Függetlenség, 1881. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-01 / 1. szám

Budapest 1881. E időszek határozott lekötelezettség mellett oly helyeken fognak kandidáltatni egyik vagy má­sik párt nevének felhasználásával, a­hol kormány­párt! czimmel absolute nem lehet lényeges szava­zatszámhoz jutni. Néhány nyakasabb alföldi ma­gyar városban akarnak szerencsét próbálni eszkö­zeikkel. Emlegetnék két pesti zugprókátort, a­kit ily fogásra már megnyertek és kandidálni is szán­dékoznak. Egy helyről már figyelmeztetnek ben­nünket a titkosan működő kezekre, a­melyek egy magát pártembernek geráló, de lekenyerezett és megnyert ember részéről folynak, hogy a kerületet tőrbe ejtse. Szóval a kormány hosszú kezeivel már agitál mindenütt, s úgy intézi dolgát, hogy készen legyen a választásokra, a­melyekkel hirtelen fogja meg­lepni a választó országot. Épen azért jó lesz, ha a választó­kerületek tisztességes elemei és elveink követői megfigyelik a kortesgépezet működését és vigyáznak mind a hosszú, mind a titkos kézre, mind pedig és főkép a szédelgőkre és szédi­­tőkre. A lélekvásár megindult, legyenek résen a polgárok. Vidéki levél. Nyitra, 1880. decz. 29. Városunk izgatottságban él. Tegnap tartott a város rendkívüli közgyűlést, melynek tárgya bár igen kicsinyes, de következményeiben mégis elég fontos arra, hogy figyelemre méltassuk. Az ügy előtörténete az, hogy választási visszaélések miatt a főispán elnöklete alatt ülé­sezett közigazgatási bizottság a városi pénztár­nok ellen fegyelmi eljárást rendelt el és ennek folytán őt" állásától fölfüggesztetni rendelé. E határozat decz. 13-án a városi közgyűlésen tárgyalás alá kerülvén, a helyett, hogy a hatá­rozatot teljesítették volna, az ellen föllebbezés­­sel élni határoztatott. Mellékesen megjegyzem, hogy­­ a határozat indokolásában azon a városra pirító önvallomás is van téve, hogy ez idő sze­rint Nyitrán nem lehet városi pénztárnokot ta­lálni. Midőn a föllebbezés az alispánhoz megér­kezett, ez egy felszólító levelet írt a polgármes­terhez, melyben csodálkozását fejezi ki az eljárás felett és figyelmeztetve a polgármestert, hogy az eng­edetle­nség következményei őt érhetik, még egyszer felhívja, hogy a közigazgatási bizottság határozatának érvényt szerezzen. Ez alispáni átirat volt a rendkívüli közgyűlés tárgya és a határozat reá ? Újra a régi, azon módosítással, hogy a közigazgatási bizottság határozata most nem teljesíthető. Bár városunk, mint nagyon természetes, nagy izgatottságban van a város és a megye közt kitört harcz miatt, eltekintve a helyi érdektől, mégis nevezetes dologgá válhatik, a­mennyiben a jelen eset ad oculos megmutathatja a kormány­­­nak, hogy úgy a megye, mint a város hibája magában a törvényben rejlik, mely a kompeten­­cziákat szabatosan nem jelöli meg, hogy maga a törvény az a szörnyszülött, melyet akár a város, akár a megye bűnéért büntetni kellene, mely büntetés nem állhatna egyébből, mint a törvénynek hatályon kívül helyezéséből és más törvény­hozatalából. Csakhogy az ily büntetés remélhetésére nagyon rossz idő jár. Egy kommunista. A kommüne hősei közül mindenesetre leg­kiválóbb alak a jelenleg szereplő egyének közül Lullier Károly, a szövetségesek főtábornoka, ki a felkelés leveretése után halálra volt ítélve, s élethossziglani fogságra kegyelmeztetvén meg, az amnesziáltak utolsó szállitmányával most ér­kezett meg Brestbe. Lullier, ki régi és remény­­teljes tengerésztiszt volt , javíthatlan párbaj­­szenvedélye következtében, miután pár­bajban már több ellenfelet ölt meg, kénytelen volt a szolgálatból kilépni, feljebbvalói nagy sajnálkozására, kik képessé­geit, energiáját, s önmegtagadását nem győzték dicsérni. Sajnos, hogy ezek a kitűnő tulajdonok, a fiatal tengerésznek nemcsak veszekedő termé­szete által lettek elhomályosítva, hanem miután a polgári életben semmiféle alkalmazást nem bírt kapni, az iszákosság által is. Józan állapot­ban intelligens, jól nevelt, s embersége az abszinth élvezete után azonban nem lehetett ráismerni, — mert ekkor félkegyelmü, kegyet­len, s állatiassá vált. A figyelmet először a császárság vége felé vonta magára, midőn Cassagnac Jules Favret egy ízben megtámadta s ő a „Pays“ szerkesztőségébe ment, s ott Cassagnacot, párszor pofon verte. Az ellenzék e hőstett által figyelmes lett a fiatal tengrész tisztre, nemsokára ezután a radikális klubban tűnt fel mint szónok, s a kommune alig kerítette hatal­mába Parbt Lullier már főtábornokává lett. Ebből az időből a következő érdekes episodot beszéli el róla az „Etoile Française" . Márczius 23-án bízta meg a központi bizott­mány Lulliert, hogy foglalja el a Mont Valerien erődöt, melyről tudva volt, hogy gyengén van megerősítve. Lullier 1500 emberrel, s a szükséges os­trom­szerekkel rögtön elindult. Az erődöt 80 ember védte. Ily csekély erővel a parancsnok nem akart ellentállni, s mégsem szeretett volna kapitulálni. Megtudta azonban, hogy Luthier a parancsnok s ebben helyezte minden reményét. Kijelenté tehát rögtön, hogy kész parlamenth­­­ozni, azonban csakis magával a „tábornokkal.“ A felvonó hidat leeresztik, s miközben Lullier tetőtől talpig aranysúlyzásosan az első kö­­röndö­n áthalad, a trombiták és dobok a generálmarschot verték, s a parancsnok elébe sietett, s úgy üdvözölte, mint az alantastiszt szokta feljebbvalóját. Lulliert egész ünnepélye­sen vezették be a haditanács termébe. Az át­adásról beszélgetnek, a társalgásba belemeleged­nek, a parancsnok felhasználja az alkalmat, hogy a „tábornok“nak, — e czimet minden perezben alkalmazza, — felajánljon egy pohár absynthot. Lutliernek tetszik a dolog, elmondja hőstetteit, me­lyeket a parancsnok látszólag csodálkozással hallgat. Mihelyt kedvező hangulatban van a parancsnok előadja neki, hogy mégse szeretné átadni az erősséget: ő régi katona, s nem sze­retné pályáját kapitulacziójával befejezni. Kü­lönben, — fejezé be szavait ünnepélyes han­gon, — mindaddig, míg én parancsnok leszek, legyen ön meggyőződve, hogy tökéletes semle­ges leszek.“ Lullier e szavakban megnyu­gdott, s csapatainak rendeletet adott, hogy térjenek vissza Párisba , maga pedig diadalmasan rohant a központi bizottmány ülésébe, hogy jelentést FÜGGETLENSÉG, tegyen eljárásáról. Miközben teljes elégedett­­­­séggel ad számot viselt dolgairól, A­s­s­i j­e szavakkal szakítá félbe : Nem csak önről van szó polgár, hanem a Mont Valerien erőd­ről is; miért nem maradt az erődben? . . . Mert birom a parancsnok szavát, katonai szavát, s jótállok, hogy semleges marad. — Assi, dühé­ben Lullierre süti revolverét, szerencsére nem talál, s a nagy zavarban elmenekül. Lulliert rögtön elfogták, hogy haditörvényszék elé állít­sák ; ápril 3-án azonban megszökött a házasból, s a lapokba azzal fenyegetődzött, hogy aki el akarja fogni, azt agyonlövi. S miután tudják, hogy oly ember, aki szavát be szokta váltan­i, tehát nem bántotta senki. A Mont-Valerient nagyon természetesen rögtön megerősítették s a parancsnoknak nem volt sürgősebb dolga, mint parancsnokságát másra ruházni. Mikor gályarabságra ítélték, Lutlier az ő vasakaratának teljes összeségével ellent állt annak, hogy fegyencz ruhát húzzanak rá. Végre, s mint a gyerekeket szokás, takarókba csavarták, s igy mint afféle kolbászt szállítottak Új-Cale­­doniába. Ott egész tartózkodása alatt nem hagyta el gunyhóját, melyben meztelenül, s szó nélkül morfondírozott. Sürü szőke haja e fél állati élet­mód alatt hófehér lett. Napoleon és Poroszomig, 1858. őszTfr." íüitítása­ a’Trónörökös regens Poroszországban az uralkodást önállóan átvette s a minisztérium élére Hohenzollern herczeg állt, Cavour gróf tudvalevőleg arra vállalkozott, hogy Poroszországot megnyeri a maga tervei szá­mára. A szardíniai miniszter külön meghatalma­zottul Pepoli marchiset, Hohenzollern herczeg közel rokonát küldte ki. Pepoli elsőbb Párisba ment, a­hol Napoleon egy jegyzéket adott neki, melyben Poroszország, Szardínia és Francziaország közt belső egyetértés volt tervezve. Ez a jegyzék arra volt szánva, hogy a herczeg regens és Hohen­­zollern herczeg elé terjesztessék. Az a jelentés, melyet Pepoli Cavourhoz útja eredménye felől tett, Cavournak Maszari által kiadott történeté­ben már benne foglaltatik. Mostan egy Rómában angol nyelven megjelenő folyóiratban Napoleon jegyzéke előttünk fekszik, mely mint időszerű bizonyíték ma is érdekkel bir. A fenyegetések és ígéretek vegyüléke és igy hangzik: Tuilleries, 1858. decz. Két német nagyhatalom van, Poroszország és Ausztria. Poroszország képviseli a jövőt, Ausztria a múltat. Francziaország tíz év óta határozott elsőbb­­­­séget tanúsított Poroszország iránt, veszi-e ez hasz­­­­nát ? a jövő fogja megmutatni Vizsgáljuk meg, melyik részen vannak Porosz­­ország jól fölfogott érdekei. Ez az ország, mint minden, a­mi növekszik, nem maradhat egy hely­ben, s mégis ha Ausztriával bensőleg szövetkezik, kényszerítve van megállani, sőt hátrafelé haladni. A legjobb, a­mit elérhet, hogy az osztrák be­folyást Németországon leverheti. De ez­­ az egyetlen hírnév, melyre egy uj állam, Poroszország fenséges és lovagias hajlamaival törekedhetik? Én nem hiszem, s ha Poroszország önző czé­­lokat követ, Európában arra szorítkozik a szerepe, hogy versenytársával szemközt egyensúlyt tartson. De e politika veszélyt rejt magában ; ha Porosz­­ország, veszedelmes tanácsokat követve, közös ügyet csinálna Ausztriával, a Habsburg-dynasz­­tiának garant­álná az itália tartományokat, ak­kor megbillenne az európai egyensúly. Az 1815-iki szerződések meg lennének szüntetve, s Francziaország kényszerítve lenne Oroszország felhívására Németországnak odadobni a hadra szólító keztyüt. Remélem, hogy ez a végső esetlegesség nem fog beállani; ha ellenben Po­roszország feltűnés nélkül megválik Ausztriától, Francziaország iránt jóakaratot tanusít, veszélyek és rázkódások nélkül nagy eredmények várhatók. Mert ha Francziaország és Ausztria közti háború esetén ez utóbbi hatalom elveszti befolyását Német­országban, Poroszország lesz az örököse. Ezért, ha Poroszország Ausztriához csatlakozik, rá nézve minden haladás lehetetlen, s koczkáztatja, hogy Franczia­ és Oroszország szövetkeznek Német­ország ellen. Ha ellenkezőleg Francziaországhoz csat­lakozik, az osztrák hatalom minden csökkenése hasz­nálni fog nekik, s Francziaország által támogatva, Németország betöltheti azt a magas hivatást, mely rá vár s melyet a német nép rábizni óhajt. Napoleon. Külföldi hírek. A boer lázadás. Németalföld a fajrokon boerek iránt an­­­nyira érdeklődik, hogy ott mozgalom indult meg, melynek czélja, hogy legalább erkölcsi támoga­tással segíts­e a boéreket. Valamint 1877-ben a németalföldiek Tmnszvaal snnexiója ellen tilta­koztak, úgy most is mint azt az Utrechtsch Prov­­en Szedelyk írja, a legtekintélyesebb hol­landus férfiak egy felszólítást bocsátottak közre a britt nemzethez, melyben igazságszeretőkre hivatkoznak és emlékeztetik az angolokat, hogy Gladstone maga is igazságtalannak tartotta Transvaal annexióját. „Ti brittek“, igy szófiá­nak ezen kiáltványban, „kik magatok szabad nemzet vagytok, Helnytelenek vagytok rokon­­szenvet érezni azon kicsiny néptörzs iránt, me­lyet Britannia ugyan elűzhet és megsemmisíthet de soha sem igázhat le. Mi tehát a britt nem­zethez intézzük felszólalásunkat, ez magát nem fogja igazságtalan háború által egy ily csekély számú nép ellen megbecsteleníteni, mely nép nem kíván egyebet, csak azt, hogy békében és csendben saját törvényei alatt növelhesse földeit, melyeket oly sok veszedelemmel és hajjal szer­zett. His­szük és reméljük, hogy ezen felszóla­lásunk nem lesz haszonnélküli és hogy a­nálla­­tok oly hatalmas közvélemény szava a jelen minisztériumra oly nyomást fog gyakorolni, hogy egy igazságtalan rendszabályt vissza fog vonni, melyet szabadelvű érzeteinél fogva úgy is el kell ítélnie“. * Maga a Daily News is bevallja, hogy ezen Transvaal háború az ottani európai lakosság leggazdagabb és legnagyobb részének érzetei ellen kezdetett meg. Ez osztályt osztály ellen ingerel fel, és minden reményt a kérdés békés megoldására véghetetlenségbe szorít. Ezen lap a kormányt rögtöni békés megoldásra hivja fel. A Standard a kabinet tevékenységét világítja meg és megjegyzi, hogy ezen kormányt még ezelőtt 8 hóval a jelen század legerősebbjének , és legtehetségesebbjének tartották. De ezen ka­binet rövid idő alatt minden népszerűségét el­játszotta, kimerítette egész tekintélyét és káro­sította a birodalom jó hírnevét. A kabinet el­vesztette erkölcsi tekintélyét a nép felett, ezt pedig ugyanazon mérvben vesztette el, mint törvényes tekintélyéről Anglia felett lemondott. Eltekintve az ír bonyodalomtól a boer fel­kelés is napról napra veszedelmesebbé és vál­­válságosabbá válik Angliával szemben. A boe­rek mint látszik, rendkívüli gyorsasággal mű­ködnek és minden nevezetesebb helyből kiszo­rítják az angolokat, így a legújabb Praterma­­riteburgból érkezett táviratok jelentik, hogy a boerek már Pretoriát is megszállották és az angol őrizetet a váracsba szorították. A Parnell­ elleni per A tegnapi tárgyalás a Parnell elleni per­ben nagy jelentőségű. Az Attorney General folytatta vádbeszédét. Úgy látszik, hogy a kor­mány híreket vett át nagyobb mérvű készülő­désekről az írek részéről, Dublinban legalább minden intézkedés arra mutat, hogy ott a kor­mány a legrosszabbra van elkészülve. Most már állandóan meg vannak kettőztetve az őr­állomások, a­ katonaság pedig állandóan van konszignálva a laktanyákban. Ugyanitt a kato­nák közt lámpások, gyertyák és mindenféle szerszámok osztattak ki azon esetre, ha a fel­kelők a légszeszt elzárnák. A kormány folyvást csapatokat indít Dublinbe és Írország más vá­rosaiba, úgy hogy most Dublinnek, noha e város lakosságának száma alig egy ötödrésze Londonnak, mégis háromannyi katonai őrize­te van. A Parnell ellen indított per, bár mint ta­gadják azt az európai optimisztikus lapok, an­­­nyira felbőszítette a kedélyeket, hogy az írek most ellene fordulnak még azon kormányta­goknak is, a­kik leginkább veszik az íreket párt­fogásuk alá, így jelesül Chamberlain az ír tit­kos vélemétől egy levelet kapott, melyben ez őt, Brightet és Gladstonet halállal fenyegeti Íror­szág irányában tanúsított erélytelenségük miatt. A török-görög kérdés­­t két hét óta egyébről se volt szó diplomá­­cziában, sajtóban, mint arról az európai válasz­tott bíróságról, mely a török-görög határszabá­lyozás kérdésében mondana döntő ítéletet. Mi elejétől kezdve nem sok reményt helyeztünk a terv sikerébe, s tegnap határozottan ki is fejez­tük azt a véleményünket, hogy a választott bí­róság eszméjét az érdekl­őt felek nem fogják elfogadni. Az események igazat adnak nekünk, s egy mai keletű konstantinápolyi távirat már hivatalos forrásból jelenti, hogy a porta külföldi képviselőihez egy jegyzéket intézett, melyben a választott b­ír­ó­s­ág t­e­r­vé­t visszauta­sítja, anélkül, hogy a kérdés megoldására ve­zető más módozatot helyezne kilátásba. A porta jegyzékét bizonyosan sietni fog­nak úgy bemutatni, mint Európával való ujjhú­­zást. Mi azt tartjuk, hogy a porta maga leg­jobban tudja megítélni, meddig mehet az en­gedményekben méltósága s állami existencziája megóvásával, s van oka, hogy ne bízza magát oly bíróság ítéletére, melynek legtöbb tagja ellenségesen van hangolva iránta. Egyébként Görögország magatartása is elegendő lett volna a terv meghiúsítására. Néhány nap előtt Wrede herczeg, monarchiánk uj követje Athénbe érke­zett. Rögtön megérkezte után fölkereste a mi­nisztertanács elnökét, s hosszasan tanácskozott vele. Radowitz és Mony urakhoz hasonlóan Wrede herczeg is — mint Athénben mondják ■— „a régi dalt“ dalolta a türelemről és józan­ságról, úgy látszik azonban, hogy ez iránt a dal iránt az atheneseknek nincsen érzékük. A görög fővárosban olyan ingerlékeny a közvéle­mény, hogy arra a hírre, hogy a kormány a választott bíróság terve alapján hajlandó további tárgyalásokba bocsátkozni, a kamarai képvise­lők rögtön egy deputácziót küldtek a minisz­terelnökhöz s azt nyilatkozattételre szólították föl. Komunduross úr természetesen sietett kije­lenteni, hogy a hir hamis s a kormánynak esze ágában sincs, csak egy \­onalnyira is tágí­tani a berlini konferenczia határozataitól. így hát, — bár bizalmasan már diploma­­cziai nyilatkozatkozatok is tétettek, hogy a berlini konferenczia kissé tulment a kellő korlátokon s épen a választott biróság feladata e hibát jóvá­tenni, — a legnagyobb valószínűséggel bir, hogy a kérdést háború fogja eldönteni. E fejezethez érdekes előkészítő adatokat szolgáltat a Bohemia trieszti levelezője. E szerint Olaszországban élén­kebben izgatnak Themistokles utódai mellett mint valaha. A római „comitato filhekenico“ Görögor­szágban oly proklamácziókat terjes­zt, melyek Görögországnak s a többi idegen járom alatt nyögő balkáni népeknek felszabadítására Olasz­ország hathatós támogatását ígérik. Athénben valamennyi hellének felszabadítása czéljából egy klub alakult, melynek két bizottsága egyelőre pénzgyüjtéssel foglalkozik. A görög kormány Párisban egy 120 milliós kölcsönt akar kötni, mely 68 árfolyamon bocsáttatnék s 5 százalékkal kamatozna. A hadügyminisztérium 80000 ember részére való élelem szállítására hirdet pályázatot, kutatta a hírhedt rablót. Azonnal czélba vették őt s felszólították, hogy adja meg magát. Még ekkor sem csüggedt el, de midőn körül te­kintett s még más öt fegyvercsövet pillantott meg maga ellen irányozva, ekkor megadta ma­gát s bekisértetett Bastinba. Abban a remény­ben volt, hogy meg fognak neki kegyelmezni, de e reményében csalódott, mivel a rögtönitélő biróság kimondotta rá a halálos ítéletet, s már eddig hihetőleg le is fejeztetett. Michelangeli ke­gyetlen embertelen szörnyeteg volt, kit senki sem sajnál, az olasz és spanyol banditák való­ságos gyönyörüket találják az emberölésben s ezt még a váltság­díjnak is gyakran elébe teszik. Egészen más typusúak az angol szárma­zású rablók s ha az ember az ő tetteiket és éleményeiket tanulmányozza, nagyon ne­vezetes hasonlatosságot fog találni köztük és a magyar, kivált az alföldi lovas betyá­rok közt. Sem az angol fajból való rabló, sem a magyar lovas betyár nem vérszomjazó és épen ez talán az oka, hogy némely híres angol regény­író az angol rablókra valóságos panegyrikonokat ír, őket mint hősöket festi, mint tették Scott Walter, Bulwer és Ainsworth, kik Jack Shep­­pardot, Dick Turpint, Paul Cliffordot, Robin Hoodot úgy írják le, hogy sok ember szinte kedvet kap rablóvá lenni. A legmerészebb és legügyesebb rabló, ki valaha élt, Kelly Edward volt, kit az idén no­vember 17-én fogtak el Ausztráliában, és mint onnét jelentik, nem régen fel is akasztottták a melbourni börtön udvarában. Kelly Edward azon bandának, melyet alakított, utolsó tagja volt. Feltönő volt ennél az embernél az a körülmény hogy midőn elfogatott és a beechworthi békebiró elébe vitetett, az egész világ leghőbb részvétet tanúsította iránta, mindenki azt hitte, hogy ke­gyelmet fog kapni s hogy a halálos ítélet leg­rosszabb esetben is élethossziglani fogsággá fog átváltoztatni. Rendkívüli nagy számban kül­dettek be megkegyelmezésért kérvények, úgy hogy azok száma, kik e kérvényeket aláírták 60,000-nél többre rúgott. A kérvényezők nem csak a lakosság szegényebb osztályából valók vol­tak, hanem sok tehetősb polgár is hozzá­járult ahhoz, hogy a rablónak kegyelmet eszközöljön ki. Kelly élete végperczéig nem vesztette el re­ményét, de midőn már a sülyesztőn állott, noha már bizonyosan tudta, hogy le kell a reményről mondani, épp oly egykedvűséggel hagyta el a világot, mintha csak oly útra kellene mennie, honnét még vissza fog térni. Végszavai ezek voltak : „Ilyen az élet , no most mindjárt meg lesz előttem oldva a nagy titok.“ Kelly életében sok zsandárt lőtt agyon leshelyéből. Már él­­te 14 ik évében kezdé meg végzetes pályáját, mely 15 évi gyakorlat után élete 29-ik évében a bitófa alá vitte. Ned Kelly többnyire lóháton intézte támadásait az utasok ellen, de azért a házfeltörést sem vetette meg. Az ausztráliai krónika mintegy második Dick Turpint magisztrálta rendkívül nagy és gyors lovaglásaiért. Ő róla is azt mondják most, mint Bulwer Cliffordra alkalmazta , hogy embernek leg­rosszabb hasznavétele az, ha őt felakasztják. Két híres haramia elfogatása. A karácsonyi ünnepek a zsiványokra nézve válságosak voltak, mindenhonnan érkeznek hí­rek rémületet okozó rablók elfogatásáról. E törvényen kivül álló emberek közt jelesül kettő tett szert valóságos herosztratusi hírnévre. Az egyik egy bizonyos Michelangeli, korzikai ban­dita volt, kit, mint azt Bastiából decz. 26-káról írják, a Santa Luczia és Porto Vecchio terüle­tén állomásozó zsandárságnak végre sikerült f­elfogni. Michelangeli egy elkövetett gyilkosság és gyilkossági kísérlet következtében volt kény­telen e veszedelmes életpályára vetemedni és azóta mindég utasok kifosztásából élt.­­ Hat év óta egész Korsika szigetében valóságos rémuralmat gyakorolt majd egyedül, majd mint kisebb vagy nagyobb zsivány-banda fő­­­­nöke. Több ízben sikerült neki a zsandárokat­­ úgy rászedni, hogy nem akadtak rá és némely­­­ kor leshelyéből több zsandárt le is lőtt, így j jelesül 1877-ben hármat ejtett el közülök. Ez a­­ zsandárokat, a megöltek pajtásait, annyira fel­­­­bőszítette Michelangeli ellen, hogy becsületbeli­­ dolognak tartották az ő elfogatását s csakugyan­­ össze is esküdtek, hogy az 1877 ben elkövetett­­ csínyt nem viszi el szárazon. Sikerült is végre j deczember 25-ikén egy berekben körülkeríteni, de még akkor is a fák közül tüzelt rájuk.­­ Pieri, a zsandárok legidősbike, a kört min­dig szükebbre tette és harmadmagával fel­ TÁVIRATOK. Konstantinápoly, decz. 31. A porta körlevelet intézett külföldi képviselőihez, a­melyben visszautasítja a választott bí­róság terveit a­nélkül, hogy más meg­oldáshoz vezető javaslatot helyezne ki­látásba. Athen, decz. 31. (Pol. Corr.) A görög kor­mány már megállapította azon jegyzék szöve­gét, a­mel­lyel a portának decz. 14-ről kelt jegyzékére fog válaszolni. Abban Görögország nem utasítja vissza a közte és Törökország közt megindítandó közvetlen tárgyalások javas­latát, hangsúlyozza azonban, hogy csak abban az esetben hajlandó ezen tárgyalásokba bocsát­kozni, ha Törökország elismeri a berlini kon­­ferenczián hozott határozatokat. Mihelyt ez megtörténik, a görög kabinet nem fog vona­kodni, részletesen is tárgyalni a terület átenge­désének és megszállásának módozatait. Athén, decz. 31. A kamara mai ülésén Ro­­monduros miniszterelnök fejtegette, mennyire szükséges a kölcsön fölvétele Görögország jólé­tére és nagyságára nézve, és kéri annak meg­szavazását. A kamara erre megkezdi a 120 milliós kölcsönről szóló egyezség első olvasását. A költségvetési bizottság egyhangúlag oda nyilatkozott, hogy a berlini konferenczia hatá­rozatainak foganatba vétele czéljából gyors in­tézkedések létessenek. Pétervár, decz. 31. A Journal de St. Pe­­tersbourg is konstatálni véli, hogy a tárgyalá­sok Tseng marquis kínai követtel már véget értek és most csak a khinai kormány ez iránti határozatát várják Az idézett hírlap hozzáfüg­geszti : „Reméljük, hogy szomszédaink nem fog­nak további akadályokat gördíteni az egyezség létrejöttében, és hogy rövid idő múlva helyre lesz állítva a bizalom és a barátság e két biro­dalom közt !“ — A Journal de St. Petersbourg értesülése szerint a porta nem viseltetik közö­nyösen az angol hírlapok ama jelentésével szemben, hogy Mac­edoniából tömegesen szállít­ják a bolgár családokat Kis-Ázsiába ; felelőssé­gét ezen eljárásért azonban a helyi hatóságokra tolja. Ez utóbbiak azóta szigorú utasításokat kaptak arra nézve, hogy vessenek véget ezen visszás állapotnak. Belgrád, decz. 31. A fejedelem ma egy ukázt irt alá, mel­lyel kinevezi a fejedelmi kül­dötteket a skupcsina számára, ezek közt egy /. t­ és egy mohamedán is van. Dublin, decz. 31. A Parnell és társai elleni per mai tárgyalásán az államügyész bevégezte a vádlottak elleni beszédét. A törvényszéki jegyző ezután felolvassa a jelentést azon beszé­dekről, a­melyeket a vádlottak több meetingen tartottak. Róma, decz. 31. Olaszország királya és ki­rálynéja fogadták a diplomáczia testület üdvki­­vánatait. Desprez franczia követ ideérkezett. A Diritto kétségbe vonja a Standard azon jelentését, hogy az albán liga fegyver alá hívta az összes albán férfiakat és háborúval fenyegeti Montenegrót.­­ Az idézett hírlap megc­áfolja továbbá a National Zeitung azon jelentését, hogy a tuniszi bey kérte volna Olaszország védnökségét ; ez­ utóbbi azonban megtagadta ezt a kérést. A bey tehát a francziák oltalma alá fogja magát helyezni. Január 1. Bukarest, decz. 31. A kamara 68 szava­zattal 16 ellenében elfogadta az Olaszországgal kötött kereskedelmi és hajózási szerződést. London, decz. 31. A mai kabinettanácsban valamennyi miniszter részt vett. A Pall-Mall Gazette­ szerint, kilencz mozgó oszlopba osztják be az Irlandban elhelyezett csapatokat miként az­ a feniek lázadásakor tör­tént, ezek az osztályok minden irányban be fog­ják barangolni az országot. London, decz. 31. Kilkenny község tanácsa elhatá­rozta, hogy kérni fogja Erzsébet császárné királynét: vegye fontolóra mégegyszer azt az elhatározását, hogy nem szándékszik Izlandot meglátogatni. LEGÚJABB. A Seemann-ügy. Az egri zászló ügye, mint lapunkat értesítik, aligha éles összeütközést nem fog provokálni a becs­mérlett zászló szomorú hőse és egy pestmegyei föld­birtokom között. Ez utóbbi ugyanis még július hó 14-ikén, mielőtt a többrendbeli kihívás köztudo­mású lett volna, levelet írt az akkor még alez­redes Seemannak, a­melyben többi között e kifejezés is előfordult volna: „Én viszont érte­sítem önt, hogy azt az embert, a­ki dicsőséges zászlónkat, a­mely előtt Európának leghatalma­sabb hadseregei meghátráltak, gyalázza, rongy embernek nyilvánítom. Vegye ezt, mint férfitől férfinek.“ E levélre, a­mely Dunavecsén lett postára adva, nem érkezett semminemű válasz, hanem a helyett megindultak a tárgyalások a Kupecz-Lieszkovszky-Sepmann-ügyben. E tárgya­lások eredménye Seemann részéről egy nyilat­kozat lett, a­melyben ez kijelenté, hogy „nem volt szándékában a magyar zászló becsmérlése, s a rongy kifejezés csak a zászló rongyos vol­tára vonatkozott.“ A földbirtokos most egy újabb levelet írt, a­melyben, a mint írja, e ki­jelentést oly válasznak vette első levelére, a­mely a katonai becsületszó értékével bír. Az országgyűlési tárgyalásokból, s az ezeket meg­világító leleplezésekből azonban igen rosz szín­ben tűnt fel előtte Seemann magaviselete. A levél e pontja erős becsületsértő kifeje­zést használ, s különösen katonai karakterében sérti meg Seemannt, az alezredesből ezredessé lett katonatisztet, a­ki, mint magát kifejezi, „nemcsak a nemzeti zászlót gyalázta meg Eger­ben, hanem meggyalázta porte-pecsét is.“ Végül megjegyzi a levél, hogy azok, a­kik Seemaant előléptetésre ajánlották, visszaéltek a király al­kotmányos jóhiszeműségével, mert az az ember nem alkalmas katonai szolgálatra sem, nemhogy előléptetésre, a ki az előzményektől eltekintve, „zsebre vág oly levelet, a­melyben ő „rongy“ embernek deklaráltatok. A levél írójának neve­i és levele előttünk ismeretesek. Az angol sajtóban folyvást szaporodnak a hangok, melyek tiltakoznak az ellen, hogy a boérokat rebelliseknek nevezik s velők mint ilyenekkel bánnak. A Pali Mali Gazette is csatlakozik e tiltakozáshoz. A Gladstone-minisz­­térium félhivatalos lapja a többi közt ezeket írja : „Azok, kik a transvaali boérekről mint lázadókról s mozgalmuk felől mint lázadásról beszélnek, jól tennék, ha meggondolnák, mily joggal lehet e kifejezéssel élni. Azok közt, kik most az angol kormány ellen fegyvert fogtak, nincs egy is, ki egyenesen vag­y indirek­te el­­ismerte volna az angol királynő souverain vol­tát ama tartományokban. Ha csak egy ilyen ember is kivánt volna hozzájuk csatlakozni, a boérek bizonyosan visszautasították volna. Az annexió óta a boérek magatartása folytonos tiltakozás volt. Legtöbbször megtagadták az an­gol kormánynak való adófizetést s ha fizettek, a hivatalos nyugtára ráírták tiltakozásukat. A boérokra tehát egy pillanatig sem alkalmazható a „rebellis“ név. A tartomány helyzete az utóbbi három évben „felfüggesztett invázió“ volt, mely most tén­nyé vált. Minden részrehajlatlan em­ber a mellett van, hogy a boéreket a hadviselő felek minden jogaiban kell részesíteni. EGYVELEG. A hadak megh­onosítása Angliában. Az an­golok egy uj sport meghonosítását remélik, a Lé­dáknak Skócziában való meghonosítása által. Caither grófságban a portlandi herczeg egyik birtokának pártjába hozták Kanadából és ott honosítják meg. És ez oly kísérlet, melynél csak azon csodálkoz­hatni, hogy ez az angoloknak már előbb nem jutott­­ eszükbe. A portlandi herczeget már ezelőtt kevés­­ évvel Bute őrgróf előzte meg azzal, hogy Kanadá­­ból több hadat hozatott, melyek Rothesay melletti­­ jószágaiban Bute grófságban a mount-stuarti erdő­ben meghonosultak és elszaporodtak. O­olt külön hódtelepet alapított, a helyet tele ültette fákkal és , fallal vétette körül, úgy hogy ott most egy egész­­ hódgyarmat létezik. Egy-egy kunyhóban 4 — 6 hód lakik. De azok vadászata tilos. Igen kívánatos, hogy a portlandi herczeg kísérlete, ép oly jól sike­rüljön, mint a butei őrgrófé, mivel a hódak száma Kanadában napról-napra fogy. Az ottani lakosok azokat erősen vadásszák, kivált a sioux és az úgy­nevezett kigyó indiánok, kik némelykor átcsapnak Kanadába s százankint lövik a hódakat. Észak-Amerikában hajdan igen nagy számban találtattak hódak mindenütt, a 30-dik északi szé­lességi foktól kezdve egész a 60-dikig. Az ős­la­kos indiánok nem is vadászták azokat, mert nagy tiszteletben tartották s bűnül rótták fel mindenki­nek azt, ha egy hadat megölt. De mióta az euró­paiak ott letelepedtek és széltében öldösik, az in­diánok sem kímélik, jól­lehet az Egyesült Álla­mok kormánya törvények által védi ezen állatokat. Még ezelőtt 30—40 évvel Kanadában nagy hajtó­vadászatokat tartottak a lakosok a hódakra, rende­sen a téli évadban és ezen hajtóvadászatok igen jövedelmesek voltak. A hudson-öböl társulat éven­­kint 60,000 darab hódbőrt adott el. Mennél söté­­tebb szinü a hód, annál nagyobb becsben tartatik. Találtak némelykor egészen tiszta fehér hódakat és ezeket ritkaságukért nagy áron fizették. Azon hódakat, melyeket a portlandi herczeg Kanadából Skócziába hozatott, vasketreczekbe szállíttatta, mi­vel még a legerősebb farácsozat sem állhatna el­lent fogaiknak. A portlandi herczeg azt reméli, hogy 50 év múlva annyira el fognak szaporodni, hogy ekkor ő is hajtóvadászatot rendezhet azok egy részére.

Next