Függetlenség, 1907. október (20. évfolyam, 223-248. szám)

1907-10-18 / 237. szám

Kecskemét 1907. október 18.___________________________Péntek_________ XX. évfolyam, 237. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR. | | Szerkesztőség és Helyben házhoz HH1H I BHIBL 9 ^Sk HIH | SfTMt E I f1 IP t’ I 1 ImMJvLiP AA fe­ rsr«* r UuuL I LtNotu 3S£Í Vidékre postán küldve. .. „ POLITIKAI NAPILAP Telefon: Negyedévre . . 3.80 fill. Félévre . . . 7.60 fül. f­ kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145- szám- Főszerkesztő : Kiadja: Felelős szerkesztő: __ szappanos istván. a^JFüggBtlBHsBg“ nyomdavállalat. tömöri jenő. Terjesszük az ismereteket! Irta: Sándor István. (Negyedik közlemény.) Ezzel eljutottam ismét egyik igen nehéz kérdéshez, hogy t. i. honnan vegyük az e célra szükséges költséget ? Bár az iskolán kívüli ta­nítás helyes szervezés esetén nagyon sok ki­adást nem igényel, mégis elég jelentékeny lesz az az összeg, amely ezen tanfolyamok létesítésére és fentartására szükséges. Ennek a pénznek összegyűjtésére társadalmi mozgalmat indítani szükséges ugyan, de előre is tisztában lehe­tünk azzal, hogy csupán a társadalom áldozat­­készségéből ezt az intézményt fentartani nem lehet. Azért már kezdetben biztosítanunk kell a város és az állam megfelelő anyagi támoga­tását. Mindkettőnek érdeke a lakosság értelmi színvonalának emelése s kötelessége az ily irányú mozgalom támogatása. Egyik sem tér­het tehát ki eme kötelességének teljesítése elől. A jelenlegi vallás- és közoktatásügyi mi­niszter már a múlt évben kezdeményező lépést tett ebben az irányban, amikor a középiskolai tanárokat népszerű előadások tartására szólí­totta fel s ezért nekik tiszteletdíjat álla­pított meg, ha csekély összegűt is. Ugyancsak ő intézkedett az iskolán kívül végzendő tanítás szervezésének előkészítése iránt. Nem lehet tehát feltenni sem, hogy ha Kecskemét az is­kolán kívül való rendszeres oktatást megkezdi, a középiskolai tanároknak szánt tiszteletdíjakat e célra át ne engedje s azon felül is megfelelő összeget ne adjon, annál inkább, mert épen ő jelezte egyik leiratában tűrhetetlennek azt az állapotot, hogy az ország közepén, színmagyar vidéken, 3000 tanköteles gyermek iskola hiá­nyában tanulás nélkül nő fel. S a város közön­sége is bizonyára kész lesz megfelelő anyagi támogatást nyújtani, mert bár nem az ő hibája, első­sorban mégis az ő szégyene és az ő baja, hogy területén olyan sok az analfabéta. Nem lehet és nem szabad tehát feltenni, hogy ilyen mozgalom anyagi eszközök hiányában sikerte­len maradjon. S abban is bízom, hogy a nép­nevelési bizottság örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy magának megfelelő tevékeny­ségi kört szerezzen s tagjainak kiváló egyéni tulajdonságai biztosítékot nyújtanak ezen mun­­köt eredményes betöltésére. Azt az ellenvetést lehetne ezzel a tervvel szemben tenni, hogy ha ezzel a kérdéssel a vallás- és a közoktatásügyi miniszter is foglal­kozik s a szabad tanítás pécsi kongresszusán azok igyekeztek a felmerülő kérdéseket tisz­tázni, akik arra magukat leghivatottabbaknak érezték s nagyrészt joggal­ várjuk be, mig a kérdéseket országos szaktekintélyek tisztázzák s ez alapon a közoktatásügyi miniszter intéz­kedik. Ez a felfogás igen kényelmes, de nem valami célszerű. Első­sorban azért nem tehetjük ettől füg­gővé az iskolán kívül való oktatás megkezdé­sét, mert — amennyire a hírlapok közléseiből megállapítható — sem a szabad tanítás kon­gresszusa, sem a közoktatásügyi miniszter ren­delete nem foglalkozott az írás-olvasás tanítá­sának ügyével. Nálunk pedig ez a legégetőbb, legsürgősebb megoldást követelő kérdés. Másodszor azért sem várhatunk, mert ama pécsi kongresszusnak épen az lett volna gyakorlati hivatása, hogy a közoktatásügyi mi­niszter intézkedését a kérdések tisztázásával lehetővé tegye. Nem volt alkalmam a pécsi kongressszus naplóját megszerezni és így a tanácskozás anyagát, eredményeit hiteles for­rásból teljesen megismerni. De a napilapok közléseiből azt látom, hogy bár a tanácskozás színvonala magas volt, a fölmerült eszmék igen értékesek, a gyakorlati, közvetlenül felhasz­nálható eredményről alig lehet szó és sok kongresszus kell még ahhoz, hogy a gyakor­lati életben érvényesíthető megállapodások jöj­jenek létre. Ha tehát ezt ölbe tett kézzel vár­juk, akkor hosszú időre le kell mondanunk a kulturális hasznot ígérő cselekvésről. Ne várjuk térjük tehát mi a tudományos eredményeket, az iskolán kívüli tanítás orszá­gos szervezését. Lehet, hogy a mi tanfolya­maink nem lesznek olyan tökéletesek, mint azok, amelyeket a kérdések tudományos alapon való tisztázása után állítanak. De ha az ország Petőfi költészetének szerepe a magyar Nagy-alföld földrajzában. Irta és a Magyar Földrajzi Társaság vándorgyűlésén felolvasta : Bartók Lajos. Midőn a nagyérdemű „Magyar Földrajzi Társaságának megbízásából ebben a nemes városban rendezett első vándorgyűlésének sze­replői között helyet foglalni bátorkodtam, az a tudat lelkesített, amely szerint: a tudomány fel­magasztalja az egyest, aki tehetségével kor­szakot alkot, de nem vetheti meg a nyomán haladót, aki a megnyitott korszak gyümölcsét szaporítja és érleli. Talán gyönge erővel, de annál jobb szándékkal akartam járulni én is hazánk nagy fiának amaz ihletszerű jóslata teljesüléséhez, amelyet a „voltak sokkal jele­sebb“ című költeményében így fejez ki: „Hát ti rátok, dalaim, ti rátok A jövendőben vajon mi vár ? Éltek-e ti még akkor, midőn már Én fölöttem füvek lengenek? Úgy, miként a lantnak húzja, mely ha Elszakad, még aztán is zeng.“ S csakugyan teljesült a jóslat, mert az ő szelleme folyton lelkesít, az ő műve egy Ant­­hens, amelyből mindig új életerőt nyerünk, mindig újjá alkotja szíveinket. A Petőfi Sándorról szóló irodalom ma már az alkalmi cikkek és a tudományos mun­kák hosszú sorát nyújtja, úgy­hogy Petőfiről, annyi évtized buzgó, termékeny munkálkodása után, nehéz valami újat mondani. Anélkül, hogy mindenáron az újat-mondás kívánsága kísértene, megpróbáltam mégis Petőfi költésze­tének egy olyan legalább­is árnyalatával fog­lalkozni, amely a mellett hogy őt mint sokol­dalú költőt bizonyítja, e tájnak, a magyar Nagy-Alföldnek mint tipikus fiát, a földrazi­­tudomány elméleteinek pedig, mint kézzel­fogható példáját állítja szemünk elé. Nagyobb Petőfi tanulmányomnak ez idő­höz mért kivonatát, hogy miért gondoltam e nemes városnak nagyérdemű közönsége előtt bemutatni alkalmasnak, magával a költővel válaszolok: „Arany kalászszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat Ismersz-e még ? Oh ismerd meg fiad! Mert a hol enyhe bölcsőm lágy ölén Az anyatejnek mézét izlelem : Vidám napod mosolyg ismét reám, Hű gyermekedre, édes szép hazám ! Vidék, hol egykor ringatott reményem, íme újra látlak ötven év után. „Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél. Dicső neve költő fiadnak, Anyám, soká, örökkön él.“ Ha a tudományos fejlődéstől eltekintve, a nemzetek életére tekintünk és keressük a szem­pontot, amelyből bizton kiismerhető és meg­ítélhető az az erényteljes nemzeti jelleg, amely a természet szeretetében, bájai iránt való fogé­konyságban, finom felfogásban és szellemesí­­tésben nyilatkozik, azt hiszem nem kis mér­tékben a költészetben találjuk. „A mit termé­szet és történet mindnyájunkban, a nemzet gyermekeibe oltott és bennünk közösen éltet: az ő, a költő szellemében megdicsőitve szem­lélhetjük, fenséges értékeket megértve és át­érezve, érezzük egyszersmind becsét annak is, a mi bennünk velők közös: nemzetünk lelkét“, mondja Beöthy Zsolt. A költők a nemzet köz­érzületének tolmácsai, a nemzetnek szívhangjai. Amint a pusztában vándorló zsidó népet a láng­oszlopok, úgy vezetik az emberiséget a költők. Nem hiszem, hogy volna a népek sorában nemzet, amely a magyart a természet iránt való szeretetben felülmúlná, amely a természet­ből merített képek felhasználásában, alkalma­zásában a fogékonyságot, a képek bőségét, a bájoló modort tekintve, gazdagabb költészetet felmutatni képes lenne. A költészet nálunk Eötvös J. szerint so­hasem vált külön a kor nagy érdekeitől. Gyulai Pál mondja Liránkról, hogy az a nemzet tör­ténete. Hogy költészetünk csakugyan az, ami­nek oly büszkén szeretjük tartani: a nemzeti élet szívverése, a többek között bizonyítja az is, hogy míg a nemzeti küzdelmek szereplői, sőt vezérei, jóformán csak a történetírás lapjain élnek, addig például Petőfi neve ma is él és hal közöttünk s örök szimbóluma marad a szabadságnak, a nemzeti függetlenségnek. (Folytatás) !! Mi színészek, az Ú­ H 0N­­-ban találkozunk 11

Next