fel volt törve és az ott őrzött 800 pengő hiányzott. Több ruhára való anyagot, azonkívül 70 pár bőrkesztyűt vittek el a kiszolgálóasztalról és a fiókokból. Még más is lehet a zsákmány, mert a pontos leltárt még nem állították össze. A helyszínen megjelentek a detektívek, akik megállapították, hogy a vakmerő betörők kővel, vagy valamilyen kemény tárggyal betörték a kirakatüveget, majd a bejárat elé szerelt vasrácson keresztül bemásztak az üzletbe. Az üveg betörése közben bevérezték kezüket és ennek nyomát az üvegen hagyták. Bent az üzletben a padlón vértócsát találtak, ami arra vall, hogy az egyik betörőnek az ereit metszhette fel az üvegszilánk. A pénztárt fogóval feszítették fel, a véres kéz nyoma ott található a fogón és az asztalon is. A tettesek az üzletben lévő dobozokat felnyitották és az értékesnek vélt cikkeket magukkal vitték. Tettük után ugyanazon az úton távoztak, amerre jöttek. A tettesek kezdők lehettek, mert gyakorlott betörő ügyesebben töri be az ablaküveget és nem hagy ennyi nyomot maga után. A véres ujjlenyomatok megkönnyítik a rendőrség munkáját és valószínű, hogy hamarosan elfogják a vakmerő betörőket. Akadtak szemtanúk, akik azt vallották, hogy a betörés éjjel a zavarórepülés ideje alatt történt és voltak olyanok, akik az egyenruhaüzlet felől a Rákóczi út irányába csomaggal menekülő fiatalembereket láttak. A tettesek után nagy eréllyel nyomoz a rendőrség. Elfogatásuk esetén statáriális bíróság elé állítja őket. Szigorúan ellenőrzik az autókat Több panasz hangzott el, hogy még mindig jogosulatlan autókat tartanak forgalomban. Ezért a kereskedelemügyi minisztérium közegei, a budapesti rendőrség közigazgatási osztálya a főparancsnokság által rendelkezésre bocsátottrendőrlegénység közreműködésével az egész fővárosra kiterjedő ellenőrzést tartott és ennek során úgyszólván minden gépjáróművet igazoltattak. Több kihágást, illetve visszaélést állapítottak meg, így kiderült, hogy a vidéki bérautófuvarozók nem tartják be a nekik előírt száz kilométeres mozgási határt. Igazoltattak egy trusztról Budapestre érkezett gépkocsit is. Mások a bérautóengedélyt vagy egyéb megkülönböztető engedélyt olyanoknak adták át, akik ennek használatára nek lennének jogosultak. Az ellenőrző razzia alkalmával ezeket a kocsikat azonnal kivonták a forgalomból, tulajdonosaik ellen pedig megindították az eljárást. Az ellenőrzést a jövőben sűrűn megismétlik, mert a rendelet értelmében a kivételezett kocsikat csak arra a célra, szabad használni, amire a kivételezést megadták. Különösen a szórakozóhelyek előtt álló gépkocsikat fogják a jövőben ellenőrizni , és amennyiben kihágást állapítanak meg, a kocsi forgalmi engedélyét a helyszínen bevonják. A főkapitányság közigazgatási osztálya ezzel kapcsolatban ismételten figyelmezteti a gépjárműtulajdonosokat, hogy a birtokukban lévő gépkocsit csak a megjelölt célra használják. Az esti elsötétítés után, ha zavaró repülés vagy légitámadás van, csak a „légo“ jelzésű vagy a különleges jelzéssel ellátott gépkocsik közlekedhetnek, de ezek is kötelesek betartani az előírt szabályokat. A jövőben ezeket is ellenőrizni fogják. Ellenőrzik a bérautókat is, amelyek elsötétítés után légiveszély, illetve zavaró repülés esetén megállni kötelesek. Budapesten szeptember 4-én kezdődnek meg az elemi iskolai beiratások A tanítás megkezdésének időpontjáról még nem döntöttek A székesfőváros területén lévő népiskolákban az 1944—45. iskolai évre a beiratásokat szeptember 4, 5, 6, 7. és 9-én (hétfőn, kedd, szerda, csütörtök, szombat) tartják meg délelőtt 7—10-ig, ezenkívül kedden és csütörtökön délután 3—5-ig is. A polgármester felhívja mindazokat, akiknek gondozása alá iskolaköteles korú gyermek tartozik és a gyermek jelenleg Budapesten tartózkodik, hogy minden iskolaköteles korú gyermeket be kell íratni, tekintet nélkül testi, vagy szellemi fogyatékosságára. Be kell íratni azt a gyermeket is, aki az előző iskolai évben a nyilvános iskolábajárás alól fel volt mentve, vagy akit a nyilvános népiskolából kizártak. Iskola Útzáró akadályokat építenek a honvédek a Kárpátokban FRISS UJSÁG 3 1944 szeptember 1. péntek : köteles korba lép az a gyermek, aki ez év június 30-ig 6-ik életévét betöltötte. Azokat a gyermekeket, akik vidésken tartózkodnak, semmiesetre sem szabad visszahozni Budapestre s meg kell hagyni jelenlegi tartóz- kodási helyükön őket. A beiratás elmulasztása kihágás, a be nem írt gyermeket ezenfelül hivastálból fogja " polgármesteri népiskolába beutalni. A beiratkozásnál be kell mutatni a gyermekre vonatkozó okmányokat, az első beírásnál a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az oltási bizonyítványt és a lakásbejelentőlapot, folytatólagos beiratásnál az előző évi népiskolai bizonyítványt, és a lakásbejelentőlapot. A gyermek a községi népiskolák közül csakis abba az iskolába íratható be, amely iskola beírási körzetéhez az igazolt lakás tartozik. A tanítás megkezdésének napja egyelőre nincs megállapítva. A csillagviselésre kötelezett keresztény gyermekek jelentkezése A Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetségének ideiglenes intézőbizottsága felhívja mindazokat a szülőket, gyámokat és gondozókat, akiknek a megkülönböztető jel viselésére kötelezett keresztény vallású gyermekük, gyámoltjuk, vagy gondozottjuk van, hogy a gyermekek következő adatait bocsássák a szövetség rendelkezésére: 1. A gyermek neve. 2. Lakcíme. 3. Neme. 4. Vallása. 5. Születési helye, éve, hónapja, napja. 8. A gyermek az elmúlt tanévben járt-e iskolába és ha igen, milyen fajtájú, fokú és melyik iskolának hányadik osztályú növendéke volt? 7. Milyen fajtájúú és fokú iskolának hányadik osztályába óhajtják a gyermeket beíratni?. A bejelentés a 15. életévét be nem töltött gyermekre nézve kötelező, ezen a koron felül csak abban az esetben szükséges, ha a gyermeket tovább óhajtják iskoláztatni. A bejelentés nyilvántartási célokat szolgál és minden egyes gyermeket külön levelezőlapon kell bejelenteni. A levelezőlapokon a kért adatokon kívül más közlés nem lehet. A levelezőlapokat legkésőbb pénteken, szeptember 1-én kell postára adni a következő címre: Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetsége, VI., Vörösmarty utca 49. Berepülési veszély idején is ad műsort a rádió Eddig ellenséges berepülés idején a rádió megszakította műsorát és csak abban az esetben adott ifjú két műsort, ha a berepülési veszély megszűnt, illetőleg ellenséges zavarások céljából időközönként a szükség szerint zeneszámokat sugárzott. Az újabb riasztási rendelkezések végrehajtása szempontjából nincs akadálya annak, hogy a rádió berepülési veszély alatt is műsort sugározzon. Ezért a honvédelmi miniszter úgy rendelkezett, hogy szeptember 1-én 0 órától kezdve ellenséges berepülés idején, de csakis a napi műsoradási idő alatt,a rádió zeneszámokat sugározzon Budapest I. és a közvetítőállomások hullámhosszán. A napi műsor folytatásáról természetesen ezután is csak akkor lehet szó, ha a berepülési veszély megszűnt, mert az egyes műsorszámok ismertetése, vagy különösen hírek és felolvasások a légoltalmi riasztási és egyéb közleményeket zavarnák. A riasztási közlemények szövegét, berepülési veszély idején a zenei műsor megszakításával ugyanúgy adják majd, mint ez már ellenséges zavaró rádióadások alkalmával többször is történt. Rundstuhlmestert, aki körkötőgépekhez is ért, önálló gyakorlattal rendelkezik, felveszünk. Rák KOMis Sztlviipari Rt. XIII., Petneházy-utca 82 .