Függetlenség, 1881. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1881-01-30 / 29. szám
Melléklet a „Függetlenség“ 29 ik számához. Budapest 1881.FÜGGETLENSÉG. Január 30. Az országházból. Izgatott ülése volt a képviselőháznak nagyon. Az után a szavazati fogdosás után, melyet a kormány elkövetett, nem lehettünk ugyan kétségben a felől, hogy a javaslatnak sikerül többséget szerezni, de a többség mekkoraságára nézve eltérők voltak a vélemények. Tíztől harminczig számították a többséget, s ezúttal is a középen volt az igazság. A kormány huszonegy szótöbbséggel győzött. Nem akarjuk elvitatni a kormány győzedelmét, s hogy minő eszközökkel tudta ezt kicsikarni, teljes bizonyítékok nem lévén kezünknél, arról is hallgatunk. Az ülés elején Helfy Ignácz indokolta még egyszer határozati javaslatát, magvas és nagy hatást keltett beszédben, melyet alább — a mennyire lehetséges — egész terjedelme szerint közlünk. Helfy után Tisza beszélt még, pártja kötelességszerű tetszés-rivalgása mellett, szokása szerint kikapkodva az ellenzéki beszédekből egyes mondatokat s azok elcsavarásában mutatva ki logikai gymnaszta voltát. Ezután következett nagy izgatottság közt a szavazás. Az első szavazat Wahrmann „nem“-je volt, de az ómen ezúttal nem vált be, s mint említettük, a szavazás eredménye a kormány győzelme lett. Az ülés lefolyásáról tudósításunk a következő. Az ülés elején Pauler igazságügyminiszter beterjesztette a bűnösök kölcsönös kiadására vonatkozólag Belgiummal és Németalfölddel kötött szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat. A napirendre térvén át, Helfy Ignácz mondta el határozati javaslata zár indokolását. Beszéde a következő: T. képviselőház! Kötelességemnek tartom mindenekelőtt köszönetet mondani a t. háznak és a t. miniszerelnök úrnak, hogy szívesek voltak tegnapi kérésemnek engedni, hogy beszédemet a mai napon mondhassam el. Óhajtanám a t. háznak ezen udvariasságát azzal viszonozni, hogy beszédemet igen rövidre szabjam. Rajta is leszek, de méltóztassék tekintetbe venni, hogy több oldalról nevezetesen két oldalról, t. i. Jókai Mór t. képviselő úr és a ministerelnök úr részéről oly kíméletlen, oly éles és némely részben, mint lesz alkalmam bebizonyítani, oly illegális támadás intéztetett azon párt ellen, melynek álláspontját e törvényjavaslattal szemben kifejteni hivatva voltam, miszerint nem teljesíteném kötelességemet, nem felelnék meg a reám ruházott bizalomnak, ha teljes erőmből nem igyekezném e támadást visszaverni. (helyeslás a szélsőbalon). Mielőtt azonban ezt tenném, néhány, lehetőleg rövid megjegyzést fogok tenni azokra nézve, mik a hosszú vita folyamán a szőnyegen levő törvényjavaslatra nézve felmerültek. A t. előadó úr mindjárt a kezdetben nekem és egyúttal másoknak válaszolva, kiemelte, hogy milyen óriási tévedésben vagyunk ezen törvényjavaslat megítélésénél. Mert azt állítjuk folytonosan, hogy ez a megterheltetés igazságtalan, mert hisz már meg vannak adóztatva azon czikkek, amelyekről itt szó van, de — úgymond — elfelejtjük, hogy az az adó, amely eddig terheli ezen czikket, az nem fogyasztási adó, hanem termelési. No már bocsánatot kérek t. előadó úr, elhiheti, hogy az én t, barátaim, akik ehhez a törvényjavaslathoz hozzászóltak és én is, tudjuk ezen theoriát, de elhiheti, hogy súlyt soha nem fektetünk arra. Ezek theoretikus distinctiók, de a gyakorlatban nem érnek semmit és csak alkalmat nyújtanak a kormánynak arra, hogy a népet a legkülönbözőbb elimeken kipréselje. Minden élelmezési czikknek bármely néven nevezendő megadóztatása fogyasztási adó ,melyet végeredményben a fogyasztó fizet. (Helyeslés a szélső baloldalon). A termelő csak előjegezője ezen összegnek. Elsősorban ő előlegezi az adót, másodsorban a kereskedő, de végelemzésben a fogyasztó az, aki megfizeti. Ha önök megdrágítják az élelmi cikket a termelő számára, ő kénytelen azt drágábban árulni a kereskedőnek, a kereskedő kénytelen drágábban adni a fogyasztónak. S ezzel egyúttal megfeleltem arra, amit több oldalról hangoztattak, az áthárítás theóriájáról. A vita első napjain e házban Izland módjára valóságos agrár liga keletkezett volt. Tagjai voltak nevezetesen: Rakovszki István, György Endre, Jókai Mór, Szontagh Pál képviselő urak, akik azon kérdést intézték hozzánk, hogy hátha adóra okvetlenül szükség van, kire akarjátok azt hárítani? A szegény földmivesre? A kereskedelmi osztályt meg akarjátok kímélni a már úgyis agyonsujtott földmíves osztály rovására? Engedelmet kérek, ez óriási tévedés, ha csak ámítás nem akar lenni. Mert azok az urak sokkal jártasabbak a nemzetgazdaságtanban, semhogy ne tudnák, hogy végeredményben ez az adó épen a földmívest fogja leginkább sújtani, minthogy ő képezi a lakosság legnagyobb részét. Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy vagy áll az amit Wahrmann képviselő úr mondott, vagy az amit Senyei b. mondott. Vagy áthárítja a kereskedő ezen terhet a fogyasztóra, és akkor nincs okunk panaszkodni a kereskedő miatt, vagyl nem hárítja át, és akkor ne panaszkodjunk a fogyasztó miatt. Erre Sennyey K. közbeszólt, hogy mind a két panasz jogosult. S tökéletesen úgy van. Mert, ha önök emelik pl. a czukor adóját 8 írttal, a kávét 3 írttal, az áremelkedés nemcsak ebből fog állni. A kereskedő, ha komoly solid, kell, hogy hozzászámítsa azt a költséget is, melyet neki a kezelés és az ellenőrzés okoz személyzetben, időben és pénzben. Feltéve, hogy az egész adót áthárítja a fogyasztóra, még akkor is marad ő rajta is elég teher. Hallottam, hogy az ország némely vidékén nép a kataszteri tiszteket katasztrófatiszteknek nevezi. Úgy látom, hogy önök közt vannak katasztrófa tisztek s önök csinálják még pedig sokkal jobban mit azok a katasztrófát. (Derültség a szélső baloldalon). A t. előadó úr az előadói székből az előadói tekintéllyel felolvasott tegnap előttünk statisztikai adatokat, melyekkel szám szerint bebizonyította, hogy a sörgyártás s sörkivitel az utóbbi években mennyire fokozódott Magyarországon s így a mi állításaink mind halomra dőlnek. Erre én más választ nem adhatok a t. előadó urnak, mintha felolvasom itt a „Statistik der Bierbrauerei“ hivatalos adatait, melyek 1881 elején jelentek meg, s amely adatok 1875-től 1879-ig terjednek. Ebből azt látom, hogy 1874- ben termeltetett 764,511 hectoliter sör, 1875- ben 579,000, 1876-ban 555,000, 1877-ben 437 ezer, 1878-ban 508,000, 1879-ben 473,000 s így ezen rövid évek alatt, a sörgyártás Magyarországban súlyodott 123,552 hectoliterrel, tehát az előadó úr hamis adatokat idézett. (Úgy van balfelől). Van előttem erre vonatkozólag még egy más ékesebben szóló adat. Volt Magyarországban 1876-ban 168 sörfőzde, 1879. deczember végén 140, tehát itt ismét 23 gyár volt kénytelen beszüntetni munkáját kelendőség hiánya iránt. Ezen egy példa után méltóztassék következtetni a többiekre s igy én a t. előadó úr által előadott többi közgazdasági és pénzügyi adataival teljesen leszámoltam. (Élénk helyeslés balfelől). Hanem a t. előadó úr hihetőleg annak érzetében, hogy t. i. pénzügyi s közgazdasági érvei nem capacitáltak senkit, áttért a politikai térre és különösen beszéde vége felé nagy patkósra emelkedve elmondá, hogy ámbár itt a beszédekben a választás szó ki nem ejtetett, mégis minden beszédnek értelme e szó volt: választás. S kezdte festeni, hogy minő lesz ez a választás. Lesz egy párt — így szólt — mely azt fogja súgni a nép fülébe: „jön Kossuth.“ Ez a párt természetesen mi vagyunk. No hát én biztosítom a t. előadó urat, hogy ezt nem fogjuk mondani. Adja Isten, hogy mondhassuk egyszer, de most nem fogjuk mondani, mert nem mondtuk a múltkor se és igy ezúttal sem fogjuk mondani azon egyszerű okból, mert valótlanságot nem mondunk sem itt, sem a házon kívül. (Úgy van a szélső baloldalon). Meglehet, hogy mondani fogják tán önök annál is inkább, minthogy épen a t. előadó urnak még tiszteltebb sógora már megérintette, már haza is hívta Kossuthot, mondván, hogy legszívesebben itthon találkoznék vele. Ez tehát megtörténhetik, de mi ily fogásokkal nem élünk. Az. előadó úr reánk fogott ez alkalommal még valamit, mert épen beszéde keretébe beleillett. Azt mondta: ő mindenre el volt készülve, csak egyre nem, amire még északa, midőn a gondolatok sötétek, még akkor sem mert volna gondolni; arra tudniillik, hogy azt állítsuk, hogy kortes fogásból terjesztették be a törvényjavaslatot. Ez épen olyan igaz, mint amilyen igaz volt a sörre vonatkozó adata. Ki mondta ezt? Sehol senki sem mondta, ily absurdumot nehéz valakire reá is fogni. Azonban tegnap óta, miután a t. előadó úr mondta, én gondolkoztam e tárgyról, gondoltam, hogy mégis lehet ebben valami logika, mert hát kétséget nem szenved, hogy mentül több, mentül terhesebb az adó, annál könnyebben lehet győzni azon eszközökkel, amelyeken hihetőleg önök győzni remélnek. (Úgy van a szélső baloldalon). Elmondta a t. előadó úr azt is, hogy ő és elvtársai mit fognak majd mondani a választóknak. No hát én nem hiszem, hogy csak azt mondja, amit tegnap mondott, hanem egyre kérem : tegyék azt, amit mi teszünk majd. Mondják meg a népnek az igazat. Mondják el a népnek, hogy önök mit cselekedtek a lefolyt országgyűlés alatt, amint el fogjuk mondani mi, és ha önök ezt cselekszik, biztosítom az. előadó urat, hogy akkor a jövő országgyűlésen önök nem fognak sétálgatni a Vezúv alján, gyönyörködvén az ön által idézett feliratban, hanem ott lesznek, ha nem is physice, azon a helyen, amelynek kapuján fel vannak írva Danténak ezen szavai: „lasciate ogni speranza.“ (Helyeslés a szélső balról.) A pézügyminiszerrel polemizálva így folytatta beszédét: A pénzügyminiszer úr azt mondja, hogy ha mi azon meggyőződésben vagyunk, hogy a megtakarítások sem segítenek az országon, miként történt az, hogy mi Sennyey K. beszédét tetszéssel kísértük. (Halljuk! Halljuk!) Hát megmagyarázom. Igenis tetszett a képviselő úr felszólalása azért, mert volt bátorsága kimondani azt, amit mi határozati javaslatunkban a ház által kívánunk kimondatni, t. i. hogy Magyarország helyzete olyan, hogy semminemű adóemelésre gondolni nem lehet, nem szabad. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez volt, a mi tetszésünket kivívta, de volt egy másik is, az, hogy láttuk, hogy van egy férfin a házban, aki kész levenni az óriási terhet a t. ministerelnök úr válláról, hogy ne legyen kénytelen magát többé feláldozni folytonosan a szegény hazáért. (Derültség balfelől) Hogy van egy férfiú, ki akár helyes, akár nem helyes az ő programmja, — ezt a jövő mutatja meg, de aki kijelenti, hogy kész azon közjogi alapon, melyen önök állnak, tovább vinni az administratiót, anélkül, hogy ezen újabb terhet róná a nemzetre. Ez olyan nyilatkozat, melyet magyar embernek tetszés nélkül fogadni lehetetlen. (Helyeslés a szélső balon.) És én hiszem is, bármennyire agyonhallgatta e nyilatkozatot a t. miniszerelnök úr, hogy e nyilatkozatnak lesz nyoma, lesz következménye, mert én elhiszem, hogy vannak ott sokan, nagyon sokan, talán mind, akik nagyra becsülik a t. ministerelnök urat, egyénileg is nagyra becsülöm. Csanády Sándor. Én nem! (Derültség). Helfy Ignácz. Én magam is őszintén nagyra becsülöm a t. ministerelnök urat, de reményiem nem fogja zokon venni, ha kimondom, hogy azonban 3 millióra nem becsülöm. Pedig ez idő szerint legalábbis ennyibe kerül az országnak, mert van egy másik férfiú, ki ezen 3 millió évi teher nélkül kész kormányozni. (Derültség). Ami azt e fő érvet illeti, hogy bármiként álljon is a dolog, a kamatokat fedezni kell, ott a miniszerelnök úr, aki nem szereti magát kis emberekkel összehasonlítani, és ezt jól teszi. Hivatkozik Pittre és Pititől kezdve minden pénzügyi kapacitásra, annak beigazolása végett, hogy az adósság akkor válik igazán veszélyessé, ha annak kamatait nem bírjuk fedezni. Ezen igazság végett nem kellett volna Pittig vándorolni, mert ezt tudja minden egyszerű gazda ember, de különösen a magyar tudja azt, hogy nem a legnagyobb szerencsétlenség, hogy adóssága van, hanem az, hogy annak kamatait nem képes fedezni. (Úgy van a szélsőbal felől.) A miniszterelnök úr azonban eltévesztette a helyet, ahol ezt mondani kellett volna. Előbb megcsinálni az adósságokat, belerohanni a nagy költségekbe az ország nagy részének tiltakozása ellenére, s azután idejönni a házba és azt mondani, hogy miután megvannak az adósságok, adjátok meg adó czímen a kamatokat is: ez nem eljárás. — Nem így járt el Pitt, hanem úgy, hogy mert ezt tudta, ügyelt arra, hogy oly adósságot ne csináljon, amelynek kamatait nem képes fedezni. Nem itt kellett volna elmondani a ministerelnök úrnak, hanem a fejedelem előtt, midőn a bosniai occupatióról volt szó (úgy van a szélső bal felől.) Ó előtte kellett volna megmondani: Uram, Pittől kezdve egészen a legújabb korig áll azonban, hogy nem szabad annyi adósságot csinálni, hogy annak kamatait se legyünk képesek fedezni, és ha ezt tesszük, kénytelen leszek újabb terhet róni a nép vállaira, pedig nekem kötelességem azon gondolkozni, hogy miképen könnyítsék a terheken. (Úgy van a szélsőbal felől). Még egy tárgyat vagyok kénytelen érinteni és ez az, amely a vita folyamán fel lett ugyan hozva, de bámulatos egyetértéssel, csaknem conspirationalis módon lett, a kormány és a kormánypárt által agyonhallgatva. (Halljuk! Halljuk !) E hallgatás képezi a lefolyt vitának egyik legnevezetesebb momentumát. Már az első felszólalásom alkalmával előadtam ezen törvényjavaslatnak eredetét. A pénzügyi bizottságban ugyanis Wahrmann képviselő úr azon indítvánnyal állott elő, hogy a fenálló vámszövetség mellett E nézete szerint nincs kizárva az, hogy Magyarország önálló fogyasztási területet állítson föl és felhívta a kormány figyelmét erre a tárgyra, hogy gondolkozzék róla és tegyen annak idején jelentési. á. miniszter úr bölcsen kihagyta a fogyasztási zárvonal kérdését és beterjesztette azt, amire neki szüksége volt, a szőnyegen lévő törvényjavaslatot. Már első felszólalásom alkalmával felkértem az előadó urat és a háznak utánam szóló tagjait, hogy e tárgyban méltóztassanak nyilatkozni. Eötvös t. barátom ezen kérdést igen tüzetesen vitatta. Felkérte az előadó urat, a t. miniszterelnök urat, először méltóztassék elmondani mi a véleménye e tekintetben miként van az, hogy daczára annak, hogy a pénzügyi bizottság jelentésében constatálja, hogy ez volna a legjobb, a legüdvösebb mód a fogyasztási adórendszer behozatalára, hogy csak opportunitási okokból hagyta el, hogy melyek azon opportunitási okok és hogyan van az? Kérdezte Eötvös J. barátom, hogy míg a kormánypárti képviselőknek egy része nyilvánosan, kerületükben, sőt az egyik itt a házban, kijelentette, hogy azért szavazza meg ezen fogyasztási adótörvényjavaslatot, mert reménye, hogy abból magát ki fogja nőni a fogyasztási zárvonal felállítása, és ugyanakkor ezekkel szemben Jókai t. képviselőtársam forradalmársággal vádolja azokat, kik a fogyasztási zárvonalról beszélnek, mert biz az repesztés lenne azon nagy szent épületen, melynek oltára előtt ő most térdepel. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ily felszólalásokra valóban meglepő, hogy a t. miniszterelnök úr nem válaszol; ő ráér akkor beszélni harangról és harangozóról, ráér beszélni a kisfiúról, ki farkast kiabál és ezt a lényeges pontot pedig agyonhallgatja, ennek elhallgatása igen jellemző, ezt elhallgatnom lehetetlen. Áttérek most t. hát, beszédem másik tárgyára, Jókai J. képviselőtársam beszédjére. T. barátommal szemben mi ellenzékiek hosszú évek óta kivételes helyzetben vagyunk és ő ezt érezte, tudta és nagyon kiaknázta. Ő erőt merítve azon „ments várából“ mint ő kifejezte magát, melyet körűlé vont az a népszerűség az a közszeretet és tisztelet, mely őt körülőveszi azon érdemekért, melyeket egész más téren szerzett,előállott némelykor oly nyilatkozatokkal, amelyeket más képviselőnek senki meg nem bocsátott volna. Hát mindaddig, míg a t. képviselő úr e korteskedést csak mint dilettantismust gyakorolta, én is követtem ezt a rendszert. De már most, hogy a t. képviselő úr már jó ideje leszállott e piedestálról és professionatus kortessé szegődött, most különösen az utóbbi időben hogy azt tapasztaltuk, hogy a képviselő úr nem átallotta kortestanyává átváltoztatni a nemzet képviselőházát. (Igaz! Úgy van a szélső balon Zajos ellenmondások jobb felől) akkor én feloldva érzem magamat minden kegyelet alól, akkor szólok hozzá, mint bármely más képviselőhöz, salválva érzem magamat s elmondhatom, a nimbust nem én tépem be homlokodról, magad tépted le. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon). A t. képviselő úr ez alkalommal nagy fába vágta a fejszéjét; elénk idézett egy nagy alakot, az 1848-i volt pénzügyminisztert, a legelső felelős magyar pénzügyminisztert. A t. képviselő úr egész beszédének veleje tulajdonképen az volt, hogy ki akarta mutatni,— hogy ezen sok adó, melylyel a kormányt időnkint elénk áll, és melyet mi olyképen tekintünk mintha valami uj feltalálás volna, nem az, mert ezekhez hasonlókat a legelső pénzügyminiszer, Kossuth Lajos hozott be, és elősorolta az adók hosszú sorát s előadta, hogy annyira kegyetlen volt az a pénzügyminiszer, hogy még a szegény embernek, a vendéglősnek az ágyaszalmáját is megadóztatta. Tehát egész beszédének veleje és czélja az volt, hogy kimutatta, hogy az adók közül nem lehet kíméletesen eljárni, hogy Kossuth is épen úgy terhekkel rakta meg a népnek vállait. Hát a t. képviselő ur vagy nem olvasta azon munkálatot, vagy pedig oly históriai falsumot követett el, melyek neki az utókor nem fog megbocsátani. Bevezetőül a képviselő ur részletesen adta elő, hogy Kossuth mennyi adót vetett ki 1848 —49 ben és bebizonyította, hogy azon 62 millióból, amely összeget a 1849 iki budget tett, 39 millió van felvéve tisztán csak hadügyi czélokra. Hát e tekintetben tévedett a t. képviselő úr, mert nem 39, hanem 42 millió van ott felvéve hadügyi czélokra, mert ott van azon 13 millió is amely nemzeti adakozásokból jött be, és ebből a képviselő úr azon conclusióra jut, hogy azt csak azért említette fel, hogy lássák a képviselő urak, hogy ha fölállítanák azt a híres önálló hadsereget, az nem kevesebbe, hanem ellenkezőleg még többe kerülne, mint amennyibe most nekünk a közös hadsereg körül. No hát kérem erre megfelelt ugyanazon munkálatban Kossuth Lajos maga, midőn megmondta : „Midőn a haza megmentéséről, midőn a nemzet életéről van szó, semmi összeg sem szerfelett nagy. De elvonatkozva jelen rendkívüli körülményektől, felkéri a pénzügyminiszer a törvényhozást, hogy gondoskodjék oly honvédelmi rendszer felállításáról, mely a mostaninál több biztonságot nyújtson, a nemzet vagyonosságát ne nyelje el, minek kulcsát a katonáskodásnak életszaki kategóriák szerinti átalánosításában és a porosz honvéd-rendszer alapvonásaiban véli feltalálni, miszerint a hadügyministerium rendes évi költsége 39 millióról 13 millióra olvadand le." — És hogy ezt Kossuth nemcsak mondogatta, hanem hogy tüzetesen tanulmányozta, — utána járt, kiszámította az utolsó fillérig, kisül onnan, hogy nem mondja kerek számban, hanem ki van számítva, hogy a rendes honvédelmi rendszer belekerül 13.040307 írtba. Tehát igenis az önálló hadsereg sokkal kevesebbe kerül. Egy második históriai falsumot követett el a képviselő úr, midőn épen az ellenkezőt épen azt állította, hogy a költség, amit Kossuth a hadügyre kimért, az béke lábra volt számítva, holott ő maga kimondja, hogy ez háború időre van számítva, mert béke idején más rendszert akar behozni, amely 13 millióba kerül. Úgy látom, hogy a t. képviselő úr nem akarja hinni, hogy Kossuth ezt a háborús időre készítette. Kossuth 1848. év augusztus 28-kán beszél egy három havi költségről, mely ápril 11-től június végéig lett volna szükséges: „Ha tekintetbe veszik, hogy a ministeriumnak harmadfél hónapi hivataloskodása közben emberi erőt felülmúló nehézségekkel minden perezben uj meg uj oldalról uj meg uj tornyosuló veszélyekkel üres kincstár fegyver nélkül, a régi Organismus bonyodalmaitól környezve, a külföldön alkalmazott hadsereggel nem rendelkezhetve, a belföldi katonaság soraiban idegen szellemmel találkozva, ármány, lázongás, pártütés, nemzetiségi s vallási fanatizmus által zaklattatva kellett küzdenie: a képviselők méltányolva az akadályok nagyságát, nem követelendők, hogy a ministerium, előkészületek teljes hiányában, tökéletes adórendszert terjesszen elő-A t. képviselő úr előadta még a budgetre vonatkozólag, hogy ime annyi kellett 48-ban és ennyi kellett 49 ben, hogy akkor is nagy költségek voltak. Hát igen kellett. Ki van számítva részletesen, hivatalosan itt, de megtalálhatja a képviselő úr egy igen szorgalmasan, gondosan összeállított kis munkában Lukács Bélától, amely pedig annyira szavahihető, mert az a bécsi főszámvevőszék adatai, azon könyvek alapján lett összeállítva, melyeket a 49-iki kormánytól elvett, melyeket itt talált és maga a számszék konstatálja, hogy bámulatos, mennyire vág össze itt minden ki. kivetés és jövedelem. Mondom, konstatálva van, hogy 1848-ban a költség volt 58 millió, ennek egy részét még az osztrák kormány költötte el. Összesen számítva az egész szabadságharcz, tehát az az egész korszak, amelyet Kossuth Lajos vezetett, belekerült az államnak 84 millió forintba. Tehát összehasonlítást tenni nem lehet. A legfényesebben bizonyít önök ellen az, ha méltóztatnak felszámítani, hogy egy oly évre mint a 48-iki, csak 58 millió kellett; ez nem felel meg azon összegnek, amelyet önök, közös ügyek ez imén évenként Bécsbe küldenek. (Igaz ! Úgy van a szélsőbaloldalon.) Hanem legfontosabb része a t. képviselő úr beszédének mindenesetre az volt, amidőn arról az adótervről szólott, amelyet Kossuth Lajos maga kidolgozott és ugyancsak augustus 28-án a képviselőház elé terjesztett. (Halljuk!) Hát először méltóztassanak tekintetbe venni a körülményeket, melyek között akkor az ország volt és a ezért, amelyre Kossuth Lajos ezen adókat javaslatba hozta. Ezt is festi ő maga a következő rövid szavakban: (olvas.) „És mégis egy részről az aratás előtti időszak, a mostani lázas állapot, a kereset fennakadása, a múlt két sanyarú év, az állam jövedelmek apadása, az úrbéri javadalmaknak a kincstári javakbani eltörlése, a kincstári jövedelmeknek a horvát pártütők általi megrablása daczára, másrészről mind amellett, hogy minden volt tisztviselőt fizetni kellett, az új ministeriumokban több osztályok egészen, mások részben voltak felállítandók, a nemzeti őrsereg egy része mobilizáltatott, fegyvergyár-állítás, ágyútelepek felszerelése, hadi gőzhajók vásárlása, lázadások elfojtása, várak élelmezése stb. voltak eszközlendők; a bár tömérdek, de nélkülözhetlen költségek fedezésében még fenn nem akadunk.“ Méltóztassanak mindezekhez hozzátenni, hogy a hadsereget 200,000 főre kellett felemelni, ezen czélból állott elő tehát Kossuth Lajos adótervvel. Hát lássuk ezt az adótervet. Itt mindenekelőtt a t. képviselő úr elfelejtette felemlíteni azt, hogy Kossuth Lajos pénzügyminiszter úr legelőbb is azon kezdette, hogy beszüntetett néhány igazságtalan adót, így beszüntette pl. az úgynevezett papi segélyadót, beszüntette a zsidótürelmi adót, kijelentvén, hogy ez igazságtalan és hogy a humanizmussal nem fér össze. Eltörölte mindazon adókat, melyek vagy az igazsággal vagy a humanizmussal ellenkeznek. Jókai Mór: (közbeszól) Még a marhaadót is eltörölte. Helfy Ignácz: Azt is. Azután felállított egy nagy adótervet. De milyen elvek vezérelték ezen adók felállításában ? Miket mondott ő maga, hogy mit kell szem előtt tartani az adókivetésben. Először kimondá: 1-ső pont. Az adó nem czél, hanem eszköz, tehát több adó ne vettessék, mint okvetlenül szükséges. 2-ik pont. De ha szükség is volna rá, oly nagy adó ne szedessék, mely csak a vagyontőke csorbításával beszedhető. Amit önök nem tartanak. És bámulatos egy pénzügyminiszter szájába, ami következik. 3-ik pont: Eddig Európában többnyire a vezérelv akként állt: „fizess, azután élj, ha marad miből“. Ez elvnek meg kell szűnni, meg kell fordíttatni, ha egyszerre nem is, legalább e czél felé az első lépést irányozni. Vétessék fel tehát elvül, hogy az adó csak a tiszta jövedelem egy részét vegye igénybe. Egy másik helyén, de számtalan helyén e bámulatos munkálatnak kiemeli, hogy mennyire vigyázni kell egyfelől, hogy a vagyoni tőkéje a polgárnak meg ne támadtassék, másfelől hogy meg ne támadtassék az ipar, az üzlet, mely őt adóképessé teszi. Ezen vezérelvek véres vonalként húzódnak végig ezen egész munkálaton és ezen munkából már a t. képviselő úr érvet merít ezen nyomorult adótörvényjavaslat mellett. Elősorolta a képviselő úr azon adók egész sorát, amelyet Kossuth tervezett. Megjegyzem csak intra parenthesim, hogy elősorolván mindezeket, még a távolléti adókat is, a t. képviselő úr egyet jónak látott kihagyni, t. i. a czimek és a rendek adóját. (Élénk derültség a szélsőbalon). Pedig kár volt ezt kihagyni. Kossuth Lajos sem sejtette, amikor ezt megcsinálta, hogy ha behozza, eventualiter még Jókai is ezen adó alá fog esni. Jókai Mór: (közbeszól) Igen jó! Helfy Ignátz: Az egyes részleteket nem is említve, mert nagyon sok részletbe kellene belemenni, nem is említve az adó mérvének óriási különbségét, hogy pl. a földadó Kossuth Lajosnál 7 százalékra valn számítva és hogy nálunk a 30%o túl van. Én ugyan sajnálom, hogy ezen munkát Jókai Mór t. képviselő úr olvasta ahelyett, hogy a pénzügyminwter úr tanulmánya tárgyává tette volna ; megláthatta volna belőle ő és az egész kormány, hogy amikor Kossuth az első bankjegyeket ki akarta bocsátani, az osztrák banktól ajánlatot kapott arra nézve, hogy adnak neki épen akkora összeget rendelkezésére 121/2 milliót, és ő testi ezen előterjesztésében, hogy az ő reá és a magyar államkincstárra milyen nagy szerencse lenne most, de ő ezt most még sem ajánlja, mert ő felteszi a képviselőházról, hogy készebb lesz nagy áldozatokat elviselni, mintsem az ország függetlenségét áruba bocsátaná. Hozzátette azonban rögtön, hogy ha a ház azt akarná, akkor gondoskodjék más pénzügyminiszterről, mert én úgymond, leteszem a pénzügyi tárczát. Nem úgy beszélt a miniszterelnök úr, amidőn ő Felségének aggályait nem tudta szétoszlatni. (Úgy van a szélső balon), így pl. elolvasván az adókezelési tervet, más irányban is tanulhatna tőle a kormány. Alig van tér a nemzeti életben, melyre ez a nagy elme e munkájában ki nem terjeszkedett és lehetetlenség, hogy a ki e munkát elolvassa, ne bámulná, hogy e férfiú már 30 évvel ezelőtt a pénzügyi és közgazdasági tudománynak azon színvonalán állt, amelyen annak mai képviselői állnak. És ebből a munkából Jókai képviselő úr micsoda tanulságot merített? Azt, hogy a mai kormány azokon a nyomokon jár, melyeken járt egykor Kossuth. Ugyan kérem, nem ijedt meg önmaga, midőn e szavakat kiejtette? Hiszen e munka minden szava egy-egy halálítélet az önök rendszere ellen. (Úgy van a szélsőbaloldalon). És midőn azt látom, hogy a képviselő úr ezek után képes azon conclusióra jönni, hogy ergo megszavazom ezen törvényjavaslatot, akkor eszembe jut Szent Ágostonnak egy gyönyörű leírása egy emberről, aki a vallásosság köpenye alatt erénytelen életet élt, és azt mondja róla, hogy ez az ember hasonlít ahhoz, aki az oltár előtt térdepelve halllgatja a szentmisét, csak azért, hogy aztán az oltár mögé lopózva a templomot kirabolja. (Tetszés a szélsőbaloldalon). A t. képviselő úr végezve Kossuthhal, egy igen súlyos vádat emelt ellenünk, az egész függetlenségi párt ellen. (Halljuk a szélsőbaloldalon.) Kétszínű politikával vádol minket, már t. i. ő. Jókai Mór, minket. Elmondá, hogy mi bogláros köntösben járulunk Budán a trón elé és carbonári köpenyben Baracconeba. Ugyan kérdem t. képviselőtársamtól, ki oly szellemdús ember, nem félt midőn kiejtette e szót köpönyeg. (Hosszan tartó derültség a baloldalon). Nem gondolt-e arra, hogy mintegy provokál, mintegy alkalmat nyújt valakinek a házban, hogy azon kérdést intézze a t. képviselő úrhoz: ugyan mondja meg nekem hányféle köpönyeget fordított már, mióta a politika terén mozog ?! (Hoszan tartó derültség a szélső baloldalon). Elkezdve a repubblikától le egész azon nyilatkozatig, hogy aki a fogyasztási zárvonalat akarja, az már forradalmár. (Mozgás). Egy idő óta a harcz ellenünk minden oldalról megindíttatott, megkezdte már a múlt ősszel a pénzügyminiszter úr, mikor szövetségre hívta fel az egyesült ellenzéket azért, hogy a közös ellenséget a függetlenségi párt terjedését megakadályozza; felénk dobta a kettyűt a miniszterelnök úr egy oly alkalommal, midőn jelen sem voltunk, jelen sem lehettünk s így nem védekezhettünk: uj évi üdvözlő beszédében s kiadta a jelszót a lehető legerélyesebben e házban is, kimondván azt a szót, hogy minden embernek, a ki félti Magyarország alkotmányos léteiét, kötelessége velünk szembe szállani. Mindenekelőtt kénytelen vagyok constatálni, hogy ez az első és egyetlen példa a Parlamentarismus történetében, hogy a kormányelnök az ország színe előtt egy nagy országos pártot így merjen megtámadni, odaállítván azt, mint a haza ellenségét. Erre példát a Parlamentarismus történetében nem tudok, (úgy van a szélső baloldalon.) Mi joga van ehhez a ministerelnök úrnak ? És épen a ministerelnök úrnak minket vagy bárkit is hazafiatlansággal vádolni? (Úgy van! a szélső balon.) Ám mi felvesszük a keztyüt, daczára annak, hogy tudjuk, ismerjük azon óriási és soknemű eszközöket, amelyek önöknek rendelkezésükre állanak, felvesszük, mert bízunk igaz ügyünkben, mert bízunk a nemzet józan eszében, amely azon fenyegetésektől nem fog visszariadni, amelyekkel önök élnek, sem az önök ígéreteinek, sem csábításainak, sem rágalmazásaiknak nem ad hitelt. Meg fogja ítélni önöket és megítélni minket. Meg fogja ítélni önöket cselekedetük szerint és meg fog ítélni minket eljárásunk szerint és azok szerint, amiket tiszta meggyőződésből teszünk. (Helyeslés a szélső balon, úgy van!) Jókai Mór t. képviselő úr felemlítette beszéde folyamán, hogy arra a 17 szavazatra, amellyel Kossuth Lajos győzött akkor az ellenzék határozati javaslatával szemben, emlékezzünk meg majd midőn a jelen törvényjavaslat megszavazásáról lesz szó. Úgy látszik, a t. képviselő úr nagyon erősnek érzi magát és nem kétlem, jobban be van avatva, ha ki merte mondani s bizonyára tudja, hogy már a kormányak 17 szavazatnál több van zsebében. Ez meglehet, de felkérem a t. képviselő urat és az egész kormánypártot, hogy önök megszavazván ezen törvényjavaslatot, tartsák meg jól emlékezetükben azt a számot és azután vessék össze majd a választások után azon szavazatokkal, amelyeket önök fognak kapni. (Helyeslés a szélső baloldalon). El vagyunk mi készülve nagy küzdelemre ; tudjuk, kikkel fogunk szembeállani; tudjuk azt is, hogy önök nem lesznek az egyedüliek, hanem lesznek esetek, midőn kénytelenek leszünk szembeszállani nemcsak önökkel, de t. szomszédainkkal is. Küzdeni fogunk velük is a legnagyobb hévvel, mert a czél, amely felé törekszünk, sokkal szentebb, semhogy bárki irányában is elnézők legyünk, (ügy van! Helyeslés a szélső baloldalon,) de legyen meggyőződve a t. ház, hogy az utóbbi küzdelemnek legmagasabb hevében sem fogunk megfeledkezni arról, hogy bármennyire eltérők is egymástól programmjaink, bármily nagy is a hézag közöttünk, de van egy találkozási pont, egy közös kötelességünk és ez az: megszabadítani az országot egy oly kormánytól. (Helyeslés a szélső balon. Igaz! Úgy van!) amely nemcsak az ország alkotmányos léteiét, hanem magának a nemzetnek léteiét is szellemileg elsorvasztja, anyagilag pedig tönkre juttatja. Ajánlom határozati javaslatom elfogadását. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán beszéde — meg kell adni — a parlamenti rabulistika díszpéldánya. Az egész polémia Helfy ellen, a logikai akrobata-mutatványok sorozata, mely derültségbe tudta hozni a híveket,