Függetlenség, 1881. október (2. évfolyam, 270-300. szám)

1881-10-01 / 270. szám

FÜGGETLENSÉG. Az orsz. könyvkiállitás érdekében. — Felhívás. — A müipar emelésének és versenyképessége fokozásának egyik leghathatósabb tényezőjét képezik a szakkiállítások. Ezen, bő tapasztala­tok által igazolt meggyőződésben a hazai mü­ipar és a közönség müizlésének fejlesztésére hivatott orsz. magyar iparművészeti múzeum is, a nagyméltóságú magyar királyi vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter úr helybenhagyásával, időnként egyes iparágakra vonatkozó kiállítások egész sorozatát tervezi, melyeket jelenben a könyvnyomtatás, könyvdíszités és könyvkötés termékeinek bemutatásával szándékozik meg­nyitni. Czélja e kiállításnak a keretébe eső nagy­­fontosságú iparágaknál, melyeknek közgazdá­­szati jelentősége a közművelődés terjedésével párhuzamosan nőttön nő, azoknak hazánkban történeti kifejlődését, jelen állapotát és köve­tendő mintáit felmutatni. Ehhez képes a kiállítás alkatrészeit képe­­zendik: 1. A nyomtatást megelőző korból, a magyar nyelven írt és a legjelentékenyebb hazai vonat­kozású latin kéziratok, valamint egyéb, hazánk­ban létező oly codexek, melyek kiállításuk fé­nyénél és mintaszerű díszítésüknél fogva figyel­met érdemelnek. Itt fognak helyet találni a Corvin-könyvtár maradványai, melyeket úgy a hazai mint a külföldi könyvtárakból lehetőleg nagy számmal összegyűjteni igyekezünk, és a melyeket mig a nagy közönség hazafiui kegye­lettel fog szemlélni, a miniatűr­ festészet művelői és a kaligraphusok, kiknek napjainkban díszok­levelek, feliratok stb. előállítása bő foglalkozást nyújt, haszonnal tanulmányozhatnak. 2. A magyarországi nyomdászat fejlődését feltüntető könyvkiállitás, mely a Magyarország­ban (bármely nyelven) nyomatott műveket 1711-ig lehetőleg teljesen, azontúl napjainkig az egyes nyomdáknak jellemző vagy díszes kiállítás által feltűnő termékeit fogja magában foglalni. Régibb idő óta fenálló nyomdáink te­kintetében óhajtandó, hogy azok az általuk fel­állításuk óta napjainkig nyomatott munkák kivá­lóbbjait időrendes sorozatban állítsák ki, s eddigi termékeik teljes jegyzékének kinyomatása által a kiállítás érdekességét és tanulságos voltát emeljék. 3. A magyarországi könyvkötészet régibb díszes példányai mellett az ez idő szerint mű­ködő hazai könyvkötők munkáinak kiállítása, mely, azt hisszük, ki fogja tüntetni, hogy úgy az alakítás és díszítés szépsége, mint a munka tökéletessége és az előállítás költségei tekinteté­ben a magyarországi ipar kiállja a külfölddel a versenyt, és csakhamar a nyomdászat példájára a magyarországi megrendelőket a külföldi piacz­­tól el fogja vonni. 4. Egyes magángyűjtők kiállításai és álta­lában oly nyomdászati érdekességek, melyek a kiállítás czéljait előmozdíthatják, így bírjuk egy kiváló gyűjtő ígéretét, hogy régi nagy mesterektől származó könyvdíszítményekből álló ritka gaz­dag gyűjteményét át fogja engedni. A kiállítás történeti részének rendezésére bizottság alakult, mely alulirtakon kívül dr. Bal­­lagi Aladár, Csontosi János, dr. Fraknói Vilmos, dr. Hegedűs Candid Lajos, Majláth Béla, dr. Pulszky Károly, Szilágyi Sándor és id. Szinnyei József urakból áll. A bizottság fentartja magá­nak további, különösen kültagokkal való kiegé­szítését. Az újabb könyvnyomtatási s könyvkötési kiállítás rendezésére maguk a kiállítók által választandó bizottságok támogatását fogjuk ki­kérni. A kiállítás a Műcsarnoknak az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által átengedett tág és díszes helyiségeiben jövő 1882-ik évi január hó 15-én fog a nagy közönség számára megnyittatni. Ezek után felhívjuk a hazai közönség szi­ves figyelmét ezen kiállításra, mely a nemzeti múlt nagy emlékeinek felmutatása mellett jelen­tékeny gyakorlati czélokat is tart szem előtt. Felkérjük mindazok közreműködését, kik ezen kiállítást részvételük által gazdagíthatják ; név szerint a) a hazai könyvtárak őreit és a magán­­gyűjtőket, hogy folyó évi október hó végéig egyelőre az 1711 előtt bármely nyelven kiadott magyarországi nyomtatványaik betűrendes jegy­zékét, valamint a kiállításra szánt diszkötések és codexek leírását beküldeni szíveskedjenek ; b) a hazai nyomdákat és könyvkötőket, hivatkozva az ez irányban hozzájuk intézett előleges felhívásra, hogy a kiállítatni kívánt munkák számát, a­mennyiben még eddig meg nem történt volna, ugyanazon határideig jelent­sék be. TÁRSADALOM: A kiállítandó tárgyak tényleges beküldésé­nek határidejét a jelentkezőkkel utólag fogjuk közölni, valamint időközben is a kívánandó részletesebb felvilágosításokkal készségesen szol­­gálandunk. A kiállításra vonatkozó mindennemű közlé­seket „Országos Magyar Iparművészeti Múzeum Budapesten (sugárút, műcsarnok)“ czímzéssel kérjük ellátni. Kelt Budapesten, 1881. szeptember hó 30. Pulszky Ferencz, mint a könyvtárak és múzeumok országos főfelügyelője; Ráth György, mint az Országos Iparművészeti Muzeum ideigl. vezetője és felügyelője; Dr. Fejérpataky László, mint a kiállítási bizottság jegyzője. Szórakozottság. (Emlékezés az Edisonról szóló adoma alkalmából Szemere Miklósra és Kállay Ödönre.) Sok jó és rosz viczet mondtak már tudósok szórakozásáról. Mondtak sok igazi történetet, s még több adomát. Pápaszemes német profeszort lerchen­­feldi életlapok képzelni se tudnak máskép, mint szórakozottan. A Fliegende Blätter minden száma hoz képet német profeszorok szórakozási ábráival. Csak a legutolsó is abban a mulattató pozitúrában rajzolja a tudós urat, mikor rácsos ajtó kulcslyu­kán nézi a virágos kertet, a­helyett, hogy a rácson át nézné. Nem kell profeszornak se lenni, hogy valaki szórakozott legyen. Él a felvidéken egy alispán, kit megyeház kapuja előtt a diszkajdu szokott figyel­meztetni, hogy menjen vissza hivatalába és hozza el kalapját, ha már az utczára megy. Jó öreg Kállay Ödön, jó öreg Szemere Miklós is híresek voltak szórakozottságukról. Szemere Miklós szerette a szivart füstjéért szórakozásból. Inyencz nem volt szivarfaj dolgában. Lehetett tőle egy forintos is darabja, azért nem becsülte többre a garasosnál. „Csak szeleljen és füstöljön, akkor jó.“ Ez volt az ő nézete. Mikor aztán egyszer nevenapjára felesége meglepte válo­gatott finom szivarokkal, kedvesebb vendégeit abból kínálta. Maga nem gyújtott rá, mert „mind egyforma az, csak szeleljen és füstöljön.“ Hanem olykor aztán beszéd közben megesett rajta, hogy csak gyújtogatta, csak gyújtogatta szi­varét, nem fogott a tűz. Húsz gyufa lángjával is próbált lelket gyújtani bele, nem égett, nem füstölt biz az. „Miklós bácsi, talán nincs is annak levágva a hegye!“ Kisült, hogy csupa szórakozásból elfelej­tett szeletőt vágni a szivaron. Sok apró adomát lehetne elbeszélni arról, ho­gyan bánt utazás közben a pénzzel szórakozásból. Tudta is ő e tulajdonságát nagyon jól, úgy dug­­dosta, addig dugdosta a pénzt, hol egyik zsebbe, hol másik zsebbe, hogy mikor jegyet kellett váltani a pénztárnál, nem volt sehol. Forgatta zsebjeit ki­felé ötször-hatszor, hát nincs a pénz. „Teringettél, pedig annyi gondom volt rá,­ mondogatta, de végre is a pénz nem volt sehol. A legenye-mihályi vasúti állomás tisztviselői már tudták efféle malheurjeit, a harmadik csengetés előtt ráerőszakolták a jegyet, majd megfizeti, ha hazajön. Alig ment ki a pálya­udvarba, beszédbe eredt, s elfelejtő, hogy neki fel is kellene ülni a vonatra. Vonatvezetőnek utolsó pillanatban kellett felü­ltetni valamely közel eső koupéeba. Itt eszébe jutott, hogy járt pénzével. Elpanaszolja baját úti­társainak, szivart vesz elő, hát egyszer csak a szivarokkal előkerül olyan isme­retes színü papír, mintha „bankó“ volna. Az volt. Dugdosás közben a jó öreg Miklós bácsi belecsa­varta garasos füstölőit. Kállay Ödön tőrül metszett hasonmása volt az öregnek pénz dolgában. Indulás előtt felesége váltig magyarázgatta, hol mennyit kell kivennie a ban­kókból. „Értem, értem,­ mond a ritka képzettségű öreg. Értette is, míg fel nem ült a vasútra fizetés nélkül. Ezért már csak legjobban szerette, ha rokon­nal vagy jó baráttal utazhatott. Mindjárt gondja volt, hogy megszabaduljon a tehertől. „Nesze öcsém itt a pénz, fizess helyettem, hogy ne legyen gondom.“ Ilyen megbízást kapott tőle egyszer Komjáthy Béla is, kivel egy helyre utazott. Felülnek szépen. Az öregnek jó kedve volt, megszabadulhatott a bankó-gondtól. Jön a kalauz, kéri a jegyeket. „Amott az öcsém, kérje attól,­ szél felé az öreg nagy lelki nyugalommal és csibukjából csak úgy eregette a füstfelhőket. Komjáthy kezében tartja a két azonos osztályú, azonos helyre szóló jegyet. Zavart mutat, s oda szól az öregnek: „Bit én bá­tyám eltévesztettem, s most nem tudom melyik az enyém, melyik a bátyámé.“ „Hogy lehetsz olyan ügyetlen — kiáltott mérgesen az öreg Kállay — már most ott vagyok, a­hová nélküled is juthat­tam.“­­ Csak a konduktor és az utazók hangos derült­sége után vette észre, hogy hisz arra a jegyre nem szokták ráírni, hogy kié. Mind­ez érdekes vonásokat felülmúlja a szóra­kozottság terén az az adoma, melyet a találmányai­val világhírre vergődött Edisonról újságol a New­ York­ Herald. Jellemzőbb vonást képzelni se lehet e férfiúnak tudományok és experimentumok iránti mély vonzalmáról. Edison most 35 éves. Egy nap meglát egy csinos munkásnőt. Megkedvelte. Nem sokat teketó­riázott. Egyet gondolt, s így szólítja meg: „Akar-e ön Edisonná lenni.“ A szegény munkásleány álmodni se mert volna ily szerencséről. Nem habozott, ha­nem kis álmélkodás után rámondta, hogy „igen.“ Megtörtént az­ esküvő. A lakodalmi bankettre került a sor. Edison lakoma közben fiatal nejéhez fordul, s azt kérdezi: — Megengedi-e kedvesem, hogy egy órára műhelyembe távozhassak. Neje megadta az engedelmes Edison elment. Gépei között igazítás s egyéb tennivaló mellett, óra­óra után telt. Éjfélt ütött. A nászvendégek végre is megsokalták távolmaradását. Néhány berontott a műhelybe: — Mit csinál ön itt Edison ? — Látják, hogy dolgozom. — Ön menyegzője éjjelén dolgozik? És neje? — Nem, oh én boldogtalan, egészen elfeled­tem, hogy nős vagyok. A FÜGYETLENSÉG TÁRCZÁJA. Henri párbaja. Regény. 28 Írta: RÁCOT ADOLF. XXX. — Szeretlek . . . imádlak , mindent elkövet­tem, de hiába ! Tántorogva sietett el, nehogy több kérdésre kelljen felelnie. — Hiába ? Majd meglátom ! — szisz­egé a hölgy. Helén elhajtatott. Reggel nyolcz órakor Briffant kisasszony Morére ajtaján csengetett. Bebocsátották. A kalandor már fel volt öltözve , homlokát fekete kendővel kötötte át, a­mi szomorú ki­fejezést kölcsönzött arczának. Alig köszönte vendégét. — Tudja mi történt tegnap ? — Azért jöttem ide. — Mit kíván tőlem ? — Részvétemet akarom kifejezni. Nagyon szenved ? — Nem , hisz csak gyenge karczolás az egész. Holnap már a köteléket is eldobhatom. Helén tétovázott második kérdésével : — Holnap megvívnak ? Morére mosolygott. — Nem felel ? — Jobban szerettem volna ma, mint hol­nap, — felelé Morére ; — de nem akartam nyilt sebbel a homlokomon síkra szállni, másrészt oly komoly viadal feltételeit nem lehet gyorsan meg­­­­állapítani. — Hát mégis lesz párbaj ! — Hogy kételkedhetik ebben, mikor tudja, mi történt ? Vagy nem hallotta, hogy engem megbotoztak, földre tiportak ? . . . És miért tör­tént ez ? mert meg mertem mondani annak a bolondnak, hogy én nem vagyok versenytársa, hogy ő bátran nőül veheti önt, ha atyja elve­­hette az ő anyját. — Az, sok volt egyszerre! — Kegyed mondja ezt! Hát nem kegyed adott utasítást, nem igy óhajtotta ? —­­Nem szemrehányáskép mondom, — fe­lesé­ges én . . . Nem is akarok kíméletet ismerni ezzel a családdal szemben. A fiú már atyjának is elmondott mindent . . . — Akkor be van végezve az ügy? Na­gyon sajnálom, de ha jövendőbeli férje elémbe kerül, mégis csak megölöm . . . meg fogom ölni, — mormogá Morére gyűlölködő pillantást vetve maga elé. — Csalatkozik, mert nem fognak vívni Henrival. — Megbolondult, vagy engem tart bo­londdá ? — Sem egyik, sem másik. — Azt hiszi, hogy ha hajlandó vagyok más részére kikaparni a gesztenyét a parázsból,­­ majd hajlandó leszek magamat ingyen megbo­­toztatni ? — Nem jó hasonlat, mert a gesztenye még a parázsban van. Morére meglepetve hátrált. — Hogy l­ogy? — Az atya megtagadta beleegyezését. — És az anya? — Oh az anya egy ostoba asszony, nincs annak sem jelleme, se akarata. Nem tudom, hogyan folyt le a dolog, Henri nem beszélte el. Olyan volt, mint a bolond, mert atyja hajtha­tatlan. Morére mosolyogva szok­ta meg Helé kezét: — Legyen nyugodt, holnap meg lesz bo­­szulva ! Helén visszarántá kezét : , ■— Hát nem hallja, nem érti ? Én nem aka­rom, hogy megvívjanak; megtiltom önnek ! Érti most már ? — Nem értem, — felesé Morére hidegen. — Azt tudom, hogy ön szép tervet szőtt s azt a tervet az atya vasfeje és a fiú gyávasága romba dönti. Azt hittem fel lesz bőszülve, bo­­szul liheg, — s ime belenyugszik, szelíd mint a bárány. A véletlen úgy akarja, hogy fényes megtorlást vehet a családon, a helyett ide jön s kíméletért esedezik nálam. — Sajnálom, éde­sem, de nem teljesíthetem kívánságát. A kegyed kedvéért botozásnak tettem ki magamat, szóba álltam azzal a gyűlöletes fiatal emberrel. Nem ismerek többé kíméletet : neki meg kell halni ! Helén látta, hogy Morére szándéka egészen komoly. Legcsábítóbb mosolyával, hízelgő hangon fordult Morérehez : — Gyűlöli őt . . . Mért gyűlöli ? — Mert kegyedet szeretem. Helén szomorúan mosolygott. — Hát mért akarja megölni azt az embert, a kihez minden reményemet kötöttem, a­ki ál­tal gazdaggá akartam lenni ? — De ha az atyja nem engedi valósítani az ön terveit.. . — Az mindegy ! Első felindulásában ta­gadja meg. Én is fiatal vagyok, Henri csak húsz éves, hosszú az élet. . . Nemsokára nagykorú lesz, addig várhatok. Chéneferék imádják fiukat, nem fogják kitagadni. Ugy­e őszinte vagyok ön­nel szemben ? — végre bűvös pillantást vetve Morére felé. — Valóban, meg vagyok hatva általa. De mért mondja el nekem ? — Önnek ? — Igen nekem, mikor én is szeretem. Egymásra néztek, mint két gonosz szel­lem, a­mely érteni kezdé egymás szándékát. Végre Helén ellenállhatlan kaczérsággal, suttogó, lassú hangon ejté e szavakat. — Már másodszor vagyok itt önnél; teg­napelőtt ön volt nálam. Ha majd teljesíti kíván­ságomat, akkor ismét találkozunk s meg fog­juk állapítani, milyen szerep jusson önnek .... Reszkető kis kezét Morére kezébe tette. Morére ajkához emelte és megadta magát a szép hölgy akaratának, felesé : — Legyen , parancsoljon velem. Helén diadalmaskodott. — Vannak már segédei ? — Igen. Épen most értekeznek az ellenfél­lel.. . Tudja kik az ő segédei ? — Nem tudom. — Az egyik Saincaire, a másik Alfréd. Saincaire nevére türelmetlen mozdulatot tett, de Alfréd említésekor elhalványult. — Henri ilyet cselekszik ? — Én is megbotránkoztam rajta azok után, a­mit ez a hóbortos énekes kegyeddel Petites- Dallesban elkövetett. Úgy vettem észre, Alfréd úr vele volt tegnap a tőzsdei jelenetnél is. — Henri nem mondta ezt . . . mormogá He­lén magában. Azután kérdé : — Mik a feltételek ? — Nagyon szigorúak : pisztolyt választót­ Október 1. HÍREK. — szeptember 30. — A Göczel István urnak adandó diszkard ügyében ma délután 4 órakor értekezlet volt a Függetlenség szerkesztőségében. Elnöknek Páz­­mándy Dénes orsz. képviselő, az eszme meg­­pendítője választatott meg, mire az értekezlet elhatározta, hogy a diszkardra az ország összes magyar iparosai közt pályázatot hirdet. Pályá­zati feltételek: Készítendő egy magyar alakú diszkard, művészi hüvelylyel, száz körmöczi arany értékben. A pengén aranynyal berakott fölirat, a markolaton monogramm lesz, mely később közöltetik a megbízást nyerővel. Pályá­zók teljes nevek és lakásuk nyílt közlésével, tervrajzzal és részletes leírással ellátott ajánla­taikat a költségvetéssel együtt­­. évi október 10-éig küldjék be a Göczel - kardbizottságnak Budapestre a Függetlenség szerkesztőségébe (IV. koronaherczeg­ utcza 3-ik szám.) A legjobb terv készítőjére bizatik e diszmó kivitele. Nem ma­gyar, vagy nem Magyarországon dolgoztató ipa­rosok ki vannak zárva a pályázatból. — A pásztói zsidóhajszára vonatkozólag a következőkről értesülünk : A pásztói zsidó hit­község ama tagjait, kik néhány nap előtt a fő­városba jöttek, hogy a belügyminiszternél a történt kihágások miatt panaszt emeljenek, a belügyminiszter távollétében Prónay államtitkár fogadta. (Téves tehát a lapok az a híre, mintha a miniszter megnyugtató választ adott volna a küldöttségnek.) Az államtitkár a legszigorúbb intézkedések megtételét ígérte, és az írásban beadott kérvényt azonnal Heves megye alispán­jához oly utasítással tette át, hogy Horváth László szolgabíró helyett más szolgabírót delegál­jon. Az alispán e miniszteri leirat folytán Hám Gyula gyöngyös­patai járás szolgabiráját bízta meg a vizsgálat megejtésével. Arról is értesülünk, hogy a pásztói küldöttség a fővárosban létekor Wahrmann Mór orsz. képviselőnél is tisztelgett, ki úgy nyilatkozott, hogy őt a pásztói dolgok nemcsak mint országos képviselőt, hanem mint zsidót is fájdalmasan érintik és ennélfogva az ügyet magáévá teszi, kéri azonban a küldöttsé­get, hogy türelemmel várják be a hatóság intéz­kedéseit. Magára a hajszára nézve, úgy halljuk, hogy Horváth László szolgabiró is hozzálátott a legszigorúbb vizsgálathoz és a más­napra rend­őri kihágás miatt — valami tíz zsidó polgárt idézett a törvény elé. — A privatdienerek­ Lőcséről írják lapunk­nak, hogy ott az egyesült Eötvöskor és kasino tag­jai között ellenségeskedést sikerült a közös hadsereg­beli tiszteknek előidézniök, minek folytán a hazafias érzelmű polgárok közül kiállottak a hadihuszárok, s a tiszuiakkal — kiket felsőbb parancs tiltott el az Eötvöskörben tagoknak lenniük — „Bürger casinó“-t alakítottak. — A legújabb katonai brutalitásról, mely Esztergomban folyt le, lapunk részletes tudósí­tást hozott. A brutalitás hőse Lett osztrák fő­hadnagy, ki arról nevezetes Esztergomban, hogy rendkívül magyarfaló. Magyarfalóságáért két­­szerte gyűlölt egyéniség, és méltán, mert a ma­gyarok gyűlöletében utolérhetlen kardbojtos hős magyar születésű, és pedig Temesváron látott napvilágot ez a vitéz, a­ki a Göczel- Lendl-féle ügyben eként nyilatkozott : „Helyesen tett Lendl ; én is lövetnék még az apámra is, ha az alkotmányt védené.“ B. G. ügyében a vizsgálat, a tanács intézkedése folytán, folya­matban van. A bizottság áll : Papp János pol­gármester, dr. Helcz Antal városi főügyész és Niedermann József aljegyzőből. Eddig kihallga­­gatták a tiszti kaszinóban lévő s férjétől elválva élő főzőnőt; úgyszintén a hivatalos eljárásnál jelen volt városi rendőr is kihallgattatott. A vizs­gálat alkalmával a főhadnagy bűnössége teljesen konstatáltatolt. A tanács által kiküldött vizsgáló bizottság működését rövid idő alatt be fogja fe­jezni, s a megye hatóság útján a kormánytól vegyes bizottság kiküldését fogja kérelmezni. A katonai hatóság az elkövetett brutalitásról hiva­talosan még nem értesíttetett, sőt a város ható­sága nem is akarja értesíteni , mert az a véle­mény jutott túlsúlyra, hogy ez esetben teljes kielégítő elégtételt — a tapasztaltak szerint — a katonai hatóság úgy sem adna. Az igazság érdekében azonban ki kell jelentenem, hogy az itteni parancsnok, Dietrich Móricz alezredes ha­tározottan kijelentette, hogy úgy a sértett tiszt­viselő, valamint a közvetve megsértett városi hatóság az ő eljárásával teljesen meg fognak elégedni. Sőt azt is kijelentette, hogy a jelen esetben bizonyságot fog tenni arról, hogy ő „czi­­vilbarát.“ A brutális főhadnagy ellen szigorúan lépett fel és a vérig sértett városi tisztviselőnél személyesen sürgette a panasz hozzá való át­tételét. — Az osviecimi szerencsétlenséghez. Az általunk már említett szerencsétlenségről, mely az osviecimi zsinagógában történt, a következő értesü­­lést hozza a breslaui újság : Az osviecimi zsidóság­nak szeptember 25-ike gyászos nap lett. A zsina­góga zsúfolásig meg volt telve, valamint a kórus is, hol a nők foglaltak helyet. A rabbinus épen beszédet tartott a hívőkhöz, különösen a dohány­zásról szombaton és a nem kóser étkezésről, midőn kiáltások hallatszottak : „Tűz van.“ Csak a füg­göny fogott tüzet, mely azonnal el is oltatott, de rendkívüli izgatottságot és zavart okozott, különö­sen a nők közt. Mindenki a kimenet felé tolako­dott, hogy megszabadulhasson. Egyszerre nagy ro­pogás hallatszott a lépcsőnél, az azon levő nők és gyermekek — körülbelül ötvenen — az alsó üregbe egy csomóba estek. A jelenetet, mely itt történt, nem lehet leírni ; midőn a kóruson maradt száz és száz nő és gyermek nem talált kijárást, a legna­gyobb halálfélelemben segítségért kiabáltak, mire a férfiakat is a legnagyobb aggodalom fogta el, mert a nagy zavarban mindenki azt hitte, hogy a saját felesége és gyermeke már a halál fia. Segíteni a pillanatban lehetetlennek látszott. A városban vil­lámsebességgel terjedt el a szerencsétlenség híre, a visszamaradottak azonnal a színhelyre siettek, kik a zavart még növelték, mert a zsinagóga egyetlen szűk bejárásán, hol a hívők tódultak ki, de nem hatolhattak. Kis­váztatva sikerült néhány higgadtab­ban gondolkozónak segélyt nyújtani ; az ablakokat felnyitották, honnan a nők, a zsinagógának egy alacsonyabb háztetejére szálltak, s onnan az odaho­zott létrák segélyével a földre jutottak. A tömegből mely a lépcsőzet betörése folytán leesett, csakhamar négy nő borzasztóan eltorzított holttestét, húsz ne­héz sebesültet és nagyobb számú könnyen megse­besült nőt és gyermeket húztak elő. Oka e szomorú esetnek az volt, hogy három hóval azelőtt a város egy része leégett és a kedélyek úgy is fel voltak izgatva, ezenkívül a városban a hír is el volt ter­jedve, hogy az újév napján a zsinagóga dynamittal a légbe röpittetik. — A fővárosi bejelentési hivatal a lefolyt szeptem­ber hóban hiányos bejelentés miatt 345 egyént büntetett meg 1 írtig terjedő pénzbírsággal. Az e czim alatt be­folyt 345 frtnyi összeg a rabsegélyző egylet alaptőkéjé­hez csatoltatik. — Szülők figyelmébe A nyilvános oltások az országos központi oltó intézetben október hóban hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön délután 2—3 óra közt, a gyermekkórházi épületben (ősz utcza 4) a kapu mellett jobbra, tartatnak. Dr. Wittmann, igazgató. — Örületes kegyetlenség. Orenburgban a kozáknegyedben Odovazki nevű hadnagynak szép fiatal felesége volt. E hó tizennegyedikén a hadnagy feleségét darabokra vagdalta. Midőn már a nő teste egészen szét volt darabolva, behívta szolgáját és kinyittatá az ablakokat, azután bevezeté őt a hálószobába, megmutatta neki a feldarabolt nőt: Lásd,, minő szépen prae­­paráltam asszonyodat! Most menj a staniczai hatósághoz, jelentsd fel, hogy feleségemet lemé­szároltam és a törvényszék előtt fogok igazsá­got keresni. Midőn a rendőrség megjelent, arra kérte őket, engedjék meg neki, hogy tettének okait írásba foglalja, mit megengedtek és irt estig. Ekkor az őrségre vezették. Az ablaknál összegyülekezett nép látva a szép asszony dara­bokra vagdalt véres holt­testét, annyira fölinge­­rült, hogy a legnagyobb fenyegetések közt kö­vetelte, hogy a hadnagyot azonnal akasszák föl. Alig lehetett a nép dühe elől őt a kaszárnyába menteni. — Tolvaj szakaszvezető. Abafy Alajos ékszerész dorottya-utczai üzletébe ma este hat óra után egy né­metül beszélő közös hadseregbeli szakaszvezető lépett s mozaik inggombokat óhajtott látni. Az üzlet tulajdonosa, ki ép vagy tizenöt Kossuth Lajos arczképével ellátott cameás gyűrűt rendezett az áruasztalon, félrefordult, hogy még több gombot vegyen elő, mire a katona azt mondta : „Köszönöm, majd visszajövök megvenni e két gombot.“ Azzal elsietett. Mikor már nyoma sem volt, azt vette észre Abafy úr, hogy a harminczör forint ér­tékű Kossuth-gyűrűkből egy a katonával együtt eltűnt. Minthogy e gyűrűkből még egy sem volt forgalomba bocsátva, a zálogházasok vagy aranyművesek, ha valaki Kossuth Lajos arczképével ellátott cameás gyűrűt hozna hozzájuk, rögtön fogassák el az illetőt, mert az a tolvaj vagy orgazdája. — Sikkasztó ügyvéd. Horváth Kálmán soproni ügyvédet tegnap az odavaló városkapi­tányság befogatta. Horváth, ki még fiatal ember, klienseinek több ezer forintját sikkasztotta el. — Feketehimlő Esztergomban, mint nekünk írják a feketehimlő kezd nagy mérvben ural­kodni, eddig is már többen estek a járvány ál­dozatául. — Az orosz czár védelme. Az orosz czár az ő élete biztonságáról mindenféleképen akar gondos­kodni és a szent liga haszontalanságát belátva, pé­­tervári hírek szerint az udvartartás élére Tserevin tábornokot akarja állítani és ennek a következő meghatalmazást adni : A czár védelmének élén egy parancsnok áll, kit a kormánytanácshoz intézendő ukázzal a czár nevez ki; e parancsnok közvetlenül a czár alatt áll és jelentéseit a czárnak személye­sen terjeszti elő ; gyanús embereknek az államha­talom vagy a c­ár személye ellen tervezett össze­esküvéseiről a jelentések és értesítések egyenesen a parancsnokhoz küldendők ; minden államhivatal kötelezve van a parancsnok rendeleteit és paran­csait teljesíteni ; a kormányzó az alantas közegek­nek adandó utasításokat önmaga dolgozza ki ; a parancsnok alá az ő belátása szerint fognak tisztek és hivatalnokok beosztatni ; a tengerészeti, a tarto­mányi és rendőrségi közegeken kívül még a követ­kező orgánumok léptettetnek életbe : egy osztály gyalog díszőrség, egy osztály palotarendőrség, titkos osztály és vasúti felügyelőség. Ez intézmé­nyeket aztán nem teszik csúffá a nihilisták.­­ A csehesített bankjegyekre vonatkozólag, miután ilyenek némely postahivatal pénzbeszolgálta­tásában is találtattak, a közlekedésügyi miniszter, utalva az ily bankjegyek érvénytelenségét elrendelő pénzügyminiszteri körrendeletre, utasítja a postahi­vatalokat, hogy e bankjegyeket ne fogadják el 8 a netán már meglevőket kicserélés végett haladékta­lanul a postaigazgatósági s onnét az országos fő­­postapénztárhoz küldjék be. — Megvert rendőrfőnök. Potsdamban az a hír volt, hogy Engelcken urat, a rendőrfőnököt gutaütés kerülgette. Később azonban kitűnt, hogy a hírnek a következő történet az alapja : a potsdami rendőrigazgatóságnál az egyik elő­adó helyett ideiglenesen Bertram nevű úr dolgo­zott és mikor az állomást véglegesen be akarták tölteni, beadta folyamodását ez a Bertram úr is. A minisztériumtól a rendőrfőnökhöz megérkezett a felszólítás, hogy adjon véleményt a folyamodó Bertram úrról. A rendőrfőnök azt a véleményt adta, hogy Bertram úr nem nagyon alkalmas az állásra, mert kevés az energiája és kis test­alkata nem gyakorol tekintélyt. Bertram vala­hogy kezéhez kapta ezt a jelentést. Rögtön sie­tett Engelcken úrhoz és szemrehányásokat tett neki, de hevessége csak azt eredményezte, hogy Engelcken úr ajtót mutatott a heves folyamodó­nak. Erre a hivatal kandidátus még jobban mé­regbe jön, odaugrik a rendőrfőnökhöz, jobbról­­balról arczul üti, azután olyan ökölcsapást mért arczára, hogy Engelcken úr hanyatt esett, bele a tükörbe és eszméletlenül maradt a földön. — Természetesen azóta Bertramot nem találják. tam. Húsz lépésre állunk fel s öt lépést előre téve fogunk lőni. És ezt addig ismételjük, mig az egyik golyó nem talál. — Tehát élet-halálra ? — Nagyon természetesen. — És ön biztos . . . — Már háromszor álltam ki hasonló felté­telekkel s mindig ellenfelem adta meg az árát. Chénefer úrfi még egyszer sem vívott, tudtom­mal. Talán czélozni sem tud. Briffant kisasszony gondolkozott : — Mikor beszél segédeivel ? — Tizenegykor együtt reggelizünk. — Gondolja, hogy most végleg rendbehoz­zák a dolgot ? — Aligha. Azt hiszem Chénefer segédei igyekeznek lealkudni a szigorú feltételekből. — Valószinü, mondá Helén hidegen, mintha a legközönyösebb tárgyról folyna a beszéd. Te­hát az értekezés elhuzódhatik estig. — Azt hiszem. — A párbaj holnap menne végbe ! — Mindenesetre. — Jól van, — felesé Helén határozott han­gon. — Vagy magam jövök még öt óra előtt, vagy levelet irok. Itthon lesz ön ? — Egész nap itthon leszek. — Köszönöm . . . Látom, ön bátor férfi s tudom, hogy nem gyávaságból utasította vissza Nohan herczeg kihívását. Merére meghajtá magát s mosolyogva szólt : — Igaz, Nohan herczegről újságot tudok. .. Az öreg tábornok . . . — Nos ! — Azt mondják tegnap igen rosszul volt, a köszvény alkalmasint szivét támadta meg . . . Talán már nem is él. (Folyt, köv.)

Next