Függetlenség, 1881. május (2. évfolyam, 119-149. szám)
1881-05-05 / 123. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. sz. Csak bőrmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................................16 frt Félévre...............................................8 frt Negyedévre ....... 4 frt Egy hóra..........................1 frt 40 kr. Egyes szám ára: 5 kr. 123. szám. FÜGGETLENSÉG. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Csütörtök, május 5 Szerkesztői iroda és kiadóhivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. ». Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. Hirdetéseket és nyilttereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal i perrendtartás. Gyorsan, mintegy gőzerővel, letárgyalta a képviselőház igazságügyi bizottsága a főrendiház által visszavetett törvényjavaslatot és a képviselőháznak újra van alkalma azt elfogadni. A kérdés folyvást beszéd tárgyát képezi jogászkörökben. Sokan vannak, akik a mily bizalommal tekintettek a kitűnő jogász országbíró föllépése felé, s azt részben kielégítve találták, és annyira a beszéd gyönge oldalául hozzák fel, hogy Majláth a szóbeliség és közvetlenség mellett nem emelt szót, ha már meg akarja tartani a semmitőszéket. Midőn az országbírói értekezlet munkába vette a perrendtartás átalakítását, elegendőnek vélte, ha a királyi táblák fognak bíráskodni az alaki jogsérelmek fölött; Az 1868. évi 54. tcz. szerzői azonban már a magyar igazságszolgáltatás egyedüli palládiumaként a külön semmitőszék felállítását emlegették és íme most megint fölöslegesnek van deklarálva a javaslatban az intézmény, Majláth mai beszédében a bajokat pedig, melyek a semmitőszék megszüntetését a javaslat szerint indokolják, a nem helyes szervezetben keresi, midőn a fennálló rendszert fentartani akarja. E miatt hézagos volt Majláth föllépése, nem volt meg benne az igazságszolgáltatás helyes kritikája mellett a mag, a rendezés terve, vagy legalább eszméje. Midőn a semmitőszék, mint a kúriának egyik külön része felállittatott, már akkor is merültek fel megjegyzések és ellenvetések, de ezek mind el lettek némítva azzal az egyetlen kijelentéssel, hogy a külön semmitőszék az első lépés a szóbeliség és közvetlenség behozatalára és úgy a bíróságok, mint az ügyvédség, velük az egész ország jogkereső közönsége meg volt nyugodva. Ettől a pillanattól fogva mindig élt a remény, hogy végre mégis meg fog történni az igazságszolgáltatás egyedül helyes, tősgyökeres reformja. Ez idő óta nem szűntek meg ennek behozatalát sürgetni és épen Majláth országbíró tudhatja legjobban, mily mérvű, mily nyomós mozgalom keletkezett ez irányban Magyarország szakköreiben ennek érdekében. Most is ezt várta az ország, most is e reménnyel tekintett a javaslatnak a főrendiek által tett tárgyalása elé, hogy a legilletékesebb helyről, a törvényhozásban az országbíró ajkáról fogják meghallani a kormányhoz intézendő követelést, szóbeliséget és közvetlenséget. Kár, hogy e részben csalódtak, mert úgy a hatás maradandóbb lett volna. Majláth ostorozza ugyan a példátlan kapkodást, melyet a magyar kormány az igazságszolgáltatás terén eddig tett, és még tenni fog, de ez ostorozás folyományaként a fennálló rendszer végleges elvetését kellett volna követelnie. Szóval jogász körökben nagyobb szabású reformeszmék hangoztatását várták Majláthtól. S ezt annál inkább várták, mert özönnel jöttek a kérvények, előterjesztések, felszólalások, hogy végre alakítsák át igazságszolgáltatásunkat a modern követelmények értelmében, hogy segítve legyen a rettenetes bajon. A miniszterek jöttek és mentek. Míg nem voltak miniszterek, addig az általános követelést hangoztatták ők is ; mikor miniszterek lettek, akkor szakítottak egyszerre azzal, mit ők is nem csak jónak és helyesnek, hanem egyedüli remediumnak tartottak. Most, ez alkalommal hitték, hogy oly szó fog a mérlegbe vettetni, melyet a kormány nem ignorálhat, melyet megfigyelnie kell, mert a legilletékesebb helyről jön. Kár, hogy Majláth e szót felszólalásának teljessége végett nem mondá ki és több esélye van annak, hogy utoljára is a főrendiház fog engedni a képviselőháznak, mint megfordítva és ekkor újra éleből lehet kezdeni a panaszt, hogy igazságszolgáltatásunk egyébből sem áll, mint provizóriumból, melyben sem a bírák, sem az ügyvédek, annál kevésbé az igazságkereső közönség nem bírja magát tájékozni. Az ügy újabb tárgyalása alkalmával Majláth beszédének hézagán is segíthet, csak mondja ki a helyzethez illő jelszót: az igazságszolgáltatás reformjára a szóbeliség és közvetlenség alapján. — május 4. A perrendtartási novella tárgyában az igazságügyi bizottság ma délután 5 órakor tartott ülésében a többség a javaslat fentartása mellett nyilatkozott ez értelemben fog a képviselőház elé jelentés tétetni. Mint értesülünk, a kormány el van határozva, hogy a javaslat ellen a főrendiház által tanúsított ellenkezést minden áron megtöri és e czélból már utasítás ment a főispánokhoz, hogy a főrendiház azon az ülésén, hol ez újra tárgyalás alá kerül, okvetlenül jelen legyenek. Ugyanez ülésben letárgyaltatott a kir. kuriának a képviselőválasztási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslat. A főrendiház folyó évi május hó 5-én délután 1 órakor ülést tart. Pártunk és a kabarék. Ez a czikk jeremiási hangon siratja Ráth Károly és Molnár Aladár veszedelmét s a pápai zászlóbontás és nagyvázsonyi mozgalom alkalmából a veszprémi paktum megszegésével vádolja a függetlenségi pártot. Ez inszinuáczióval szemben egyszer s mindenkorra kijelentjük, hogy az a veszprémi paktum nem a függetlenségi párt paktuma. Az országos függetlenségi párt elvül mondotta ki, hogy ily egyezmények megkötésébe nem bocsátkozik bele, s ha valahol ilyen fölmerül, az egyszerűen oly helyi paktum, amely legfölebb csak azokat személyenként kötheti meg, akik kötötték, mást senkit, legkevésbbé a függetlenségi pártot. A függetlenségi pártnak se országos elveivel, se nagy czéljaival, se jövőt kiható törekvéseivel nem fér össze, nem férhet össze oly paktumok kötése, amelyek által a közjogi átalakulásra irányuló programmelv emberei zászlójukat bármi más párt előtt bevonják és hitük, meggyőződésük ellenére a közjogi alapon állók szolgálatába szegődtessenek. Senkinek nem terjedhet odáig vezérhatalma, még egy pártié se, hogy választóinak szavazata felett afféle rendelkezésbe bocsátkozzék, amely nem egyezik össze függetlenségükkel s az erkölcsi alapot vonja ki pártállásuk alól, amidőn a kisebbség vagy többség kétes viszonyzata szerint ilyen vagy amolyan irányban kötelezik szavazatukat. Mind az elvi, mind a gyakorlati szemponton ellene mondanak az ily paktum oly általánosításának, mint Veszprém megyében egyesek által szóba hozatott. Ellene mondanak a politikai erkölcs, ellene a nemzeti érdekek miatt. Elvi szempontból a függetlenségi párt nagy eszmeharcza követeli meg, hogy a zászló mindenütt kibontassék, ahol csak az elvnek hívei vannak. Hadd lássa az udvar, hadd lássa a világ, hadd lássák a hazai politika férfiai, hogy a függetlenség eszméje mindenütt hódít, mindenfelé gyökeret ver. Minden lemondás a zászlóbontásról, egyúttal egy kerületnek abba a mérlegbe vetése, amely tagadja az általunk hangoztatott elvek nemzeti erejét. Ezt nem szabad megengedni sehol azoknak, akik az ország kibontakozásának ez utolsó menedékhelyét a jövő számára fentartják és erősítik. Mi elvi párt vagyunk, nem személyi párt. Mi nem hozhatjuk kísértetbe elvbarátaink lelkiismeretét nem hozhatjuk zavarba az ellenzéki pártok természete iránt. Gyakorlati szempontból sincs értelme az olyan paktumnak, mint a veszprémi, hogy amelyik az ellenzéki pártok közül kisebbségben van, a választás előtt lépjen vissza a másik javára. Nincs azért, mert az ellenzék ügye nem veszt az ellenzéki jelöltségek fentartásával. Két ellenzéki jelölt, ha ugyan volna egyátalán talaja a félig ellenzéknek is, mindig erősebb pártot gyűjthet, mint egy. Ily erővel mindig bizonyosabb, hogy az első választásnál nem lesz meg a kormány jelöltjének az abszolút többsége. Ily erőnél mindig fenmarad a második választásra, hogy a választók a megmaradt jelölt mellett győzelmet arassanak. Ha tehát a habarék ellenzék annyira óhajtja megbuktatni a Tisza kormányt, van módjában a mi jelöltünkre adni szavazatát. Nincs értelme a lemondásnak a választás előtt azért sem, mert ez a „beati possidentes“ elmélete szerint lehetetlenné tenné, hogy pártunk a kabaréktól hódítsa meg a kerületet, amelynek kerületeiben mindenütt erős talaja van. A veszprémi paktumnak se volt más czélja, mint Rab Károlynak és Molnár Aladárnak a mi elveink rovására, a mi becsületes párthíveink meggyőződésének feláldozásával, biztosítani próbálni kerületeiket. De e paktum ellen maga a két kerület határozott függetlenségi hangulata s a függetlenségi jelölt fölléptetésének ténye szól. Se Ráth Károlynak, se Molnár Aladárnak nincs ott pártjuk, nekik csak néhány személyes hívük van. E személyes politikának pedig se a derék pápaiak, se a küzdelmet újból fölvevő nagyvázsonyiak nem hajlandók áldozatul dobni a függetlenségi elveket s a legkisebb hajlamot se érez erre az országos függetlenségi párt sem. Ha nagy elvi okok nem szólanának is ily paktum ellen, szólana az, hogy a függetlenségi párt,s amely a jövő pártja, csak vesztene az által, ha a mostani választásról a jövő választásra halogatná a kerületekben a zászlóbontást, ami egyértelmű volna azzal, hogy csak a jövőben kezdi ott, ahol már az idén keresztül eshet a kezdet nehézségein és biztosíthatja győzelmét. Bocskorositás. Van egy régi, de nagyon találó közmondás: adj a tótnak szállást, kiver a házadból. Hanem hát ez a közmondás oly régi, hogy a szegény jóravaló s most Tisza kegyelméből krumplit enni az uj világba vándorló tót atyafiak kinőttek alóla. Annál jobban beleszoktak a nemes horvátok. Nincs olyan nép, amely annyira szeretné a csöndes hódításokat, mint e kedves testvérek. Valódi tolvaj mániájuk van hozzá. Eleinte csak a pénzügy, később minden téren hozzáfogtak a hosszú ujjakkal való dolgozáshoz. Legelső dolguk volt bebizonyítani, hogy nekik jussuk van Magyarország által tartatni el magukat, amikor aztán e jus czimén elkapartak évi 3 millió zsebpénzt, kezdték el disputálni a magyar pénzen épült vasutakat. Mikor a közjég terén már annyit ollóztak, amennyit csak egy jókora birkanyiró ollóval lehet, s a fehér lapot kétszer is tele írták uj föltételekkel: akkor neki mentek a történelemnek, s most ott űzik a horvát vandalizmus ama nemét, amely bocskorba húzza a magyar nemzet legkiválóbb alakjait, s rájuk fogja, hogy horvát. A történelem megbocskoritásának passziója a „Szloboda“ április 29-ki számában gyászkeretes papíron gyakorolja e mesterséget, amidőn következő felhívást tesz közzé: „Horvátok ! A holnapi napon vész el az örök mindenségije a kétszáztizedik „Ápril hó 30-dik napja.“ Ezen évforduló nap reánk horvátokra nézve a leggyászosabb emlékű. E napon ülte meg a német — a mi esküdt ellenségünk — a vérünnepet, mely Horvátország két legkitűnőbb férfiának, két legvitézebb főurának : Zrinszki Subics Péter bánnak és Frankopan Keresztély Ferencznek fejébe került.“ A véres kard megfosztá őket éltüktől, s Horváthországra sötét ég borult. Vértanúink szelleme még ma is szivünkben él, s az ő vérükből uj harczosok támadnak Horvátország felszabadítására. Horvátok ! Gyászos haláluk emlékét ünnepeljük meg a legméltóbban; bizonyítsuk be, hogy az ő szellemük lelkünkben él; nyilatkoztassuk ki, hogy készek vagyunk azt keresztülvinni, amiért ők elestek. Egy szívből s lélekből kiáltsunk fel . Dicső és tisztelt legyen emlékük a Horvátország jogaiért és szabadságáért elesett vértanuknak, Horvátország hajnal csillagainak ; dicsőség és tisztelet Zrinszki Subics Péter bánnak és Frankopán Keresztély Ferencznek!“ Úgy ám! „Zrinszki Subics Péter és Frankopan Keresztély Ferencz.“ Vájjon ki ismer rá e két megbocskorosított névben a magyar történelem két vértanújának nevére: Zrínyi Péterre és Frangepán Ferenczre ? Bizonyára még a megholtak szelleme se. Az első fejvesztéshez megkapták a másik felvételt. Egészen horvát módra, úgy a mint 1848-ban csinálták ama „lovagias“ bán alatt, a magyar szabadság, a magyar törvények, az örök igazság ellenére, betörő hordáik. S e német kézre dolgozó gyilkos hordák szószegő és gyáva vezére mellé oda állítják e két vértanút, egy a hadból megfutó, tiszti paroláját megszegő kóficz generális mellé két nemes magyar főuri alakot! Szobrot állítanak ama generálisnak, aki a reakcziónak és a zsarnokságnak a hitványok között is hitvány szolgája volt, a kinek eladósított kardját megvették, mint szokás a zálogba vetett tárgyat s ennek a horvát szellemű „hazafinak“ a szobra, alá dobják koszorúnak a hóhér bárdja alatt lehullott két magyar történelmi alak fejét. Zsoldos mellé állítani vértanút, a szolgaság mellé a szabadságot, egyszerre ünnepelni a bérenczet a hőssel, azt ki szabadságért küzdött, azt, a ki elfojtására tört, igazi horvát profanálása a történelemnek. A nihilizmus terjedése Muszkaországban. Mindenünnét érkeznek a hirek, hogy a nihilizmus napról napra mélyebb és mindinkább elágazó gyökereket ver Muszkaországban. A muszka kormány merev és makacs állásfoglalása által a nép minden rétegei előtt még gyűlöltebbé teszi magát mint volt H. Sándor uralkodása alatt, most már a békés parasztok és polgárok is érzik a nyomást. A sajtó hallatlan módon rendszabályoztatik, úgy hogy a „Morva“, a legmérsékeltebb szabadelvű lapok egyike is beszüntettetett, mivel azt oly sokszor bírságolta a kormány és annak utczai árulása betiltatott, hogy pénzügyileg egészen tönkre ment. A sajtó ellen alkalmazott szigorúság még ezelőtt 50 évvel Miklós czár uralkodása alatt sem volt oly nyomasztó. A külföldi lapok híreiből minden nevezetesb hi fekete festékkel mázoltatik be. Loris Melikoff, ki mindig ajánlotta az enyhébb bánásmódot, Vladimir nagyherczeg, Pobedenoseff államtanácsos és Sztroganoff tábornokkal szemben minden befolyását elvesztette az udvarnál és 6 heti szabadsága az első lépés az ő végképeni lemondásához. A kormány már nem tudja, hová küldje, hol pontosítsa össze a hadsereget. Közép-Ázsiában alig marad meg egy pár ezer ember. A nihilisták tzelmét ép oly fenyegetők Pétervárott, mint Moszkvában, sőt más nagyobb városokban is. Ez idén a hadgyakorlatok nem is fognak Krasznojeloban tartatni, mivel a gárdaezredek mind Moszkvába küldetnek, hol egész II. Sándor czár koronázásáig fognak maradni, azalatt Pétervárba Finnlandból és a balti tartományokból hoznak el minden őrséget, úgy hogy ezek egészen katonaság nélkül maradnak. Ezt mind a nihilisták növekedő hatalma és az azoktól való félelem okozza. A gárda hadtest feletti parancsnokság Skobeleff tábornokra fog bízatni. Minthogy pedig Mihály nagyherczeg az államtanács elnökségét veszi át Konstantin nagyherczeg helyett, a kormány nagy zavarban van a felett, kit küldjön Mihály helyett a Kaukázusba, hová igen erélyes ember való csak, mert a soha sem nyugvó cserkeszek és a szomszéd kurdok csak az alkalmat lesik, hogy a muszkákra támadjanak. Erre az állásra még Hulkot sem találják elég alkalmasnak. A „FÜGGETLENSÉG“ TÁRCZÁJA. BAMBI. SORSEMBm ! Daudet Alfons regénye. 35 második rész. VI. Játékát bevégezve, Camilla felém fordult. — Dániel úr, most önre került a sor; ön költő, szavaljon műveiből. — Még pedig jeles költő — vélé a szerencsétlen Jaques. Nem éreztem semmi kedvet verseimet elszavalni. Még ha a fekete szempár jelen lett volna, de azok most nem léteztek számomra, hasztalan kerestem őket. Elfogulatlan hangon mondom tehát Camillának: — Engedje el kisasszony ma a szavalást, lantomat nem hoztam magammal. — No jövőre ne feledje elhozni — figyelmeztetett Péter, ki a lantot szó értelemben vette, azt hitte, hogy szavalmányomat valamely hangszerrel kisérem. Jaques előre megmondta, mily furcsa társaságot találok itt. Tizenegy óra felé hozták a theát. Camilla kisasszony sorba kínálta a jelenlevőket czukorral, tejjel, nyájas mosoly kíséretében. Most viszont láttam az én szép szemeimet, ragyogóan, lelkesen tekintenek reám, de mielőtt válaszolhattam volna beszédekre, már elborultak. Ekkor arról győződtem meg, hogy CamillaSzándékosan hallgattunk eddig arról a furcsa egyezményről, amelyet Veszprémben a függetlenségi párt némely tagjai és a habarodott habarék között a választók szavazatainak barátságos eligérésére és a választókerületek még barátságosabb elajándékozására kötöttek. Hallgattunk, mert annak a paktumnak hiábavalósága ellen egyenes és komoly tiltakozást képezett a veszprémi értekezlettel egyidejűleg történt függetlenségi zászlóbontás Pápán; hallgattunk, mert a veszprém megyei választók hangulatának ismerete után a gazda nélkül való számítás jelentőségével bírt az a habarék manőver, amely a függetlenségi választók meggyőződésének szolgai lekötésével kívánta a kapufélfa megkerülésével eddigi mandátumaihoz juttatni a félig meddig ellenzéket. Hogy ma mégis szóba hozzuk az ügyet, annak a „Pesti Napló“ egy kortesczikke az oka.ban két egyéniség összpontosul: az egyszerű Péter kisasszony, polgárias modorával, alkalmas arra, hogy a régi Lerche házban trónoljon, s a lelkes kifejezésü ragyogó fekete szemek tulajdonosnője, ki méltó volna a királynői trónra. Ellentétes elemekből volt alkotva e hölgy. Most válnunk kellett. Lerche asszony adott jelt a távozásra. Férjét koczkás köpenybe burkolá és karjára fűzve, vezette haza. Péter ur az előszobába kisért bennünket, és sokáig eltartott beszéddel. — Remélem Dániel ur, gyakran látjuk, miután megismerkedtünk. Nagy, de válogatott társaság gyűl nálunk egybe. Elsősorban Lerche úr és neje, az én régi jó pártfogóim, aztán az érdemdús Tribun asszony, kivel ön okosan társaloghat, továbbá segédem, derék, jó fiú, ki néha fuvoláz. Szépen fuvoláz, már azt csak mondhatom , együtt játszhatnak önök kettősben. Mentegetőztem elfoglaltságommal, mondtam miszerint aligha jöhetek oly gyakran, miként óhajtanám. — Ugyan menjen Dániel úr, elfoglalva, ne tudom mivel foglalkoznak a latin negyedben, már azt csak mondhatom, hogy talán szép kedvese van .... — Az tény, hogy a „fehér kajdács“ kisasszony nem nélkülözi a bájakat, — enyelgett Jaques. A „fehér kajdács“ név Péter úr vidám hangulatát emelte. — Hogyan, „fehér kajdács“-nak hívják eszményképét ? Ha, ha, a kópé, ily fiatalon .... Hirtelen elhallgatott, mert attól tartott, hogy leánya meghallja életeit. Leértünk a lépcsőn és Péter ur kaczagását még mindig hallhattuk. — Nos mit szólsz hozzátok? — kérdé Jaques — midőn azt utczára értünk. — Lercheur borzasztó látvány, de Camilla kisasszony bájos. — Nemde? — szólt az én szerelmes Jaqueskom élénken. Alig tarthatom vissza a nevetést. — Ej Jaques, elárultad magad. Ez este sokáig sétáltunk a Szajna partján. Csendesen hömpölygött a folyam lábainknál s a hajók himbálódtak rajta ide-oda. Jaqueskom szerelméről beszélt, kimondhatóan szeretett, de érzelme nem talált viszonzásra. — Akkor kétségtelen, hogy mást szeret — mondom. — Nem Dániel, nem hiszem, hogy ez est előtt mást szeretne. — Ez est előtt, mit akarsz ezzel mondani? — No azt, hogy téged édes Dánielem mindenki szeret, miért ne szeretne ő is? Szegény Jaques, mily szomorúan mondá ezt, hogy megnyugtassam, hangosan nevettem. — Gyorsan haladsz kedvesem — mondám — vagy én vagyok ellenállhatlan, vagy Camilla nagyon gyúlékony anyagból van. Légy nyugodt édes Jaqueskom, részemről nincs mitől tartanod, szívemhez ép oly távol áll Camilla, mint én az övéhez. Őszintén szóltam, úgy, ahogy akkor éreztem. Péter kisasszony nem létezett számomra, de a fekete szemek, ... oh az már más ! VII. Piros rózsa és fekete szemek. Első látogatásom után jó idő telt, míg újra Péter úr házába mentem. Jaques következetesen folytatta vasárnapi látogatásait, és nyakkötőjét mindig újabb és újabb festői bomba köté. E nyakkötő egész költeményt képviselt, telve szerelmi vallomásokkal, telve a szenvedély minden árnyalatával. Ha nő vagyok, Jaques nyakkendője ezerféle változataival jobban megindít, mint bármely vallomás. Vasárnap, midőn már indulóban volt, hűségesen bejelenté : — Dánielem, oda megyek, nem jösz velem ? S én rendszeresen kimért hangon válaszolom. — Nem Jaques, dolgozom. S ő gyorsan távozott, én pedig folytattam a rímek összeállítását. Komolyan elhatározóm Péterékhez többé nem menni. Féltem a fekete szemektől. Éreztem magamban, hogy ha viszont látom, veszve vagyok. Jobbnak véltem, nem látni többé. E démoni fekete szemeket feledni nem tudtam soha, bármerre fordultam, azokat láttam, és szüntelen rájuk gondoltam, ébren, alva. Füzeteimbe, könyveimbe mindenhová azon szemeket rajzoltam, nagy szempilláival. Egészen bódult voltam e szemek bájától. Midőn Jaques, örömtől sugárzó arczczal, ügyesen bogozott nyakkendőjével a Saumon út felé indult, mindég meglepett a vágy utánra futni és kiáltani: — Várj reám, én is megyek. De nem, valami bensőmben azt mondta, ne menjek, nem volna rendén oda menni, és én elég erős voltam e benső szóra hallgatni. Munkaasztalhoz ültem. — Nem Jaques, dolgozom. Ennél maradtam, így tartott ez jó ideig, s a múzsa segélyével talán sikerült volna a fekete szemek kísértését elűzni, azonban elég vigyázatlan voltam, őket még egyszer látni. Most már eszem, szívem, benső szózatom, minden meghódolt. A következő alkalom idézte elő a találkozást : Azon időtől, midőn a Szajna parton sétálva Jaques szerelméről beszélt, e tárgyat többé szóba sem hozta, de láttam arczán, hogy nem úgy folynak dolgai, miként óhajtja. Mindég lehangoltan, sőt szomorúan tért haza Péteréktől s alvás helyett éjjel mindég sóhajtozott. — Mi bajod Jaques? — kérdem ilyenkor fivéremet. — Semmi — volt a rövid válasz, de a hang eléggé eláruló, hogy szegény fiúnak nagyon is nagy baja lehet. Máskor oly jó, oly nyájas volt irányomban, mert gyakran szeszélyesnek mutatkozott, sőt haragos pillantásokat is lövelt reám. Sejtem, hogy szerelmi bánattal küzd, de most nem bizalmaskodott velem, nem érinthetem e kényes tárgyat. Egy vasárnap késő este azonban a szokottnál is komorabb hangulatban tért haza s én nem állhatom meg szó nélkül, kezét szívélyesen megszorítom és bensőséggel mondom: — Édes Jaqueskom, mért titkolódzól, látom nagyoú emészt, talán nem állanak jól szívügyeid? — Nem titkolhatom, valóban semmi reményem . . . szólt megilletődve. — S mibe ütközik reményed? Talán Péter úr ellenkezik? — Nem Dániel, nem Péter az akadály. Ó, ő nem szeret s nem fog szeretni soha! A czárnő betegsége. A czárnő egészségi állapota még mindig a legnagyobb aggodalmakat kelti. A czár már be nem éri a muszka orvosokkal, még a híres Bodkin tanárral sem, hanem külföldről is akar orvosokat tanácskozás végett hozatni. Szigorún megtiltotta, hogy semmiféle politikai hírlapot ne adjanak neki, de ezzel a czár czélt nem ért, mert neje épen annál fogva, hogy előle a hírlapokat elveszik, a helyzetet még sokkal válságosabbnak képzeli, mint ez a jelen perczben van. Azonban némelykor a nihilistáknak sikerül az ő gacsinai palotájába hírlapokat becsempészni, melyeket a czárnő titokban olvas és