Független Magyarország, 1903. november (2. évfolyam, 584-613. szám)
1903-11-01 / 584. szám
Budapest, 1903. II. évfolyam, 584. sz. Vasárnap, november 1. Független Főszerkesztő: Dr. LENGYÉL ZOLTÁN Felelős szerkesztő: LÓRÁNT DEZSŐ Főmunkatárs: RÁTKAY LÁSZLÓ Hit. ■ • Budapest, október 31. Az embernek a hite az ő mennyországa. Az igaz ember egész meggyőződésével, a benne élő egész világossággal és itélőtehetséggel hisz és mindig is így tett Hisz, e hitében él és boldogul. Elveszhet minden vagyon, földi boldogság, sújthatja csapás, érheti szenvedés, nyomor , boldog, ha hite megmarad. Akinek semmije sincs, de hite van, annak mindene van. Akinek mindene van, de hite nincs, annak semmije sincs. Hit nélkül elveszít mindent, mije van, hittel vissza szerez mindent mije elveszett. A hit adja meg az egyén belső világa rendjét szervezetét, hívők milliói teremtik meg a nemzetélet világát, a szervezet boldogulását Hit nélküli idők nemzedékek összegyűjtött kincseit pusztítják el, hivő korszakok nemzedékek szerencséjének vetik meg alapját. A hit korszakai azok, amelyeket eredetieknek nevezünk. Ezekben minden ember vagy legalább is a nagyrész őszinte. S e korszakok nagy és gyümölcsöző korszakok. Minden munkás minden szakmában, nem a látszatra, hanem a valóságra dolgozik. Minden munkának megvan a sikere; az ilyen munkának egyetemes eredménye nagy, mert minden egyes porczikája ugyanegy czél felé irányul; minden egyes része gyarapító és nem apasztó jelleggel bir. Itt van igaz egyesülés. Valóságos hűség, minden csupa igazság és áldás, amennyire a szegény föld áldásos lehet az emberekre nézve. A hit a kiinduló pontja minden törekvésnek, rugója minden munkának, alapja minden eredménynek. A hit: őszinteség. Az őszinteség: a valóság, az igazság. Aki hisz, igazságért él, a valóságra épít, magukra a dolgokra s nem azok látszatára támaszkodik. A hivő ember eredeti ember : bármit higyyen is, nem másért, de önmagáért hiszi. Bármit tegyen is, nem másért, de a dologért önmagáért teszi. A hit, a becsület. Én hiszek egész lélekkel, egész meggyőződéssel annyi: én becsületes vagyok. Hit nélkül nem élet az élet, nem munka a munka sem az egyesre, még kevésbé a nemzetre. Az ilyen élet akadályverseny a csalódások gátjai között. Vége előbb-utóbb felbukás, nyaktörés. Az ilyen munka a lényeg hiányának hiábavaló leleplezgetése a látszat által. Az ilyen munka: csalás. Vége: szégyen, megvetés. Lássátok, ha ezt tudjátok és érzitek, megértitek értetek sok kudarczának gyökerét, okát. Lássátok, ha ilyen szemmel haladtok végig a magyar nemzet múltján, világossá lesz előttetek sok századok minden keservének indoka, minden gazságának eredete, minden eredménytelenségnek mozgató ereje. A magyar nemzet a maga egészében ritkán hitt, ritkán egészen s csak rövid pillanatokig eléggé. Ritkán hitt: az ő erejében, hivatásában, életének örökkévalóságában. A tompa fásultság korai: a hitetlenség időszakai. A munka, az újjászületés korszakai: a hit korszakai. A 40-es évek nagy idejének: a hit azapja. A csatavesztéseknek, az elnemzetietlenedésnek: a hit hiánya a forrása. Minden árulás innen származott. A 48-at a hit teremtette, 67-et a hitetlenség. Azóta ez a korszak folyik tovább. Az emberek nem a dologért, hanem a látszat kedvéért dolgoznak. Csalják a világot azzal, hogyan lehetne semmit soknak feltüntetni. Elveket hirdetnek élő hit nélkül, a megvalósítás szándéka, reménysége nélkül. Nincs is akaratuk hozzá. Nem is megyünk előre. Ha mégis előrevisz az apró emberek hite, előreszorítnak a hívők milliói: midőn akarni kell, az eredményt leszakítani, a végső erőfeszítést becsülettel megállni, megijednek, a kockázattól megborzadnak — s elfutnak. A ló elszalad az akadályig — de ott visszafordul. Sohse ugorja át. íme értsétek meg minden ügyünk bukását: sohse hittünk eléggé. Pedig hitetlenek közt hiábavaló az egyesülés. A hitetlen — nem őszinte. Egyesülés pedig csak az őszinte emberek világában lehetséges, de ott az annyi, mint biztos. A csalók között sohse. A csaló nem ügyért lelkesedik, de maga hasznáért. Mig jól megy a dolog, kiabál, ha baj engemet választana ... Irta: Pósa Lajos. fa engemet választana,’ fi magyar nép királynak: JjSanda jVIarczit szegődtetném udvaromba czigánynak. JJanda Jarczi muzsikálna, Rajnaiig a fülembe, koronám is félreállna Sarkantyúm is pengene. JJanda Marczi hegedűjét Csudafából faragják: JJenre sir a nép lelke, J3enre sir a szabadság. J^em is, nem is hegedű az, Jvagyarország szive tán! V^öny is csordul, csillag is hull felzokogó panaszán. fa engemet választana, magyar nemzet királynak. JJanda Jarczit szegődtetném udvaromba czigánynak. JJanda Marczi muzsikálna fiamalig a fülembe, fi. kedvem is kiviritna, könyem is peregne. Tiszaléra ezelőtt hatvan évvel. — Egy epizód az »erős kéz politikájából«. — A «Független Magyarország» eredeti tárczája. A politikai anthropológia a nemzetek jó és rossz tulajdonságait erkölcsi és természeti lényük ősi elemeiből vezeti le. A nemzetélet eme nagy lélektani mozgató erői mint hagyományos vonások megtalálhatók egyes történeti családok közéleti szereplésében is. Amott az önfeláldozás, az önmegtagadásig menő altruizmus, itt a hidegen számító eszély, vagy a lobbanékony heves véralkat. A magyarság ősi ellentálló ereje váltotta ki a nemzeti jellem alapvonásából a mindent eltipró erőszak számos példáját is, mely annyiszor tette nyakára lábát a hazafiság szent ügyének, s a hatalom önző vágyáért annyiszor áldozta fel az ország életbevágó érdekeit. Érdekesen illusztrálja ezt a Tiszák politikai egyénisége, az a családi vonás, mely rajta végig vonul, s melynek lélektani kulcsát a múlt század negyvenes éveinek híres bihari adminisztrátora adja kezünkbe. Tisza Lajos, csakúgy, mint fia, a későbbi balközépi vezér s miniszterelnök, az ellenzéken kezdte pályáját. Mint követ, a híres Tagenügyben nemcsak a legvehemensebbül követelte a nagyprépost kiutasítását, de szenvedélyében egyenesen antidinasztikus kifakadásokig ragadtatta el magát. Történt, hogy Reviczky Menyhért szolgabíró debreczeni házánál Tisza Lajos egy alkalommal Bereg megye alispánját és követtársát, a kormánynyal tartó Füzesséry Gábort előbb szóval ok nélkül megsértette, azután pedig meg is pofozta, mire ez őt viszont visszalökdöste. Az eset természetesen nagy megbotránkozást keltett s Tisza Lajos a közvélemény felháborodásának nyomása alatt kénytelen volt alispáni tisztéről s mandátumáról lemondani. Hanem nem hagyta annyiban a dolgot, ügyesen tudta maga köré toborzani párthiveit, elzüllött, lármás korteseket, akik mindenre kaphatók voltak és akik ki tudták vinni, hogy az 1833. június 17-én Várad-Olasziba összehívott követválasztó-gyűlés egy része ismét minden áron Tisza Lajost akarta az országgyűlésre követnek küldeni. Talán ezért is értek volna, ha a döntő percben fel nem áll az első alszolgabíró, Reviczky László, aki miután hosszas kísérlet után szóhoz jutott, félreérthetetlen czélzásokat tett Tisza Lajos viselt dolgaira. A Tisza-pártiak mindent elkövettek, hogy lezugják s megakadályozzák a szólásban, sőt egy bihari nemes erőszakkal hozzárohant s helyét elhagyni kényszeritette, azonban mindhiába, Tisza vállalkozása ezuttal is csúfos Lapunk mai száma 24 oldal.