Függetlenség, 1881. november (2. évfolyam, 301-330. szám)
1881-11-01 / 301. szám
Az oláh frátyék. Kibújik a szeg a zsákból, tartja a magyar közmondás. Oláh atyafiaink lépten-nyomon elárulják nemzetiségi törekvéseiket, jámbor bizalmukat Dakoromániáról való álmuk megvalósulhatásában, mintha bizony a fellegvárak nem mind romba dőlnének! Mindez ugyan a mi magyar türelmességünket nem teszi próbára, de szárnyát kell szegnünk az állameszmét kirívóan sértő ellenséges aspiráczióknak, miket a hazai oláhság táplál. Nem ugyan az egész nép, de egyesei. Mert az szegény feje ártatlan, nem tudja mit és miért tesz, midőn kolomposai után indul. Ez a nép miveletlen annyira, hogy csakugyan megilleti az Arany János jelzője, hogy : buta. Olyan mint a birkanyáj, arra halad, amerre pásztora tereli. És pásztorai a pópák. Ha van kiket vétkeztetnünk a nép bűnéért, első sorban ezeket éri a vád, utánunk a czivilizáltabb osztály egyéb tagjait, kik kivétel nélkül a nemzetiségi párthoz tartoznak. Magát az oláh népet én védem, mert ösmerem, jártam vidéküket, laktam közöttük, elméláztam dalaikon, szörnyűködtem vadságukon. Az oláh nép között történik a legtöbb vérengzés, apa és testvérgyilkosság. Csaknem napirenden levő dolgok, mikről az újságok elszigeteltségük következtében, mindenkor tudomást sem vehetnek. Nagy bűnöket követnek el többnyire a legcsekélyebb okból; durva, nyers, vad természetük hajlandó rá; csak egy kis felindultság elég arra, hogy agyba-főbe verjék egymást, hogy kirántsák a kést a bocskor, vagy csizmaszárból. Nem is csuda, hisz az ország legkevésbé művelt nemzetisége; szellemi képességük alacsony, kedélyviláguk bágyadt, se több, se kevesebb, mint amennyi mélabús dalaikban és tánczukban nyilvánul. Igényeik annyira alacsonyak, hogy már ezután is következtethetni műveltségi állapotukra. Együtt laknak házi állataikkal, — tisztaságra nem hajlandók. Táplálkozásuk szánalomra méltó, nyers uborka, vagy zöld paprika sóval, aztán az úgynevezett maláj kukoriczakenyér.) Főtt ételhez ritkán jutnak, s leggyakrabban ez sem egyéb paszuly-levesnél. A hús meg épen kaviár nekik, csak nagy ünnepeken van benne részük. Nemzeti ételek a mamaliga, szintén kukoricza-lisztből. És mindezeket kiegészíti a férfiaknál az ízletes bagócsemege. Ezek az ő szükségletei s csak annyit igyekszik megkeresni, mennyivel azokat fedezheti. Talán épen ebből magyarázható, hogy az oláhok oly restmunkások. Ahol szőlőhegyek vannak, ott csaknem kizárólag őket használják a munkára, mert olcsók; igaz, hogy aztán olyan is a munka, amilyen a fizetség. Ha nincs a vinczellér minduntalan nyomukban, valódi naplopást visznek végbe. Különben is megtartják ők minden negyedórás munka után a negyedórás pihenőt. Szenvedélyük egy van és az nagy, a pálinkaivás. Ez pótolja a táplálékot az izmokban való hőképzés által, minek az árát aztán oly busásan megveszi rajtuk. A szilágymegyei oláhok még csak tesznek némi kivételt. Ezeknél inkább megtaláljuk a tisztaságot , szelidebbek is, s törekesznek elsajátítani a magyar nyelvet, sokan közülök meglepő tisztán beszélik. A Hunyad- és Arad megyeiek azonban, ha rájuk ragadt is a magyar szó, azt is konokul eltagadják. Most veszem észre, hogy úgy írok a mi honfitársainkról, mintha valahol az óperencziás tengeren túl élnének ; mintha nem volna alkalmunk szüntelen tapasztalni állapotukat és hajlamaikat. Hát bizony majdnem így áll a dolog. Mert nem élnek közöttünk szétszórva, mint egyéb nemzetiség, hanem tömörülten, nagyobb falvakat, községeket képezve, melyekben rajtuk s nehány zsidó családon kívül alig lakik más. Ha véletlenül magyar ajkúak is laknak ott, inkább ezek oláhosodnak el, mint megfordítva. Mintha csak nem volna képes elsajátítani a román a magyar nyelvet. Míg ily tömegesen elszigetelve lakik hazánk oláhos vidékein e különben is nehezen asszimilálható nép, melynek nagyon kevés hajlandósága van a magyarsághoz való közeledésre, addig eredménytelen marad sok egyéb magyarosítási törekvés. Mert az iskolázásra nincs bennük hajlandóság, de szegénységüknél fogva nem is járathatják gyermekeiket iskolába, mert nyáron át a mezei munkába fogják, vagy házi teendőket végeztetnek a 9—10 évesekkel is; ha másra nem használják fel, legalább libát, vagy disznót őriztetnek velük. Ha a gyermek erősödik, napszámba küldik. Télen meg nagyobb része azért nem látogathatja az iskolát, mert nincs elég meleg ruhája. Akik pedig járnak is az előadásokra, egyebet se tanulhatnak, mint úgy ahogy olvasni és írni — oláhul, más mindent elfelejtenek az év munkaszakában, csak a beléjük ójtott ellenséges nemzeti érzéseket nem. Az oláh, ha káromkodik — a magyart szidja. Hogy mi okuk van rá, arra még dicső agitátoraik sem tudnának megfelelni. „Czine mintye!“ ez az ő jelszavuk, inkább nekünk volna erre szükségünk negyvennyolcz után. De mi még csak nem is igen emlegetjük vétkeiket, hanem feléjük fordulunk baráti jobbal, intézkedéseket teszünk haladásuk érdekében, s ők viszont az állam érdekeit nem méltányolják. Sőt határozott törvényszegéseket mernek megkisérleni. Írtuk egy alkalommal, hogy Arad megyében Kovaszincz nagy oláh község elöljárói a községi könyveket román nyelven kezelik s pusztán oláh szöveggel nyomtatott községi adókönyveket állítanak ki a lakosoknak Felszólaltunk ez ügyben, de tett-e intézkedést az alispáni hivatal ? Tudtunkkal még egy lépést sem. Hol az erély ily sérelmekkel szemben ? S. György és Brigitta meghasonlása is egy csekély félreértésből eredt. Ők igazán szerették egy smást s sziveiket a házasság szent frigye is összekapcsolta. Talán nem lett volna áldozat oly nagy, mitől egyik a másik kedvéért visszariadt volna, s ! Hiszen szerették egymást s az igaz szerelem mindenre képes. Hanem hát vannak kicsiny dolgok, jó apró jelentéktelen esetek, melyek előtt az, ki életét > j tudná föláldozni szerelmeséért, nem tud szemet s hunyni s melyeket nem tud megbocsátani soha s s soha . . . György is, Brigitta is nagyon heves természetü volt. Egyik sem kételkedett a másiknak ön és feláldozó szerelmében, érzelme őszinteségében, igaz, tiszta vonzalmában ás mégis ... * Csekélység volt az egész! Egy kis házi pörpatvar. Másoknál levegőt tisztitó zivatar lett volna. Ború, mely után fényesebb derű következik. Hisz a leggyöngédebben szerető hitvestársak között sem kerülhetők ki ezek a kedves kis koczczanások, melyek után oly jól esik a kibékülés, a oly tiszta lesz a házi tűzhely légköre . . . hanem György és Brigitta egészen más anyagból volt gyúrva. Házas életük négy éves tartama alatt ezek a jótékony, üdítő, tisztító viharok egyetlen egyszer sem fordultak elő. Folytonos derű és napfény folytonos fény és ragyogás, folytonos hőség és melegség. Soha, soha egy kis felhő, egy villám, egy zápor, egy dörgés . . . soha egy kis üdítő pörpatvar, frissítő összeszólalkozás, mely a vért kissé sebesebb mozgásba hozta volna . . . mindig és mindig csak kölcsönös engedékenység egymást iránt; csöndes, zajtalan, békés, nyugalmában meg nem zavart élet. Pedig izgékony vérük, heves természetük néha nagyon is eltűrt volna olyan kedves kis csetepatét, egy kis táborozást, hadviselést a házi tűzhely körül. De ők nagyon is szerették egymást, és noha mindig napfény vette őket körül, soha sem találták azt szúrónak, valamint nem porzsolta őket a szerelem folytonos melegsége s nem találták émelygősnek azt a mézet, mely folyton megédesité ajkaikat. De mikor aztán megjelent az első felhő házasságuk egén, abból nem áldásos, üdítő csöppek permeteztek alá, hanem heves tüzroham csapott le, mely elválasztó őket egymástól . . . * Ami még őket egymáshoz fűzte nem volt más, mint a boldog múlt, melyet azonban minden áron el akartak felejteni; az édes emlékek, melyeket erőszakosan ki akartak törülni lelkükből és egy kis virágos sirhalom . . . Ezzel már nem lehetett olyan könnyen elbánni . . . Ez nagy helyet foglalt el sziveikben, és erősen követelte a maga jogait. A múlt boldogságára rávethették a feledés fátyolát; az édes emlékek föl- föltoluló alakjait elűzhették lelki szemük elől; sziveik ki-kitörő érzelmeit elfojthatták erőszakosan, de az a kis virágos sír, az megkövetelte osztályrészét a szeretetből; az volt az egyetlen pont, hol gondolataik találkoztak, hol a lelkük önkénytelenül légyottot adtak egymásnak. Azt a kedves kis csacsogó gyermeket aranyszőke hajával, búzavirág szemeivel, rózsás kis ajakával, s puha, telt karocskájával és ezüstkaczagásával egyikük sem tudta elfeledni. Milyen boldogan mereng itek el együtt a csipkefüggönyös kis bölcső mellett, s melyben a kedves teremtés oly édesen aludott ! ! Mennyi édes tervet, ragyogó légvárakat szőttek, s építettek a jövőre! Hogy vérzett szivük, mikor az imádott kis jószágot lassanként hervadni látták, s mikor a szép, kis piros pofácska sápadt, a ragyogó szép szem fénytelen lett! Ahogy borultak össze, sírva, könnyezve, zokogva, mikor egyetlen gyermekük szemei örökre lezárultak, mikor a kis köbei örökre megszűnt pihegni . . . Ezt nem tudta felejteni egyik sem! * És halottak napján, mikor a sírban porladozók iránti kegyelet kétszeresen szállja meg minden halandó kebelét, az a kis virágos sír még fájóbb emlékeket ébresztett az egymástól elválva élő György és Brigitta kebelében. Ott lebegett szemük előtt a kis korán elhunytnak tiszta, fehér szellemű és kimondhatlan vágy vonzotta őket ki a halottak hazájába. György egy szép koszorút vitt magával fehér kaméliákból . . . úgy fájt a szive, mikor a temetőbe lépett . . . Gyermeke temetése óta nem tette be ide a lábát . . . Érezte, hogy a feltoluló emlékek fájdalmas sebeket téptek volna föl . . . S most, hogy belépett egész raja a kínos emlékeknek szállta meg . . . Szive olyan hevesen dobogott, mintha ki akart volna szakadni kebléből. A sir felé tartott. A kis virágos sir felé, melynek szürke gránit kövébe ő vésette e szavakat: Etelkánkból angyal lett! Ő még nem látta egyszer sem. Nem volt hozzá ereje. Csak azt tudta róla, hogy teli van virággal és az oszlopot egészen befutotta a repkény. Jelölteien, elhanyagolt sirhantok között bukdán csőit, tévedezett, néha mégis botlott lába egy kidőlt, elkorhadt, szuette fejfán és aztán lázas izgatottsággal sietett tova, keresve a helyet, hol legdrágább kincse van eltemetve . . . * Végre ráakadt. Egy kis virágos halom , repkénnyel befutott gránitoszlop. Ez az ! Csakhogy valaki már megelőzte. A gránitoszlopra mély gyászba öltözött nő bojrult, kezei közé temetve arczát s olyan fájdalmasan s zokogott. Ez a zokogás szive gyökeréig hatott Györgynek. Ő az ! Az eltaszitott, az elhagyatott hitves ! Brigitta ! György megdöbbenve állott meg helyén és képtelen volt egy lépést tenni előre. Sápadt, halovány arcza elárulta a benső küzdelmet. Lelke előtt , egy pillanat alatt fölvillant mindaz a sok-sok kedves emlék, az a töméntelen boldog óra, nap, a mik ahhoz a gyászba öltözött síró nőhöz fűzték . . . . És Brigitta olyan fájdalmasan zokogott .... Györgynek most úgy tetszik, mintha elhunyt í gyermekének fehér szelleme megjelennék előtte, felé nyújtaná kicsi kis kezét és vonná magával. Nem tudott ellentállani ! .. . Követte a szellem intését . . . És odaborult ő is a gránitoszlopra — s aztán sokáig, sokáig zokogtak egymás karjai között . .. A kis virágos sirhalom. (Halottak napjára.) Meghasonlottak egymással. Talán valami csekély félreértés miatt. Hisz az életben olyan gyakoriak a félreértések. S miként néha egy apró kis kavics is képes a nagy lavinát utjából elterelni s más irányt adni tovahaladásának, ép oly nagy befolyással lehetnek életünk útjára is a csekély félreértések apró kavicsai. Hány földúlt szív siratja boldogságát egy jelentéktelen félreértés, egy semmitmondó csekélység miatt. Hány forró köny hullott a legszebb szemekből csak azért, hogy nem igaz színében látták a dolgokat! ! FÜGGETLENSÉG. TÁRSADALOM. A kis Etelkának elköltözött szelleme pedig üdvözült mosollyal terjeszté ki fölöttük fehér szárnyait .... Hevesi József: HÍREK. — okt. 31. — Göczel Istvánt, az alkotmányos érzületéért tiszti rangjától megfosztott mérnökkari hadnagyot, hadkötelezettsége idejére besorozták a Schmerling (67-ik) ezred szabadságolt állományába, közembernek. Az olyan tiszteket, akiket becstelen cselekedetekért degradáltak, őrmesternek szokták besorozni. A szomorúan hirhedett Lendl Vilmos százados ép ma szűnt meg tiszt lenni ; mától fogva nem jár a zsoldja sem. Lendl, ki most harminczkét éves ember s tizenegy évig szolgált, e szerint eleget tett hadkötelezettségének, mint tiszti körökben emlegetik, Németországba költözik, hol rokonai vannak. — Megrendítő tragédia. Szászvárosról írják a Hunyad czimü lapnak: E hó 20-dikán Pop Károly közös hadseregbeli százados szép fiatal neje, úgyszintén 4 éves kisfia a petroleum áldozatai lettek. Az este Pop kapitány neje az asztalnál ült és olvasott. Kis fiacskája mellette játszadozott. Gyermeki csintalanságból a lámpa alatt álló kis takarót is meghúzta, mire a lámpa feldől, a csésze eltörik, az olaj meggyűl és villámgyorsasággal az egész szoba, majd a kis gyermek, végre az asszony ruhája kap lángot. A nő kétségbeesett kiáltására a szomszéd szobában volt férj berohan. Megdöbbentő, vérfogyasztó látvány tárul szemei elé. Két lángban álló alak rémes sikoltása teszi majdnem őrültté. Neje és gyermeke lángban. Kit oltson előbb ? Atyai ösztönből gyermekéhez futott s ruháit gyorsan leszakítva, ágyra téve, azután neje ruháinak leszaggatásához fogott. De a vékony ruha petróleummal befecskendezve nagyon gyorsan elégett s a testhez jutott a láng, borzadalmas, ijesztő rémmé téve a pár perczczel azelőtt viruló szép alakot. Haja, fejbőre, testén az egész ktibőr leégett s a szerencsétlen asszony pokoli kínokat szenvedett. Éjjel 1 órakor meg is szabadította a halál szörnyű fájdalmaitól. Gyermeke túlélte őt, de ez is követte anyját. Reggel ő is kiszenvedett. Egy pár óra , és az azelőtt oly szépen viruló család csak a gyötrelem és kétségbeesés képét mutatta. Temetésükön Szászváros egész közönsége megjelent és midőn az anyát kis szeretett gyermekével egy sírba bocsáták alá, és midőn a férj a kétségbeesés szavaival felkiálta: „Miért nem haltam meg én is!“ — nem maradt szem szárazon. — Térdig érő hó esett Háromszéken csütörtökön és pénteken. A sürü havazás csak késő este szűnt meg s oly télies lepellel takarta be a földet, akár csak januárban, a Párisi romantika. Szombaton Páriából két bankár szökött meg, Duhreuil és Estibal, mindkettő óriási fedezetlen adósságokat hagyva hátra. Duhreuil urnak ép csak fél millió frank a deficzitje, Estibal ur pedig még sikkasztott is, mások pénzéből. A Magyarországi Rendeletek Tára eddig jóformán használhatatlan volt a nagy közösségre nézve; ha valakinek valamely rendelet útmutatására szüksége volt, föl kellett hánynia az egész nagy halmaz rendeletet, míg végre, ha éppen különös szerencséje akadt, megtalálta azt, amit keresett. E hiányon — mint értesülünk, — segítve lesz, a mennyiben Pettkó László kir. táblai fogalmazó s az Országos Törvénytár segédszerkesztője, az 1867 —1881 ki rendeletekről hasonló betűsoros tárgymutatót ad ki még ez év folyamán, a minő a törvényekről a minap jelent meg. Az igazi hiányt pótló munkát előre is ajánljuk a szakkörök figyelmébe. A rendőrség félhivatos közlönye, a Budapesti Sürgöny, egész komolyan írja, hogy fővárosi nagykereskedők elhatározták külön rendőrséget alakítani, mivel látják, hogy az államrendőrség magával jótebetetlen. E magánrendőrség hivatása lenne a kereskedők vagyon biztonsága fölött őrködni. A rendőrség főnökéül Somoskeöv Géza urat, a „világlátott“ férfiút szemelték ki, aki „engedve a bizalomnak“ késznek nyilatkozott a megtisztelő állást elfogadni. Az idézett forrás szerint a fővárosi nagykereskedők rögtön beterjesztik kérelmöket a belügyminiszterhez, mihelyt megérkezik Bécsből. — Öngyilkos katona. Pozsonyban, mint a Westung. Grenzbotc írja, Neufeld Lipót, az ott állomásozó Dormus-ezred egyik közlegénye, szivén lőtte magát. Neufeld Alsó-Ausztriából, Mistelbachból való, 1878. óta szolgál, s már egyszer káplár is volt, de degradálták. Parancsnokától egy gyűrűt lopott el, s a napokban akarták fölvezetni a pozsonyi vrba. Előbb azonban át kellett adni fölszerelését és fegyverét, tiszta állapotban. Hogy a fogságot elkerülje, fegyvere tisztítása közben szíven lőtte magát. — Nyomorult ember. Az Ellenőrnek írják Veszprémből: Bizonyos Hollós! nevű egyén, ki életének legnagyobb részét a veszprémi központi börtönben töltötte, az odavaló kir. ügyészségnél tegnap délelőtt önként jelentkezett s előadta , hogy a várpalotai rablógyilkosságban ő is részt vett. Az ügyészség tudván kivel van dolga, egy elitélt rabot, ki irodai teendőket végez, rabruhába öltöztetett, azt szembesítő Hollósival, biztos tudomást akarván szerezni Hollósi állításáról. Hollósi a mint meglátta a rabot, azonnal mint ismerőst üdvözlő és azt mondta neki : „Ugye emlékszel rám pajtás és nem felejtetted el, hogy Baranyában együtt beszéltük meg a palotai gyilkosság tervét és te nekem siker esetére húsz irtot is ígértél !“ Kisülvén Hollósi turpissága, szabadon bocsáttatott. Különben e boldogtalan (mesterségére asztalos) nem először gondol ki ürügyet a végett, hogy börtönbe juthassson, így történt az pár évvel ezelőtt. Hollósi uram Győrbe utazott, hol első dolga volt, hogy a zsibvásáron katonaruhát szerezzen, s a rendőrséget biztosítsa, hogy Veszprémből jó és szökött katona ! Hollósi azonnal biztos őrizet alatt Veszprémbe kísértetett, ahol azonnal csakhamar ráismertek. Kérdőre vonatván, miért tette ezt, azt felelte : „csak azért tettem, hogy tél lévén az idő, ismét börtönbe kerülhessek, mert itt legjobban érzem magamat s semmiről sem kell gondoskodni.“ — A budai királyhegy utczában épülőfélben levő főcsatorna, egy vízvezetéki főcső repedése és a tartós esőzések folytán oly annyira megsérült, hogy a közúti vasút igazgatósága az e csatorna mentén elvonuló közúti vágányon a forgalmat közbiztonsági szempontból beszüntette. Ennélfogva november 1-től további intézkedésig a budai sírkerhez a közúti kocsik nem közlekedhetnek. A mostoha. Tegnap este a főkapitányság előtt egy Derpszky Mária nevű tizenkilencz éves leány sírva parancsolta, hogy nincs lakása, nincs hova hajtani fejét, ázik, fázik, könyörüljenek hát rajta és adjanak neki éjjeli szállást. Mostohája űzte el s most árván bolyong a nagy város utczáin. Adtak szegénynek szállást és eleséget. — Birkózás lesz a Renz-czirkuszban e napokban. Két fővárosi ismeretes polgár fogadott egymás közt, hogy ki erősebb, a fogadást birkózás által fogják eldönteni. Renz igazgatótól engedélyt kértek, hogy békés párbajukat a közönség előtt vívhassák meg. Renz beleegyezett és a birkózás a napokban meg fog történni. —■ Gyászrovat: Bernáth Elemérné , Dókus Margit asszony, Dókus zemplén megyei főispán leánya e hó 26-án 27 éves korában szívszélhüdés követköztében váratlanul elhunyt Budapesten. — Ajtai Mihály, Maros-Vásárhely polgármestere, 49 év óta közszolgálatban álló buzgó tisztviselő, meghalt. — Marie Antoinette keresztfia. Gróf Saint- Priest tábornok, az 1830-ban megszüntetett Szent Lajos bourbon rend lovagja, rendíthetetlen vén legitimista, La Motte, Chambord mellett levő kastélyban meghalt. A kilenczvennégy esztendőt ért öreget XVI. Lajos király és Marie Antoinette királyné tartották keresztvízre. Saint- Priest gróf egész élete küzdés volt a bourbon liliomok mellett, úgy a csatatéren, mint a parlamentben és a diplomáczia parquet-én. A Neues Wiener Tagblatt budapesti levelezője újsága ma esti lapjában oly mulatságos sornaliszt kniffet követ el, a minőn nem egyhamar mulatott és szomorkodott a tisztességes Európa. Ez az ur pénteken, e hó 28-án reggel azt telegrafálta újságának, hogy az Edelsheim-párbaj hire „wird nun von kompetentester Seite bestätigt.“ Azóta elmúlik három nap, a Neues Wiener Tagblattnak megjelenik négy száma, és a nagyrabecsült, honourable correspondentnek csak ma, negyednapra, az ötödik számban jut eszébe megdrótverni, hogy az a „bestätigt“ lapsus calami, typo- vei telegraphi volt, mert annak annyit kéne voltaképen jelenteni, hogy „dementirt.“ Negyed napra, az ötödik számban, mikor t. i. már olvasta Máriássy altábornagy mai nyilatkozatát. Egyszersmind (az ötödik számban) kijelenti, hogy ő nem áll közel a kormánykörökhöz. — A sornaliszt morál, a Kóbi-gentlemanség e pyramidálisan mulatságos és páratlanul hitvány példájával szemben megáll a becsületes magyar ember esze. Hogy újságírók szükség esetén a szedő háta mögé bújtak, arra volt példa már akárhányszor , de cselekedték ezt igen bölcsen azon melegiben. De hogy az ötödik számra jusson eszébe ujságirónak, vagy sajtóficzkónak a szedő háta mögé , vagy telegráfus kabátszárnya alá bújni , — ez non plus-je az élelmességnek. — Egy mentsége tán volna a tisztelt tollfinak, hogy t. i. szombaton nem telegrafálhatott, mert akkor neki ünnepe van. De ez nem kifogás, mert még maradt neki az egész vasárnap, amikor neki nincs ünnepe. Hanem persze ő jónak látja bújni, mikor kardot kall csörrenni a messzeségben. Ne féljen pedig , nem lehet része egyébben, mint lenéző nevetésben és vigszánakozásban. — A hivatalos lapból. Kitüntetés. A király a személye körüli magyar miniszter előterjesztése folytán, Kurichich József nagyszebeni első osztályú adótárnoknak, saját kérelmére történt nyugdíjaztatása alkalmából, sokévi, hit és buzgó szolgálatai elismeréséül, a koronás arany-érdemkeresztet adományozta. — Kinevezések. A fiumei magyar királyi tengerészeti hatóság, a kereskedelmi hatóság, a kereskedelmi tengerészethez : Botterini Antalt Lussingrandéből, Giurovich Pétert Abbáziából, Ugarczovich Györgyöt Buccariból, és Vasváry Lászlót Szegedről hajókapitányokká ; Carina Tamást Costrena S. B.-ból, Cheracci Otellót Fiuméból, Jakobljevich Jakabot Kuczisteból, Ivancich Laurot Lussinpiccolóból és Bandich Ferenczet Buccariból hadnagyokká nevezte ki. — Névváltoztatások: Neumann Bernát kiskunfélegyházi lakos Nemesre, Kovatsik Mihály aszódi lakos saját, valamint kiskorú Kamilla, Aurél, Olga és Jolán gyermekei Kovacska, Schemmer József aradi lakos Korponaira, dr. Stern Adolf és özv. Stern Gáspárné bátorkeszi lakosok és ennek kiskorú gyermekei Janka, Ilka, Ernő és Lajos Szendére, Schwarcz Lajos aranyosmaróthi lakos Szilányira, Gelbstein Albert majtényi lakos Gálra, Freund Lajos István aradi lakos Barátira, Weinberger Ármin budapesti lakos saját, valamint Regina, Janka, Sándor, Antal és Hermina nevű kiskorú gyermekei Szabolcsira változtatták neveiket belügyminisztériumi rendelettel. — Névváltoztató fürdőhely. A Trencsén-megyében fekvő Teplicz fürdőhely magy. kir. államtávirda-állomásának elnevezése Trencsén-Tepliczre változtattatott. I A m. t. akadémiából. — Hunfalvy Pál az orientalisták berlini kongresszusáról. — A Gorove-féle philosophiai jutalom pályanyertese: dr. Alexander Bernát. — Folyó ügyek. — A magyar tudományos akadémia ma Pauler Tivadar elnöklete alatt összes ülést tartott, melynek első tárgyát Hunfalvy Pál jelentése képezte az orientalisták berlini kongresszusáról. Hunfalvy, ki a magyar tud. akadémiát képviselte a kongresszuson, előbb részletesen írja le útját s tapasztalatait s áttérve a kongresszusra, elmondja, hogy az szeptember 12-étől 17-éig tartott s Dillmann által nyittatott meg az egyetem aulájában. A kongresszus 5 bizottsággá alakult ; Hunfalvy annak 4-ik osztályába lépett s értekezést is tartott a „nemzetalkotó elvekről.“ Pesty Frigyes a Gorove-féle bölcsészeti pályázat eredményéről tesz jelentést. A pályakérdés volt „Schoppenhauer és Hartmann bölcsészeti rendszerének ismertetése »és méltatása.“ Beérkezett összesen 3 pályamű. A bíráló bizottság többsége az első számú s Madáchból vett „Mondottam ember küzdj és bízva bízzál“ félő jeligével ellátott pályaműnek ajánlja odaítélni a jutalmat. Az összes ülés elfogadván a bizottság javaslatát, felbontotta a jeligés levélkét, mely a pályanyertes mű szerzőjéül dr. Alexander Bernát főreáltanodai rendes és egyetemi magántanárt tünteté fel. A szerzőnek eszerint az 50 arany jutalom ki fog szolgáltatni. A folyó ügyekre kerülvén a sor, titkár bejelenti Mórocz István 1. t. elhunytak A szakosztály meg fog kéretni, hogy az emlékbeszéd tartása iránt intézkedjék ! — Gróf Bombelles, a koronaherczeg udvarmestere az akadémiai album számára megküldötte Rudolf trónörökös arczképét. — Az akadémiai ülésterem díszítésére a múlt összes ülés által kiküldött bizottságba az igazgató tanács a maga részéről Simor János, Haynald Lajos, Trefort Ágost s Andrássy Gyula grófot választó. Végül bemutattattak a testületek, vállalatok, nyomdák és magánosoktól beküldött könyvek, mire az összes ülés véget ért. November 1. A tűzvész, mint színjáték. Szokás, életmód, miveltség mind a kor egyenlősítési hatásáról tanúskodnak, csak a szenvedélyek azok, melyek korszakról korszakra átragadnak és tanúságot tesznek valamely nép fajjellege mellett. Sok nép szenvedélye ellentétben áll a fejlődött ízléssel és humanizmussal, mégis ragaszkodik hozzá. Még a legbizarabb és legizgatóbb szenvedélyből se enged egy nép, ha egyszer jellemével összeforr. Az angol szenvedélye a sport, a spanyolé a bikaviadal, a francziáé a táncz, s bármit beszéljen valaki a bikaviadal vérfagylaló jelenetei ellen, a spanyol lázongani képes, ha megfosztják e látványosságtól, mely vérével összetört és nemzeti szenvedélyét képezi. A legtöbb ember az orosz szenvedélyét a pálinkaivással egynek tartja. Pedig a pálinkaivás csak egy rosz szokás, de nem jellemvonás. Más szenvedélye van az orosz népnek. Vad és bizar ez is, és ez nem más, mint a tűzvészben való gyönyörködés kéje. E szenvedély magyarázata igen közvetlen. Ez a nép, mely megszokta a hideget és fagyot, a havas zivatarok, a fagyos éjszakák ridegségével szemben igazi gyönyörrel legeltetheti szemét a tűz lángján, melynek melege meredt tagjaiban fölfrisiti a vért. Az orosz nagyobb gyönyörűséget talál a tűzben, mint talán maguk a tűzimádók is. E szenvedélyből a tűz iránt származik sok orosznál a pyromania. Gyújtogatni, hogy a tűzvészben gyönyörködhessék, oly nemzeti vonás az orosznál, mely sok falvat és várost hamvasztott el. Moszkvában majdnem oly rendszeresen fordulnak elő időszakonkint a nagy tűzvészek, mint Spanyolország nagyobb városaiban a bikaviadalok. Amolyan ünnepélyszerű jelentősége van minden nagyobb tűzvésznek. Ritka kivétellel valamennyi tűzvész gyújtogatásból ered. E gyújtogatásra nem bosszú vagy rablási szándék az indító ok, hanem csak a gyönyörködés a felcsapodó lángtengerbe. Hogy mily rendszer van a moszkvai gyújtogatásokban és tűzvészekben, annak legnagyobb bizonysága, hogy e városban majdnem minden ember tudja, mikor lesz tűzvész, sőt azt is, melyik városrészben. Már szinte készülnek rá, mint valamely színházi előadásra. Mihelyt az első tűzjeit megadták, az egész város talpon van. Mindenki a tűzvész színhelye felé rohan. Csak az ülőhelyek hiányoznak, hogy amphitheatrumként foglaljanak helyet a nézők. E tűzvészeknél legtávolabbról sem tapasztalható az a kéztördelő jajgató és sajnálkozó hangulat, mint oly népeknél, melyek nagy szerencsétlenség gyanánt tekintik a tűzvészt. Ellenkezőleg a szenvedély kéje csillog a szemekben, az arczok kigyulladtaknak látszanak, s minden nagyobb lángnyelv láttára csaknem kitör a taps. Moszkva 1825-től 25-ször égett le. Ennyiszer szerezte meg magának a moszkvai nép az örömet, hogy nagy tűzjátékban gyönyörködhessék. Ki is aknázta e gyönyört, élvezete csordultig telt. A legutóbbi égés alkalmával tartózkodás nélkül nyilvánult az orosz népnek a tűzveszély iránti előszeretete. Valamennyi urasági fogat, bérkocsi, szekér, taliga mozgósítsa lett, hogy a helyszínéhez minél közelebbre szállítva a kéjsóvár kíváncsiságot. A kocsikat úgy sorakoztatják, hogy a tűzvész minél jobban látható legyen. A gyalognézők tömege megszáll minden alkalmasabb helyet, hogy egy szikrát, egy gyuladást se szalasszon el szemeivel. Kivált a nők égtek az égés látványa iránti gyönyörtől. A gorodovojik alig bírtak a kocsik és nézők között rendet tartani. Moszkva főkormányzója Dolgorucki herczeg is egyike a legszenvedélyesebb tűzvészkedvelőknek, s hogy jobban láthasson maga vette át a tűzoltók felett a parancsnokságot. Mikor vége a tűzvésznek és az emberek a hamvadó háztömegektől lakóikba visszatérnek, ez képezi az egyedüli beszédtárgyat. Ha a párisiak a legapróbb részletekig megemlékeznek az első előadás részleteiről, az oroszok figyelmét se kerüli el semmi a tűzvészeknél. A figyelmes szemlélő gondosságával beszélnek el minden apróságot, s az egyes jelenetekből az aőomaszerű részlet leírását se felejtik el. Nem csoda, ha e nép oly előszeretetet tanusít a dynamit és bombamerényletek iránt is.*) MŰVÉSZET. — A népszínházban ma este Favariné előadását ismét nagyszámú közönség nézte. A harmadik felvonás közepén egy kis baleset történt. Blaháné Lujza asszony (a czimszerep személyesitője) mikor a tábori színház lépcsőin föl akart menni, megcsúszott a meredek lépcsőfokokon s arczczal előre bukott. Szerencsére mellette állt Vidor (Favart) a ki megkapta s hamar a színfalak mögé vitte. Az inczidenst a közönség alig vette észre, de a művésznő, mint halljuk, érzékenyen megütötte magát. Mindazáltal a darab akadály nélkül folyt végig. — A népszínházban holnap, kedden két előadás lesz. Az első lesz negyedfélkor: „A molnár és gyermeke“ népies előadás, jelentékenyen leszálitott árakkal, a második este 7-kor: „A karácsonyfa“, mely még csak néhányszor fog előadatni. A molnár és gyermeke előadását szerdán ismétlik. A Magyar művészek ez őszi kiállításának II. sorozatán igen szép számmal lesznek képviselve. Eddig beküldötték műveiket : Nemes Elisa grófnő (Czigány halászat), Csányi Gizella (Gyermek arczkép), Ligeti Antal (Olasz tájkép), Székely Bertalan (Gyermek arczkép), Telepy Károly (Szentkereszti püspöki kastély délkeleti része Szentlélekkő és káposztásmegyeri tájkép), Vastagh György (József főherczeg és Kiofild főherczegnő életnagyságú arczképe), Baditz Ottó (Angyalcsináló), Tölgyessy Arthur (A kondás és Pulykapásztor), Molnár József (Ábrahám kiköltözése), Feszty Árpád (Szent- Gellérthegy), Wenglein József (Holdas éj), Vágó Pál (Az első lépés), Rauscher Lajos (Mátyás király kálváriája), Aggházy Gyula, Spányi Béla és még többen. Ezeken kívül a különböző nyílt pályázatokra máris számos pályamunka érkezett be magyar művészek részéről. A pályázók neveit csak később fogják közzé tenni. — Sarah Bernhardt előadásaira az előjegyzett helyek szerdán nov. 2-án adatnak ki mind a négy előadásra egyszerre a népszínház jobboldali pénztáránál. A t. bérlők jegyei november 9 ig tartatnak vissza, azontúl pedig másoknak fognak eladatni. — A népszínház rendezőségének jó volna megszívelni a következő felszólalást, melyet egy színházlátogató barátunk küldött be hozzánk: *) E sorok illusztrálására csak a ma érkezett orosz lapokból a következő égéseket közöljük : Goszinopolban kigyűlt egy parasztnak a háza, mely közvetlen szomszédja volt a gőzhajózási raktárnak és hét nagy házon kívül leégett az ügynökség összes felhalmozott áruszállítmánya. Kramovscsinásban leégett az egész falu, Novoladosk hasonlóképen. És ily gyűjteményt mindennap lehetne közölni az orosz lapokból.