Függetlenség, 1881. április (2. évfolyam, 90-118. szám)
1881-04-08 / 97. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda __ kiadó hivatal Budapest, IV- koronaharwegytoz» S. utak^ bérmentea leveleket fogadunk el. Köziratokat nem küldőnk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva: Egész évre ........ 16 frt Félévre.................................... 8 frt Negyedévre..........................4 frt Egy túra ..........................1 frt 40 kr. 96. szám. Egyes számára: 5 kr.FÜGGETLENSÉG. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Péntek, április 8. Szerkesztői Iroda kisadóhivatal Budapest, IV- koronahemeg-utca 3. n Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lav czienét és az utczát pontosan megjelölni kér’tik. Hírdetéseket ta aasrUtterektet árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal és Tisza Kálmán jelöltsége. (L. K.) Hiába, Tisza Kálmán a legnépszerűbb ember ez idő szerint Magyarországon. Alig lehet elősorolni a választókerületeket, hol föllépésének gondolata meg nem fogamzott volna, és ez csak elég bizonyíték népszerűsége mellett, legalább a kormánypárti lapok annak veszik. Most újra, nem tudjuk hányadszor, a nagyváradi jelöltetés van napirenden és Tisza Kálmán most már elfogadja a jelöltséget. Ha azonban annak a jelölési mániának jobban szeme közé nézünk, nagyon furcsán sül ki belőle a népszerűség A vidéki kerületek szabadelvű pártjainak vezetői, korifeusai mindig a hivatalnokok, elnökük a legelső hivatalnok, és i ultima analysi az egész jelöltet és az ő művük. Mi az oka mégis annak, hogy a tömérdek jelölésre épen a legilletékesebb személy, a jelölt maga vagy nem, vagy visszautasítólag válaszol ? Mi az oka annak, hogy még Nagyvárad jelölése elfogadására is oly nehezen szánja el magát? Semmi egyéb, mint hogy maga a miniszterelnök legjobban bírja megítélni a jelölés fontosságát, annak kivihetőségét, annak eredményeit. Maga Tisza Kálmán legjobban tudja, hogy a hivatalos egyénektől származó jelölés nem a választó közönség jelölése és míg egyrészről ezek is csak azért fáradnak, mert látják, hogy hivatalos működésük buzgalma összetörik az elismerés elnyerhetése közben a nepotizmus szikláin és csak a korteskedés az egyedüli tér, hol jutalmaztatásukat elérhetik, addig másrészről arról is igen jól van értesülve a kortes miniszterelnök, hogy a hivatalos buzgalom a választók között mégis igen nehezen, igen bajosan tud követőket teremteni, és ha teremt is, csak a vidéknek, és az egyeseknek a többi rovására nyújtandó előny ígérete által szerzi a párthíveket, az ily párthívek azonban nem eléggé megbízhatók. Tudja nagyon jól végül Tisza Kálmán, hogy a választókerületek önálló, független polgársága mindennel, csak szeretettel, csak bizalommal nem viselkedik irányában. Ezeket nagyon jól tudja maga Tisza Kálmán, de tudják maguk az illető választókerületek is. Tisza azonban tűri e játékot; tűri, hogy ez ismétlődjék sok, nagyon sok kerületben, dacára annak, hogy tudja, hogy csak egy kerületet képviselhet, bárminő miniszterelnök legyen is. Tűri azért, mert a választóknak meg van mondva, hogy Tisza megválasztatása esetén, ha a mandátumot más kerülettől fogadná is el, nem fogja elfeledni azt a ragaszkodást, melyet a visszautasított kerület tanúsított irányában. A félrevezethető választók ezt készpénzül veszik, s ha egyszer elfogadták az okoskodást, a másik választásnál erkölcsileg mintegy kényszerítve vannak arra, hogy újra a szabadelvű párt jelöltjére adják szavazatukat, aki ekkor már legtöbb esetben vagy más kerületből kiszorult nagyság vagy olyan, ki egyéb tulajdonsággal még nem bír, minthogy tizenhárom próbás mameluk. Játék lesz ez a nemzet legszentebb jogaival, az alkotmánnyal, játék a legdrágább nemzeti tulajdonnal, az erkölcsiséggel és alig lehetne elég kemény jellemző, ítélő szót találni e játék kárhoztatására, ha ennek meg lenne az a haszna, hogy a kárhozatos játékot megakasztaná. Erre azonban e kormány mellett nincs semmi remény. Dörgő vádbeszéd helyett inkább tehát egyenest rámutatunk az üzelmekre, hadd gondolkozzék felette a választó közönség, most inkább, mint valaha. Oly jelenségek közt indul meg az előttünk levő választási mozgalom, amelyek kétségtelenné teszik, hogy a kormány minden pressziót, minden hatalmat, hivatalos befolyást és pénzt latba fog vetni győzelme érdekében. De ép ez erőfeszítés mutatja, hogy maga a szabadelvű párt inogni érzi lábai alatt a földet s a választóktól függ, hogy felszabadulva a nyomás alól egyszer valahára lelkiismeretük szerint szavazzanak. — április 7. A kormánypárti lapok még csak méltóságteljes rezignáczióval fogadták azt a hírt, hogy a terézvárosi szabadelvű párti választóknak nem kell többé „gentlemann“ képviselő, s nem óhajtják a legújabb párisi nadrágokat Podmaniczky Frigyes által képviseltetni, de az óbudai szabadelvű párti választók „stickli“je már szeget üt fejükbe. Az Ellenőr ma esti lapja határozottan tiltakozik az ellen, hogy joga lenne a választóknak azt kandidálni, aki nekik tetszik. „Hogy mernek holmi Végh János-féle ex-kerületi elöljárót felléptetni szabadelvű párti programmal, mikor ott van a hű mamelukok díszpéldánya Ivánka, — akivel azután » tnrmily nem fog mit kezdeni tudni, ha az óbudaiak öléből kicsöppen?“ Körülbelől így siránkozik a kormány félhivatalosa. Hát bizony az óbudaiak azt hiszik, hogy kormánypárti is lehet valaki, — de csak módjával, s meggondolva, — nem pedig úgy mint Ivánka Imre, ki tüskén-bokron követi Tisza Kálmán rozzant szekerét. Ha a múlt választás alkalmával be is lehetett oda csempészni Ivánka urat, ahol a magyar gőzhajó társulattal „világosi fegyverletételt“ csinált, most bajos lesz, — mert az óbudaiaknak is felnyílt a szemök. Orosz tervezet európai rendőrség számára, czím alatt a Corr. de Pesth ma éneket zeng, melyben azt akarja bizonyítani, hogy Magyarországon erre a fennálló viszonyok és a nemzet jelleme folytán nincs szükség. Az értekezés azt látszik bizonyítani, hogy ily tervezet csakugyan van, mert ennek tételét az által is elismeri, hogy beszél róla; a hangulatcsinálás azonban egyátalán nem sikerült. A képviselőház mentelmi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette Ugron Gábor mentelmi ügyét, ki ellen a kolozsvári kir. törvényszék az Ellenzék czimű hírlapban megjelent közlemények miatt sajtókeresetet indított. A közlemények az Ellenzékben azon időszakban jelentek meg, midőn Ugrón Gábor a betegen fekvő Bartha Miklós helyett a lap vezetését átvette. Mint értesülünk, az inkriminált czikkek egyike sem ered Ugrón Gábortól, azonban minthogy ő a vizsgáló bíró előtt a felelősséget a czikkofikon foglaltakért elvállalta, s az illető szerzőket meg nem nevezte, a kereset egyedül személye ellen indíttatott meg. A bizottság előadója Krajcsik Ferencz a fentebbiek értelmében a bizottság elé azon indítványt terjesztette, hogy a dolgok ily állása mellett Ugron Gábor képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kellf’T&itín javaslatba hozni. A bizottság mai ülésében határozatot nem hozott, miután a megjelent tagok száma a házszabályokban megállapított határozathozatalra elegendő nem volt. A bizottság holnap d. e. 12 órakor tart ez ügyben ülést, melyre a bizottság minden tagja meghivatott. A földosztó. Tisza Kálmán hírhedt kortes. Hetedhét országra, ólmosbotok világára szóló kortes. Mestere a kortes furfangnak, mestere a kortesfogásnak. A rossznak szelleme, a rombolásnak ösztöne, az elveknek kigúnyolása, az erkölcsnek lenézése össze van forrva benne egy kortestalentum minden fény és árnyoldalával. Ez erők együttesen alkotják őt kimagasló emberré a hanyatló korszak felett. Mint az éj királya uralkodik a sötétség fölött, Szilaj uralkodási vágy mellé vas eréllyel, határtalan lelkiismeretlenség mellé szívós kitartással látta el őt a természet. Önérdek és bűn a nemzet sülyedő közvéleménye által benne találta fel a nagyságot, akiben saját képét bálványozhatja. Ha soha nem lett volna igaz, hogy minden korszaknak meg van a maga embere, Tisza uralkodásában azzá vált. Ő úgy a mint van, gondolkozásában, beszédeiben, eszközeiben, cselekedeteiben kifejezője korszakának. A rossz nála jellemvonás, mint korszakának jellemvonása a szédelgés. Jóra képtelen, mert csak a rossz iránt van érzéke. A romlottság éltető eleme, mint békának a mocsár, mint denevérnek az omladékzug. Olyan, mint a kinelük anitd./j iöltJUOj a k'g, rOppzbttll & jGt, s a jót lerombolva, vél jót cselekedni, a kinek lehellete megszentségteleniti a szentet, a ki a tűz ragyogó fényébe is betolakodik, hogy kavarogjon benne, mint fojtó füst. A rossznak a rossz az ő titka és ereje. Hatalma és varázsa rögtön szétfoszlik, mint ködé a tavaszi napsugárra, ha tisztul a levegő, ha az eszmék forrongnak,ha a lelkiismeretek felszabadulnak. A közvéleményben zavart támasztani, a vélemények harczát ködbe burkolni, az eszméket elfojtani, a lelkiismereteket lekötni, ebben összpontosul az ily szellemek tevékenysége; ebben összpontosul Tisza Kálmán pártpolitikájának kortes mestersége. Mai föllépése a házban rávallott e szellemre, rávallott e szellem óriására, Tisza Kálmánra. Föltette a kortestollat, fejébe vágta a kortessüveget, kezébe ragadta a kortes zászlót és tartott egy maga fajtájú kortesbeszédet, amelynek minden szava fogás, minden mondata furfang, minden állítása hazug, minden következtetése kisértés : egy beszéd, amely a visszavonást társadalombomlasztó méregként hinti, hogy a rossz által ura maradjon a rossznak. Páratlan az a szédelgő vakmerőség, amellyel Tisza Kálmán ma oda állt a ház elé, hogy feleljen Irányi számon kérésére : mi jogon engedi meg törvény és tisztesség ellenére kértesül föllépni a törvényszéki elnököt Nagyváradon, s mi jogon kötelezik a családi vármegye tisztviselőit a borszomjazó kortesénél lealacsonyítóbb kortesszerepre ? Tisza Kálmán a kérdőre vonás velejére nézve kitért az alkotmányos miniszterhez illő őszinte felelet elől. Ötölve-hatolva, csűrve-csavarva védte azokat, akiknek erkölcstelen és törvénytelen cselekedetei lánczolatos egészökben vetik meg ama rossznak alapját, a melyen a rendszer és korszak kifejezője trónol. A róka egy állat, törvényszék előtt ép úgy védné tilosban járó fiait, a kik ráütöttek, s a rókának a róka bírák igazat adnának. Nem is a természetrajzi és korrajzi okokon nyugvó rókakibúvó az, ami vakmerővé tette mentegetődzését, hanem az az ugrás, amelyet tett, hogy oda állva az ország elé, magát, mint a birtokos osztály védőjét mutassa be. Oda állt, s a ravasz, a lelkiismeretlen kortes gonoszságával vetette oda, hogy „védeni fogja a választási szabadságot oly mozgalmak ellen is, amilyenek sajnos megindultak, midőn ma is képviselő és képviselőjelölt nyomtatott plakátokban lázítja a szegényebb osztályt a birtokos osztály ellen“, s meg is nevezte, hogy az a képviselő Szalay Imre. Szak1y Imrének dolga lesz, ha jónak látja megfelelni a vád személyi oldalára. Az ő dolga lesz, hogy kimutassa az okozatos összefüggést, amely e vád kimondása és a Somogy megyének minden áron a kormánypártba hajtása között van. Az ő dolga lesz rámutatni a korteskedési hajsza ama minden képzelhető, gyalázatosságot és visszaélést felülmúló eszközeire, a melyek mozgásba vannak hozva Somogy megyében, hogy a kerületeiben megingott habarékpárt oligarchikus hajlamai felköltessenek, s mint pénzzel, befolyással, legelővel, kukoriczafölddel és faosztással rendelkező jóféle kortesvizű kormány malmára hajtassanak e jelszó alatt : „Ne engedjétek a szélső balnak a győzelmet!“ Tisza Kálmán méregkeverő keze soha se nyúlt soha, társadalomba oly mélyen, mint Somogyban. Midőn a föld kiveszett lábai alól, midőn alig volt embere a megyében, midőn főispánja is elégedetlenkedett, midőn a függetlenségi párttal a nagy vagyonú habarék arisztokráczia se birt többé, akkor felkelté ezek hatalmi féltékenységét, felállította a tőrt, feltűzte Tabon a 47-es lobogót, s csinált oly korteskedést, a minő gázát csak az csinálhat, aki előtt minden eszköz szent, ha czélhoz vezet. És most ez a Tisza Kálmán áll elő mint társadalommentő, az a Tisza Kálmán, akinek kortesei azt hirdették református falvakban, hogy majd könnyebbül az adó, ha elveszik a papok birtokát. Tisza Kálmán a birtokos osztály védője! Tisza Kálmán társadalommentő! Hallottátok ilyet? Őrjöngő agg láza képzelheti Tisza Kálmánt e szerepben, de az egyenlőség szellemétől és a 48-iki korszak alkotásaitól eltett nemes elme a tények nappali világítása mellett soha. Tisza Kálmán a birtokos osztály védője! Van-e vakmerőség a mely ily arczátlanul jelen meg a világ előtt, a mikor csak egyet kell tépni az álarczán és ott a színpadnak szinfalrengető hőse az a Tisza Kálmán, a kinek kormányzása tönkre tette a földbirtokos osztályt. Ki vetett egyre emelkedő adókat a földbirtokra? Tisza Kálmán. Ki kóstoltatja a földet, hogy Biham szamaraként a teherhez terhekkel rakja meg a földbirtokost? Tisza Kálmán. Ki köt szerződéseket a földbirtokos terményeinek versenyt hozva a nyakára gabonában, gyapjúban és marhában? Tisza Kálmán. Ki tette egyedárus vevővé Ausztriát elzárva a külfödi vásárlók elől a magyar piacot? Tisza Kálmán: Kinek elnézésével csinálnak oly vasúti politikát, amely olcsóbbá és könnyebbé teszi oláh és orosz gabonának a nemzetközi piaczokon való megjelenését? Tisza Kálmán: Ki tette lehetetlenné a nyers terményeinket fogyasztó ipar kifejlődését? Tisza Kálmán: Ki az, akinek kormányzása alatt a hivatalos lap birtokárverési hirdetései évről-évre emelkedő jövedelmet adnak ? Tisza Kálmán: Ki az, akinek kormányzása alatt csapatostul lettek földönfutóvá a földbirtokosok ? Tisza Kálmán: Ki az, akinek kormányzása alatt az ingatlan értéke potomra csökkent? Tisza Kálmán: Ki az, akinek kormányzása alatt társadalmunk, államunk és nemzetiségünk oszlopa és ereje a földbirtokos osztály folyvást pusztul, kiárverezett népe elvándorol ? Tisza Kálmán: Ki az, aki a kormányzás és törvényhozás intézkedéseinek egész tömegével sietett leverni lábáról, az amúgy is elemi csapások özönével küzködő földbirtokos osztályt ? Tisza Kálmán. És ez a Tisza Kálmán, annyi rossznak okfeje, annyi szerencsétlenségek forrása, ez meri magát kortesfogásból a társadalommentés álarczában feltolni, mint a birtokos osztály védője ? Az a Tisza Kálmán meri azt tenni, aki az állam mindenhatóság nevében szavazó kéreseivel az ültetvényes Ausztria fehér rabszolgáivá tette a magyar földbirtokos osztályt; az a Tisza Kálmán, a ki a 48-iki hűbériség helyére Ausztria hűbéruraságát állitá, a ki a magyar földbirtokos osztályt saját tulajdonán robotoltatja, a ki a magyar földbirtokos osztállyal csináltatja a bosnyák utakat : ez a Tisza Kálmán meri magát a birtokos osztály védőjének feltolni ; ez a Tisza Kálmán, a ki birtokadóztatási politikájával a földet a birtokos és állam között megfelezted, ez a Tisza Kálmán, a ki a legislegelső és egyetlen földosztó Magyarországon. Verbovay Gyula: Választási mozgalmak. A budai hivatalnoki és nyárspolgári negyedből írják lapunknak . Becses lapjában minap jelezve volt, hogy Budán a II. kerületben Országh Sándor urat felléptették képviselő-jelöltnek. Országh út már hónapok óta járja a klubbokat és mulatságokat, hogy híveket tobozzon. Azonban egy tekintélyes párt, kik Országhot valami „kóser“ embernek nem tartják, dacára annak, hogy most roppant hajhássza a népszerűséget, vele szemben Darányi Ignácz budapesti ügyvéd mellé sorakozik. Darányi ugyan szintén telivér mameluk, de hát mi itt Budán is csak úgy gondolkodunk, hogy ha már az isten minden választásnál mamelukokat hoz a nyakunkra, hát legalább a főbből válasszunk. Különben a végleges jelöltet az e napokban összehívandó választási előzetes gyűlés fogja megállapítani. Annyi bizonyos, hogy Országház megzavartatott terveiben, midőn megtudta, hogy nem csak ő lesz a jelölt, annál is inkább, mert már alapos kilátása volt az államtitkári állásra. Beszélnek még Trefort úra nagy görög jelöltségéről is, de mint biztos forrásból hallom ő semmi esetre sem fog föllépni, ki akarja a bukás dicsőségét állani Sopronban. Lehetne itt A „FÜGGETLENSÉG“ TÁRCZÁJA. miim tftsfánfi, Daudet Alfons regénye. 14 ELSŐ RÉSZ, VII. A bűnbak. E vágynak hatalmasnak kellett lenni, hogy leküzdjem a rettegést, mely a gondolatra elfogott, hogy e borzasztó embert megközelítsem és remetesége ajtaját megkopogtassam. Az ajtóhoz érve, félelmemben lábszáraim összeverődtek. Halkan koczogtam, kétszer egymás után. — Szabad — szólt egy hatalmas hang. A borzasztó abbé háttal ült az ajtónak egy alacsony széken, lábait maga elé nyújtva, reverendája felgyűrve, hogy izmos lábszárai, melyeket fekete selyem harisnyák fedtek láthatók voltak. A széktámlájához dűlve, egy vörös szegélyzetű nagy füzetből olvasott, és kurta szárú barna cserép pipából dohányzott. — Te vagy — szólt, alig tekintve rám a kezében levő füzetről. — Jó napot, mit csinálsz, mit kívánsz? . . . Az éles hang, a könyvekkel kikárpitozott szoba, a modor, mellyel fogadott, a szájából függő pipa, szóval minden nagyon elfogulttá tett. Mégis erőt vettem félelmemem, és ahogy úgy, elmondtam jövetelem okát. — Condillacot óhajtod olvasni, mily bohó gondolat! . . . Nem volna jobb, ha vélem egy pipa dohányt kiszívnál. Fogd ama csinos béke pipát, mely ott a falon függ, és gyújts rá. Meglásd többet ér az a világ minden Condillacjánál. Elpirulva mentegetőztem. — Nem akarsz dohányozni fiam? Ám jó, legyen tetszésed szerint . .. Condillacot ott találod fent a harmadik soron balra. Vidd el, oda kölcsönzöm, de el ne rombold, mert levágom a füledet. Én Condillacot leemeltem balról, a harmadik sorból, s távozni akartam, de az abbé visszatartott. — Tehát bölcsészettel foglalkozol fiam, és hiszesz is e tanokban? — szólt, merően a szemembe nézve. — Mese az egész, hidd meg, üres semmi az egész. Belőlem ép úgy csinálhattak volna csillagvizsgálót, vagy a pipák főfelügyelőjét, mint ahogy bölcsészeti tanárnak kineveztek. No de valamivel kell foglalkoznunk, hogy megélhessünk. Talán szoktál is bölcselkedni? No ne pirulj el, tudom nem vagy boldog, te szegény kis bűnbak, a fiúk sokat üldöznek. German abbé megállapodott beszédében, ingerülten piszkálta pipáját körmével. Nagyon meghatott, hogy e derék embert izgalomba hozta balsorsom, s hogy a szemembe toluló könyet elfedjem, arczom elé emeltem Condillacot. Az abbé folytató : — Igaz, mond csak fiam, szereted-e a jó Istent ; . . . szeretni kell őt, bizalommal viseltetni iránta, és sokat imádkozni ; e nélkül nem boldogulsz. Az élet küzdelmei ellen csak három gyógyszert ismerek : a munkát, az imát és a pipát, a legrövidebb szárú cserép pipát, ezt ne feledd. A bölcsekben azonban ne bízzál, ezek nem vigasztalnak semmikor. Én már megadtam magamat sorsomnak, hidd meg. — Hiszem abbé ur. Most távozz , fáradt vagyok. Ha könyvre van szükséged, jöjj, s vidd el. A kulcs mindég az ajtózárban van, s a bölcsészeti műveket a harmadik sorban balra, felleled.................... ne szólj, hanem távozz.................... Isten veled ... . Aztán folytatta olvasását a füzetből és reám sem tekintett. Valóban eredeti ember. E naptól rendelkezésemre álltak a világ minden bölcsei , az abbéhoz kopogtatás nélkül, bármikor benyithattam. Többnyire akkor jöttem, midőn az abbé előadást tartott, s szobája üres volt. A kis cserép ott pihent az asztal szélén, füzet halmazok között. Néha az abbé benn volt szobájában, s olvasva, vagy írva találtam , vagy nagy léptekkel járkált szobájában. Beléptemkor elfogult hangon mondom : — Jó napot abbé ur. Ritkán válaszolt, s én akadálytalan kivettem a harmadik sorból balról a könyvet, melyet olvasni akartam, és távoztam. Az abbé nem is látszott észrevenni jelenlétemet. Egész évben két szót sem váltottunk egymással, de azért bensőmben éreztem, hogy jó barátok vagyunk. A szünidők közeledtek. A zeneteremből szüntelen hangzottak a zenedarabok, miket a tanítványok a vizsgára begyakorolnak, hogy a jutalomdíjért versenyezhessenek. Mindenki örült a vizsga közeledtének, mindenki elővette esténként naptárát, és a lefolyt napot azonnal áthúzta, azon gondolattal, hogy egy nappal ismét kevesebb. Nagy előkészületek folytak az udvarokon is. A szőnyegeket, székeket porolták, takarítottak, csinosítottak mindenfelé. Már mindennel elkészültek, minden dolog szünetelt, csak az én tanítványaim nem szüneteltek, bűnbakjok boszantásával. Végre a nagy napra viradtunk. Ideje volt, mert türelmem fogytán volt. A jutalmakat az én, a középosztály udvarában oszták szét. Most is látom mily díszesen ékített volt ez udvar. A falakat fehér kárpitok borták, s színes zászlók s különféle fövegek, virágfüzérek, szalagok, tollbokréták disziék. Az udvar hátterében emelvényen foglalt helyet a főhatóság, a gymnázium tulajdonát képező gránát vörösbársony székeken. Ez emelvény előtt mily törpének éreztük magunkat, és mily dicsfény környezte azokat, kik azon helyet elfoglalták, s kik közül egyetlen egy sem ült ott szokott arczkifejezésével. German abbé is az emelvényen foglalt helyet, de ő ezt nem látszott tudni. Székén hátradőlve, szórakozottan hallgató szomszéda beszédét, és képzeletben a kurtaszaru cseréppipa füstjét látszott élvezni. Az emelvény alján zenéltek, aztán az osztályok, szorosan egymáshoz zsúfolva, ültek padokon Aztán a szülők zsibongó tömege következett, és egyik-másik tanár udvariasan vezetett be egy hölgyet, folyton hangoztatva: helyet kérünk. És mind e tarkaságban, hol itt, hol amott megjelent Victor, kulcsait csörgetve, majd jobbra, majd balra, mindenhol látható volt, ugyanegy időben. Az ünnepély kezdetét vette. Nagyon meleg volt, semmi légáramlat nem volt érezhető. A köpezős piros hölgyek legyezőjük árnyékában szunnyadtak, idős kopasz férfiak zsebkendőkkel törülgették fel őket. Mindenfelé vörös szint játszott minden : az arczok, a szőnyegek, a zászlók, a székek. Hárman szónokoltak nagy tetszés, és tapsvihar között, de én nem figyeltem a beszédekre. A fekete szempár ott az első emelet egyik ablakánál, most is a varrásra volt függesztve, s egész lelkem ott időzött. Szegény fekete szemek , a kegyetlen boszorkány még e nagy napon sem engedett nekik szünetet. Midőn a legutolsó jutalmat is kioszták, valami dísz indulót kezdtek rá a zenészek, és mindenki távozni készült. Nagy mozgalom keletkezett. Az emelvényről lefelé igyekeztek, a tanítványok a padokat ugrálták keresztül, hogy övéikhez közeledhessenek. Általános ölelés, örvendezés, „ide, ide“ kiáltozás hangzott. A jutalmazottak nővérei büszkén lépkedtek fivéreik mellett. A selyem öltözetek suhogtak... Csak én vonultam félre, egy nagy fa mögé, szégyelve ennyi fény, ennyi pompa közepette kopott öltözetemet. Lassan kiüresedett az udvar. A főbejáratnál állt az igazgató, és Victor, a szülők előtt mélyen meghajolva, s a távozó gyermekeket megsimogatva. — Jövő évre, jövő évre, — mondá az igazgató úr nyájasan. Victor kulcsai is • nyájasan csörömpöltek, mintha mondanák: — Jöjjetek kis barátim jövő évben. (Folyt, kőv.)