Független Szemle, 1933 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1933-03-01 / 1. szám

a városokat és gépeket, egyetlenegy lépéssel sem jutottunk közelebb a boldogsághoz. Még mindig csak félemberek vagyunk. És amíg csak a mechanikában lesznek új meg új talál­mányok és nem a szeretetben, addig nem is leszünk boldogabbak ... — Mondd csak tovább,, szólt közbe az apám, hallgatlak. És közben megtömte a pipáját... — Értsd meg, mit törődöm én a te röpülő masináddal, ha vérzik a szívem fele, mert hiányzik a kiegészítő része, pedig csak azzal együtt jelentene egészet, földünk szép gyü­mölcsét. Érted ezt! — Értem. — A te röpülő szekereid, nem hoznak azok majd egyebet, mint gondot és borzalmat. Tudod, hol kellene felfedezéseket tennünk! A hívásban, a hangban, amely a szíved mé­lyéből tör fel. Tirolban voltam egyszer, az Aostavölgyben. A holdvilágos éjjeleken lát­tam, amint a szarvasok kijöttek az erdészetre. Megálltak a fűben és felhangzott a hívásuk. Szobámból jól láttam őket, ezüstfehérek vol­tak. Egyszer Sian­ Torettoból, egy kis faluból nekivágtam az erdőnek és hallottam a szarvas­­tehenek szelíd hívását. Fiesoleban is laktam, fenn a domboldalon. Ismered a gyíkok hang­ját! Olyan az, mint amikor a körmünket vé­gighúzzuk a bársonynadrágon. Hát a tücskök, éjjel! És a madarak és minden más. Mind keres. Mind hív. A nagy átok, amellyel az ég sújtott, ez­ a szívekből csak egyetlenegy pél­dányt gyártott. Mindenkinek egyet. Ha az­után kettészakad, meg kell találnod a másik felét, de pontosan hozzá kell illeszkednie. Mert különben egyedül maradsz egész életed­ben. S ez a tragikus. El sem tudod képzelni azoknak számát, akiknek a szíve nem találta meg a hozzáillő felét. Akarod, hogy megmondjam előre, mi fog történni és mit fog látni ez a gyerek, ha élet­ben marad! Nos hát, a remények tetőfokán szétfoszlik majd a varázs. A te röpülő cso­dáid! Burgonyát és répát fognak szállítani! És az emberek majd azt mondják: Hogyan, hát nem lettünk boldogabbak! — Nem lette­tek boldogabbak, mert semmit sem találtatok ki a hívásban, amellyel keresitek szívetek má­sik felét. Még mindig csak a barlangkori kis hangotok van. Dehogy, sokkal kisebb annál. És ezért nem találjátok meg. És aztán meg­ölitek a szíveteket, mert túl nehéz lenne így élni. ... Látod, Pere Jean, rossz hír van az újságodban! — De végül is, mondta az apám, talán csak maradnak néhányan, akik ezután is hívnak. Igaz, fiú!! — Igen, felele Odripano, én is még hívok. Pedig tudom, hogy engem már nem hallanak meg. Novas Zámky Fordította: Krammer Jenő dr. FÜGGETLEN ZEMLE Csutora lelki rokonságáról Georges Duhamel: Les plaisirs et les jeux. (Faris, 1923). A gyermek egy méterrel közelebb van még a földhöz, mint mi. Minél jobban megnő, an­nál inkább távolodik tőle, szinte kinő a termé­szetből. Elárvul. Aki közösséget tart a gyer­mekkel, az a boldog „felnőtt“ továbbra is érzi az anyatermészettel való ősi összetartozásnak erejét, azzal testvériségre lépnek mind a dol­gok, annak kitágul az élete, akárcsak a gyer­meké, és ez a megnagyobbodott élet megtelik csodákkal. A kisgyermek minden pillanatban új cso­dára ébred. Csodák vannak benne és körülötte. Érthetetlen, váratlan, megdöbbentő dolgok történnek vele. Gondviselő óriásokkal áll szö­vetségben. Mindenfelől fények csillannak meg tágranyílt szeme előtt, csörgő csodák, színek és hangok zúdulnak rá. Csupa megfoghatatlan valami környezi. Ő mégis szeretné megfogni mindegyiket, megfogni és a szájába venni. Milyen édes íze lehet a holdnak, és milyen fej­sz,ágy lehet a ketyegő óra! Ó, ha a szájába dughatná, ha az övé lehetne, megfoghatóan, megehetően az övé ... Csodák­ csodá­ja az is, hogy egyszerre csak megindul két láb, velük lendül a test, rettentő erőfeszítéssel és ravasz körültekintéssel megtalálja az egyensúlyát és a kis ember nekiindul. A lába meghódította a világot. Jár. Feltárul előtte a közel és távol. De máris gonosz ellenségei támadnak. Székek lába gáncsot vet neki. Éles kavicsok leskelőd­nek rá. Mindenütt akadályok szegülnek ellene. Mindez nem zavarja. Ő csak játszik. Játszik baráttal és ellenséggel. Mindenféle csillogó és színes és mozgó és hangos és sima és csendes dologgal, mert az ő élethivatása, munkája, kenyere: a játék. Aki ismerni akarja a gyermek játékait, aki gügyögését hallani és érteni akarja, annak le kell hajolnia hozzá. Aki szeretni akarja a gyermeket, annak meg is kell hajolnia előtte. A francia írók közül talán csak Georges Duha­mel szereti ilyen alázatos áhítattal a gyerme­ket. Azzal, hogy lehajlik, megnől a szemünk­ben, amikor magasztal, maga is felmagasztosul. Kultúrája bámulatosan leegyszerűsödik a gyer­mekhez való viszonylatában. Valahogy köze­lebb kerül a természethez, az anyaföldhöz. A bontakozó élet, megejtő bőségében é­s mégis szende érintetlenséggel, himnuszba kezd előtte. — Játszani akarok, — gügyögi a gyermek, amikor már megmutatkozott előtte a tagozott beszéd csodája is, amely hatalmat ad neki a gondját viselő óriások felett. Mindennel ját­szik és mindig játszik. De már nem nyúl többé a hold után, hogy a szájába dugja. Megtanult lemondani. És meg fogja tanulni, hogy igaz­ságtalan fájdalmak rohanják meg az embert. Fáj a foga, pedig ő nem így akarta. Akkor hát miért fáj! A kínlódó kis ember a múlva és gyötrődve kérdi: pourquoi! pourquoi! Már ébredez benne a szánalom a gyengéb­bek iránt. Az áldozatkészség hősi tettekre ra­gadja. Kisöccse, ez a puhatestű kis „felelőtlen“, a­ park pázsitján hempereg. Mit tudja szegény, hogy a parkot egy nagybajuszos, öreg óriás őrzi, aki gyilkos szándékot táplál minden pá­zsitot, virágot, bokrot pusztító gyermek irá­nyában! A mit sem sejtő csöppség vidáman társalog a hűvös fűvel, a szerteömlő napfény­nyel, a zümmögő bogarakkal, miközben a park őre talán már a közeli bokrok mögött leskelő­­dik. A nagyobbik nem bírja elviselni ezt a gondolatot. Lelkében hatalmas elhatározás ér-T­ÍZMADARAK! Gyönyörű nap volt! a tavasz végtelen áhítatában: gyönyörű nap volt! gyönyörű nap! Mentünk, mendegéltünk.. Fölöttünk talán szép bárányfelhők is úsztak az égen... Mi azonban nem láttunk semmit, semmit. Mi egy régi titkot kerestünk egymás szemében! .. . Hol te néztél rám. Hol én néztem rád. Alkonyatig mentünk, mendegéltünk így a réten. Éjfél felé pedig, amikor már minden nesztele­nül pihent a csillagok alatt: csókok röpködtek a szánkon! csókok! tűzmadarak! (Budapest.) Simon Andor, lelödik. Odarohan a pázsit közepére és rugda­­llózó,­­sivító öccsét a biztos révbe, az árnyas park tövébe vonszolja. Inkább meghal, mint­sem pusztulni hagyja a gyengébbet... Vannak már barátai is. Ha éli pajtásokat mutatnak be neki a játszótéren, szótlanul végignézi őket és azután kézen fog egyet. Az lesz az ő barátja. Elvonul a többi gyerek elöl. Azt akarja, hogy barátja egészen az övé legyen. Nemrég még anyja ölében bújt meg, most pe­dig már külön örömökre, külön fájdalmakra vágyik. Alig szakadt el a szülőktől, máris segítségük nélkül akar szeretni. Aggódó apja néha felfohászkodik, bárcsak megkímélné a szenvedély vihara... De utána rögtön mást gondol: Nem, nem! Hadd éljen! Hadd szen­vedjen! Váltsa meg forró könnyek árán a tu­dást, mert csak így lesz az emberből ember ... Georges Duhamel megfigyeléseit megható­dott szeretet vezeti és valami boldogan szo­morú bölcsesség szedi rendbe a gondolatait. Ha a gyerekekről a felnőttekre térnek elmél­kedései, a gyerekek pártjára áll, mert minden tiszta kezdetnek szentségét tiszteli bennük. Amikor azt mondom, hogy Georges Duhamel elmélkedik, nem adtam világos képet az elbe­szélésnek arról a könnyed és közvetlen módjá­ról, mely még magyar fordításban is elárulná francia eredetét. Csakhogy Les plaisirs et les jeux mindeddig nem jelent meg magyar for­dításban, ami annál meglepőbb, ha meggondo­lom, hogy viszont az a magyar könyv, mely talán legközelebb áll hozzá, Márai Sándor Csutorája, sokkal hamarabb megtalálta az utat a francia, olvasóközönséghez. A könyv akusztikája francia (Márai Csuto­rájáé is az), de a gondolatait német, magyar, arab, cseh vagy akármelyik nemzet, jobb és baloldalon egyaránt magáénak vallhatja. Ge­orges Duhamel könyvét nem lehet semmiféle politikai kaptafára húzni. Mi köze van való­ban maradandó művészi alkotásnak a politika pergő kaleidoszkópjához! A művészetek prog­ramja két szóból áll, de ez a program örök: Szépség és Igazság. A szépség és az igazság teljességének ideálja. Igaz ugyan, hogy a poli­tikai mozgalmak egy része is az igazság szol­gálatában áll, de ez a hasonlóság nem jelent azonosságot. A művészetek az élet teljességét ölelik magukhoz és e tekintetben hasonlítanak a mélységesen vallásos ember lelki attitűde­­jéhez. Georges Duhamel ebben a könyvében, me­lyet két fiacskájáról írt, „világképet“ ad, amint az iskolában mondani szokás. Könnyed cseve­gését, nagyon komolyan kell venni. De nem szabad nagyképűsködni ennek a bájos közvet­lenségnek rovására, mert hiszen a könyv gye­rekekről és játékaikról szól. A gyerekek pedig (szerencsére) nem filozófusok, még kevésbbé politikusok, hanem ezeknél hatalmasabb kasz­tot képeznek: egyszerűen a gyerekek. (Budapest) Fenyves Pál: megérkeztek a tavaszi kalapmodellek Székelyné Bölcskei Erzsi kalapszalonja I., Filkotás ucca 13. I. 11111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||Щ 1 GÉPÍRÁS, SOKSZOROSÍTÁS I MERNVIKI Vll, ARÉNA UT 72. 1. 19 | lliliiliiliiiiliiliiliiliiiiiliiiliiiiiiH PARKETTA ÉS PADLÓBERENDEZÉS c­s akis GERO ANDOR '"eer VÁLLALATÁTÓL, Vll., ROTTENBILLER U. 12.

Next