Független Magyarország, 1903. február (2. évfolyam, 317-343. szám)
1903-02-01 / 317. szám
1903. február 1. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG épen talán a tavaszi munka idején. Ezzel szemben mi azt kérdezzük, hogy miért kell egyáltalában sok időveszteséggel járnia az ujonczállításnak? Azután pedig bátorkodunk megkockáztatni azt a véleményt is, hogy talán nem is a tavaszi munka idejére fog esni az ujonczállítás, hanem sokkal későbbre. Ha ugyan kap ez a kormány egyáltalában ujonczot. Azután pedig kérdeztesse meg csak a kormány azt a szegény föld népét, hogy mi fáj neki inkább ? Az, hogy húszezer ujonczczal és annyi sok millió koronával többet kellene adnia ezután, vagy hogy egy nappal többet töltsön az újonczállítás helyén ? Ahogy mi a magyar népet ismerjük, a felelet nem lesz ínyére a »nép kárát« emlegető félhivatalosnak. (A póttartalékosok.) Egy olyan delegátussal volt alkalmunk ma beszélni, aki a katonai javaslatok első bizottsági tárgyalásakor a póttartalékosok betartásának a tervét szintén törvénytelennek mondotta. • V • •— Olvastam lapjuk mai vezérczikkét — mondta ez a politikus. — Meg kell vallanom, magam is osztom azt az aggodalmat, hogy a hadvezetőség ismét az 1888. törvény félremagyarázásából fogja tényleges szolgálatra bentartani a póttartalékosokat. Így tettek mostani, és soha sem vallották volna be, ha a bizottságban nyilatkozásra nem kényszerítik a kormányt azzal a kérdéssel, hogy ha hiányos a létszám, miért költik el mégis az egész megszavazott költséget. Akkor aztán kijelentette a miniszter, hogy a póttartalékosok állandó betartásával fedezték a létszámban mutatkozó hiányt. Mit gondol képviselő úr, ha a hadvezetőség pótolhatta mindig a hiányokat ilyen módon, miért volt mégis szükség arra, hogy a törvényhozástól kérjék a póttartalékosok megszavazását? — A dolog valóban érthetetlennek látszik az első pillanatban. Pedig a felelet egyszerű, valóságos Columbus tojása. Mikor a taraczkütegekhez való legénység költségeire kértek pénzt a delegácziótól, ezt csak oly feltéte alatt szavazta meg a delegáczió, ha a törvényhozás megadja a legénységet. Ez volt az egyedüli oka annak, hogy a póttartalékosok bentartását is a törvényhozástól kellett kérnie a kormánynak. Nem gondolja képviselő úr, hogy ez is bizonyíték arra, hogy a delegáczió intézménye ellen nem ok nélkül küzd a függetlenségi párt? — Pártolásomnál fogva nem csatlakozhatom ehhez a felfogáshoz. De annyi bizonyos, hogy a delegácziók működése nincs eléggé szabatosan meghatározva. Mert a póttartalékosok esete azt bizonyítja, hogy a delegácziónak nem volna szabad olyan költségeket megszavaznia, melyeknek a tényleges felhasználása a törvényhozás utólagos jóváhagyásától függ. A kérdés elvi jelentőségű. (Horvátok öröme.) Súlyosabb szatírát egy új Juvenalis sem írhatott volna a kormánypárt magatartásáról a horvát útlevelek kérdésében, mint amilyen keserű gúny szól ki az alábbi félhivatalos zengeményből. A «Búd, Tud » ugyanis ilyeneket ír : «Zágrábból írják nekünk, hogy az a férfias, allkotmányhű magatartás, amelyet az útlevélügyről szóló törvényjavaslat kérdésében a kormánnyal együtt a képviselőház, valamint a főrendiház többségeis követett, egész Slorvát- és Szlavonországban rendkívül jó és mély benyomást keltett, amelynek bizonyára meg lesz a jó gyümölcse. Az irány- ORSZÁGGYŰLÉS. I. Az erkélyeken szép asszonyok és leányok körül sürög-forog néhány képviselő. A nők tüzesebb vitákat várnak az ellenzéktől s naprólnapra nagy számban jelennek meg s követelik a honatyáktól, hogy rendezzenek olyan botrányokat, mint a csehek a Reichsrathban. A miniszterelnök hasztalanul vizsgálja a díszes női publikumot. A nők ellenzékiek s Széll Kálmánnal szemben minden fegyvert megengedhetőnek tartanak. Az erkélyeken nem népszerű a kormányelnök s különösen a politikája ellen viseltetnek nagy ellenszenvvel. Tiz órára benépesednek a tárgyalóterem padjai s az elnök megnyitja az ülést. Folytatják a katonai javaslatok tárgyalását. Három jeles ellenzéki szónok beszédjét várják — ezért jelentek meg annyian az erkélyeken. Beöthy Ákos, Illyés Bálint és Kelemen Béla fognak beszélni. Amint a jegyzőkönyvet felolvasták, Endrey Béla baloldali jegyző leszólott a völgybe : — Illyés Bálint. A függetlenségi párt régi érdemes tagja köré csoportosul s figyelemmel hallgatja szónoklatát. Csendesen, nyugodtan fogott a párt kitűnő poéta tagja beszédjébe. Kimutatta, hogy a drasztiának egyedüli biztos támassza Magyarország és az önálló magyar hadsereg lehet. Amikor Ausztra már elpusztult, Magyarország még mindig élni fog, más politikát kell tehát az uralkodónak kezdenie. Ő is, mint tegnap Bakonyi Samu, erősen hangoztatta, hogy a függetlenségi párt nem fogadhat el semmiféle közös lobogót, sem más közös jelvényeket. — Akkor ne tessék reformokat követelni! — szólott közbe a fecsegő honvédelmi miniszter. Jellemző Fejérváry arra, hogy az ilyen jelentéktelenségeket tartja e reformoknak. Mások a függetlenségi pártnak követelései s a közösséget sehol nem akarja. Illyés Bálint az ellenzék tüntető helyeslése közben jelentette ki, hogy nem szavazza meg a katonai javaslatokat s határozati javaslatot nyújt be a nemzeti szin visszaállítására vonatkozólag. A következő szónok Deéthy Ákos. . . Megmozdult az egész Ház, mikor felemelkedik a baloldal első sorából a kassaiak derék követe s megkezdi hatalmas filippikáját a kormány elleni A kormánypárt is bevonul s nagyon sokan irigylik Beöthy Ákost, akinek bátorsága van keményen a kormány szemébe vágni minden bűnt, minden mulasztást. Beöthy a katonai javaslatokat a legvakmerőbb fáma , dúsnak deklarálja a nemzet jogai ellen. A jajvaslatok ellen jogos az obstrukczió s ezt ő mindig jogosnak tartja, ám az ország érdekében becsületes meggyőződéssel folytatják. — Úgy van! Úgy van! Helyes! — Éljen Beöthy Ákos! — zúgja az ellenzék. Beöthy beszédjének minden része rendkívül érdekes volt s ábilatos figyelemmel hallgatta az egész Ház a kurucz képviselő fejtegetéseit. Kijelentette, hogy a nagyhatalmi állást nem tartja szükségesnek a haza védelmére. A múlt században — mondotta — Ausztria kétszer is akart nagyhatalom lenni. Egyszer Metternich alatt s akkor a negyvennyolczas események voltak a törekvés következményei; azután pedig Schwarzenberg Félix próbálkozottmeg vele, a kit Széchenyi vámpírnak és szörnyetegnek nevezett s akkor Solferino meg Königgrätz volt a következmény. A nagyhatalmi állás semmi egyéb csak az uralkodóház csakádi politikája. — Úgy van! ügy van! — erősítik a baloldalon Beöthy állításait. A szónok kikelt a folytonos fegyverkezés ellen. A logika szerint a hármas szövetség miatt folyton csökkenteni kellene a fegyverkezést. Több érdekességet mond el a hadügyi kormány bárgyúságáról s hangoztatja, hogy a hadügyi költekezés miatt soha nem vergődhetünk a gyarmati állapotból az államiság állapotába s nem képviselhetjük a monarchia gerinczét. Erre pedig Ausztriának is nagy szüksége van, mert Ausztria a maga lábán soha nem fog megállni. Lelkes éljenzés hangzott fel az egész ellenzéken, mikor Beöthy Ákos befejezte beszédjét. A jelenlévő ellenzéki képviselők valamennyien üdvözölték a kiváló parlamenti férfiút, akinek mai szónoklata még a legkitűnőbb szónoki művek között is első helyen áll. Szünetet adott Apponyi Beöthy Ákos beszédje után. Látszott a Ház elnökén, hogy ő maga is szeretett volna gratulálni egykori elvtársának s kedve volna egy hatalmas szónoklatban megtámadni a kormány politikáját. — Ami elmúlt, többé vissza nem jő — gondolhatta a Ház elnöke, mikor csendes révedezéssel lefelé indult az elnöki emelvényről. Szünet alatt a tápéi kerület új képviselőjét, Kelemen Bélát bátorította a függetlenségi párt. — Csak vitézül hadakozzál! — Jól torkold le Fejérváryt! — biztattak többen is a folyosón. Azért mindenki nyugodt, mert ismerik a tápéi kerület fiatal képviselőjének kiválóságait s tudják, hogy pompásan megállja helyét a harcz tüzében. Aminthogy ez májnem természetes is. Ahonnan belement a nemzet tanácsába felküldték, ott mindenki szónok. A derék kék mándlis magyar gazdák higgadtan, okosan egy álló óráig is el tudnak beszélni politikai kérdésekről s ilyen iskolában aczélozta meg Kelemen Béla az erejét. Sokan érdeklődnek felszólalása iránt. Szűzbeszéd mindig érdekli a honatyákat. Amint beszédjébe fóg, azonnal konstatálják róla, hogy elegáns szónok. Közjogi életünk valótlanságon alapszik — kezdte beszédjét — mert abban a hiedelemben élünk, hogy szuverén állam vagyunk, pedig katonai uralom nehezedik ránk. A parlament csak formula, mely leplezi a katonai abszolutizmust. — Úgy van ! Úgy van! Nagyon igaz! — hangoztatja az egész ellenzék. Sorba veszi azután az indokokat, hogy miért nem fogadja el a javaslatot. Ő maga is szolgálaton kívüli gyalogos főhadnagy s teljes szakértelemmel bonczolgatta a katonai kérdéseket. Nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a monarchiának nincs tengeri haderőre szüksége. Követeli a magyar ezredikben a magyar szolgálati nyelv behozatalát s határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a sláz mondja ki, hogy a közös adókörök alighanem megragadják a legközelebbi alkalmat, hogy azt az erélyes fellépést, amelylyel a közös országgyűlés Horvátország autonóm jogait megóvta, a lojalitásnak és rokonérzésnek megfelelő nyilvánításával viszonozza.» Ehhez nem kell kommentár. A horvát nép örömét értjük. De hogy a kormány pártja még dicsekszik ezzel, az a politikai arembör olyan megvastagodását jelenti, amilyent még annál a pártnál sem tapasztaltunk eddig. 3