Független Szemle, 1935 (3. évfolyam, 1. szám)
1935-02-01 / 1. szám
BABITS VÉDEKEZIK írta: DÉNES BÉLA A Baumgarten alapítvány díjkiosztó ülése minden évben fölkavarja néhány pillanatra azt az iszapot, amely belepi az immár nyolc éve halott Baumgarten Ferenc emlékét. A nagyközönség, amely Magyarországon irodalmi ügyekkel, általában közügyekkel jóformán semmit sem törődik, egyszerűen tudomásul veszi a tényt. Számára nem jelent a díjkiosztás mást, mint néhány szerencsés embernek pénzhez juttatását. Nem tudják, hogy itt másról is szó van. Babits Mihály azonban jól tudja ezt, tudja, mert kell éreznie, hogy az alapító szándékát és tervét meghamisította, elgáncsolta és olyan penetráns légkört sikerült kitenyésztenie a Baumgarten díj körül, hogy évtizedekig koldulhat tőle a magyar irodalom. Babits Mihály jól tudja ezt és védekezik. A nagyközönséggel nem törődik és joggal, az írói véleményt nem hallhatja meg kisebb és nagyobb csatlósainak hozsannájától, védekezése, hogy úgy mondjuk, a történelemnek, az utókornak szól. Egy emberileg gyönge és fizikailag beteg ember próbálja igazolni évi jelentéseiben cezaromániás hajlamait , ha ez csupán önmagas körének belső ügye lenne, nem vesztegetnék rá a szót, így azonban az irodalom s az irodalmi tisztesség nevében mégis kell szólanunk úgy Babits védekező beszédéről, mint magáról a díjasokról. Beszédében Babits azt állítja, hogy a Baumgarten-díj nem irodalmi segélyegylet s Baumgarten elképzelésének sokkal jobban megfelelne, ha a díjat nem osztanák meg, hanem egyetlen embernek adnák ki. Igen, ez Baumgarten eredeti elképzelése s nekünk is az a véleményünk, hogy a díj csak akkor jelent komoly értéket, csak akkor lesz eleven hatóereje s nem rothasztó bacillusa a magyar irodalomnak, ha az eredeti intencióknak megfelelően a Baumgarten díjat magyar irodalmi Nobel díjjá alakítják át. Idézzük először is magát Baumgartent: „Nem a tehetség jutalmazása lebeg szemem előtt, hanem oly komoly törekvésű — akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók hathatós támogatása, akik minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek”. Ezeknek az intencióknak a díj csakis akkor felelhet meg, ha évente egy embert jutalmaznak vele. A mai rendszer mellett tulajdonképpen nem segítenek a jutalmazottakon, bármennyire jól is jöjjön a 3000 vagy 1000 pengő. Egy évig, másfél évig, de többnyire még ennyi időre sem, javítanak 10—15 ember sorsán, azután marad minden úgy, ahogy volt. Azt kivéve, hogy azok, akik már a díjat megkapták s azok, akik remélik megkapni, körülveszik Babitsot s valósággal megfosztják minden ítélőképességétől. Destruálják irodalmunk egész légkörét, mert nem akad egyetlen fiatal és tehetséges kritikus sem, aki például meg merné támadni Babitsot vagy egyik másik kedvencét, hiszen akkor örökre vége annak, hogy valaha is díjat kapjon. Gondoljuk el, hogyha egy ember kapta volna minden évben a díjat, akkor eddig a Baumgarten alapítvány jóvoltából 7 magyar író és tudós lehetne abban a helyzetben, hogy anyagi gondoktól, kiadói és lapvállalati függőségtől mentesen élhetne és dolgozhatna élete végéig! Babits beszél arról, hogy a magyar irodalomban immár tömegek vonják magukat ki a hasznos polgári foglalkozás alól csak azért, mert íróknak vélik magukat, hát akkor miért éppen ő is egyike azoknak, akik ezt elősegítik, miért éppen ő az, aki nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy évente egyetlen írónak vagy tudósnak juttassa a díjat s miért éppen ő az, aki igenis, beszédjével ellentétben, negligálja tanácsadó testületének ,,tanács”-ait s abszolút szuverén módon juttatja díjazáshoz jelöltjeit. Módunkban lenne pikáns kis históriákat mesélni ezekről az úgynevezett bizottsági ülésekről, de nem szenzációkat akarunk, mi vádolunk. Vádoljuk Babitsot azzal, hogy nem teremtette meg a magyar irodalmi Nobel díjat, pedig erre ismételt ösztönzést kapott, nem teremtette meg, mert irodalmi pozíciójának sokkal jobban megfelel az e helyzetből kialakult klikk és lakájszellem, mint néhány független, mindenkitől s így tőle is független szellemiség létezése. Vádoljuk, hogy díjazottjait teljesen „szempontok” nélkül válogatja össze, de ez a szempontnélküliség nem Baumgarten intencióinak felel meg, hanem egyesegyedül Babits nagyon is érthető és magyarázható szempontjainak. De nézzük csak a díjazottakat. Ugyebár Karinthy Frigyes úr ön az, aki nem a- FÜGGETLEN SZEMLE