Függetlenség, 1881. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-30 / 29. szám

Melléklet a „Függetlenség“ 29 ik számához. Budapest 1881.FÜGGETLENSÉG. Január 30. Az országházból. Izgatott ülése volt a képviselőháznak nagyon. Az után a szavazati­ fogdosás után, melyet a kormány elkövetett, nem lehettünk ugyan két­ségben a felől, hogy a javaslatnak sikerül több­séget szerezni, de a többség mekkoraságára nézve eltérők voltak a vélemények. Tíztől harminczig számították a többséget, s ezúttal is a középen volt az igazság. A kormány huszonegy szótöbbséggel győzött. Nem akarjuk el­vitatni a kormány győzedelmét, s hogy minő eszközökkel tudta ezt kicsikarni, teljes bizo­nyítékok nem lévén kezünknél, arról is hall­gatunk. Az ülés elején Helfy Ignácz indokolta még egyszer határozati javaslatát, magvas és nagy hatást keltett beszédben, melyet alább — a mennyire lehetséges — egész terjedelme szerint közlünk. Helfy után Tisza beszélt még, pártja kötelességszerű tetszés-rivalgása mellett, szokása szerint kikapkodva az ellenzéki beszédekből egyes mondatokat s azok elcsavarásában mutatva ki logikai gymnaszta voltát. Ezután következett nagy izgatottság közt a szavazás. Az első sza­vazat Wahrmann „nem“-je volt, de az ómen ezúttal nem vált be, s mint említettük, a sza­vazás eredménye a kormány győzelme lett. Az ülés lefolyásáról tudósításunk a következő. Az ülés elején Pauler igazságügyminiszter beterjesztette a bűnösök kölcsönös kiadására vo­natkozólag Belgiummal és Németalfölddel kötött szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavas­latokat. A napirendre térvén át, Helfy Ignácz mondta el határozati javaslata zár indokolását. Beszéde a következő: T. képviselőház! Kötelességemnek tartom mindenekelőtt köszönetet mondani a t. háznak és a t. miniszerelnök úrnak, hogy szívesek vol­tak tegnapi kérésemnek engedni, hogy beszéde­met a mai napon mondhassam el. Óhajtanám a t. háznak ezen udvariasságát azzal viszonozni, hogy beszédemet igen rövidre szabjam. Rajta is leszek, de méltóztassék tekintetbe venni, hogy több oldalról nevezetesen két oldalról, t. i. Jókai Mór t. képviselő úr és a ministerelnök úr részéről oly kíméletlen, oly éles és némely rész­ben, mint lesz alkalmam bebizonyítani, oly illegális támadás intéztetett azon párt ellen, mely­nek álláspontját e törvényjavaslattal szemben kifej­teni hivatva voltam, miszerint nem teljesíteném kötelességemet, nem felelnék meg a reám­ ruhá­­zott bizalomnak, ha teljes erőmből nem igye­kezném e támadást visszaverni. (h­elyeslás a szélsőbalon). Mielőtt azonban ezt tenném, néhány, lehe­tőleg rövid megjegyzést fogok tenni azokra nézve, mik a hosszú vita folyamán a szőnyegen levő törvényjavaslatra nézve felmerültek. A t. előadó úr mindjárt a kezdetben nekem és egyúttal másoknak válaszolva, kiemelte, hogy milyen óriási tévedésben vagyunk ezen törvény­­javaslat megítélésénél. Mert azt állítjuk folytono­san, hogy ez a megterheltetés igazságtalan, me­rt hisz már meg vannak adóztatva azon czikkek, a­melyekről itt szó van, de — úgymond — elfe­lejtjük, hogy az az adó, a­mely eddig terheli ezen czikket, az nem fogyasztási adó, hanem termelési. No már bocsánatot kérek t. előadó úr, elhiheti, hogy az én t, barátaim, a­kik ehhez a törvényjavaslathoz hozzá­szóltak és én is, tud­juk ezen theoriát, de elhiheti, hogy súlyt soha nem fektetünk arra. Ezek theoretikus distinc­­tiók, de a gyakorlatban nem érnek semmit és csak alkalmat nyújtanak a kormánynak arra, hogy a népet a legkülönbözőbb elimeken kipré­selje. Minden élelmezési czikknek bármely né­ven nevezendő megadóztatása fogyasztási adó­ ,melyet végeredményben a fogyasztó fizet. (He­lyeslés a szélső baloldalon). A termelő csak elő­­jegezője ezen összegnek. Első­sorban ő előlegezi az adót, másodsorban a kereskedő, de vég­elem­zésben a fogyasztó az, a­ki megfizeti. Ha önök megdrágítják az élelmi c­ikket a termelő szá­mára, ő kénytelen azt drágábban árulni a ke­reskedőnek, a kereskedő kénytelen drágábban adni a fogyasztónak. S ezzel egyúttal megfeleltem arra, a­mit több oldalról hangoztattak, az áthárítás theóriá­­járól. A vita első napjain e házban Izland mód­jára valóságos agrár liga keletkezett volt. Tag­jai voltak nevezetesen: Rakovszki István, György Endre, Jókai Mór, Szontagh Pál képviselő urak, a­kik azon­ kérdést intézték hozzánk, hogy hátha adóra okvetlenül szükség van, kire akar­játok azt hárítani? A szegény földmivesre? A kereskedelmi osztályt meg akarjátok kímélni a már úgy­is agyonsujtott földmíves osztály rová­sára? Engedelmet kérek, ez óriási tévedés, ha csak ámítás nem akar lenni. Mert azok az urak sokkal jártasabbak a nemzetgazdaságtanban, semhogy ne tudnák, hogy végeredményben ez az adó épen a földmívest fogja leginkább súj­tani, minthogy ő képezi a lakosság legnagyobb részét. Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy vagy áll az a­mit Wahrmann képviselő úr mon­dott, vagy az a­mit Senyei b. mondott. Vagy áthárítja a kereskedő ezen terhet a fogyasztóra, és akkor nincs okunk panaszkodni a kereskedő miatt, vagyl­ nem hárítja át, és akkor ne pa­naszkodjunk a fogyasztó miatt. Erre Sennyey K. közbeszólt, hogy mind a két panasz jogosult. S tökéletesen úgy van. Mert, ha önök emelik pl. a czukor adóját 8 írttal, a kávét 3 írttal, az áremelkedés nem­csak ebből fog állni. A kereskedő, ha komoly solid, kell, hogy hozzászámítsa azt a költséget is, melyet neki a kezelés és az ellenőrzés okoz személyzetben, időben és pénzben. Feltéve, hogy az egész adót áthárítja a fogyasztóra, még ak­kor is marad ő rajta is elég teher. Hallottam, hogy az ország némely vidéké­­n nép a kataszteri tiszteket katasztrófa­tisztek­nek nevezi. Úgy látom, hogy önök közt vannak katasztrófa tisztek s önök csinálják még pedig sokkal jobban mit azok a katasztrófát. (Derültség a szélső baloldalon). A t. előadó úr az előadói székből az elő­adói tekintél­lyel felolvasott tegnap előttünk sta­tisztikai adatokat, melyekkel szám szerint bebi­zonyította, hogy a sörgyártás s sörkivitel az utóbbi években mennyire fokozódott Magyaror­szágon s így a mi állításaink mind halomra dől­nek. Erre én más választ nem adhatok a t. elő­adó urnak, mintha felolvasom itt a „Statistik der Bierbrauerei“ hivatalos adatait, melyek 1881 elején jelentek meg, s a­mely adatok 1875-től 1879-ig terjednek. Ebből azt látom, hogy 1874- ben termeltetett 764,511 hectoliter sör, 1875- ben 579,000, 1876-ban 555,000, 1877-ben 437 ezer, 1878-ban 508,000, 1879-ben 473,000 s így ezen rövid évek alatt, a sörgyártás Magyaror­szágban súlyodott 123,552 hectoliterrel, tehát az előadó úr hamis adatokat idézett. (Úgy van­ balfelől). Van előttem erre vonatkozólag még egy más ékesebben szóló adat. Volt Magyarország­ban 1876-ban 168 sörfőzde, 1879. deczember végén 140, tehát itt ismét 23 gyár volt kényte­len beszüntetni munkáját kelendőség hiánya iránt. Ezen egy példa után méltóztassék követ­keztetni a többiekre s igy én a t. előadó úr ál­tal előadott többi közgazdasági és pénzügyi ada­taival teljesen leszámoltam. (Élénk helyeslés bal­felől). Hanem a t. előadó úr hihetőleg annak ér­zetében, hogy t. i. pénzügyi s közgazdasági ér­vei nem capacitáltak senkit, áttért a politikai térre és különösen beszéde vége felé nagy pat­kósra emelkedve elmondá, hogy ámbár itt a be­szédekben a választás szó ki nem ejtetett, mégis minden beszédnek értelme e szó­­ volt: választás. S kezdte festeni, hogy minő lesz ez a választás. Lesz egy párt — így szólt — mely azt fogja súgni a nép fülébe: „jön Kossuth.“ Ez a párt természetesen mi vagyunk. No hát én biztosítom a t. előadó urat, hogy ezt nem fogjuk mondani. Adja Isten, hogy mond­hassuk egyszer, de most nem fogjuk mondani, mert nem mondtuk a múltkor se és igy ezúttal sem fogjuk mondani azon egyszerű ok­ból, mert valótlanságot nem mondunk sem itt, sem a há­zon kívül. (Úgy van­ a szélső baloldalon). Meg­lehet, hogy mondani fogják tán önök annál is inkább, minthogy épen a t. előadó urnak még tiszteltebb sógora már megérintette, már haza is hívta Kossuthot, mondván, hogy legszíveseb­ben itthon találkoznék vele. Ez tehát megtör­ténhetik, de mi ily fogásokkal nem élünk. A­z. előadó úr reánk fogott ez alkalommal még valamit, mert épen beszéde keretébe bele­illett. Azt mondta: ő mindenre el volt készülve, csak egyre nem, a­mire még északa, midőn a gondolatok sötétek, még akkor sem mert volna gondolni; arra tudniillik, hogy azt állítsuk, hogy kortes fogásból terjesztették be a törvényjavas­latot. Ez épen olyan igaz, mint a­milyen igaz volt a sörre vonatkozó adata. Ki mondta ezt? Sehol senki sem mondta, ily absurdumot nehéz valakire reá is fogni. Azonban tegnap óta, mi­után a t. előadó úr mondta, én gondolkoztam e tárgyról, gondoltam, hogy mégis lehet ebben valami logika, mert hát kétséget nem szenved, hogy mentül több, mentül terhesebb az adó, an­nál könnyebben lehet győzni azon eszközökkel, a­melyeken hihetőleg önök győzni remélnek. (Úgy van­ a szélső baloldalon). Elmondta a t. előadó úr azt is, hogy ő és elvtársai mit fognak majd mondani a választók­nak. No hát én nem hiszem, hogy csak azt mondja, a­mit tegnap mondott, hanem egyre kérem : tegyék azt, a­mit mi teszünk majd. Mond­ják meg a népnek az igazat. Mondják el a nép­nek, hogy önök mit cselekedtek a lefolyt ország­gyűlés alatt, a­mint el fogjuk mondani mi, és ha önök ezt cselekszik, biztosítom a­z. előadó urat, hogy akkor a jövő országgyűlésen önök nem fognak sétálgatni a Vezúv alján, gyönyör­ködvén az ön által idézett feliratban, hanem ott lesznek, ha nem is physice, azon a helyen, a­melynek kapuján fel vannak írva Danténak ezen szavai: „lasciate ogni speranza.“ (Helyes­lés a szélső balról.) A pézü­gyminiszerrel polemizálva így folytatta beszédét: A pénzügyminiszer úr azt mondja, hogy ha mi azon meggyőződésben vagyunk, hogy a megtakarítások sem segítenek az országon, mi­ként történt az, hogy mi Sennyey K. beszédét tetszéssel kísértük. (Halljuk! Halljuk!) Hát megmagyarázom. Igenis tetszett a képviselő úr felszólalása azért, mert volt bátorsága kimondani azt, a­mit mi határozati javaslatunkban a ház által kívánunk kimondatni, t. i. hogy Magyar­­ország helyzete olyan, hogy semminemű adó­emelésre gondolni nem lehet, nem szabad. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez volt, a mi tetszé­sünket kivívta, de volt egy másik is, az, hogy láttuk, hogy van egy férfin a házban, aki kész levenni az óriási terhet a t. minister­elnök úr válláról, hogy ne legyen kénytelen magát többé feláldozni folytonosan a szegény hazáért. (Derültség balfelől) Hogy van egy férfiú, ki akár helyes, akár nem helyes az ő programmja, — ezt a jövő mutatja meg, de a­ki kijelenti, hogy kész azon közjogi alapon, melyen önök állnak, tovább vinni az administratiót, anélkül, hogy ezen újabb terhet róná a nemzetre. Ez olyan nyilatkozat, melyet magyar embernek tetszés nélkül fogadni lehetetlen. (Helyeslés a szélső balon.) És én hiszem is, bár­mennyire agyon­hallgatta e nyilatkozatot a t. miniszer­elnök úr, hogy e nyilatkozatnak lesz nyoma, lesz követ­kezménye, mert én elhiszem, hogy vannak ott sokan, nagyon sokan, talán mind, a­kik nagyra becsülik a t. ministerelnök urat, egyénileg is nagyra becsülöm. Csanády Sándor. Én nem! (Derültség). Helfy Ignácz. Én magam is őszintén nagyra becsülöm a t. ministerelnök urat, de reményiem nem fogja zokon venni, ha kimondom, hogy azonban 3 millióra nem becsülöm. Pedig ez idő szerint legalább­is ennyibe kerül az országnak, mert van egy másik férfiú, ki ezen 3 millió évi teher nélkül kész kormányozni. (Derültség). A­mi azt e fő érvet illeti, hogy bármiként álljon is a dolog, a kamatokat fedezni kell, ott a miniszerelnök úr, a­ki nem szereti magát kis emberekkel összehasonlítani, és ezt jól teszi. Hi­vatkozik Pittre és Pititől kezdve minden pénz­ügyi kapac­itásra, annak beigazolása végett, hogy az adósság akkor válik igazán veszé­lyessé, ha annak kamatait nem bírjuk fedezni. Ezen igazság végett nem kellett volna Pittig vándorolni, mert ezt tudja minden egyszerű gazda ember, de különösen a magyar tudja azt, hogy nem a legnagyobb szerencsétlenség, hogy adóssága van, hanem az, hogy annak kamatait nem képes fedezni. (Úgy van­­ a szélsőbal felől.) A miniszterelnök úr azonban eltévesztette a helyet, a­hol ezt mondani kellett volna. Előbb megcsinálni az adósságokat, belerohanni a nagy költségekbe az ország nagy részének tiltako­zása ellenére, s azután idejönni a házba és azt mondani, hogy miután megvannak az adósságok, adjátok meg adó czímen a kamatokat is: ez nem eljárás. — Nem így járt el Pitt, hanem úgy, hogy mert ezt tudta, ügyelt arra, hogy oly adósságot ne csináljon, a­melynek kamatait nem képes fedezni. Nem itt kellett volna el­mondani a ministerelnök úrnak, hanem a feje­delem előtt, midőn a bosniai occupatióról volt szó (úgy van­ a szélső bal felől.) Ó előtte kel­lett volna megmondani: Uram, Pittől kezdve egészen a legújabb korig áll azon­ban, hogy nem szabad annyi adósságot csinálni, hogy an­nak kamatait se legyünk képesek fedezni, és ha ezt tes­szük, kénytelen leszek újabb terhet róni a nép vállaira, pedig nekem kötelességem azon gondolkozni, hogy miképen könnyítsék a terheken. (Úgy van­ a szélsőbal felől). Még egy tárgyat vagyok kénytelen érinteni és ez az, a­mely a vita folyamán fel lett ugyan hozva, de bámulatos egyetértéssel, csaknem con­­spirationalis módon lett, a kormány és a kor­mánypárt által agyonhallgatva. (Halljuk! Hall­juk !) E hallgatás képezi a lefolyt vitának egyik legnevezetesebb momentumát. Már az első felszólalásom alkalmával elő­adtam ezen törvényjavaslatnak eredetét. A pénz­ügyi bizottságban ugyanis Wahrmann képviselő úr azon indítván­nyal állott elő, hogy a fenálló vámszövetség mellett E nézete szerint nincs ki­zárva az, hogy Magyarország önálló fogyasztási területet állítson föl és felhívta a kormány fi­gyelmét erre a tárgyra, hogy gondolkozzék róla és tegyen annak idején jelentési. á. miniszter úr bölcsen kihagyta a fogyasztási zárvonal kér­dését és beterjesztette azt, a­mire neki szük­sége volt, a szőnyegen lévő törvényjavaslatot. Már első felszólalásom alkalmával felkértem az elő­adó urat és a háznak utánam szóló tagjait, hogy e tárgyban méltóztassanak nyilatkozni. Eötvös t. barátom ezen kérdést igen tüzetesen vitatta. Felkérte az előadó urat, a t. miniszterelnök urat, először méltóztassék elmondani mi a véleménye e tekintetben miként van az, hogy daczára an­nak, hogy a pénzügyi bizottság jelentésében constatálja, hogy ez volna a legjobb, a legüd­­vösebb mód a fogyasztási adórendszer behoza­talára, hogy csak opportunitási okokból hagyta el, hogy melyek azon opportunitási okok és hogyan van az? Kérdezte Eötvös J. barátom, hogy míg a kormánypárti képviselőknek egy része nyil­vánosan, kerületükben, sőt az egyik itt a ház­ban, kijelentette, hogy azért szavazza meg ezen fogyasztási adótörvényjavaslatot, mert reménye, hogy abból magát ki fogja nőni a fogyasztási zárvonal felállítása, és ugyanakkor ezekkel szem­ben Jókai t. képviselő­társam forradalmárság­­gal vádolja azokat, kik a fogyasztási zárvonal­ról beszélnek, mert biz az repesztés lenne azon nagy szent épületen, melynek oltára előtt ő most térdepel. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ily felszólalásokra valóban meglepő, hogy a t. mi­niszterelnök úr nem válaszol; ő rá­ér akkor beszélni harangról és harangozóról, rá­ér be­szélni a kis­fiúról, ki farkast kiabál és ezt a lényeges pontot pedig agyonhallgatja, ennek el­hallgatása igen jellemző, ezt elhallgatnom lehe­tetlen. Áttérek most t. hát, beszédem másik tár­gyára, Jókai J. képviselőtársam beszédjére. T. barátommal szemben mi ellenzékiek hosszú évek óta kivételes helyzetben vagyunk és ő ezt érezte, tudta és nagyon kiaknázta. Ő erőt merítve azon „ments várából“ mint ő kifejezte magát, melyet körűlé vont az a népszerűség az a közszeretet és tisztelet, mely őt körülőveszi azon érdemekért, melyeket egész más téren szerzett,­­előállott né­melykor oly nyilatkozatokkal, a­melyeket más képviselőnek senki meg nem bocsátott volna. Hát mindaddig, míg a t. képviselő úr e kortes­kedést csak mint dilettantismust gyakorolta, én is követtem ezt a rendszert. De már most, hogy a t. képviselő úr már jó ideje leszállott e piedestálról és profess­ionatus kortessé szegődött, most különösen az utóbbi időben hogy azt tapasztaltuk, hogy a képviselő úr nem átallotta kortestanyává átváltoztatni a nemzet képviselő­házát. (Igaz! Úgy van­ a szél­ső balon Zajos ellenmondások jobb felől) akkor én feloldva érzem magamat minden kegyelet alól, akkor szólok hozzá, mint bármely más kép­viselőhöz, salválva érzem magamat s elmondha­tom, a nimbust nem én tépem be homlokodról, magad tépted le. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon). A t. képviselő úr ez alkalommal nagy fába vágta a fejszéjét; elénk idézett egy nagy ala­kot, az 1848-i volt pénzügyminisztert, a legelső felelős magyar pénzügyminisztert. A t. képviselő úr egész beszédének veleje tulajdonképen az volt, hogy ki akarta mutatni,— hogy ezen sok adó, melylyel a kormányt időn­­kint elénk áll, és melyet mi olyképen tekintünk mintha valami uj feltalálás volna, nem az, mert ezekhez hasonlókat a legelső pénzügyminiszer, Kossuth Lajos hozott be, és elősorolta az a­dók hosszú sorát s előadta, hogy annyira kegyetlen volt az a pénzügyminiszer, hogy még a sze­gény embernek, a vendéglősnek az ágyaszalmá­­ját is megadóztatta. Tehát egész beszédének veleje és czélja az volt, hogy kimutatta, hogy az adók közül nem lehet kíméletesen eljárni,­ hogy Kossuth is épen úgy terhekkel rakta meg a népnek vállait. Hát a t. képviselő ur vagy nem olvasta azon munkálatot, vagy pedig oly históriai falsumot követett el, melyek neki az utókor nem fog megbocsátani. Bevezetőül a képviselő ur részletesen adta elő, hogy Kossuth mennyi adót vetett ki 1848 —49 ben és bebizonyította, hogy azon 62 mil­lióból, a­mely összeget a 1849 iki budget tett, 39 millió van felvéve tisztán csak h­adügyi czé­­lokra. Hát e tekintetben tévedett a t. képviselő úr, mert nem 39, hanem 42 millió van ott fel­véve hadügyi czélokra, mert ott van azon 13 millió is a­mely nemzeti adakozásokból jött be, és ebből a képviselő úr azon conclusióra jut, hogy azt csak azért említette fel, hogy lássák a képviselő urak, hogy ha fölállítanák azt a híres önálló hadsereget, az nem kevesebbe, hanem el­lenkezőleg még többe kerülne, mint a­mennyibe most nekünk a közös hadsereg körül. No hát kérem erre megfelelt ugyanazon munkálatban Kossuth Lajos maga, midőn meg­mondta : „Midőn a haza megmentéséről, midőn a nemzet életéről van szó, semmi összeg sem szer­felett nagy. De elvonatkozva jelen rendkívüli körülményektől, felkéri a pénzügyminiszer a tör­vényhozást, hogy gondoskodjék oly honvédelmi rendszer felállításáról, mely a mostaninál több biztonságot nyújtson, a nemzet vagyonosságát ne nyelje el, minek kulcsát a katonáskodásnak életszaki kategóriák szerinti átalánosításában és a porosz honvéd-rendszer alapvonásaiban véli feltalálni, miszerint a hadügyministerium rendes évi költsége 39 millióról 13 millióra olvadand le." — És hogy ezt Kossuth nemcsak mondogatta, hanem hogy tüzetesen tanulmányozta, — utána járt, kiszámította az utolsó fillérig, kisül onnan, hogy nem mondja kerek számban, hanem ki van számítva, hogy a rendes honvédelmi rendszer bele­kerül 13.040307 írtba. Tehát igenis az önálló hadsereg sokkal ke­vesebbe kerül. Egy második históriai falsumot követett el a képviselő úr, midőn épen az ellenkezőt épen azt állította, hogy a költség, a­mit Kossuth a hadügyre kimért, az béke lábra volt számítva, holott ő maga kimondja, hogy ez háború időre van számítva, mert béke idején más rendszert akar behozni, a­mely 13 millióba kerül. Ú­gy látom, hogy a t. képviselő úr nem akarja hinni, hogy Kossuth ezt a háborús időre készítette. Kossuth 1848. év augusztus 28-kán beszél egy három havi költségről, mely ápril 11-től jú­nius végéig lett volna szükséges: „Ha tekintetbe veszik, hogy a m­inisterium­­nak harmadfél hónapi hivataloskodása közben emberi erőt felülmúló nehézségekkel minden perezben uj meg uj oldalról uj meg uj tornyo­suló veszélyekkel üres kincstár fegyver nélkül, a régi Organismus bonyodalmaitól környezve, a külföldön alkalmazott hadsereggel nem ren­delkezhetve, a belföldi katonaság soraiban idegen szellemmel találkozva, ármány, lázongás, párt­ütés, nemzetiségi s vallási fanatizmus által zak­­lattatva kellett küzdenie: a képviselők méltá­nyolva az akadályok nagyságát, nem követelendők, hogy a ministerium, előkészületek teljes hiányá­ban, tökéletes adórendszert terjesszen elő-A t. képviselő úr előadta még a budgetre vonatkozólag, hogy ime annyi kellett 48-ban és ennyi kellett 49 ben, hogy akkor is nagy költ­ségek voltak. Hát igen kellett. Ki van számítva részletesen, hivatalosan itt, de megtalálhatja a képviselő úr egy igen szorgalmasan, gondosan összeállított kis munkában Lukács Bélától, a­mely pedig annyira szavahihető, mert az a bécsi főszámvevőszék adatai, azon könyvek alapján lett összeállítva, melyeket a 49-iki kormánytól elvett, melyeket itt talált és maga a számszék konstatálja, hogy bámulatos, mennyire vág össze itt minden ki. kivetés és jövedelem. Mondom, konstatálva van, hogy 1848-ban a költség volt 58 millió, ennek egy részét még az osztrák kor­mány költötte el. Összesen számítva az egész szabadságharcz, tehát az az egész korszak, a­melyet Kossuth Lajos vezetett, belekerült az államnak 84 millió forintba.­­ Tehát összehasonlítást tenni nem lehet. A legfényesebben bizonyít önök ellen az, ha mél­­tóztatnak felszámítani, hogy egy oly évre mint a 48-iki, csak 58 millió kellett; ez nem felel meg azon összegnek, a­melyet önök, közös ügyek ez imén évenként Bécsbe küldenek. (Igaz ! Úgy van­ a szélső­baloldalon.) Hanem legfontosabb része a t. képviselő úr beszédének minden­esetre az volt, a­midőn arról az adótervről szólott, a­melyet Kossuth Lajos maga kidolgozott és ugyancsak augustus 28-án a képviselőház elé terjesztett. (Halljuk!) Hát elő­ször méltóztassanak tekintetbe venni a körül­ményeket, melyek között akkor az ország volt és a ezért, a­melyre Kossuth Lajos ezen adókat javaslatba hozta. Ezt is festi ő maga a követ­kező rövid szavakban: (olvas.) „És mégis egy részről az aratás előtti idő­szak, a mostani lázas állapot, a kereset fenn­akadása, a múlt két sanyarú év, az állam jöve­delmek apadása, az úrbéri javadalmaknak a kincstári javakbani eltörlése, a kincstári jöve­delmeknek a horvát pártütők általi megrablása daczára, másrészről mind a­mellett, hogy minden volt tisztviselőt fizetni kellett, az új ministeriu­­mokban több osztályok egészen, mások részben voltak felállítandók, a nemzeti őrsereg egy része mobilizáltatott, fegyvergyár-állítás, ágyú­telepek felszerelése, hadi gőzhajók vásárlása, lázadások elfojtása, várak élelmezése stb. voltak eszköz­­lendők; a bár tömérdek, de nélkülözhetlen költ­ségek fedezésében még fenn nem akadunk.“ Méltóztassanak mindezekhez hozzá­tenni, hogy a hadsereget 200,000 főre kellett felemelni, ezen czélból állott elő tehát Kossuth Lajos adó­tervvel. Hát lássuk ezt az adótervet. Itt mindenek­előtt a t. képviselő úr elfelejtette felemlíteni azt, hogy Kossuth Lajos pénzügyminiszter úr lege­lőbb is azon kezdette, hogy beszüntetett néhány igazságtalan adót, így beszüntette pl. az úgyne­vezett papi segélyadót, beszüntette a zsidótürelmi adót, kijelentvén, hogy ez igazságtalan és hogy­­ a humanizmussal nem fér össze. Eltörölte mind­azon adókat, melyek vagy az igazsággal vagy a humanizmussal ellenkeznek. Jókai Mór: (közbeszól) Még a marhaadót is eltörölte. Helfy Ignácz: Azt is. Azután felállított egy nagy adótervet. De milyen elvek vezér­elték ezen adók felállításában ? Miket mondott ő maga, hogy mit kell szem előtt tartani az adókivetés­ben. Először kimondá: 1-ső pont. Az adó nem czél, hanem eszköz, tehát több adó ne vettessék, mint okvetlenül szükséges. 2-ik pont. De ha szükség is volna rá, oly nagy adó ne szedessék, mely csak a vagyontőke csorbításával beszedhető. Amit önök nem tartanak. És bámulatos egy pénzügyminiszter szájába, ami következik. 3-ik pont: Eddig Európában többnyire a vezérelv akként állt: „fizess, azután élj, ha marad miből“. Ez elvnek meg kell szűnni, meg kell fordíttatni, ha egyszerre nem is, legalább e czél felé az első lépést irányozni. Vétessék fel tehát elvül, hogy az adó csak a tiszta jövedelem egy részét vegye igénybe. Egy másik helyén, de számtalan helyén e bámulatos munkálatnak kiemeli, hogy mennyire vigyázni kell egy­felől, hogy a va­gyoni tőkéje a polgárnak meg ne támadtassék, másfelől hogy meg ne támadtassék az ipar, az üzlet, mely őt adóképessé teszi. Ezen vezérelvek véres vonalként húzódnak végig ezen egész munkálaton és ezen munkából már a t. képvi­selő úr érvet merít ezen nyomorult adótörvény­javaslat mellett. Elősorolta a képviselő úr azon adók egész sorát, a­melyet Kossuth tervezett. Megjegyzem csak intra parenthesim, hogy elő­sorolván mindezeket, még a távolléti adókat is, a t. képviselő úr egyet jónak látott kihagyni, t. i. a czimek és a rendek adóját. (Élénk derült­ség a szélsőbalon). Pedig kár volt ezt kihagyni. Kossuth Lajos sem sejtette, a­mikor ezt meg­csinálta, hogy ha behozza, eventualiter még Jókai is ezen adó alá fog esni. Jókai Mór: (közbeszól) Igen jó! Helfy Ignátz: Az egyes részleteket nem is említve, mert nagyon sok részletbe kellene be­lemenni, nem is említve az adó mérvének óriási különbségét, hogy pl. a földadó Kossuth Lajos­nál 7 százalékra valn számítva és hogy nálunk a 30%­o túl van. Én ugyan sajnálom, hogy ezen munkát Jókai Mór t. képviselő úr olvasta a­helyett, hogy a pénzügyminwter úr tanulmá­nya tárgyává tette volna ; megláthatta volna be­lőle ő és az egész kormány, hogy a­mikor Kossuth az első bankjegyeket ki akarta bocsátani, az osztrák banktól ajánlatot kapott arra nézve, hogy adnak neki épen akkora összeget rendel­kezésére 121/2 milliót, és ő testi ezen előterjesz­tésében, hogy az ő reá és a magyar államkincs­tárra milyen nagy szerencse lenne most, de ő ezt most még sem ajánlja, mert ő felteszi a képvi­selő­házról, hogy készebb lesz nagy áldozatokat elviselni, mintsem az ország függetlenségét áruba bocsátaná. Hozzá­tette azonban rögtön, hogy ha a ház azt akarná, akkor gondoskodjék más pénzügyminiszterről, mert én úgymond, leteszem a pénzügyi tárczát. Nem úgy beszélt a miniszter­­elnök úr, a­midőn ő Felségének aggályait nem tudta szétoszlatni. (Úgy van­ a szélső balon), így pl. elolvasván az adókezelési tervet, más irányban is tanulhatna tőle a kormány. Alig van tér a nemzeti életben, melyre ez a nagy elme e munkájában ki nem terjeszkedett és lehetetlenség, hogy a ki e munkát elolvassa, ne bámulná, hogy e férfiú már 30 évvel ezelőtt a pénzügyi és közgazdasági tudománynak azon színvonalán állt, a­melyen annak mai képviselői állnak. És ebből a munkából Jókai képviselő úr micsoda tanulságot merített? Azt, hogy a mai kormány azokon a nyomokon jár, melyeken járt egykor Kossuth. Ugyan kérem, nem ijedt meg önmaga, midőn e szavakat kiejtette? Hiszen e munka minden szava egy-egy h­alálítélet az önök rendszere ellen. (Úgy van­ a szélső­baloldalon). És midőn azt látom, hogy a képviselő úr ezek után képes azon conclusióra jönni, hogy ergo megszavazom ezen törvényjavaslatot, akkor eszembe jut Szent Ágostonnak egy gyönyörű leírása egy emberről, aki a vallásosság köpenye alatt erénytelen életet élt, és azt mondja róla, hogy ez az ember hasonlít ahhoz, aki az oltár előtt térdepelve halllgatja a szent­misét, csak azért, hogy aztán az oltár mögé lopózva a tem­plomot kirabolja. (Tetszés a szélsőbaloldalon). A t. képviselő úr végezve Kossuthhal, egy igen súlyos vádat emelt ellenünk, az egész füg­getlenségi párt ellen. (Halljuk­­ a szélsőbalol­dalon.) Kétszínű politikával vádol minket, már t. i. ő. Jókai Mór, minket. Elmondá, hogy mi bog­láros köntösben járulunk Budán a trón elé és carbonári köpenyben Baracconeba. Ugyan kér­dem t. képviselőtársamtól, ki oly szellemdús em­ber, nem félt midőn kiejtette e szót köpönyeg. (Hosszan tartó derültség a baloldalon). Nem gon­­dolt-e arra, hogy mintegy provokál, mintegy al­kalmat nyújt valakinek a házban, hogy azon kérdést intézze a t. képviselő úrhoz: ugyan mondja meg nekem hányféle köpönyeget fordí­tott már, mióta a politika terén mozog ?! (Hoszan tartó derültség a szélső baloldalon). Elkezdve a repubblikától le egész azon nyilatkozatig, hogy a­ki a fogyasztási zárvonalat akarja, az már forradalmár. (Mozgás). Egy idő óta a harcz ellenünk minden oldal­ról megindíttatott, megkezdte már a múlt ős­­szel a pénzügyminiszter úr, mikor szövetségre hívta fel az egyesült ellenzéket azért, hogy a közös ellenséget a függetlenségi párt terjedését megakadályozza; felénk dobta a kettyűt a mi­niszterelnök úr egy oly alkalommal, midőn je­len sem voltunk, jelen sem lehettünk s így nem védekezhettünk: uj évi üdvözlő beszédében s kiadta a jelszót a lehető legerélyesebben e ház­ban is, kimondván azt a szót, hogy minden em­bernek, a ki félti Magyarország alkotmányos léteiét, kötelessége velünk szembe szállani. Mindenekelőtt kénytelen vagyok constatálni, hogy ez az első és egyetlen példa a Parlamen­tarismus történetében, hogy a kormány­elnök az ország színe előtt egy nagy országos pártot így merjen megtámadni, odaállítván azt, mint a haza ellenségét. Erre példát a Parlamentarismus történe­tében nem tudok, (úgy van­ a szélső balolda­lon.) Mi joga van ehhez a ministerelnök úrnak ? És épen a ministerelnök úrnak minket vagy bárkit is hazafiatlansággal vádolni? (Úgy van! a szélső balon.) Ám mi felvesszük a keztyüt, daczára annak, hogy tudjuk, ismerjük azon óri­ási és soknemű eszközöket, a­melyek önöknek rendelkezésükre állanak, felvesszük, mert bízunk igaz ügyünkben, mert bízunk a nemzet józan eszében, a­mely azon fenyegetésektől nem fog visszariadni, a­melyekkel önök élnek, sem az önök ígéreteinek, sem csábításainak, sem rágal­mazásaiknak nem ad hitelt. Meg fogja ítélni önöket és megítélni minket. Meg fogja ítélni önöket cselekedetük szerint és meg fog ítélni minket eljárásunk szerint és azok szerint, a­mi­ket tiszta meggyőződésből teszünk. (Helyeslés a szélső balon, úgy van!) Jókai Mór t. képviselő úr felemlítette be­széde folyamán, hogy arra a 17 szavazatra, a­mel­­lyel Kossuth Lajos győzött akkor az ellenzék határozati javaslatával szemben, emlékezzünk meg majd midőn a jelen törvényjavaslat meg­szavazásáról lesz szó. Úgy látszik, a t. képviselő úr nagyon erősnek érzi magát és nem kétlem, jobban be van avatva, ha ki merte mondani s bi­zonyára tudja, hogy már a kormányak 17 sza­vazatnál több van zsebében. Ez meglehet, de felkérem a t. képviselő urat és az egész­ kor­mánypártot, hogy önök megszavazván ezen tör­vényjavaslatot, tartsák meg jól emlékezetükben azt a számot és azután vessék össze majd a választások után azon szavazatokkal, a­melye­ket önök fognak kapni. (Helyeslés a szélső bal­oldalon). El vagyunk mi készülve nagy küzde­lemre ; tudjuk, kikkel fogunk szembeállani; tud­juk azt is, hogy önök nem lesznek az egyedü­­liek, hanem lesznek esetek, midőn kénytelenek leszünk szembeszállani nemcsak önökkel, de t. szomszédainkkal is. Küzdeni fogunk velük is a legnagyobb hévvel, mert a czél, a­mely felé tö­rekszünk, sokkal szentebb, semhogy bárki irá­nyában is elnézők legyünk, (ügy van! Helyes­lés a szélső baloldalon,) de legyen meggyőződve a t. ház, hogy az utóbbi küzdelemnek legma­gasabb hevében sem fogunk megfeledkezni ar­ról, hogy bármennyire eltérők is egymástól progr­­ammjaink, bármily nagy is a hézag közöttünk, de van egy találkozási pont, egy közös köteles­ségünk és ez az: megszabadítani az országot egy oly kormánytól. (Helyeslés a szélső balon. Igaz! Úgy van!) a­mely nemcsak az ország al­kotmányos léteiét, hanem magának a nemzet­nek léteiét is szellemileg elsorvasztja, anyagilag pedig tönkre juttatja. Ajánlom határozati javas­latom elfogadását. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Tisza Kálmán beszéde — meg kell adni — a parlamenti rabulistika díszpéldánya. Az egész polémia Helfy ellen, a logikai akrobata-mutatvá­nyok sorozata, mely derültségbe tudta hozni a híveket,

Next